Pesti Hírlap, 1897. szeptember (19. évfolyam, 242-271. szám)

1897-09-01 / 242. szám

2 P­ESTI H­I­RLAP 1897. szeptember 1. mily súlyos a felelősség a föltétel nélkül, hogy az Emke az erdélyi magyarság szolidaritását s benne a nemzet ügyét méltón képviselje. Ott van szemük előtt az erős, tán veszé­lyes versenytársak példája, a szász és az oláh Tcultur-ligák hálózatában, melyek könnyen meg­hurcolják az Emilét, ha saját meghasonlott fiai emelnek rá fojtogató kezet. Ott az intő példa a medgyesi esetben, hol az oláhság felekezeti el­lentéte a keleti s a nyugati egyház, Balázsfalva és Nagyszeben közt kiélesedvén, a romanizmus ügyét válságba döntötte. Melegen üdvözöljük azt a törekvést, mely az Emke belső betegségének gyógyulását,, az ép és lelkes erők egyesítését írta programmjába. S nincs hőbb óhajtásunk, mint az, hogy a megvá­lasztandó új elnök kormányzata alatt hasonló p­róbáltatásoktól az Emke végkép és állandóan mentesítve legyen. Belpolitikai hírek: Apponyi Albert gróf és választói. Apponyi Albert grófnak múltkoriban kiadott nyílt levelére a jászberényi választók a következő levéllel válaszolnak: Méltóságos gróf úr! Szeretve tisztelt országos képviselőnk! Hazafias tisztelettel vettük Méltóságodnak hoz­zánk intézett nyílt levelét. Államférfim bölcsesége nyilatkozik meg soraiban, megcáfolhatatlan igazságokat tár azokban szemeink elé, s jóllehet Méltóságod iránti ragaszkodásunk és bizalmunk politikai és par­lamenti működésének elválhatlan kísérőivé lettek, mai összejövetelünk még kellemes kötelességül rója ránk annak kijelentését, miszerint Méltóságodnak a legutóbbi időben tanúsított politikai magatartása, ki­fejtett parlamenti ténykedése, a­melyekből nemze­tünk szebb jövőjének éltető napját látjuk kibonta­kozni . Méltóságod iránti ragaszkodásunkat és bizal­munkat megkétszerezte, és bármit hozzon is reánk a jövő, törhetlen bizalmunk Méltóságod iránt, mert min­den zava, minden tette arra tanít bennünket, hogy a hazáért mindent, a hazát semmiért. Fogadja Méltó­ság! :­ fentebb nyilvánított érzelmeink tiszteletteljes is­métlése mellett hálás köszönetünk kifejezését. Kelt Jászberényben, a nemzeti pártnak 1897. évi augusz­tus hó 29-én tartott gyűléséből. Eördögh János párt­elnök. Streitman Gyula pártjegyző. A fiumei ügyek. Gaál Tibor fiumei kor­­m­ányzóhelyettes Budapestre érkezett, hogy a kor­mánynak a fiumei kérdést -­ről jelentést tegyen. Mint­hogy azok a kormányférfi­­ kik az ügyben a legille­tékesebbek, jelenleg nincsenek a fővárosban, a fiumei kormányzóhelyettes valószínűleg bevárja visszaérkezé­süket és utasításokat fog kérni a teendőkre nézve. A katholikus autonómia. Az esztergomi egyházmegye lelkészkedő papsága a maga kebeléből három képviselőt küld az autonómiai országos kon­gresszusra. Ezeknek a megválasztása esperes-kerüle­­tenkint történik. Minden választó a kerületben kitű­zött választás alkalmával egyszerre három nevet ír föl szavazó kantájára, azokét, akiket a kongresszusba küldésre legalkalmasabbnak tart. A szavazásról föl­vett jegyzőkönyvet fölterjesztik az esztergomi érseki hivatalhoz s itt összeszámlálják az összes beadott szavazatokat. Az a három, aki a legtöbb szavazatot kapta, lesz az egyházmegye lelkészkedő papságának kongresszusi képviselője. A budapesti esperes-kerület papsága tegnap délelőtt 11 órától délután 5 óráig szavazott a központi papnevelő intézetben. A jegyző­könyvet Böschatt János jegyző ma terjesztette föl az érseki hivatalhoz. Eszerint összesen 77-en szavaztak. Dr Prohászka Ottokár theologiai tanár 66, Bogisich Mihály 48, Molnár János apát 37, dr Csernoch Já­nos esztergomi kanonok 30, dr Aschenbrier eszter­gomi kanonok 11, Palkovics esperes 6, Jedlícska esperes 3 szavazatot kapott. Ezeken kívül még tizen­négyen kaptak egy-egy szavazatot. A horvátországi szerbek programmja. Ma jelent meg Zágrábban a horvátországi szerbek Programm­ja, mely szerint a szerbek a horvátokkal egyenlő politikai jogokat követelnek. A horvát or­szággyűlés szerb képviselői törekvéseiket a következő pontokba foglalják össze: 1. a kiegyezésben foglalt jogok sértetlenül tar­tassanak meg a királyságok számára ; 2. hogy bizto­sítsák a horvát és szerb nemzetek tartós és szabad kulturális és anyagi fejlődését Horvátországban és Szlavóniában ; 3. hogy a horvát és szerb nemzet kö­zött levő összetartás és őszinte egyetértés teljesen ki­fejlődjék, megerősödjék és hogy mindkét nemzet neve, mindenütt egyenlően ismertessék el; 4. hogy biztosít­sák a szerb nemzet és egyház autonómiájának sza­bad és rendes fejlődését és különösen, hogy az egy­házi kongresszus által elfogadott és ő­felsége által szentesített törvények mindenfelé elismertessenek és végrehajtassanak; 5. hogy a szerb nemzeti zászló, mint a szerb nemzeti­ és egyházi élet szimbóluma, törvényesen elismertessék; 6. hogy a cirill írásmód egyenjogúsága Horvát-Szlavónország területén az összes autonóm és közös hatóságoknál végrehajtas­sák ; 7. hogy a törvények és rendeletek méltó módon legyenek tekintettel a szerb nemzet nevére és nyel­vére ; 8. hogy lehetővé tegyék a szerb autonóm is­kolai törvény végrehajtását; 9. hogy a szerb egyházi hatóságoknak egyházi és kulturális célokra országos költségen arányos dotációt juttassanak ; 10. hogy a felekezetek közt levő viszony az egyenjogúság és lel­kiismereti szabadság alapján szabályoztassék. Határrendezés. A hivatalos lap mai sémá­ban közli az Ausztria és Magyarország közt elinté­­zett határrendezés eredményét. Eszerint az igazság­­ügyminiszter az 1897. évi XIV. t.-cikk hatályba lép­tének napjával mindazokra a területekre, amelek a törvénybe iktatott határrendezés következtében a besz­tercei kir. törvényszék területéből Ausztriához csa­­toltattak, így Alsó-Borgó, Borgó-Tiha és Major közsé­gek határaira nézve a magyar bíróságok illetékessé­gét megszüntette, viszont az Ausztriától Magyaror­szághoz átcsatolt és közigazgatásilag a nevezett köz­ségek határaiba kebelezett területekre nézve a magyar bíróságok hatáskörét tette illetékessé. A Magyarország­tól Ausztriához csatolt területeket ama magyarországi községi telekkönyvekből, amelyekbe eddig föltéve voltak, késedelem nélkül lejegyzik s a lejegyzett te­rületek itteni telekkönyvi állását feltüntető, hivatalból hitelesített telekjegyzőkönyvi másolatokat az illetékessé vált dornai cs. kir. járásbírósághoz, mint telekkönyvi hatósághoz átteszik. Az Ausztriától Magyarországhoz csatolt területeket a szabályszerű póthelyszínelés út­ján az illető magyarországi községek telekkönyveibe késedelem nélkül fölveszik. Ennek a telekkönyvvetés­­nek kellő keresztülvitele céljából azonban előzőleg az ingatlanok ausztriai telekkönyvi állását feltüntető, hivatalból hitelesített telekkönyvi kivonatait s a ne­tán szükséges egyéb adatokat a dornai csász. kir. já­rásbíróságtól, mint telekkönyvi hatóságtól beszerezni fogják, szejpit kényeskedve, mintha tizenhét esztendős ■ volna. Meg mit tudnak azok a katonatisztek, akik egykor a házhoz jártak ? Mire várnak még ? — Ugyan szép, nagyon szép — duzzog Teréz — nyolc órára hiv ide, most már fél ki­lenc van s csak várjuk. Azt írta volt, hogy csak egy percre kéret s már mióta itt vagyunk s nem méltóságoskodik neki jönni . . . II. E pillanatban a nagyvendéglő lépcsője fe­lől jönni látták Maylandnét. Maylandné jött El­zával. Nehéz selyemruha volt az asszonyon, valami nagy mintájú zöldesbe játszó selyem. Valóban olyan volt e divatos színű és előkelő szabású ruhában, mint egy mágnásasszony. Egy nagyon púderes, öreg és nagyon kövér mágnás­­os.-/,ony. A derekán aranylánc fogódott körül. (No, ez két méter.) Az ujjai tele voltak brilli­­antos gyűrűkkel és fülbevalói is csillogtak. Mel­­le­tte Elza, a nyúlánk, sovány Elza jött. Vagy röpült inkább a sok csillogó gazéban, a vörös gazéban, mely fehér csipkével fedett szoknyá­jára borult. S a dereka is mind drága csipke. Az ő hajában is egy nagy brilliáns ékszer van, mely a fösvény napfény nélkül is úgy ragyog, hogy elvakítja a szemet. A szegény leányok előttük állva csaknem elfulladtak. Nem tudták, hogy mit szóljanak, hogyan szólítsák őket és mivel kezdjék. Azok pedig hallgattak. Maylandné gyönyörködött a meglepetésben. Végre mégis Giza kezdte: — Készülnek talán valahová, tisztelt néni ? Nem akarjuk zavarni, de hogy hívni tetszett... — Igen, igen, — felelt unottan nyújtott ággyal az asszony. — Isten hozott, leányok. Nem megyünk sehová, csak reggelizni jöttünk le, csak igy, ahogy vagyunk, háziasan. Csúf idő van, nem volt kedvünk öltözködni. Ugy­e Elza ? — Igen mama. Én mondtam is­, hogy ráérünk (olvasd: ráérünk) még lejönni, de édesz mama szietett. Moszt cak így vagyok . . . Vékony, piros ajkait alig mozgatta, amíg beszélt, úgy állott kissé előrehajolva, fehér csip­keernyőjét a kezében rézsútosan tartva, mint a divatlapok képein van. — Ha nem üljünk le, gyermekek — foly­tatta Maylandné — hadd újságolok. A pincér rettentően buzgó igyekezettel hozta a teákat, a sonkát, a vajat, a süteménye­ket és a fürdőtitkár is megjelent egy nagy fe­hérrózsa csokorral, melyet Elza elé tett mély hajlongások között. — Már fölösleges is magyaráznom — in­tett az asszony a csokorra, — úgy is kitaláljá­tok, ne találjátok ki? — Elza menyasszony . . . — Igen, az édes, drága kis Elzikám meny­asszony . . . Azaz még nem hivatalosan, de menyasszony. És kinek a menyasszonya, kérdi­tek? Az Uhr Ferenc menyasszonya. Ismeritek Uhrt, a gépgyárost, más szóval mérnököt. Uhr Ferencet nem ismeritek ? Óriási raktára van, úgyszólva gépgyára van a Külsőúton , rendkívül előkelő, rendkívül gazdag, rendkívül fess . . . az én Eizikám igazán nagyon boldog. A két leány olyan sápadt lett ismét, mint a halál. Az ajkuk reszketett. Azonban moso­lyogtak. — Igen sok boldogságot, szerencsét kívá­nunk tiszta szívből, — mondták mind a ketten egyszerre és az asszonynak kezet csókoltak. — De hogy ,történt, mondja el Elza, édes, hogyan történt ? — Oh — felelt Elza — egy pehsz (perc) az egész egy pehsz volt. Fehim itt ült minden heggel szemben az asztalnál. Egyszer fölvette a napelnyömet és bemutatkozott. Uhl Fehensz, azt mondta méhnök gépgyárost. Egy persz én is megszehettem, ő is megszehetett. — Az eljegyzés? — kérdezték a leányok. — Az eljegyzést — felelte Maylandné — majd otthon tartjuk minálunk, csinálunk egy kis bált az eljegyzésre, hadd egye a méreg az alispánékat, meg Kurtékat; hadd lássák, hogy mi is vagyunk olyan előkelők, mint ők; nem az ügynök May­land leánya Elize, hanem a tőke­pénzesé, a méltóságos Maylandné leánya. — Tehát? . . . — Eredj csak Elzám, leánykám, a flacont hozd le. így intett Elzának az édes anyja, hogy most neki valamit nem kell hallani s a gázfelhő elszállott fölfelé a lépcsőn. — Azért kérettelek, édeseim, segítsetek nekem. Tudjátok milyen rossz a világ. Félek, hogy rontanak ebben a dologban, pedig Elzát most férjhez akarom adni. Mi már holnap ha­­■ rautazunk, egy hónap múlva lenne a nyilvános eljegyzés. Valahogy ejtsétek módját, hogy be­széljetek Uhr Ferenccel. Tudjátok, mintha nem volnánk rokonok, hanem csak földik. Dicsérjé­tek Elzát és hogy ne higgjen Uhr semmiféle mende-mondának, tudjátok. Aztán írjatok ne­kem. Én hálás leszek, majd leviszlek titeket, hogy a mi egy­más kell a kelengyéhez, meg ké­szülődés az esküvőre, hogy segítsetek. Na, sokra ne számítsatok, mert nem jó esztendő van. Külpolitikai hírek. A cár Varsóban. II. Miklós cár megjelenése az egykori lengyel Királyság fővárosában csaknem jelentékenyebb ese­mény, mint a peterhofi szövetség, amely miatt a ma Parisba visszaérkező Faure elnököt alighanem nyo­morékká ölelik a lelkesedésükben nekidühödött franciák. Az óriási Orosz birodalomnak nyílt sebe volt a lengyel kérdés mindig. Az 1831-iki s az 1863-iki föl­kelések óta Orosz-Lengyelország szüntelen ostromálla­potban sietett. A népet üldözték nemzetiségében, ül­dözték vallásában. Az orosz nyelvet tették uralkodóvá hivatalban, iskolában s az orthodox­ egyház vívott élet-halál harcot a katholikus egyházzal. Ily körülmé­nyek között Wielopolszki márkinak minden törekvése, előidézni az orosz-lengyel kibékülést, dugába dőlt. II. Sándor cár idejében a nevezett lengyel nagy ur sokat tartózkodott a cári udvarnál s fáradozásainak akkoriban megvolt az a hatása, hogy II. Sándor cárt hajlandóvá tette ugyan a kibékülésre, de annál na­gyobb ellenkezésre talált saját nemzeténél, mely nem békülni, de lerázni akarta nyakáról az orosz jármot. Wielopolszky halálával, mely húsz év előtt következett be, a békítési kísérletek fonálszálai szétszakadoztak. III. Sándor cár alatt a lengyelek sorsa csak rosszabb

Next