Pesti Hírlap, 1898. december (20. évfolyam, 332-361. szám)

1898-12-01 / 332. szám

Budapest,­1898. XX. évf. 332 (6571.) Szám. Csütörtök, december 1. Előfizetési árak: Szerkesztőség: n. . .. . . , Budapest, Y&d­-körut 78. ■Egész évre .. 14 írt — kr. * * ^ + |Félévre. . • • • 7 » » |flp||||| ||§ hová a lap szellemi részét Negyedévre . . 3 „ 50 * W M ffiPES rffffey a&pgg SB |j§§ | ■ HB « illető minden közlemény in­jEgy hóra . . . I „ 20 M lfm mi KhJI fl HÜv B tézendő. fi Bgy;s;;r f i f ^ 1 I fi IKI II wr­­ ’ gS pjLjga B 111­'-: jfl KHB B hH Él Budapest, váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap Megjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel­és vasárnap d­án is. szólalások intézendők. A várományosok. (I. I.) Román, szerb, tót egyetemi ifjak ismerkedési estélyt rendeztek Budapesten. Be­szédeket mondtak román, szerb, francia és la­tin nyelven. Magyarul nem. Még alig néhány hete, hogy Kolozsvártt a román pénzintézetek szaporodásáról és virágzásáról számoltak be és dicsekedtek a román igazgató urak. Lám! Hát már nem panaszkodnak ? Már ismerkednek, tesztáznak és dicsekednek is egymás között? De mit is panaszkodnának, minek is szid­nák a magyart ? Illetékesebb ajkakról hallhatja ma ezeket a panaszokat és szidalmakat Európa közvéleménye. Miért kellett volna nekik a par­lamentbe becsempészni aknáikat ? Hisz a parla­mentarizmus e nélkülök is azon az úton van, hogy az öngyilkossági kísérlethez közeledjék. A párturalmat, mely évtizedek óta monopolizálja ,az országot, nem tudták megbuktatni a nemzeti akarat segítségével. Mert, úgy mondják, a párt­uralom megzsibbasztotta, illuzóriussá tette a nemzeti akaratot. Láttuk ugyan, ugyanennek a pár­turalomnak ideje alatt, az ellenkező jelensé­geket is. Láttuk a véderő­vita alatt, amikor igazán komoly alkotmány­garanciáról volt szó, és lát­tuk az egyházpolitikai reformok alatt, mikor is a nemzeti akaratnak még a leghatalmasabb té­nyezők sem tudtak ellentállni. Mindkét esetben a nemzet akarata győzött. S történt mind a két eset a most lefolyt tíz év alatt. Hogy honnan került akkor elő az a nemzeti akarat, mely megelőzőleg sok éven át már nem létezett? és hova tűnt el az a nemzeti akarat, mely még néhány év előtt is megvolt? erről ma nem időszerű beszélni. Ma el kell fogadnunk azt, hogy ezt a nemzeti akaratot elnyerték a leg­utóbbi választások. S miután tehát nemzeti akarat nincs és nemzeti akarattal nem lehet a párturalmat megbuktatni, tehát lehetetlenné kell tenni parlamenti palotaforradalom által. Pedig ezen az úton legkevésbbé fogják lehetetlenné tenni azt. Jóstehetség nélkül meg lehet jöven­dölni, hogy csak erősíteni fogják. Ők nevezték hydrának ezt a párturalmat. Nekik lesz igazuk. Ha le is tudják ütni a hydra fejét, fog nőni helyébe más­ úgy, ahogy a chinai császárt meglincselték a mandarinok, úgy nem lehet parlamenti párturalmakat sprengolni sehol. Akár van nemzeti akarat, akár nincs, az ilyet csak a nemzeti akarat útján lehet megbuktatni vagy megváltoztatni, máskép sehogy. S ha nincs nemzeti akarat, csinálni kell. Föl kell ébreszteni, meg kell szervezni a nemzet erőit. Mert nincs olyan nemzet, mely föl ne fogná, s át ne érezné a jobbat. A nemzet csak akkor kö­zönyös, ha az a gondolat nehezül lelkére, hogy selten kommt was besseres nach! De most erről nem beszél s nem gondolkozik senki. Most a nemzet csak­ hallgasson és nézzen. S vegye el ő is büntetését. Miért fogadott el sza­vazatáért olyan pénzt, amiről nem akarnak be­számolni. Mert szavazatért olyan pénzt elfo­gadni, amelyről készek beszámolni, az más. Az nem korrupció és az nem diszkvalifikál. De a pénzen kívül, mely a szűk körre­ szo­­rított választó­közönséget a legközelebbi válasz­tásokon érdekelhette volna, miről is volt még szó a választások alatt ? Lokális bajokról se­hol. Pedig ez az egész ország lokális bajokból­­ áll. Az a magas politika, amelylyel a népet­­ boldogítani akarják, spanyolul hangzik. Nem­­ tudja a nép a más szemével nézni a politikát, csak a saját szemével. Abból a sok szép ígé­retből, amit harminc év óta hallott, bizony na­gyon kevés teljesedett be. A sok csalódás ké­telkedővé tette , nem hisz senkinek. Oda jutott, hogy jobb neki ma egy veréb, mint holnap egy túzok. S minden ellenzéki párt csak azzal a föltétellel biztatja, hogy segíteni fog rajta, ha majd kezébe kerül a hatalom és ha majd több­ségre jut. Addig pedig nem tehet érte semmit, mert hisz a kisebbség nem számít! A többség határoz mindent. Ugyan­úgy-e ? Hát most miért nem tud a többség határozni ? Miért állt meg a parlamen­tarizmus gépezete ? Miért nem tudja megsza­vazni a többség még az indemnitást sem ? Miért ? Hát azért, mert a kisebbség a sarkára állt és összetette minden erejét s energiáját. Vajon ha a kisebbségnek ez az energiája és kitartása a körül fordulna meg, hogy ki kell iga­zítani az adó­rendszer hiányait és igazságtalan­ságait, hogy reformálni kell a közigazgatást, biz­tosítani kell a föld népének, hogy tehetségéhez képest földhöz juthasson; gondoskodni kell a kis exisztenciák védelméről, a szociális nyomorúsá­gok enyhítéséről, a munkás­kérdésről, az intel­ligencia proletariátusának megszüntetéséről, a hivatalnokok helyzetének javításáról, a hivatal­noki pragmatica megalkotásáról, a latifundiu­mok kényszerítéséről, hogy csak okleveles gaz­dákat alkalmazhassanak; a felekezeteket kény­szeríteni, hogy papjaikról, iskoláikról jobban gondoskodjanak, vajon ha a kisebbségnek ez az energiája és kitartása ezek közt bármelyik közül fordulna meg, tudna-e ennek ellentállni akár a kormány, akár a többség? ködtem ebben a darabban, amely módfölött mulatságos volt. A színészek kápráztatóan ját­szottak s én mindjárt el is határoztam, hogy csakis budapesti emberhez megyek nőül, leg­inkább azért, hogy ebbe a színházba járhassak. A második fölvonás után, mikor a nagy élve­zettől azt sem tudtam, hogy leány avagy fiú vagyok-e, Józsi bácsi egy igen csinos fiatal urat mutatott be, akiről megjegyezte, hogy az egyik napilap munkatársa. A fiatal zsurnaliszta igen szellemes volt s mindjárt megkérdezte tőlem, hogy vajon az a szamárság, amit a színpadon játszanak, nem unatta-e meg velem a fővárosi tartózkodást? Elhiheted, édesem, hogy képtelen voltam a válaszra, hallván e váratlan kritikát ama darabról, ami nekem annyira tetszett. A zsurnaliszta, úgy látszik, nem is igen várta a válaszomat s tovább beszélt. Elmondta a szerző­ről, hogy az egész világon az a legügyefogyot­­tabb fickó, s hogy a botbüntetést már azért is kár volt eltörölni, mert most huszonötöt lehetne rávezetni. Alig végezte el szavait, a függönyt már is fölhúzták s a darab megindult a befejezés felé. A közönség nevetett, tapsolt, mulatott, amin most már megütköztem, mert úgy gondoltam, hogy a darab értéke felől nem a közönség, ha­nem a kritika van följogosítva bírálatot mon­dani. És bár itt-ott engem is magával ragadott a darab, mégis csodálkoztam, hogy a színigaz­gató a világ legügyefogyottabb fickójától adat elő énekes vígjátékot s hogy a zsurnalisztikát ezzel meg meri sérteni. Mari néni a darab vé­gével kijelentette, hogy jobban még sohsem mulatott, amire én nem szóltam semmit, de Margit levele. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — A szobaleány azzal a hírrel tért vissza a nagy lányom szobájából, hogy a kisasszony az ebéden nem vesz részt. Megjegyezte egyúttal, hogy a kisasszony igen szomorú s a szemeit vörösre sírta. A következő percben már föl­ugrottam s nagy léptekkel siettem a lányom fehér bútorzatu szalonjába, ahol az én édes gyöngyvirágom nagy szomorúság közepette egy evelet szorongatott a kezében. A szemei csak­ugyan vörösek voltak s az összegyűrt levelet kényekkel áztatta volt. Odaültem mellé, kezembe vettem szép fehér kezét s így faggattam a haja felöl. — Oh, édes­apám — szólt pityergés felé sajló hangon — nagy az én szívem keserűsége, rossz hír érkezett kedvenceim felől s kiábrán­­­lásra kellene szánni magam, ami azonban sem akar sikerülni. A maga szomorú valóságá­én mutatták be azt a világot, amit én csodá­­itosnak, szépnek s vágyatkeltőnek tartottam, h, édes­apám, milyen nagy most az én csal­­ásom. A könyeket, amik szemének fényét ismét fa­sdlozták, letörültem s vallatni kezdtem tovább. — És aztán ki hozta az én édes szívein­ek ezt a bánatot okozó gonosz hírt ? Ki volt az kegyetlen, aki az étvágya ellen mer törni ? A lányom a kezében tartott, kónyáztatott '­■' összegyűrt levelet nyújtotta felém. Azt a le­hlet, ami az ő fővárosba került Margit barát­ja. 11 —————— nője irt neki, rettenetes helyesírással s alig olvashatóan. A Margit, akivel együtt nőtt föl a mi kis városkánkban, akivel együtt kezdte ol­vasgatni a verseket és a regényeket s akivel együtt rajongott a magyar irodalomért. A Mar­git, aki mikor Budapestre készült, megígérte neki, hogy az írókkal megismerkedik s hogy azokról sokat, igen sokat fog írni. Igen-igen, a viszonyokkal megismerkedett Margit írta azt a sok igaz könybe kerülő levelet, amely igyen hangzott: Édes lelkem! Mikor Józsi bácsi ezelőtt egy héttel azt ígérte, hogy néhány fiatal íróval megismertet, az egész székvárosban én voltam a legboldo­gabb vidéki lány. Mari néninek annyi csészéjét senki sem törte össze, mint én ezen a napon, amely életem legszebb napjai közé tartozott. Hogy milyen öröm lakozott ekkoron a te ha Margitod szívében, azt sem versben, sem pró­zában nem lehetett volna megírni, még akkor sem, ha minden költő és író versenyre kelt volna is. A bácsi úgy tervezte, hogy előbb színházba megyünk s onnan egy fényes kávéházba térünk be, ahol igen sok fiatal író és hírlapíró szokott megfordulni, bizonyára azért, hogy irodalmi kérdésekről beszéljenek s egymást minél kiválóbb művek alkotására serkentsék. Ez a kávéház volt kiszemelve arra, hogy a bemutatások megtör­ténjenek s hogy vágyaim végre-valahára telje­süljenek. A színházban egy magyar író darabját adták, amelyben igen szép nóták voltak. Ki sem tudom mondani neked, hogy mennyire gyönyör- A Pesti Hírlap mai száma 24 oldal.

Next