Pesti Hírlap, 1899. január (21. évfolyam, 1-31. szám)

1899-01-01 / 1. szám

Budapest, 1899. XXL évf. 1 (6601.) szám, Vasárnap, január 1. Szerkesztőség: Budapest, véci-körut 78/ I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­ tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel*,­szólalások intézendők. Előfizetési áraki Egész évre .. 14 írt — kr. félévre..... 7­0 — , Negyedévre .. 3 , 60 , Egy hóra ... 1 , 20 , Egyes szám éra 4 kr, Vidéken 6 kr. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. A Pesti Hírlap következő száma hétfőn — január 2-án — délelőtt jelenik meg. T. előfizetőinket az előfizetési összegek mielőbb való szíves megküldésére kérjük, hogy a postán újév körül rendesen beálló torlódás dacára lapunk folytatólagos megküldése minden megszakítás nél­kül történhessék. A most belépő új előfizetők külön le­nyomatban megkapják Abonyi Árpád regé­nyének (A pitval rózsa) új évig megjelenő részét. Aki negyedévre fizet elő, megkapja a Festi Hírlap nagy képes naptá­rát az 1899. évre. A szükségjog. Ne higyje azt senki emberfia, hogy Ma­gyarország vezérlő államférfiai, a korona taná­csosai, de maga a korona is nem mérte le ag­godalmas gondossággal előbb és már régen azt az eshetőséget, ami holnap reggel valósággá vá­lik. És azt még ennél is kevésbbé higyje, hogy a hónapokon át sárral és piszokkal ostromolt »hatalom« birtoka, akár Bánffy Dezső báró, akár minisztertársai előtt személyileg olyan becses és kívánatos volna, hogy abban a már­­tíromság és a felelősség szokatlan terhe mellett is pusztán annak élvezetéért maradnak meg nem pedig más­okért, ami sokkalta nyomósabb és parancsolóbb, mint amilyen az élvezeteknek ez a pokolbeli fajtája. Kezdettől fogva ismeretesek voltak s az obstruáló ellenzék szemei elé is oda voltak ál­lítva a fölkényszeritett állami szükségjog súlyos terhei és hátrányos következései. Maga az in­­demnitás és budget nélkül való kormányzás jogszerűsége ugyan kétséges nem volt és nem is lehetett soha. Az államnak, mint ilyennek, joga van magát a végfelosztás ellen védelmezni, mint az embernek is megvan pozitív jog által nem korlátozott teljes cselekvési szabadsága, ha élete megmentéséről van szó. Annyira termé­szetes ez a jog, hogy maga a büntető kódex is elismeri és mint tudva van, az egyénre nézve oly teljes akciószabadsággal jár, hogy a maga élete megmentése végett esetleg még élnie is szabad, ha másképen nem lehet. Ez csak a végkövetkezése ennek a velünk született jognak. De az államnak sincsenek csekélyebb jo­gai, ha a maga megtartásáról kell gondoskod­nia s létezése forog veszedelemben. Ez a jog legtöbb alkotmányban szabályozva is van, sőt vitatkozni lehetne fölötte, vajon nem volna-e helyesebb — a történtek után, — ha a magyar alkotmánynak is meg volna a maga szükség­paragrafusa és ha már a szükségjog nem két­séges, — mert nem az, — nem volna-e jobb, ha annak mindjárt a korlátai is meg volnának húzva a törvényben, mint ahogyan Ausztriában és legtöbb más államban is eleve meghúzattak. Hogy a magyar törvénybe szükségpara­­grafust be nem vettek, ez egyébiránt tiszteletre­méltó és hazafias lélekből fakadt. Ugyanazon okból nem kellett eddig a mi törvényünkbe ez a paragrafus, amiért a rómaiaknak nem volt kü­lön törvényük.94 apagyilkosságra. Apáink nem akarták és nem is merték föltételezni, hogy e forró hazaszeretettel megáldott nemzet kebelé­ben támadhasson valaha olyan párt, mely az alkotmányos kormányzást megakadályozza és ez által oly rést merészeljen ütni az alkotmányon, ami az alkotmány ellenségeinek valamikor hasz­nára lehetne. Nemcsak Deák Ferenc és Széche­nyi István, de Kossuth Lajos maga is megfordulna békés sírjában, ha ezt a mi időnket látná s azt kellene tapasztalnia, hogy tiszteletreméltó bizalmát az utódok egyiknek sem váltották be s nem is egy, de mindjárt három, külön célú és külön tollazatú ellenzéki párt is akadt, mely az alkotó hazaszeretetnél forróbb politikai indu­latot is ismer: a romboló gyűlöletet és hogy ezek mindegyike kész a magyar alkotmányt, puszta személyes indulatok miatt, olyan kényes és gyönge pozícióba kergetni, amit nagy embe­reink teljesen kizártnak tekintettek. Most azon­ban ez már valóság. Ők, akik ezt az állapotot előidézték, most eget reszkette­tő jajveszékeléssel töltik be a le­vegőt ; törvényen kívüli, törvényellenes, jogtalan kormányzásról, abszolutizmusról, zsarnokságról s a korona esküjéről sivalkodnak nagy jelszó­val ; de mivel már benne vagyunk, hát meg kell mondani, hogy ez a jajveszékelés sincsen indokolva. A kormány a kényszerállapotba ker­getve is az alkotmányosság teljes kímélésével veszi foganatba az állam szükségjogát. A fele­lősségnek magát teljesen aláveti, sőt még a par­lamentet is együtt tartja s óvakodik minden törvényt pótló rendelkezéstől. Bölcsen és helyesen teszi föl, hogy az ország meg fogja becsülni még ebben a helyzetben is az alkotmányos szellem épségben tartását, aminthogy a korona is mindenben azt kívánja, hogy az alkotmány kiméh­essék. A legyalázott és agyonpiszkolt hatalom tehát egyáltalán nem akarja a »törvényt lábbal tiporni«, mi több, a továbbiakig még az adóhátralékok behajtását is felfüggeszti ez az »aljas« rendszer, nem ok nélkül gondolván arra az eshetőségre, hogy a tisztes, hazaszerető állampolgárok önként fogják enyhíteni és közömbösíteni azokat a veszedel­meket, amelyeket az ellenzéki düh összegyűjtött a magyar alkotmány fölött. Az alkotmány iránt érzett komoly tisztelet az oka ennek a kíméle­tességnek, semmi más. Ez az állapot tehát semmiképen sem akar A hétről. Borbélyom roppant ellenzéki. Igazat szoktam adni neki. Ha kora téli reggelen A friss hírekkel megjelen. Bánffy bukott — e szóval lép be Naponként, már vagy másfél éve. Aztán, míg habbal jól beken, Sok párbajról regél nekem. Szegény Gajárit, azt lenézi, Azt mondja: vére nem vitézi, Hisz párbajoktól úgy remeg, Hogy ráijeszt minden gyerek. De most a lutrit jól kihúzta, Szemere Miklós összezúzta. Négy szörnyű sebbel haldokol És várja lelkét a pokol. Hej más a balpárt! Más bulik! Előle mameluk búvik. Tegnap megölte Kenedit . (Gézát ma délben temetik.) Károlyi Pista ideálja. Azt mondja, hogy ő beretválja. (Hogy e gróf körszakáll visel, Nem rontom ezzel kedvű­ el.) Ivánka Oszkárt szereti. Ő nyírja a haját neki. (Azért lehet, hogy nincs haja, No, de ha nincs is, nem baj a’!) A fő — a borbélytól tudom — Hogy jár Ivánka jó után . Szinoölcseség ha tesz, ha mond, S szereti szerfelett a hont. Horánszky is kemény legény! Találja a szöget fején. Bánffyt úgy a kuckóba űzte, Hogy jajgat, pír ott most e büszke. De mégis csak Polonyi Géza, Kire borbélyom bízva néz ma, Mert mind között ez az, aki A legdicsőebb hazafi. Ész, tudomány, erő, vitézség, Nemes szív, szép szó, harci készség S az önzetlenség teljessége — Erényinek nincs hossza, vége. Mi egyenként van ebben, abban: Ő benne legmagasztosabban Mind egyesül — s ez jó nekünk, Ő lesz miniszterelnökünk! S mert így tudom, csodálkozom Már régesrégen én azon, Hogy hát a helyzet mért peres? Bánffy Budán még mit keres? Ha megbukott, mért nem megy el? A felség ilyet mért kegyel ? Mért nem ül ott már a helyén Polonyi s véle az erény ? Mért ez a nagy felfordulás ? Exlex­es alkotmánydúlás ? Csak menjen el az a ravasz ? S borbélyom mindent megszavaz. Indemnitit, kiegyezést, Quotát sokat, avagy kévést - Akárkinek, csak neki nem . . . Hát menjen Bánffy ? Óh igen! Korona s többség már belássa, Hogy borbélyom megnyugtatása Elvégre fontosabb dolog, Mint holmi elv és holmi jog. El Bánffy főminiszter, ell Borbélyom aztán leszerel S nem obstruál egy darabig S az alkotmány ép marad igy. S ránk boldog uj év így derül: Az exlex sutba így kerül. De haj, ha Bánffy nem megyen Hát boldog új év hogy legyen? Koboz.

Next