Pesti Hírlap, 1898. január (20. évfolyam, 1-31. szám)
1898-01-01 / 1. szám
: % \ ' W ' , ■ - '1 V - V / /%x . \ a ■' * ' / „JT 't. f f| Budapest, 1898. XX. évf. 1 (6240.) szám. ' Szombat, január 1. Előfizetési *r»k: Szerkesztőség: Egész évre .. 14 frt - kx. Budapest, rtc-körut 78. Negyedéne .. 3 ’ !S0 l Bl| iUW ^ . réSZét ^ ^ hová az előfizetések és a lap Megjelenik minden nap, flnnej( F) szétküldésére vonatkozó föl-és vasárnap dán in. v/VlA"A ^F szólalások intézendők. --------------------------------------------------T-T-- —-..............■ - ■-■■aasaaÉ^j=gggBg=g^ 1848-1898. (i. l.) Ránk virradt tehát első napja annak az évnek, melyben az 1848-iki nagy korszaknak félszázados évfordulója érkezett el. És mikor ennek a nagy korszaknak történelmi képe újra elénk tárul, szinte önkénytelenül belenyúlna abba kezünk, hogy elválaszszuk abban azt a részt, melyben még az emberek vezették az eseményeket, attól, melyben már az események vezették, vagyis inkább sodorták magukkal az embereket. Valóban! Ezelőtt néhány hónappal még büszkén, a jövőbe vetett bizalomnak boldog mosolyával tekintettünk a félszázados évfordulóra. Azok után a fejedelmi kegyek után, melyek egyfelől a magyar nemzeti ideálok felé szárnyakat adtak a nemzet vágyainak és reményeinek, másfelől a Habsburg-dinasztiára rávetették egy nemzeti dinasztiának hajnalsugarait, joggal érezhettük, és a kézzel fogható valóság képzelhettük, hogy ezzel az évfordulóval a történelmi fátumok sárkány fogai nem fognak többé visszatérni. Joggal remélhettük, hogy még az a birodalmi eszme is, melynek köde borult egy félszázad előtt Magyarország független önállóságának Ausztriával érintkező határaira, s melynek köde akkor a legjobb szándékoknak és a legjogosabb törekvéseknek útvesztője lett, hogy még ez a birodalmi eszme is, a maga biztosítékát és súlypontját, a félszázados évforduló alkalmával Magyarországon fogja megtalálni. És tehát joggal remélhettük, hogy a félszázad előtti nagy demokratikus átalakulást, melynek fonalát oldhatlan gébbé kaszálták, később pedig elmetszették a nemzet és az uralkodóház közt támadt félreértések, melyek következtében fegyveres kézzel támadt egymásra a pragmatica sanctió által összekapcsolt két birodalom : ma akadálytalanul köthetjük össze a jelennel. Folytathatjuk azokat a reformokat, melyeket nemcsak a demokratikus alkotmány szelleme, hanem a magyar nemzeti egység mindenek fölött álló érdeke megkövetel. Azt hittük, olybá fog feltűnni ez a félszázad, mintha csak tegnap proklamáltuk volna, hogy a hűbéres középkor minden maradványa az örök elmúlás sirjába temetkezzék s a jogegyenlőség bölcsőjéből Herkulesként lépjen elő a polgári erény és önérzet, szorgalmas, munkás, hazafias és intelligens «nemessége!» Hogy a magyar nemzeti egységet sem külső, sem belső ellenség ne fenyegethesse többé. S hogy ezen az alapon Magyarország egymaga is biztosítani legyen képes a Habsburg-trónrarc európai és nagyhatalmi pozícióját. Mint a történelmi igazságszolgáltatásunk nagy elégtétele mosolygott ránk az a tény, hogy akik ellen egy félszázad előtt a kettős birodalom fölforgatásának vádját emelték: ma mi vagyunk a kettős épületnek egyedüli szilárd és megbízható oszlopai. Egész Európa szeme rajtunk függött, s üdvözölt bennünket a tisztelet baráti mosolyával. Azt hittük még néhány hónap előtt, hogy így fogunk átlépni e félszázados évfordulónak új esztendejébe. S nem igy történt! Az azalkotmány, melyet ellenségeink keze nem tudott megrepeszteni, rést szenvedett önkezünktől. S ezen a résen át vakmerően s gúnyosan mosolyogva kandikált be a régi történelmi fátum sanda szeme. Kiáltva, amit a vén Mikhal Gertrúdnak kiáltott: „Reszkess szerencsédtől Van-e példa ily gyors, ily képtelenül rohamos változásra ? — Van! — Épen a félszázad előtti események tükre tanti reá. Volt-e reménydúsabb, mámoritóbb nap, mint az, melyen V. Ferdinánd a trónörökösök, Ferenc bároly és fia Ferenc József és a többi főhercegek kíséretében személyesen jelent meg Pozsonyban, 1818. ápril 11-kén, hogy az országosan egybegyűlt rendek között, az eléje terjesztett törvényjavaslatokat királyi jóváhagyásával szentesítse? Azon a napon az öreg király e szavakkal nyújtotta át István nádornak a szentesített törvényeket: „Hív magyar nemzetemnek szivemből óhajtom boldogságát, mert abban találom föl a magamét is. Amit tehát ennek elérésére tőlem kívánt, nemcsak teljesítettem, hanem királyijavammal erőértvest is adom neked, kedves öcsém, s általad az egész nemzetnek, úgy, mint akinek hűségében leli szívem legfőbb vigasztalását s boldogságát.“ • S alig telt el öt hónap, s az uralkodóház és a nemzet közti összhang föl volt bontva ! S csaknem húsz évnek kellett elfolynia, míg egymást újra megtalálták! Nagy volt e nemzet balszerencséjében és balsorsában! S minél, inkább leszoríttatott a harc teréről, annál nagyobb lett vezérének megvválasztásában. Az volt legnagyobb bölcsesége a balsorsú, előfizetőinket az előfizetési összegek mielőbb való szives megküldésére kérjük, hogy a postán újév körül rendesen beálló torlódás dacára lapunk folytatólagos megküldése minden megszakítás nélkül történhessék. A hétről. Jó reggelt s boldog uj évet magyar! Nos, hogy vagyunk e rémes nagy napon ? Storg még a föld, mit égi bolt takar, ,S árad be még világ az ablakon ? S nincs lázadás az utcán s bősz zavar? Süt még a pék ? S még megjön hírlapom ?... Pedig ma nagy sor történt ám mi velünk. Mi mától fogva rendeletbül élünk. Kihunyt a törvény s nincs uja helyett, ez honffy-szélbalunk szép diadalma! Kormányoz immár m. k. rendelet — S még többet ér a bankó, mint a szalma. Még a fináncot őrhelyen lelede citálnak még az adóhivatalba ... ,s Egyszóval nincs itt változás, de semmi. Vagy legalább nehéz azt észrevenni. Még Bánffy rendületlenül Budán , 5 S 1H volt hatalma nagy, most még nagyobb. Törény szerint volt eddig az csupán. Az nőtt a törvény, mit meg ő hagyott. Jlogr ezt elérte annyi harc után A jimbor szélhal boldogan ragyog: «Ugy é, hogy nincs a pártok között párom, Ezt én csináltam, én csak, mindenáron !» Eszembe jut az a szegény bolond, Aki, nagyon gyűlölvén ápolóját, Étel-italról dühösen lemond S az ápolónak adja porcióját. ----—---------V ■■ - -i-mi-jl*.'1... ............... ■■■ Míg így magán s a dolgán egyre ront, Ravasz kacajt üt, amikor megróják: «Ha-ha, hízzék meg juszt is a cudarja S én veszszek el — mivel ő nem akarja!» Csudálatos őrült boszúkra kész Saját vesztére a kórságos elme. De bús dolog csak s nem nagy az egész, Mig nincs a köznek ebbül veszedelme. Hát abba’ el a mi hazánk Se vész, Hogy rendelet a törvény mára kelve, Hanem maga, aki okozta ezt, A szélbal, belevesz és rajta veszt. Hiába gyártott csapda-remeket Polónyi fényes furfanggal minap, Vigyázott Bánffy és benn nem rekedt S még jobb volt sorsa gróf Apponyinak, Ö vállalá a legszebb szerepet : Beszélt kedvére ő mindannyinak, Hogy végül minden oldalán a Háznak, «Ö a miénk!» — csak effelől vitáznak, A kedves embert roppant, szeretem S ezért gróf Albert rég’ ideálom. De a komoly, az imponál nekem S Horánszkyt én most komolynak találom. Csúfoltam őt sokat, de ünnepem a nap, mikor készséggel akceptálom, Hogy nem sekély, nem gyönge, nem hiú, De férfi ez az államférfiul Több ez nekem, akár Kubinyi Géza, Kit szólhal reklám százzal sokszoroz, Mert pártfegyelmet egy kicsit se néz ma És folyosón kormányt is ostoroz. Az én szememben mindig az a vézna, Ki — bár testére bátor s nagy kolossz’ — Lelkében könnyen meginog, ha zaj van S megtántorul hamar kicsinyke bajban. Kicsinyke baj csak a kormány baja, Nagy bajban itt csak a szélbal leledzik, Fején a felelősség lágy vaja S azt már a nap tüzes sugári pedzik. Botránykozásnak hallik moraja És országszerte emlegetni kezdik, Hogy minden ellenzésnek van határa, Hogy alkotmányt lejárni — még se járja! Megszólal így először Budapest — S nemcsak az utca, mely a múlt vasárnap, Hogy népgyülés után leszállt az est, Követ küldött be több szélbal csatárnak. De szóbn itt a közgyűlés se rest, Hogy honffy pártiul más amit elvárnak S nem az, hogy a szót végtelenül ontsa És ne a kormányt, az alkotmányt rontsa. Végig kong e méltatlankodás Egész hazánkon s nagy visszhangja támad. Ezt hát kivívtad szélbalunk, no lásd! Sob gondolat már a késői bánat. Magad talál a kontár, vad kovács, Ki jobb szerencséd, tönkre kalapáltad. Érhet hazánk még boldog éveket, De boldog új év nem derül neked! Koboz. A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.