Pesti Hírlap, 1898. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1898-01-01 / 1. szám

: % \ ' W ' , ■ - '1 V - V / /%x . \ a ■' * ' / „JT 't. f f| Budapest, 1898. XX. évf. 1 (6240.) szám. ' Szombat, január 1. Előfizetési *r»k: Szerkesztőség: Egész évre .. 14 frt - kx. Budapest, rtc­-körut 78. Negyedéne .. 3 ’ !S0 l Bl| iUW ^ . réSZét ^ ^ hová az előfizetések és a lap Megjelenik minden nap, flnnej( F) szétküldésére vonatkozó föl-és vasárnap d­án in. v/VlA"A ^F szólalások intézendők. --------------------------------------------------T-T-- —-..............■ - ■-■■aasaaÉ^j=gggBg=g^ 1848-1898. (i. l.) Ránk virradt tehát első napja an­nak az évnek, melyben az 1848-iki nagy kor­szaknak félszázados évfordulója érkezett el. És mikor ennek a nagy korszaknak törté­nelmi képe újra elénk tárul, szinte önkénytele­nül belenyúlna abba kezünk, hogy elválaszszuk abban azt a részt, melyben még az emberek vezették az eseményeket, attól, melyben már az események vezették, vagyis inkább sodorták ma­gukkal az embereket. Valóban! Ezelőtt néhány hónappal még büszkén, a jövőbe vetett bizalomnak boldog mo­solyával tekintettünk a félszázados évfordulóra. Azok után a fejedelmi kegyek után, me­lyek egyfelől a magyar nemzeti ideálok felé szárnyakat adtak a nemzet vágyainak és remé­nyeinek, másfelől a Habsburg-dinasztiára ráve­tették egy nemzeti dinasztiának hajnal­sugarait, joggal érezhettük, és a kézzel fogható valóság­­ képzelhettük, hogy ezzel az évfordulóval a történelmi fátumok sárkány fogai nem fognak többé visszatérni. Joggal remélhettük, hogy­ még az a biro­dalmi eszme is, melynek köde borult egy fél­század előtt Magyarország független önállósá­gának Ausztriával érintkező határaira, s mely­nek köde akkor a legjobb szándékoknak és a legjogosabb törekvéseknek útvesztője lett, hogy még ez a birodalmi eszme is, a maga biztosíté­kát és súlypontját, a félszázados évforduló al­kalmával Magyarországon fogja megtalálni. És tehát joggal remélhettük, hogy a fél­század előtti nagy demokratikus átalakulást, melynek fonalát oldhatlan gébbé kaszálták, később pedig elmetszették a nemzet és az ural­kodóház közt támadt félreértések, melyek kö­vetkeztében fegyveres kézzel támadt egymásra a pragmatica sanctió által összekapcsolt két birodalom : ma akadálytalanul köthetjük össze a jelennel. Folytathatjuk azokat a reformo­kat, melyeket nemcsak a demokratikus alkot­mány szelleme, hanem a magyar nemzeti egy­ség mindenek fölött álló érdeke megkövetel. Azt hittük, olybá fog feltűnni ez a félszá­­zad, mintha csak tegnap proklamáltuk volna, hogy a hűbéres középkor minden maradványa az örök elmúlás sirjába temetkezzék s a jog­­egyenlőség bölcsőjéből Herkulesként lépjen elő a polgári erény és önérzet, szorgalmas, munkás, hazafias és intelligens «nemessége!» Hogy a magyar nemzeti egységet sem külső, sem belső ellenség ne fenyegethesse többé. S hogy ezen az alapon Magyarország egymaga is biztosítani legyen képes a Habsburg-trónrarc európai és nagyhatalmi p­ozícióját. Mint a történelmi igazságszolgáltatásunk nagy elégtétele mosolygott ránk az a tény, hogy akik ellen egy félszázad előtt a kettős biroda­lom fölforgatásának vádját emelték: ma mi va­gyunk a kettős épületnek egyedüli szilárd és megbízható oszlopai. Egész Európa szeme raj­tunk függött, s üdvözölt bennünket a tisztelet baráti mosolyával. Azt hittük még néhány hónap előtt, hogy így fogunk átlépni e félszázados évfordulónak új esztendejébe. S nem igy történt! Az az­­alkotmány, melyet ellenségeink keze nem tudott megrepeszteni, rést szenvedett ön­kezünk­től. S ezen a résen át vakmerően s gú­nyosan mosolyogva kandikált be a régi törté­nelmi fátum sanda szeme. Kiáltva, amit a vén Mikhal Gert­rúdnak kiáltott: „Reszkess szeren­csédtől Van-e példa ily gyors, ily képtelenül ro­hamos változásra ? — Van! — Épen a félszá­zad előtti események tükre tanti reá. Volt-e reménydúsabb, mámoritóbb nap, mint az, melyen V. Ferdinánd a trónörökösök, Ferenc bároly és fia Ferenc József és a többi főhercegek kíséretében személyesen jelent meg Pozsonyban, 18­18. ápril 11-kén, hogy az or­szágosan egybegyűlt rendek között, az eléje ter­jesztett törvényjavaslatokat királyi jóváhagyásá­val szentesítse? Azon a napon az öreg király e szavak­kal nyújtotta át István nádornak a szentesített­ törvényeket: „Hív magyar nemzetemnek szivemből óhajtom boldogságát, mert abban találom föl a magamét is. Amit tehát ennek elérésére tőlem kívánt, nemcsak teljesítettem, hanem királyi­­­javammal erőért­ve­st is adom neked, kedves öcsém­, s általad az egész nemzetnek, úgy, mint akinek hűségében leli szívem legfőbb vigaszta­lását s boldogságát.“ • S alig telt el öt hónap, s az uralkodó­­­ház és a nemzet közti összhang föl volt bontva !­ S csaknem húsz évnek kellett elfolynia, míg egymást újra megtalálták! Nagy volt e nemzet balszerencséjében és balsorsában! S minél, inkább leszoríttatott a harc teréről, annál nagyobb lett vezérének megv­választásában. Az volt legnagyobb bölcsesége a balsors­ú, előfizetőinket az előfizetési összegek mielőbb való szives megküldésére kérjük, hogy a postán újév körül rendesen beálló torlódás dacára lapunk folytatólagos megküldése minden m­eg­szakítás nél­kül történhessék. A hétről. Jó reggelt s boldog uj évet magyar! Nos, hogy vagyunk e rémes nagy napon ? Storg még a föld, mit égi bolt takar, ,S árad be még világ az ablakon ? S nincs lázadás az utcán s bősz zavar? Süt még a pék ? S még megjön hírlapom ?... Pedig ma nagy sor történt ám mi velünk. Mi mától fogva rendeletbül élünk. Kihunyt a törvény s nincs uj­a helyett, ez honffy-szélbalunk szép diadalma! Kormányoz immár m. k. rendelet — S még többet ér a bankó, mint a szalma. Még a fináncot őrhelyen leled­e citálnak még az adóhivatalba ... ,s Egyszóval nincs itt változás, de semmi. Vagy legalább nehéz azt észrevenni. Még­ Bánffy rendületlen­ül Budán , 5 S 1H volt hatalma nagy, most még nagyobb. Törény szerint volt eddig az csupán. Az nőtt a törvény, mit meg ő hagyott. Jlogr ezt elérte annyi harc után A ji­mbor szélhal boldogan ragyog: «Ugy­ é, hogy nincs a pártok között párom, Ezt én csináltam, én csak, mindenáron !» Eszembe jut az a szegény bolond, Aki, nagyon gyűlölvén ápolóját, Étel-italról dühösen lemond S az ápolónak adja porcióját. ----—---------V ■■ - -i-mi-jl*.'1... ............... ■■■ Míg így magán s a dolgán egyre ront, Ravasz kacajt üt, amikor megróják: «Ha-ha, hízzék meg juszt is a cudarja S én veszszek el — mivel ő nem akarja!» Csudálatos őrült boszúkra kész Saját vesztére a kórságos elme. De bús dolog csak s nem nagy az egész, Mig nincs a köznek ebbül veszedelme. Hát abba’ el a mi hazánk Se vész, Hogy rendelet a törvény mára kelve, Hanem maga, aki okozta ezt, A szélbal, belevesz és rajta veszt. Hiába gyártott csapda-remeket Polónyi fényes furfanggal minap, Vigyázott Bánffy és benn nem rekedt S még jobb volt sorsa gróf Apponyinak, Ö vállalá a legszebb szerepet : Beszélt kedvére ő mindannyinak, Hogy végül minden oldalán a Háznak, «Ö a miénk!» — csak effelől vitáznak, A kedves embert roppant, szeretem S ezért gróf Albert rég’ ideálom. De a komoly, az imponál nekem S Horánszkyt én most komolynak találom. Csúfoltam őt sokat, de ünnepem a nap, mikor készséggel akceptálom, Hogy nem sekély, nem gyönge, nem hiú, De férfi ez az államférfiul Több ez nekem, akár Kubinyi Géza, Kit szólhal reklám százzal sokszoroz, Mert pártfegyelmet egy kicsit se néz ma És folyosón kormányt is ostoroz. Az én szememben mindig az a vézna, Ki — bár testére bátor s nagy kolossz’ — Lelkében könnyen meginog, ha zaj van S megtántorul hamar kicsinyke bajban. Kicsinyke baj csak a kormány baja, Nagy bajban itt csak a szélbal leledzik, Fején a felelősség lágy vaja S azt már a nap tüzes sugári pedzik. Botránykozásnak hallik moraja És országszerte emlegetni kezdik, Hogy minden ellenzésnek van határa, Hogy alkotmányt lejárni — még se járja! Megszólal így először Budapest — S nemcsak az utca, mely a múlt vasárnap, Hogy népgyülés után leszállt az est, Követ küldött be több szélbal csatárnak. De szóbn­ itt a közgyűlés se rest, Hogy honffy pártiul más am­it elvárnak S nem az, hogy a szót végtelenül ontsa És ne a kormányt, az alkotmányt rontsa. Végig k­ong e méltatlankodás Egész hazánkon s nagy visszhangja támad. Ezt hát kivívtad szélbalunk, no lásd! S­ob gondolat már a késői bánat. Magad talál a kontár, vad kovács, Ki jobb szerencséd, tönkre kalapáltad. Érhet hazánk még boldog éveket, De boldog új év nem derül neked! Koboz. A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.

Next