Pesti Hírlap, 1897. szeptember (19. évfolyam, 242-271. szám)
1897-09-01 / 242. szám
2 PESTI HIRLAP 1897. szeptember 1. mily súlyos a felelősség a föltétel nélkül, hogy az Emke az erdélyi magyarság szolidaritását s benne a nemzet ügyét méltón képviselje. Ott van szemük előtt az erős, tán veszélyes versenytársak példája, a szász és az oláh Tcultur-ligák hálózatában, melyek könnyen meghurcolják az Emilét, ha saját meghasonlott fiai emelnek rá fojtogató kezet. Ott az intő példa a medgyesi esetben, hol az oláhság felekezeti ellentéte a keleti s a nyugati egyház, Balázsfalva és Nagyszeben közt kiélesedvén, a romanizmus ügyét válságba döntötte. Melegen üdvözöljük azt a törekvést, mely az Emke belső betegségének gyógyulását,, az ép és lelkes erők egyesítését írta programmjába. S nincs hőbb óhajtásunk, mint az, hogy a megválasztandó új elnök kormányzata alatt hasonló próbáltatásoktól az Emke végkép és állandóan mentesítve legyen. Belpolitikai hírek: Apponyi Albert gróf és választói. Apponyi Albert grófnak múltkoriban kiadott nyílt levelére a jászberényi választók a következő levéllel válaszolnak: Méltóságos gróf úr! Szeretve tisztelt országos képviselőnk! Hazafias tisztelettel vettük Méltóságodnak hozzánk intézett nyílt levelét. Államférfim bölcsesége nyilatkozik meg soraiban, megcáfolhatatlan igazságokat tár azokban szemeink elé, s jóllehet Méltóságod iránti ragaszkodásunk és bizalmunk politikai és parlamenti működésének elválhatlan kísérőivé lettek, mai összejövetelünk még kellemes kötelességül rója ránk annak kijelentését, miszerint Méltóságodnak a legutóbbi időben tanúsított politikai magatartása, kifejtett parlamenti ténykedése, amelyekből nemzetünk szebb jövőjének éltető napját látjuk kibontakozni . Méltóságod iránti ragaszkodásunkat és bizalmunkat megkétszerezte, és bármit hozzon is reánk a jövő, törhetlen bizalmunk Méltóságod iránt, mert minden zava, minden tette arra tanít bennünket, hogy a hazáért mindent, a hazát semmiért. Fogadja Méltóság! : fentebb nyilvánított érzelmeink tiszteletteljes ismétlése mellett hálás köszönetünk kifejezését. Kelt Jászberényben, a nemzeti pártnak 1897. évi augusztus hó 29-én tartott gyűléséből. Eördögh János pártelnök. Streitman Gyula pártjegyző. A fiumei ügyek. Gaál Tibor fiumei kormányzóhelyettes Budapestre érkezett, hogy a kormánynak a fiumei kérdést -ről jelentést tegyen. Minthogy azok a kormányférfi kik az ügyben a legilletékesebbek, jelenleg nincsenek a fővárosban, a fiumei kormányzóhelyettes valószínűleg bevárja visszaérkezésüket és utasításokat fog kérni a teendőkre nézve. A katholikus autonómia. Az esztergomi egyházmegye lelkészkedő papsága a maga kebeléből három képviselőt küld az autonómiai országos kongresszusra. Ezeknek a megválasztása esperes-kerületenkint történik. Minden választó a kerületben kitűzött választás alkalmával egyszerre három nevet ír föl szavazó kantájára, azokét, akiket a kongresszusba küldésre legalkalmasabbnak tart. A szavazásról fölvett jegyzőkönyvet fölterjesztik az esztergomi érseki hivatalhoz s itt összeszámlálják az összes beadott szavazatokat. Az a három, aki a legtöbb szavazatot kapta, lesz az egyházmegye lelkészkedő papságának kongresszusi képviselője. A budapesti esperes-kerület papsága tegnap délelőtt 11 órától délután 5 óráig szavazott a központi papnevelő intézetben. A jegyzőkönyvet Böschatt János jegyző ma terjesztette föl az érseki hivatalhoz. Eszerint összesen 77-en szavaztak. Dr Prohászka Ottokár theologiai tanár 66, Bogisich Mihály 48, Molnár János apát 37, dr Csernoch János esztergomi kanonok 30, dr Aschenbrier esztergomi kanonok 11, Palkovics esperes 6, Jedlícska esperes 3 szavazatot kapott. Ezeken kívül még tizennégyen kaptak egy-egy szavazatot. A horvátországi szerbek programmja. Ma jelent meg Zágrábban a horvátországi szerbek Programmja, mely szerint a szerbek a horvátokkal egyenlő politikai jogokat követelnek. A horvát országgyűlés szerb képviselői törekvéseiket a következő pontokba foglalják össze: 1. a kiegyezésben foglalt jogok sértetlenül tartassanak meg a királyságok számára ; 2. hogy biztosítsák a horvát és szerb nemzetek tartós és szabad kulturális és anyagi fejlődését Horvátországban és Szlavóniában ; 3. hogy a horvát és szerb nemzet között levő összetartás és őszinte egyetértés teljesen kifejlődjék, megerősödjék és hogy mindkét nemzet neve, mindenütt egyenlően ismertessék el; 4. hogy biztosítsák a szerb nemzet és egyház autonómiájának szabad és rendes fejlődését és különösen, hogy az egyházi kongresszus által elfogadott és őfelsége által szentesített törvények mindenfelé elismertessenek és végrehajtassanak; 5. hogy a szerb nemzeti zászló, mint a szerb nemzeti és egyházi élet szimbóluma, törvényesen elismertessék; 6. hogy a cirill írásmód egyenjogúsága Horvát-Szlavónország területén az összes autonóm és közös hatóságoknál végrehajtassák ; 7. hogy a törvények és rendeletek méltó módon legyenek tekintettel a szerb nemzet nevére és nyelvére ; 8. hogy lehetővé tegyék a szerb autonóm iskolai törvény végrehajtását; 9. hogy a szerb egyházi hatóságoknak egyházi és kulturális célokra országos költségen arányos dotációt juttassanak ; 10. hogy a felekezetek közt levő viszony az egyenjogúság és lelkiismereti szabadság alapján szabályoztassék. Határrendezés. A hivatalos lap mai sémában közli az Ausztria és Magyarország közt elintézett határrendezés eredményét. Eszerint az igazságügyminiszter az 1897. évi XIV. t.-cikk hatályba léptének napjával mindazokra a területekre, amelek a törvénybe iktatott határrendezés következtében a besztercei kir. törvényszék területéből Ausztriához csatoltattak, így Alsó-Borgó, Borgó-Tiha és Major községek határaira nézve a magyar bíróságok illetékességét megszüntette, viszont az Ausztriától Magyarországhoz átcsatolt és közigazgatásilag a nevezett községek határaiba kebelezett területekre nézve a magyar bíróságok hatáskörét tette illetékessé. A Magyarországtól Ausztriához csatolt területeket ama magyarországi községi telekkönyvekből, amelyekbe eddig föltéve voltak, késedelem nélkül lejegyzik s a lejegyzett területek itteni telekkönyvi állását feltüntető, hivatalból hitelesített telekjegyzőkönyvi másolatokat az illetékessé vált dornai cs. kir. járásbírósághoz, mint telekkönyvi hatósághoz átteszik. Az Ausztriától Magyarországhoz csatolt területeket a szabályszerű póthelyszínelés útján az illető magyarországi községek telekkönyveibe késedelem nélkül fölveszik. Ennek a telekkönyvvetésnek kellő keresztülvitele céljából azonban előzőleg az ingatlanok ausztriai telekkönyvi állását feltüntető, hivatalból hitelesített telekkönyvi kivonatait s a netán szükséges egyéb adatokat a dornai csász. kir. járásbíróságtól, mint telekkönyvi hatóságtól beszerezni fogják, szejpit kényeskedve, mintha tizenhét esztendős ■ volna. Meg mit tudnak azok a katonatisztek, akik egykor a házhoz jártak ? Mire várnak még ? — Ugyan szép, nagyon szép — duzzog Teréz — nyolc órára hiv ide, most már fél kilenc van s csak várjuk. Azt írta volt, hogy csak egy percre kéret s már mióta itt vagyunk s nem méltóságoskodik neki jönni . . . II. E pillanatban a nagyvendéglő lépcsője felől jönni látták Maylandnét. Maylandné jött Elzával. Nehéz selyemruha volt az asszonyon, valami nagy mintájú zöldesbe játszó selyem. Valóban olyan volt e divatos színű és előkelő szabású ruhában, mint egy mágnásasszony. Egy nagyon púderes, öreg és nagyon kövér mágnásos.-/,ony. A derekán aranylánc fogódott körül. (No, ez két méter.) Az ujjai tele voltak brilliantos gyűrűkkel és fülbevalói is csillogtak. Mellette Elza, a nyúlánk, sovány Elza jött. Vagy röpült inkább a sok csillogó gazéban, a vörös gazéban, mely fehér csipkével fedett szoknyájára borult. S a dereka is mind drága csipke. Az ő hajában is egy nagy brilliáns ékszer van, mely a fösvény napfény nélkül is úgy ragyog, hogy elvakítja a szemet. A szegény leányok előttük állva csaknem elfulladtak. Nem tudták, hogy mit szóljanak, hogyan szólítsák őket és mivel kezdjék. Azok pedig hallgattak. Maylandné gyönyörködött a meglepetésben. Végre mégis Giza kezdte: — Készülnek talán valahová, tisztelt néni ? Nem akarjuk zavarni, de hogy hívni tetszett... — Igen, igen, — felelt unottan nyújtott ággyal az asszony. — Isten hozott, leányok. Nem megyünk sehová, csak reggelizni jöttünk le, csak igy, ahogy vagyunk, háziasan. Csúf idő van, nem volt kedvünk öltözködni. Ugye Elza ? — Igen mama. Én mondtam is, hogy ráérünk (olvasd: ráérünk) még lejönni, de édesz mama szietett. Moszt cak így vagyok . . . Vékony, piros ajkait alig mozgatta, amíg beszélt, úgy állott kissé előrehajolva, fehér csipkeernyőjét a kezében rézsútosan tartva, mint a divatlapok képein van. — Ha nem üljünk le, gyermekek — folytatta Maylandné — hadd újságolok. A pincér rettentően buzgó igyekezettel hozta a teákat, a sonkát, a vajat, a süteményeket és a fürdőtitkár is megjelent egy nagy fehérrózsa csokorral, melyet Elza elé tett mély hajlongások között. — Már fölösleges is magyaráznom — intett az asszony a csokorra, — úgy is kitaláljátok, ne találjátok ki? — Elza menyasszony . . . — Igen, az édes, drága kis Elzikám menyasszony . . . Azaz még nem hivatalosan, de menyasszony. És kinek a menyasszonya, kérditek? Az Uhr Ferenc menyasszonya. Ismeritek Uhrt, a gépgyárost, más szóval mérnököt. Uhr Ferencet nem ismeritek ? Óriási raktára van, úgyszólva gépgyára van a Külsőúton , rendkívül előkelő, rendkívül gazdag, rendkívül fess . . . az én Eizikám igazán nagyon boldog. A két leány olyan sápadt lett ismét, mint a halál. Az ajkuk reszketett. Azonban mosolyogtak. — Igen sok boldogságot, szerencsét kívánunk tiszta szívből, — mondták mind a ketten egyszerre és az asszonynak kezet csókoltak. — De hogy ,történt, mondja el Elza, édes, hogyan történt ? — Oh — felelt Elza — egy pehsz (perc) az egész egy pehsz volt. Fehim itt ült minden heggel szemben az asztalnál. Egyszer fölvette a napelnyömet és bemutatkozott. Uhl Fehensz, azt mondta méhnök gépgyárost. Egy persz én is megszehettem, ő is megszehetett. — Az eljegyzés? — kérdezték a leányok. — Az eljegyzést — felelte Maylandné — majd otthon tartjuk minálunk, csinálunk egy kis bált az eljegyzésre, hadd egye a méreg az alispánékat, meg Kurtékat; hadd lássák, hogy mi is vagyunk olyan előkelők, mint ők; nem az ügynök Mayland leánya Elize, hanem a tőkepénzesé, a méltóságos Maylandné leánya. — Tehát? . . . — Eredj csak Elzám, leánykám, a flacont hozd le. így intett Elzának az édes anyja, hogy most neki valamit nem kell hallani s a gázfelhő elszállott fölfelé a lépcsőn. — Azért kérettelek, édeseim, segítsetek nekem. Tudjátok milyen rossz a világ. Félek, hogy rontanak ebben a dologban, pedig Elzát most férjhez akarom adni. Mi már holnap ha■ rautazunk, egy hónap múlva lenne a nyilvános eljegyzés. Valahogy ejtsétek módját, hogy beszéljetek Uhr Ferenccel. Tudjátok, mintha nem volnánk rokonok, hanem csak földik. Dicsérjétek Elzát és hogy ne higgjen Uhr semmiféle mende-mondának, tudjátok. Aztán írjatok nekem. Én hálás leszek, majd leviszlek titeket, hogy a mi egymás kell a kelengyéhez, meg készülődés az esküvőre, hogy segítsetek. Na, sokra ne számítsatok, mert nem jó esztendő van. Külpolitikai hírek. A cár Varsóban. II. Miklós cár megjelenése az egykori lengyel Királyság fővárosában csaknem jelentékenyebb esemény, mint a peterhofi szövetség, amely miatt a ma Parisba visszaérkező Faure elnököt alighanem nyomorékká ölelik a lelkesedésükben nekidühödött franciák. Az óriási Orosz birodalomnak nyílt sebe volt a lengyel kérdés mindig. Az 1831-iki s az 1863-iki fölkelések óta Orosz-Lengyelország szüntelen ostromállapotban sietett. A népet üldözték nemzetiségében, üldözték vallásában. Az orosz nyelvet tették uralkodóvá hivatalban, iskolában s az orthodox egyház vívott élet-halál harcot a katholikus egyházzal. Ily körülmények között Wielopolszki márkinak minden törekvése, előidézni az orosz-lengyel kibékülést, dugába dőlt. II. Sándor cár idejében a nevezett lengyel nagy ur sokat tartózkodott a cári udvarnál s fáradozásainak akkoriban megvolt az a hatása, hogy II. Sándor cárt hajlandóvá tette ugyan a kibékülésre, de annál nagyobb ellenkezésre talált saját nemzeténél, mely nem békülni, de lerázni akarta nyakáról az orosz jármot. Wielopolszky halálával, mely húsz év előtt következett be, a békítési kísérletek fonálszálai szétszakadoztak. III. Sándor cár alatt a lengyelek sorsa csak rosszabb