Pesti Hírlap, 1898. december (20. évfolyam, 332-361. szám)
1898-12-01 / 332. szám
Budapest,1898. XX. évf. 332 (6571.) Szám. Csütörtök, december 1. Előfizetési árak: Szerkesztőség: n. . .. . . , Budapest, Y&d-körut 78. ■Egész évre .. 14 írt — kr. * * ^ + |Félévre. . • • • 7 » » |flp||||| ||§ hová a lap szellemi részét Negyedévre . . 3 „ 50 * W M ffiPES rffffey a&pgg SB |j§§ | ■ HB « illető minden közlemény injEgy hóra . . . I „ 20 M lfm mi KhJI fl HÜv B tézendő. fi Bgy;s;;r f i f ^ 1 I fi IKI II wr ’ gS pjLjga B 111'-: jfl KHB B hH Él Budapest, váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap Megjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó felés vasárnap dán is. szólalások intézendők. A várományosok. (I. I.) Román, szerb, tót egyetemi ifjak ismerkedési estélyt rendeztek Budapesten. Beszédeket mondtak román, szerb, francia és latin nyelven. Magyarul nem. Még alig néhány hete, hogy Kolozsvártt a román pénzintézetek szaporodásáról és virágzásáról számoltak be és dicsekedtek a román igazgató urak. Lám! Hát már nem panaszkodnak ? Már ismerkednek, tesztáznak és dicsekednek is egymás között? De mit is panaszkodnának, minek is szidnák a magyart ? Illetékesebb ajkakról hallhatja ma ezeket a panaszokat és szidalmakat Európa közvéleménye. Miért kellett volna nekik a parlamentbe becsempészni aknáikat ? Hisz a parlamentarizmus e nélkülök is azon az úton van, hogy az öngyilkossági kísérlethez közeledjék. A párturalmat, mely évtizedek óta monopolizálja ,az országot, nem tudták megbuktatni a nemzeti akarat segítségével. Mert, úgy mondják, a párturalom megzsibbasztotta, illuzóriussá tette a nemzeti akaratot. Láttuk ugyan, ugyanennek a párturalomnak ideje alatt, az ellenkező jelenségeket is. Láttuk a véderővita alatt, amikor igazán komoly alkotmánygaranciáról volt szó, és láttuk az egyházpolitikai reformok alatt, mikor is a nemzeti akaratnak még a leghatalmasabb tényezők sem tudtak ellentállni. Mindkét esetben a nemzet akarata győzött. S történt mind a két eset a most lefolyt tíz év alatt. Hogy honnan került akkor elő az a nemzeti akarat, mely megelőzőleg sok éven át már nem létezett? és hova tűnt el az a nemzeti akarat, mely még néhány év előtt is megvolt? erről ma nem időszerű beszélni. Ma el kell fogadnunk azt, hogy ezt a nemzeti akaratot elnyerték a legutóbbi választások. S miután tehát nemzeti akarat nincs és nemzeti akarattal nem lehet a párturalmat megbuktatni, tehát lehetetlenné kell tenni parlamenti palotaforradalom által. Pedig ezen az úton legkevésbbé fogják lehetetlenné tenni azt. Jóstehetség nélkül meg lehet jövendölni, hogy csak erősíteni fogják. Ők nevezték hydrának ezt a párturalmat. Nekik lesz igazuk. Ha le is tudják ütni a hydra fejét, fog nőni helyébe más úgy, ahogy a chinai császárt meglincselték a mandarinok, úgy nem lehet parlamenti párturalmakat sprengolni sehol. Akár van nemzeti akarat, akár nincs, az ilyet csak a nemzeti akarat útján lehet megbuktatni vagy megváltoztatni, máskép sehogy. S ha nincs nemzeti akarat, csinálni kell. Föl kell ébreszteni, meg kell szervezni a nemzet erőit. Mert nincs olyan nemzet, mely föl ne fogná, s át ne érezné a jobbat. A nemzet csak akkor közönyös, ha az a gondolat nehezül lelkére, hogy selten kommt was besseres nach! De most erről nem beszél s nem gondolkozik senki. Most a nemzet csak hallgasson és nézzen. S vegye el ő is büntetését. Miért fogadott el szavazatáért olyan pénzt, amiről nem akarnak beszámolni. Mert szavazatért olyan pénzt elfogadni, amelyről készek beszámolni, az más. Az nem korrupció és az nem diszkvalifikál. De a pénzen kívül, mely a szűk körre szorított választóközönséget a legközelebbi választásokon érdekelhette volna, miről is volt még szó a választások alatt ? Lokális bajokról sehol. Pedig ez az egész ország lokális bajokból áll. Az a magas politika, amelylyel a népet boldogítani akarják, spanyolul hangzik. Nem tudja a nép a más szemével nézni a politikát, csak a saját szemével. Abból a sok szép ígéretből, amit harminc év óta hallott, bizony nagyon kevés teljesedett be. A sok csalódás kételkedővé tette , nem hisz senkinek. Oda jutott, hogy jobb neki ma egy veréb, mint holnap egy túzok. S minden ellenzéki párt csak azzal a föltétellel biztatja, hogy segíteni fog rajta, ha majd kezébe kerül a hatalom és ha majd többségre jut. Addig pedig nem tehet érte semmit, mert hisz a kisebbség nem számít! A többség határoz mindent. Ugyanúgy-e ? Hát most miért nem tud a többség határozni ? Miért állt meg a parlamentarizmus gépezete ? Miért nem tudja megszavazni a többség még az indemnitást sem ? Miért ? Hát azért, mert a kisebbség a sarkára állt és összetette minden erejét s energiáját. Vajon ha a kisebbségnek ez az energiája és kitartása a körül fordulna meg, hogy ki kell igazítani az adórendszer hiányait és igazságtalanságait, hogy reformálni kell a közigazgatást, biztosítani kell a föld népének, hogy tehetségéhez képest földhöz juthasson; gondoskodni kell a kis exisztenciák védelméről, a szociális nyomorúságok enyhítéséről, a munkáskérdésről, az intelligencia proletariátusának megszüntetéséről, a hivatalnokok helyzetének javításáról, a hivatalnoki pragmatica megalkotásáról, a latifundiumok kényszerítéséről, hogy csak okleveles gazdákat alkalmazhassanak; a felekezeteket kényszeríteni, hogy papjaikról, iskoláikról jobban gondoskodjanak, vajon ha a kisebbségnek ez az energiája és kitartása ezek közt bármelyik közül fordulna meg, tudna-e ennek ellentállni akár a kormány, akár a többség? ködtem ebben a darabban, amely módfölött mulatságos volt. A színészek kápráztatóan játszottak s én mindjárt el is határoztam, hogy csakis budapesti emberhez megyek nőül, leginkább azért, hogy ebbe a színházba járhassak. A második fölvonás után, mikor a nagy élvezettől azt sem tudtam, hogy leány avagy fiú vagyok-e, Józsi bácsi egy igen csinos fiatal urat mutatott be, akiről megjegyezte, hogy az egyik napilap munkatársa. A fiatal zsurnaliszta igen szellemes volt s mindjárt megkérdezte tőlem, hogy vajon az a szamárság, amit a színpadon játszanak, nem unatta-e meg velem a fővárosi tartózkodást? Elhiheted, édesem, hogy képtelen voltam a válaszra, hallván e váratlan kritikát ama darabról, ami nekem annyira tetszett. A zsurnaliszta, úgy látszik, nem is igen várta a válaszomat s tovább beszélt. Elmondta a szerzőről, hogy az egész világon az a legügyefogyottabb fickó, s hogy a botbüntetést már azért is kár volt eltörölni, mert most huszonötöt lehetne rávezetni. Alig végezte el szavait, a függönyt már is fölhúzták s a darab megindult a befejezés felé. A közönség nevetett, tapsolt, mulatott, amin most már megütköztem, mert úgy gondoltam, hogy a darab értéke felől nem a közönség, hanem a kritika van följogosítva bírálatot mondani. És bár itt-ott engem is magával ragadott a darab, mégis csodálkoztam, hogy a színigazgató a világ legügyefogyottabb fickójától adat elő énekes vígjátékot s hogy a zsurnalisztikát ezzel meg meri sérteni. Mari néni a darab végével kijelentette, hogy jobban még sohsem mulatott, amire én nem szóltam semmit, de Margit levele. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — A szobaleány azzal a hírrel tért vissza a nagy lányom szobájából, hogy a kisasszony az ebéden nem vesz részt. Megjegyezte egyúttal, hogy a kisasszony igen szomorú s a szemeit vörösre sírta. A következő percben már fölugrottam s nagy léptekkel siettem a lányom fehér bútorzatu szalonjába, ahol az én édes gyöngyvirágom nagy szomorúság közepette egy evelet szorongatott a kezében. A szemei csakugyan vörösek voltak s az összegyűrt levelet kényekkel áztatta volt. Odaültem mellé, kezembe vettem szép fehér kezét s így faggattam a haja felöl. — Oh, édesapám — szólt pityergés felé sajló hangon — nagy az én szívem keserűsége, rossz hír érkezett kedvenceim felől s kiábránlásra kellene szánni magam, ami azonban sem akar sikerülni. A maga szomorú valóságáén mutatták be azt a világot, amit én csodáitosnak, szépnek s vágyatkeltőnek tartottam, h, édesapám, milyen nagy most az én csalásom. A könyeket, amik szemének fényét ismét fasdlozták, letörültem s vallatni kezdtem tovább. — És aztán ki hozta az én édes szíveinek ezt a bánatot okozó gonosz hírt ? Ki volt az kegyetlen, aki az étvágya ellen mer törni ? A lányom a kezében tartott, kónyáztatott '■' összegyűrt levelet nyújtotta felém. Azt a lehlet, ami az ő fővárosba került Margit barátja. 11 —————— nője irt neki, rettenetes helyesírással s alig olvashatóan. A Margit, akivel együtt nőtt föl a mi kis városkánkban, akivel együtt kezdte olvasgatni a verseket és a regényeket s akivel együtt rajongott a magyar irodalomért. A Margit, aki mikor Budapestre készült, megígérte neki, hogy az írókkal megismerkedik s hogy azokról sokat, igen sokat fog írni. Igen-igen, a viszonyokkal megismerkedett Margit írta azt a sok igaz könybe kerülő levelet, amely igyen hangzott: Édes lelkem! Mikor Józsi bácsi ezelőtt egy héttel azt ígérte, hogy néhány fiatal íróval megismertet, az egész székvárosban én voltam a legboldogabb vidéki lány. Mari néninek annyi csészéjét senki sem törte össze, mint én ezen a napon, amely életem legszebb napjai közé tartozott. Hogy milyen öröm lakozott ekkoron a te ha Margitod szívében, azt sem versben, sem prózában nem lehetett volna megírni, még akkor sem, ha minden költő és író versenyre kelt volna is. A bácsi úgy tervezte, hogy előbb színházba megyünk s onnan egy fényes kávéházba térünk be, ahol igen sok fiatal író és hírlapíró szokott megfordulni, bizonyára azért, hogy irodalmi kérdésekről beszéljenek s egymást minél kiválóbb művek alkotására serkentsék. Ez a kávéház volt kiszemelve arra, hogy a bemutatások megtörténjenek s hogy vágyaim végre-valahára teljesüljenek. A színházban egy magyar író darabját adták, amelyben igen szép nóták voltak. Ki sem tudom mondani neked, hogy mennyire gyönyör- A Pesti Hírlap mai száma 24 oldal.