Pesti Hírlap, 1898. november (20. évfolyam, 302-331. szám)

1898-11-01 / 302. szám

Horvát Boldizsár emlékezete. Szilágyi Dezső, a képviselőház elnöke, vasár­nap délután Horvát Boldizsár temetésén a következő gyászbeszédet mondotta: Mielőtt visszaadnék a hideg földnek ami az övé, emlékezzünk meg néhány szóval arról a fényes elméről és arról a meleg szívről, mely egy hosszú életen át a mienk, a hazáé volt. Felnőve a negyvenes évek eszméi és törekvései közepette , politikai pályája a negyvennyolcadik kor­szakkal nyílott meg, abban a korszakban, midőn megvalósulni látszott mindaz, amit annyi évtizeden át terveztek, sőt az is, amit csak reméltek. Mint ifjú ember végig élte e korszak mámoros lelkesedését, ádáz küzdelmeit és kétségbeejtő szenvedéseit, míg a végső katasztrófánál, úgy hitték, minden, de minden elveszett. Aztán átélte, ami rá következett. Lassankint magához jött a nemzet. Milliók és milliók szívében újra föléledt a remény, megjött a munkakedv, meg­izmosodott a férfiakarat. A múlt eszményei vissza­nyerték hatalmukat a kedélyek fölött, irányt és tar­talmat adtak a törekvéseknek. Az abszolút­ rendszer egyik romlásból a másikba jutott. Közeledett, köze­ledett az alkotmányos élet új derűje ! Ekkor újra régi vezérei felé nézett a nemzet. Keresték azokat, kik a végerővel küzdő rendszer és a kockáztató vérmesség kettős veszélye közt biztos révpartra viszik a hány­­kodó hajót. Nemcsak a régi szabadelvű párt, de az ország túlnyomó részének bizalma Deák felé fordult. A jele­sek mellett, kik köréje gyülekeztek, kiket múltjuk és képességük az elsők közé emelt, egy fiatal szombat­­helyi ügyvédet találunk. Tudása, lángoló és meg­győző ékesszólása, tollának hatalma, egyéniségének varázsa a közvárakozást és rokonszenvet széles kö­rökben fölkeltették. A szabadelvű eszmék e hatalmas bajnokára nagy várakozással tekintett a magyar ér­telmiség, melyben amaz elvek iránt a ragaszkodás kettős erővel ébredt föl. Ki is jelölték jó eleve helyét és föladatát a még csak derengő új korszakban, ez a magyar igazságügy reformálása, nem­ újraalko­tása volt. Végre megérkezett az alkotmány visszaállításá­nak napja. A minisztérium megalakult és kitört az eddig aggodalmakkal szorongó lelkesedés országszerte. A koronázás megtörtént. Talán soha a művelt világ­ban nagyobb és osztatlanabb rokonszenv nem kör­nyezte a magyar nevet, mint midőn a budai várutat és a Duna partját százezrek lepték el, tanúi annak, hogy megerősödött a háromszázados frigy nemzet és királya között. Most már megjöttek az alkotó munka napjai. A nemzet készsége és lelkesedése határtalan, de ez a lelkesedés követelő volt. Mindent vagy legalább igen sokat kívánt gyorsan és egészen. Az igazságügy Hor­váth Boldizsárnak jutott. Tőle várták, hogy az igaz­ságszolgáltatást alapjaiból újra építse. E téren min­denütt ideiglenesség, zavar, bizalmatlanság. Az abszo­lutizmus rendszere fölbomlott. Azai a rendi alkot­mánynyal kapcsolatos, az elavult és tarthatatlan, ami érvényben volt és némi rendet alkotott, törvénytelen. Csak a megvalósítandó elvek mint útmutatók emel­kedtek ki a 48-iki törvényekből, még inkább a köz­vélemény várakozásaiból. De az igazságügy nem tűri a rögtönzéseket, az átmenet nélküli nagy változásokat. Alig van az állam­életnek oly ága, ahol az elvi megállapodások és a reform megvalósítása közt szükségkép oly hosszú út fekszik. Újból kellett alkotni mindent, összekeresni az embereket, megtölteni kedvvel, lelkesedéssel, csil­lapítani a türelmetleneket, bátorítani az aggódókat, átmeneteket teremteni, tervezni és kidolgozni. Ez fog­lalta el k­ószobájában, sétáin, kertjében és gyakorta éjjeli álmaiban is. És ha csak az igazságügy gondjai nyomták volna. De reform volt a szükség, a jelszó minden téren. Benn a parlamentben, künn a közélet­ben folyt a harc, a személyes, kegyetlen harc. Az igazságügyminiszter belátására, ékesszólására, tollára jóformán minden nagy ügyben szükség volt. Bátran és hittel fogott a munkához. Hitt, talán túlságosan bízott a jogegyenlőségre épített intézmé­nyek átalakító hatásában és a nemzet összeforrasztó erejében. Túlságosan bízott a társadalom segítő­kész­ségében. Lelki szemei előtt eszmények lebegtek, a negyvenes és negyvennyolcas korszak hagyományai. A polgári és politikai szabadság rendjét és biztosíté­kait akarta megteremteni. Akart egy oly bírói kart, mely tudományban, kötelességérzetben, hagyományok­ban erős, melyet a nemzet bizalma környez, mert független és mert lelkiismeretesen hű föladatához; ügyvédi kart, amelyet hivatásának nemes fölfogása vezet és lelkesít, mely tisztaságát önmaga óvja­­meg, oly eljárásokat, amelyekben a művelt nyugaton a jog védelmének és érvényesítésének legjobb biztosítékait találták ... Az anyagi törvényekbe humánus szelle­met, amely erkölcsi erőt ad a jognak, midőn szigorát enyhíti, amely hosszú életet biztosít a törvénynek, mert az ember nemesebb, természetére építi ... Mit alkotott meg minisztersége rövid évei alatt, a törvénykönyv mutatja, mit tervezett, annak részét, csakis egy részét a közzétett munkálatok és beszédei mutatják, mi volt a többi, ami lelkében forrongott, azt csak sejteni és csakis keveseknek lehet ... De amennyit tudunk mindezekről, őt tekintjük az új ma­gyar igazságügy első nagy reformátorának. Ez ér­deme, ez dicsősége, melynek koszorúja nem fog el­hervadni! ... Miniszteri pályája végéhez közelgett ... az akadályok benn és künn lehangolták, lelke fáradni kezdett, érzékeny szive vérzett az uj meg uj sebek alatt, melyek közt nem azok voltak a legfájóbbak, amelyeket ellenfelei fegyvere ütött, a küzdelmek és a tapasztalás nem egy tollat téptek ki merész gé­niusza szárnyaiból . . . Visszalépett. Nem kétkedem, fájdalommal tette. Nem a hatalomtól, nem az állás fényétől fájt a megválás. Nem is vitt annak szoká­sos külső díszéből semmit magával ... de, hiszem, fájt megválni terveitől, attól a munkától, mely lelké­hez forrott, melynek sikerein és eredményein csün­gött ... Lassan-lassan visszanyerte lelkének rugalmas­ságát. Föl-föllobbant a régi kedv s régi lelkesedés. Újra látogatni kezdte a képviselőházat. A nagy po­litikai problémák vonzották. Mindent figyelemmel ki­sért, egyes alkalmakkor föl is szólalt, a ház lelke­sedéssel függött ajkain, gyönyörködött ékesszólásának nemes páthoszában és elragadó erejében. De egyre, úgy tudom, nem is gondolt egy pillanatig sem, arra, hogy újra kormányra jusson. Lelke nem bírt le­hűlni addig a pontig, nem tudott eljutni az elkemé­­nyedésnek arra a fokára, h­ogy újra elviselhesse a politikai élet sivár küzdelmeit. Életkor, betegség, szeme világának meggyöngü­lése végre meghozta a visszavonulást. Bár nem szűnt meg követni az események folyását. Figyelme azonban mindinkább a költészet és tudomány biro­dalmát kereste föl, melyeknek nemes örömeit annál inkább élvezhette, minél osztatlanabbul fordult lelke feléjök. Most elköltözött. Megtért mesteréhez, nagy társaihoz oda, hova a hit és az emberi lélek örök sóvárgása a jókat és igazakat küldi ... Boldog ő ... a mindenható hosszú élettel ajándékozta meg . . . Átélte hazánkra nézve a század két legnagyobb kor­szakát és ott volt az elsők közt. Megadatott neki, hogy érezze a lelkesedés isteni erejét, a nagy küz­delmek és diadalok büszke örömeit. Meglátogatták a nagy szenvedések is, a földi lét boldogságának szük­séges alkatrészei . . . Nemesen élt ... jó ember volt . . . híven csüggött ifjúkori eszményképein, hűt és kitartó a barátságban, odaadó családja szerete­­tében . . . Az úr magához hívta őt ! Itt lent nem látjuk többé, csak emlékének örökzöldje fog virulni. De ő még­se­m vált meg tőlünk. Tud rólunk. Valamint a végtelen térben elhintett égi testek fénye a mérhetet­len távolból eljut a mi földünkhöz, úgy az ő szere­­tete, mely halhatatlan lelkével egybeolvadt, megta­lálja az utat azokhoz, kikhez úgy ragaszkodott, ha­zájához és nemzetéhez! És most kisérjük el földi maradványait a sírig, hol csöndes legyen nyugodalma! * Horvát Boldizsár lelkiüdvéért hétfőn délelőtt fényes gyászm­ise volt a belvárosi főplébánia-te­mplom­­ban. A szentélyt az Entreprise halotti pompába vonta s középen diszes katafalk állott. A fekete posztóval bontott első padokban ültek a többek közt : báró Dániel Ernő kereskedelmi miniszter, Szabó Miklós, a kúria elnöke, báró Eötvös Lóránt a feleségével, Láng Lajos és Láng Lajosné, Márkus József főpolgármes­ter, felesége és leánya, özv. Márkus Józsefné, Radisics Jenő és neje, Horvát József és még szá­mosan a rokonok közül., Ott voltak még: Szombat­hely város küldöttsége Éhen Gyula polgármester és Kaffehr Béla városi képviselő vezetése mellett és Vas­vármegye küldöttsége, amelyet Reissig Ede főispán, Károlyi Antal alispán és Förster Ottó országgyűlési képviselő vezettek. A templom többi részét a család ismerősei töltötték meg. A gyászmisét Kimer Károly apátplé­­bános mondotta fényes papi segédlettel. Az istentisz­telet alatt a templomi ének- és zenekar Szautner Zsigmond karnagy vezetése alatt több szép gyász­éneket adott elő.­­ * Alig földelték el koporsóját, Vas vármegyében már­is mozgalom indult meg, hogy szobrot emelje­nek a megye nagy fiának. A mozgalom élén Ká­rolyi Antal alispán, Éhen Gyula polgármester és Kő­vári Kaffehr Béla szombathelyi lapszerkesztő buzgólko­­dik. A szobrot, melyre tekintélyes összeget szavaz mett a megye és a város törvényhatósága, Szombat­helyen állítják föl a Horvát Boldizsár-téren Ezenkí­vül­ a napokban Szombathelyen gyászünnepélyt ren­deznek Horvát Boldizsár emlékére. László főispán, Szeleczky Dénes, Dráskóczy László, Kubinyi Géza, Máriássy László, gr. Almássy Arthur, Szeyffert Antal, Nagy Elemér, Balog Samu, Hámos Aladár, Hamaliár Lajos, Farkas Zoltán, Bornemissza Elemér, Fáy Antal, Szeleczky Zoltán és Árpád, Put­­noky Mór, Miliássy Gyula, stb. stb. A kölyök­verse­­nyen az egylet által adott első tiszteletdíjat Farkas Zoltán »Hajnal« nevű, a II-ik dijat gr. Almássy Arthur »Terno« nevű agara nyerte. Az elegy­versenyen az egylet által adott 500 korona értékű tiszteletdíjat Ilámos Zoltán »Krampusz« nevű agara, a II-ik díjat gr. Almássy Arthur »Ambo« nevű agara nyerte. A versenyek után Rimaszombatban kedélyes vacsorára gyűlt össze a diszes sportkedvelő társaság s a legjobb hangulatban hajnalig maradt együtt. — Az Aquila bicikli-klub országúti házi versenye vasárnap tartatott meg. A start színhelye a 8-as kilométer­kő volt, hol — a Condor K. É. ugyanakkor megtartott országúti versenyének start­­színhelye is ott lévén — a kerékpárosok nagyszám­ban jelentek meg. Az 50 kilométeres verseny győz­tese Simonsich Dezső volt, ki 18 perc előnynyel in­dult.— A verseny részletes eredménye a követ­kező volt: 1. Simonsich Dezső 2 p. 3 p. (18 p. előny­) 2. Gerhardt István (2 p előny). 2. Moravetz József (5 p. előny).­­ 4. Garay Aladár (12 p. előny). Heten indultak. PESTI HÍRLAP 4 1898. november 1. SPORT. — Agarász-verseny Gömörben. Az idei agarász-versenyek Gömörmegyében három napig tar­tottak s illusztris társaság részvétele mellett folytak le. Kocsikon ott voltak: Hámos Zoltánná, Kubinyi Gézáné, Draskóczy Lászlónáé, Máriássy Lászlóné, Re­­peczky Andrásné, Nagy Elemérné, Szeleczky Zoltánná, Szerffeit Antalné, Repeczky Berta, Kubinyi Róza, Fáy Malvin, Hegyessy Lala, Balog Anna, Hámos Fővárosi ügyek. — Külföldi szakértők a budapesti víz­művekről. A főváros, — amint már említettük — a budapesti vízművek megvizsgálására külföldi és hazai szakértőket hívott meg, akik több napon át folytatták vizsgálataikat s ennek az eredményéről ál­talánosságban ma, hétfőn, délután adtak számot, a polgármesternél tartott összejövetelen. Halmos János polgármesternél megjelentek ma: Mansergh J. Bir­minghamből (vizműépítész), Lueger Ottó Stuttgartból (műegyetemi tanár), Wattha Vince és Kovács S. Ala­dár budapesti műegyetemi tanárok és Jász Dezső, a közmunkák tanácsának főmérnöke. Angol tolmácsként Fock fővárosi főmérnök szerepelt. A szakértők egy­hangúlag kijelentették, hogy minden eltérés, ami a vízműveknél a Salbach-féle eredeti tervtől történt, a káposztásmegyeri egész telepnek határozottan előnyére vált. Ami azt a fölvetett kérdést illeti, hogy a volt budai vízszintes csövek h­elyreállítandók-e, egy­hangúlag kijelentették, hogy ezt nem javasolják, mert az eredményért felelősséget vállalni egyáltalán nem lehet; maradjanak tehát ezek a csövek eldugaszolva. A belső területen levő Markó-utcai és buda-újlaki telepre nézve az a szakértők véleménye, hogy ezeket, épen azért, mert belső területen fekszenek, lehetőleg minél előbb ki kell venni a használatból. Megemlít­jük, hogy a meghívott szakértők a volt vízvezetéki igazgatóval, Wein Jánossal is tárgyaltak. A szakér­tők, akik különösen hangsúlyozták, hogy a budapesti vízművek általában jók s, helyes alapul szolgálnak a továbbfejlesztésre, a hozzájuk intézett kérdésekre a részletes és kimentő választ írásban fogják megadni. — Költségvetés. A tanács ma folytatta a jövő évi budget tárgyalását. A tanács a rendőrségi kiadást 27.164 forinttal emelte. A kiadások rovatá­nak a tárgyalását a tanács befejezte s végeredményé­ben 181.000 forinttal redukálta a kiadást. — A Károly-kaszárnyát november harmadi­­kán délután három órakor veszi át a főváros. Az átvételnél a fővárost ■ Matuska Alajos alpolgármester, Vaszilievits János tanácsos, Toldy József főügyész, Heuffel Adolf középítési igazgató, Lampl Hugó fő­­számvevő, Rác Károly és Preyer Hugó bizottsági ta­gok, a közmunkatanácsot Rupp Imre miniszteri taná­csos, Bakosi János és Garancsy Mihály osztálytaná­csosok képviselik. — Számonkérőszék. Márkus József főpol­gármester pénteken délelőtt tíz órakor számonkérő­­széket tart. A törvény értelmében minden esztendő­ben meg kellene tartani a skontrót, de 1875 óta pénteken lesz az első számon kérőszék. A skontró alapját­­az 1897. év végén volt restancia képezi. A számonkérőszéknek lesz elég dolga, mert egyik-másik hivatalban sok ezer restancia van.­­ Az Albrecht Hildegarde-alapból a fő­város éven kint a szegény iparosoknak kamat nélküli kölcsönt ad. Az alap bizottsága ma azt javasolja a tanácsnak, hogy az idén hatvanegy kisiparosnak adjon 40—100 forint segítséget. — Tűzoltók jutalma. A tűzoltó főparancs­nok 1510 forintot kér a tanácstól, hogy azok között a tűzoltók között, akik tavaly kitüntették magukat, kioszthassa.­­ A korzó villamos világítása ügyében a mérnöki hivatal annak idején vett utasításhoz ké­pest elkészítette a terveket, melyeket most terjesztett a tanács elé. A föltevés tudvalevőleg az volt, hogy a redoule épületében fölállítandó telep által ez épü­letnek világításán kívül a korzón a lánchídtól a Petőfi­ térig alkalmazandó 28 db ívlámpa láttatnék el árammal. A mérnöki hivatal jelentésében nem java­solja e szándék megvalósítását, mert a berendezés igen nagy költséggel járna. A körülbelül 80,000 fr­nyi

Next