Pesti Hírlap, 1898. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1898-02-01 / 32. szám

Odi profamim vu­lgus! (i­­.) Ugyan ki lehetne más a mai világ­ban az a „profanum vulgus”, akit mindenki gyűlöl, mint az — újságíró? A riportertől kezdve a vezércikkíróig — vagy megfordítva. Mindenki gyűlöli őket (s ezek a szerencsétlenek a legtöbb esetben egymást is gyűlölik­) gyűlö­lik őket, mert ezek ,,mindent kiírnak“, és nincs előttük semmi szent, csak az, ami „szent igaz“. Gyűlölik őket, mert folyvást a tudás fá­jának gyümölcseit tépik, és mégsem lehet őket kiűzni a paradicsomból; de sőt még a fügefa­levelet sem tartják szükségesnek, hogy azzal némely eseményeket eltakarjanak. Ahol az új­ságíró megjelenik, ott nem lehet tussolni többé, így aztán azok is, akik nagy élvezettel olvas­sák az újságokat, melyekben „mindent“ megta­lálnak, azok is gyűlölik azokat, akik az újságokat ily kitűnően csinálják. Azok is, akik nagyra vannak a sajtó haladásával, kicsinyük az új­ságírót. Azok is, akik lelkesednek a sajtó­­szabadságért, sokszor hasonítanak Bismarckhoz, mikor még junker volt és bolond Bismarcknak nevezték, s aki úgy nyilatkozott a sajtószabad­ságról: »Megszavazom, ha minden újságíró mellé egy akasztófát állítanak!« S igy tör­ténhetik, h­ogy mindazok, akik betéve tud­ják és szívesen deklamálják, hogy »a sajtó nagyhatalom!« nem is sejtik, hogy a kö­zönségnek nincs nagyobb rabszolgája, mint az újságíró! Mindenki tudja és deklamálja, hogy »a szabad sajtóval ki lehet vívni minden sza­badságot!« — de titkon odagondolja, hogy­­ kár volt eltörölni a derest. Kár volt eltörölni, ha nem is a közönséges bűnösök, de legalább is az újságírókat illetőleg. Oh! mert a közönséges bűnös vagy go­nosztevő — az egészen más! Arra azt mondja gaggifiasg....... 1 •■gg£".Lj." a büntető judikatura, hogy »inkább 99 bűnös szaladjon, mint csak egy ember is ártatlanul szenvedjen!« A közönséges bűnösök fölött, amint birói eljárás alá kerülnek, nemcsak a hu­manizmus szelleme őrködik, hanem a po­litikai szabadságok összes apparátusa is! Mert senkitől igaz ok nélkül nem szabad elvenni szabadságát! Illetékes vád vagy tetten érés nélkül mernek-e elfogni igazi bűnöst vagy gonosztevőt ? A világért sem! A rendőrség min­dig nagyon ügyel arra, hogy a korlátok“ szi­gorú megtartása terén a büntető judikatúra jogszabályaival összeütközésbe ne kerüljön! Csak a szegény újságírókkal tesz kivételt, ha megharagszik rájuk. Ezekkel, azt hiszi, bánhatik úgy, amint neki tetszik! Mert hisz mindenki gyűlöli, tehát senki se védi őket! Most is lám, egyszerre csak fejébe veszi a rendőrség, hogy a legnagyobb politikai lapok rendőri tudósítói — zsarolnak. Állítólag van is egy följelentés, melyet egy „céhbeli“ tett volna, — de aláírva nincs. Nos és ezen az alapon elkezdődött egy olyan razzia, mely Német­alföldre emlékeztet, mikor azt a spanyolok tar­tották megszállva. Detektívek járnak s az ágy­ból húzzák ki az újságírót, hogy elvigyék a rendőrségre. .Minek? tanúnak vagy vádlottnak? Ne kérdezze! majd ott meg fogja tudni. Idézik őket sorra s órákig ott tartják, nem törődve hivatásukkal, kötelességükkel s rájuk rivallva, ha azok mindezekre hivatkoznak, mint egy vogelfrei népségre. Hát mi ez ? Jog ez ? Modor ez ? Tisztes­ség ez? és mindenek fölött szalad-e ez ? Ám legyen igaz, hogy egyik vagy másik ú­jságíró tényleg zsarol vagy revolverez. Hisz ha rendőrkapitányok sikkaszthatnak, akkor az újságírók közt is akadhat olyan szemét, aki zsarol. De ha egy ilyen akad köztük, ad-e ez jogcímet arra, hogy megbélyegezzék a többit is, sőt valamennyit? Ha kisül valamelyik újság­íróra, hogy állásának befolyását zsarolásra hasz­nálta föl, az tényleg nem érdemel nemcsak tiszteletet nem, de még tisztességes bánásmódot sem. De ebből az következik, hogy tehát a tisz­telet és tisztességes bánásmód ez egy miatt megtagadtassék valamennyitől? És mennyivel botrányosabb, mennyivel vérlázítóbb az ilyen eljárás oly esetben, ha egy sincs olyan, akire a zsarolás vádját vagy gyanúját elfogadható vagy szabályszerű alapokon lehetne kimondani? Micsoda gyalázatos barbarizmus az, hogy ott, ahol egy sincs, akire a bélyeget rá­lehet sütni, ott amiatt az állítólagos ,,egy“ miatt egy egész testületet bélyegeznek meg és inzultálnak „hivatalból!“ Avagy adott-e okot a sajtó arra, hogy a zsarolás vagy a revolverezés megtűrésével vagy palástolásával lehetne vá­dolni őt ?" Igenis­ voltak a szégyen újsá­gokmelyek egykor nyíltan revolvereztek. De hol volt akkor a rendőrség ? Hol voltak szemes detektivjei és hol voltak puritán kapitányai ? Az újságírók egyesületének kellett állást foglalni­a a revolver zsurnalisztika ellen, és úgy kellett­ azt nyilvános tiltakozással kidobni testéből,­ mint ahogy a rothadó anyagot kidobja magából a tenger. Arra mutat-e ez, hogy a sajtó szoli­daritást vállal a zsarolókkal ? És ezen az ala­pon akarja most a rendőrség egy „állítólagos” zsarolóval szolidaritásba kergetni valamennyit? Tiltakozunk e brutális és jogtalan eljárás ellen, nemcsak a sajtó becsülete, hanem a jog­rend és a közszabadság nevében, melyből az újságírót sem szabad kirekeszteni. Az is úgy fizeti adóját, mint minden más ember ; az is úgy rója le véradóját, mint minden más ember. Azzal sem szabad másképen bánni, mint min­den más emberrel. Ha gyanús, nyomozzák ki. A szerencse fia vagy mulatságos históriák a Bánffy-kormány történetéből. — A fölrobbantott Hentzi-szobor. — Iszonyú volt a robbanás, mely egy bűvö­sen szép és csöndes májusi éjszakán, (néhány nappal Budavár bevételének kegyeletesen megünnepeltetni szokott évfordulója előtt,) föl­­riasztá álmaiból a Szent György-tér lakóit. Mi történt? A dísztéren álló honvédszobor ágyúja sült el? Hogy ne csak az élők,hanem még a halot­tak is fölriadjanak? Természetesen fölriadt Bánffy Dezső is. Hisz az ő hálószobájának ablakai épen­ a Hentzi­­szoborra néznek. (És ő ennek dacára tud aludni mégis!) De ezeknek az ablakoknak üvegei is utoljára néztek ezúttal a Hentzi-szoborra. Mert ezek is, a többiekkel egyetemben, csörömpölve táncoltak s összetörtek. A bűvös májusi éjsza­kának illatos levegője fojtólag tódult be a tört üvegeken át. A füst és a porfelhő eget-földet eltakart, íme! Szakasztott fgy pusztulhatott el a Vezúv kitörésekor Pompeji, Herkulanum ! Semmi kétség! Itt a modern Vezúv dolgozott: a dina­­­nitt És pedig úgy, hogy ebben az esetben a papnak szólt ugyan, de úgy, hogy a papnő is értsen belőle. Vagyis: a dinamitot a Hentzi­szobor alá tették, de csak azért, hogy Bánffy Dezső röpüljön ki a vörös-bársony székből. Mert ebből olyan világra szóló skandalum tesz, ami­lyen még nem volt. És nemsokára Bánffy De­zsőnek is elég tesz majd arra, hogy a boros üveget ő is a cigányprímás fejéhez vágja, csak azt a nótát húzatni,­­mint a monori »jelző­zászló« rejtélyes eltűnése és a »rothadó Dániá­ban« való föltalálása után a monori szolgabiró­­nak,­ hogy: »Beh szeretnék a királylyal be­szélni !« Rövid időnek leforgásával a riasztó ese­mény megtörténte után föl volt véve és meg volt állapítva a tényákladék. Valaki föl akarta robbantani a Hentzi­­szobrot. E végből nagy űrtartalmu dinamit-pat­­ront helyezett a szobor talapzatára meggyúj­­tott kanóccal. Mindezt, habár a honvédelmi minisztérium előtt katona áll őrt, s habár a Szent-György-téren rendőrnek is cirkálnia kell, senki sem vette észre. A meggyújtott kanóc nyu­godtan éghetett el, míg csak a dinamitkapszá­­hoz nem ért, és a merénylő ezalatt ép oly nyugodtan és háborútlanul menekülhetett tova. Sőt voltak, akik láttán­ is őt fölhúzott gallérral, szemére húzott kalappal. Magas fekete ember volt, sárga felöltőben. Tehát Hentzi tiszteletére ő is : fekete-sárga. Ki lehetett ? Az volt-e ta­lán,­­aki egykor, hogy Wekerlét megbuktassa, megkoszorúzta Hentzit ? s aki most, hogy Bán­­ffyt buktassa meg,­ föl akarta robbantani Hentzit ? Nem! Ennyi furfang egy embertől nem telik ki. Egy ember feje ehez az ördögi számításhoz nem lehetett elég! Ehez sok fej kellett! És most már melyik tesz a kormányra nézve a kisebb baj? Megtudni, hogy: ki volt a tettes ? vagy nem tudni meg ? És melyik tesz rá nézve nagyobb baj ? Kézrekeríteni a tettest ? vagy kézre nem keríteni? Másnap azonban már mindenki tudta, hogy ki volt a tettes. A hírlapok ki is írták. Széless Adorján volt. Rendőri leírás nélkül is általánosan ismert alak. Fekete férfi-szépségben csaknem olyan fel­tűnő és tipikus, mint Berzenczey Pista. Flügel­mann tehetett volna a Mátyás király fe­kete seregében. Hozzá elegáns, büszke magatar­tás, mely meggörnyedni nem tud még a detek­tív előtt sem. Legfölebb az asszonyok rejthet­ték volna el, úgy, hogy rá ne akadhassanak, ha ugyan egymástól is nem irigyelték volna, így­ tehát nem tehetett semmi valószínűség, hogy rá ne akadjanak, és el ne fogják, ha egyszer ke­resni kezdik. (S úgy látszott, hogy az is hozzá tartozott az ördögi számításhoz, hogy a merény­let elkövetésére az egész főváros legfeltűnőbb alakját szemelték ki.) Keresni pedig kellett. Mert ha érzékenyek voltak mindazok az ablakok, melyek a dörre­nés hallatára úgy megrázkódtak, hogy valameny­­nyien összetörtek, hát még mennyivel érzékenyeb­bek voltak azok a „húrok'', melyekbe ez a A Pesti Hírlap mai száma 22 oldal. f i ‘ W §­­ 4 Budapest, 1898. XX. évf. 32 (6271.) szám. Kedd, február 1. ~ Előfizetési árak: Szerkesztőség: _ , __ Budapest, váci­ körut ?81 Egész évre . . k­ frt — kr. , emelet. Félévre.... . 7 „ — „ hová a lap szellemi részét Megjelenik minden nap, ünnep (V yr'A?^ •) szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap c­án is. szólalások intézendők.

Next