Pesti Hírlap, 1897. december (19. évfolyam, 332-361. szám)
1897-12-01 / 332. szám
n sem volt és ma sincsen ezen a hiten, abban föltétlenül bizonyosak vagyunk. Az osztrák szlavofil politika útja nemcsak a németség aggodalmaial volt kikövezve, hanem a magyar nemzet aggodalmaival is. Andrássy-Hohenwarttól kezdve Bánffy-Badeniig minden megkérdezett magyar kormányférfiú végzetesnek vallotta a két államalkotó fajra s a dualizmusra egyaránt a szláv foederális irányzatot. És ezen a szinte történelmi erővel bíró fölfogáson mit sem változtatott — nálunk legalább nem, — az a szerencsétlen kísérlet, hogy Badeni gr. egy összekupeckodott szláv többséggel iparkodott hibás belpolitikáját a dualizmussal, a németség lejáratása mellett összhangba hozni. "És ha az ausztriai német kisebbség saját hibái iránt igazságosabb tudna lenni, mint amennyire gyűlöli a szláv inváziót, észrevehette volna azt is, hogy Magyarországon, — a dualizmus folytonosságának minden forró óhajtása mellettt is, — mily fölháborodást idézettelő a németség rendőri letiportatása s mily önkénytelenül kitörő elégültséget Badeni gr. rég várt elbukása. A magyar politikai érzület minden mulékony taktika ellenére is, nem bir hisztérikus karakterrel, tehát nem ismeri a hirtelen átcsapásokat. Az 1867. évi kiegyezést Deák Ferenc s vele a magyar államférfiak fényes csoportja arra a föltevésre alapította, hogy ideát a magyar, odaát a német faj viszi az államvezető szerepet. Nem is fordult elő 1867 óta egyetlen eset sem, hogy mi a dualizmust a németektől féltettük volna, de igenis akárhány esetben ébredt nálunk nyugtalanság a cseh államjog és a trializmus gondolatának propagálásával szemközt. A németség politikai hivatásának megőrzését és az osztrák állam német jellegét a magyar politikai fölfogás ép oly természetesnek találta, mint azt, — amire a paritás mellett folytonosan jogot tart, — hogy saját államát a magyar nemzeti egységes állam vezénygondolata szerint fejleszsze tovább. S ha ez Ausztriában nem bírt oly mértékben megvalósulni, mint mi reménytettük, ennek bizonyosan nem a magyar politika az oka, amelynek Ausztria belső életére ingerenciája sohasem volt s a Taaffe által megindított irányt csakis platói sajnálkozással és elméleti helytelenítésekkel kisérhette. Ezt a tradicionális fölfogást az osztrák német pártok, — árnyalataikra való tekintet nélkül. — Lueger és Schönerer féktelen magyargyűlölete és kirohanásai dacára ma is épségben találják nálunk. S most, hogy az osztrák helyzet rendezése sorra került, bízvást el merjük mondani, hogy Magyarországon ezt a rendezést csak úgy képes mindenki fölfogni,hogy az az osztrák németségnek a saját történelmi hivatásával járó befolyást és szerepet vissza fogja adni. S mi sem élénkebb óhajtás nálunk, mint az, — amiben bárha velük újból találkoznánk, — hogy a kiegyezési provizórium, de nem csak az, hanem a kiegyezési ügyek végleges rendezése is, Ausztriában nei szláv, hanem német auspiciumok alatt jöjjön létre. Ez a megoldás az egyedüli, amit nemcsak a monarchia hatalmi állására nézve tartunk természetesnek, de arra a helyzetre nézve is egyedül termékenynek, amelyet monarchiánk a hármas szövetség keretében elfoglal és betölt. E nagy világszövetség, mely a szláv áramlat feltartóztatása végett alakult, a dolgokban fekvő természetes kényszer erejénél fogva Ausztriában a németségre, Magyarországban pedig a magyarnemzetre van támasztva, mint amelyek kezdettől fogva a dualizmus kettős alapját képezik. Hogy ez az alakulás megbízható és erős lehessen s egy nagy nemzetközi, válság esetén sújtó erővel léphessen akcióba, — amit sem kívánni nem kell, sem félni tőle, — ebben épen anynyira szükséges az, hogy az osztrák németség magát erőssé konszolidálhassa, mint az, hogy Magyarországon az egységes nemzeti állam szervezkedése akadálytalanul menjen végbe. S ha már Németország és a nagy német nemzet érzülete jött szóba, ennek is émoly érdeke az, hogy az osztrák németség a maga államfentartó erejét kifejtse, mint az, hogy Magyarország területén az apró német érdekek és partikularzmusok föláldoztassanak annak a parancsoló hatalmi és békeérdeknek,amit ezen óriási dinamikai alakulásban az egységes magyar nemzeti állam ereje képvisel. A magyar fölfogás ilyennek látja és csakis ilyennek láthatja amaz egyensúlyt, amely a monarchia két államában a némi gyarság politikai szerepét közve meghatározza, azt a dualizmusban .A hármas szövetség struktúrájába belekapcs És nem lát egyetlen ellentétet sem, de több rokonérdeket, mely e két faj együttműdését szinte a kénytelenség erejével ruházza föl. És mit sem kíván őszintébben, mint hogy a Bécsben folyó nagy „rendezés“ mával az osztrák németek ezt szintén teljesen fölismerjék. Ha Badeni gr. bukása azt eredményezné hogy a németség végsőig csigázott elkeseredéséből erre a politikai tudatra bírna kivergődni Magyarországban és a magyar nemzetbenörtelmi támaszát ismerné föl épúgy, mint ahogy az osztrák németekben a dualizmus magyar hívei, tehát a nemzet óriási többsége, szintén fölismeri nemzetünk történelmi támasztékát ■ még azt mernénk mondani, hogy Badenier akarata ellenére is jót tett a monarchia két tér-nemzetével. 2 1897. de PESTI HIRLAP Ime: a művészi technika két szélső ellentéte. Csak ezeknek a tudása kell ahoz, hogy egy-egy vászonról megmondhassuk: a régi vagy a modern irányt követi-e? Ha már egyáltalán tudni akarjuk. Mert a műcsarnokban is a legboldogabbak a tudatlanok. Akik csak szemlélődnek és akiknek a művész ötlete, eszméje vagy hangulata a fő, a technikával ugyan édes keveset törődnek. Mit nekik egy kicsavart láb, egy kificamodott kar! Bánják is ők, ha a művész rámondja, hogy itt rossz a »skurz«, ott rossz a rajz, csak nevetni vagy sírni lehessen rajta. Mielőtt kritizálni szeretnék, magam is eltűnődöm: beleharapjak-e az idei termésbe vagy csak nézzem ? * * * Az első teremben Tölgyessy Arthur hangulatos tájképei s főleg egy erőteljes aquarellje mellett elhaladva Györök Leó színes, curzolai csatornarészlete és Hegedűs László még színesebb vásznain akad fönn tekintetünk. Hegedűs Évikéje igen bájos festmény volna, ha alakjait nem a liliputi országból veszi. Kriesch Aladár arcképei finom qyantásuak s különösen a „vörös-ruhás“ fej és a tanulmányfej árulja el kitűnő tehetségét. Jendrassik Jenő dinnyét szüretelő parasztleányokat, Baditz Ottó kackiás menyecskét festett „Szüret után“ címmel, de ez aligha csókot nem szüretelt. Grünwald Imre „Répaszedés“-én elrajzolt ökröket látunk. Zemplényi Tivadar „A bubi reggelizik“ címen érdekes plein-air képet állított ki, mely sokkal finomabb mint rokon tárgyú kecskés vászna. Benczúr Gyula arcképei közt ezúttal legérdekesebb a keresztelő Szt Jánosé. Pompás tanulmányfej ! A szomszédja egyik tanítványa, Koszta József, a neve dacára székely ember és „Zöldben“ című stúdiuma, meg „A hazatérők“ című genre-képe után ítélve, maholnap ismertebb lesz a neve, akár Papakosztáé. Ezt a rossz viccet csak az ő művészetének finomságai ellensúlyozzák, és a szomszédos Horowitz-féle arckép, mely Kohner Ágoston úr tulajdona. Knopp Imre kedélyes intérieurjei után Tolnay Ákos finom arcképe iránt érdeklődünk. Kit ábrázol ez a pompás fej ? Lord Godwint. A nemes lord gratulálhat Tolnaynak. * Menjünk a második terembe. Itt az első sarokban bizarr portrait: Csányi gyógyszerészné képmása ragadja meg figyelmünket. Mennyi franciás finomság és diic az egész mű fölfogásában! Nemcsak az aláírás, de a korrekt ízlés is Basch Árpád nevére vall. Mellette egész fal: László Fülöp arcképeiből. De hogy e két név között miért Steini koponyagyűjteménye a kapocs, az a tárlat megfejtendő rébuszai közé tartozik. Fölfedezzük Lászlót? Vagy talán már ismerik ? A főrangú körök kedvelt és mindig válogatottan finom ízlésű festője. És csudálatos, hogy a modelljei is mindig gyönyörű nők vagy érdekes fejű férfiak. Különösen Karvaly József tanuljon tőle, azt tanulja meg, hogy mit szabad kiállítani s mit nem. Térjünk viszsza Lászlóhoz és találgassuk, hogy Lukáts Miéi remek feje, Ratibor hercegnő büszke megjelenése, gróf Apponyi Albertné rokonszenves egyénisége vagy Polakovits Mátyásné szellemes arca tetszik-e jobban ? Vagy talán mégis a legérdekesebb özv. Thurn-Taxis Teréz hercegnő feje? Művészi szemekkel nézve ez a legsikerültebb. Változatosság kedvéért egy csomó tájkép: a napos Edvi-Hles Aladár és a ködő báró Mednyánszky László. Amaz éles kontúrokat lát, ez csupa vibrációt és micsoda horribilis ötlet! Mednyánszky a késével belevakarja „Alkony“ című vásznába az esti szellő ringató játszadozását. Lotz Károly báró Dániel Ernőnét, Sinnijei Merse Pál önönmagát arcképezte. Tőlük csal egy lépés a kelet. Innocent Ferenc igen érdekes »Fátyoltánca«, egy szépséges bajadér, csábi oda. Mellette Tornai Gyula a keleti architectura összes káprázatait elénk tárja, különféle arab sokkal népesítve becsillogó vásznait. Azután álljunk meg egy kissé. Ezt a bizari fejet, remekül megfigyelt orrával és húsánál csudálatos formáival ki festhette ? — Karlovszk Bertalan. És azt a Meissonier-szerű miniatűrt egy XIII-ik Lajos korabeli alakot, amint vitézét szemléli, ki mesterkedte? — Karlovszky Bertalan. Ennyi finomság után ne menjünk itt tovább. * Nézzük meg a harmadik teremben Szenes Fülöp kiállítását, mert ez a terem majdnem egészen: Szenes. Nehogy a szedőt szenesének szedje, mert ő ezúttal igazán csupa szín. Első fölléptével nagy föltűnést keltett ez a fiatal művész, azután visszaesett, és most megint ugyancsak föltápászkodott! Sok... vászna közt akad gyengébb is, de »Vesztett boldogság, a a nagybányai aratóleány, az erdélyi cigánynő. Belpolitikai hírek. Bánffy Dezső báró miniszterelnök ma reggel Budapestre érkezett, a nap folyamán értekezett minisztertársaival s este visszatért Bécs, hogy részt vegyen a magyar delegáció holnap plenáris ülésében, melyens a külügyi tárca költségvetése kerül napirendre. A miniszterelnök, mint értesülünk, csak hétfőn reggel fog Budapestre visszatérni. A képviselőház, mint értesülünk, pénteken délben ülést tart, melyen megállapítja legközelebbi érdemleges ülésének idejét és napirendjét. A ház legközelebbi érdemleges ülése hétfőre, délelőtti 16 órára fog kitüzetni. Az ülésnek a községi és egyéb helynevekről szóló törvényjavaslat lesz a tárgya. A pénteki ülésen a földművelési bizottság is beterjeszti jelentéseit a mezei munkás-törvényjavaslatról. Mentelmi ügyek. A képviselőházhoz szünetelése alatt nem kevesebb mint hét oly megkeresés érkezett, amelyekben bíróságok és ügyészségek a képviselői mentelmi jog felfüggesztését kérik. Ezek közül, négyről, a Sima, Csávolszky, Serbán és Kossuth képviselőkre vonatkozólag már megemlékeztünk. Tegnapelőtt és tegnap érkezett a házhoz, a budapesti bűn-