Pesti Hírlap, 1899. március (21. évfolyam, 60-90. szám)
1899-03-12 / 71. szám
1899. március 12. PESTI HÍRLAP ___________________________7 vagy vessünk szemet arra a szelíd lelkű paraszt menyecskére, aki lelke virágait a varroltasok és szövöttesek szálai közé hinti el. Ez az eredeti, kitűnő „kultur-anyag“ a természettel való kölcsönös érintkezésből merítette benyomásait és az ő primitív, falusias eszejárása szerint csodálatos ábrákban rója fára vagy hímezi vászonra azt a virágszálat vagy állatot, ami neki kedves. Most, mikor a vidéki műizlés csiszolásáról van szó, nekem rokonszenvesebb az ilyen juhászbojtár, mint az a kereskedő vagy pénzügyi tisztviselő, aki letéve irótollát (melylyel kötelességből egész napon át számokat rótt a papírra) rohan a kaszinóba, hogy a kártyaasztalhoz ülve nyerészkedésből újra csak számoljon késő éjfélig. Nekem rokonszenvesebb a varrottassal foglalkozó parasztmenyecske, mint az a hivatalnokné, akinek minden szabad idejét a hivalkodás és üres pletykázás foglalja le. Pedig a fővárosból megindult kultúrmozgalom most épen ennek az emberanyagnak meghódítását tűzte ki feladatul. Nagy botorság volna azt állítani, hogy a vidéki középosztály a maga teljes egészében ízléstelen. Azok az urak, akiket a gazdálkodás nemes hivatása vagy a vadászat és sport nemes szenvedélye gyakran kiszólít a természetbe, szinte önkéntelenül is meghódolnak a természet szépsége előtt és e fenséges szépség folytonos megnyilatkozásai a szép iránt való szeretetet oly nagy mértékben fokozzák lelkületükben, hogy akárhányan művész-dillettánsokká csapnak fel, csakhogy lelkületükön könnyítsenek. És ez ráillik minden olyan úrra vagy úriasszonyra, aki a természetet szereti s akinek életszükséglet a természettel való érintkezés, — habár csak egyszerű séta alakjában is. Ez mind puhább, idomíthatóbb emberanyag és csak művészi nevelésre szorul, hogy lelkében állandó otthont adjon a műizlés és műszeretet tisztultabb érzelmeinek. A nagy, a kemény munkát a „durvakavics*" adja, az az elem, mely szinte tagadja a szép létezését, csakhogy a maga lelki fogyatkozásait a szépségből áradó fény kirívóbbá ne tehesse. Sajnos, de ma még ez az elem is tömegesen látható édes hazánk határain belül. Wlassics Gyula kultuszminiszter intézkedései között azért igen üdvös az, mely elsősorban az ifjúságot akarja meghódítani a szép szeretetének. Ha egyszer az ifjú lelkében gyökeret vert a szép iránt való rajongás, egész életén át nemesebben fog gondolkozni és kerülni fogja a léhaságokat. A kultuszminiszter úr ne csak a képtárakba, de ki a természetbe is vezettesse az ifjakat, még pedig minél gyakrabban éleszszék a tanárok az ifjakban a természet szeretete iránt való hajlamot a gyűjtés különféle módjaival; az a fiú, aki növényt, virágot, lepkét, rovart, ásványt gyűjt, nemcsak tudásban gazdagszik, de ízlésben is nemesedik, mert rászokik a formák és színek közt mutatkozó különbségek megfigyelésére, és ha egy-egy jóízlésű tanár emellett az úgynevezett „művészi látás“-ra is tudja az ifjakat figyelmeztetni és oktatni, annál biztosabb eredményeket ér el. A műízlés nemesítése persze már sokkal nehezebb az érettebb elemnél, melyben az egyéniség határozottabb s többé-kevésbbé konzervatívebb. Itt igazán csak rendkívüli eszközökkel lehet eredményt elérni. Mivelhogy a szépség tökélye a szép női formákban rejlik, a kaszinóbeli „kavicsokéra talán legmegrázóbban egy válogatottan szép akt-kiállítás hatna, de amikor az ember még inkább állat, mint ember, akkor kerülni kell a tömeges kisértést és inkább az ábrázolás másféle szépségeivel iparkodjunk hódítani. Az kétségtelen, hogy egy-egy műtárlatban szokatlan varázserő rejlik s még a legdurvább ember is suttogva jár-kel a műtárgyak csarnokában. Semmi esetre sem hibás tehát az a törekvés, hogy a vidéken is alkalmat kell nyújtani a közönségnek az aesthetikai élvezetekre. Egy-egy vándorkiállítás persze elsősorban azokat vonzza, akik amúgy is előszeretettel viselkednek a művészetek iránt, de a divatba hozott műtárlat-látogatás révén akárhány olyan elem is vetődik oda, aki eddig talán souverain megvetéssel beszélt a „mázolásokról”, s aki lassan-lassan a mázolást festménynek fogja nevezni, mindaddig, amíg különbséget fog tenni a műalkotás és műremek között is. (No, az ilyen haladás egyelőre nem nagyon valószínű.) Elég az hozzá, a vidéki műkiállítások és múzeumok létjogosultsága minden kétségen felül áll és ha itt-ott még küzdenek is ellene, vagy közönynyel várják a történendőket, a jó magyar vidék nagy része örömmel veszi azt a kulturmozgalmat, mely hatáskörébe őt is bevonja. A lapokban egyre sűrűbben olvassuk, hogy egyes vidéki városokban múzeumok felállítását vagy műtárlatok rendezését tervezik. A tervek néhol csak szappanbuboréknak bizonyulnak ugyan, de másutt fényes eredménynyel járnak, mint épen Szegeden, ahol rövid pár hét alatt 550 taggal alakult meg a képzőművészeti társulat, tehát jóval többel, mint amennyi taggal a mozgalmat megindító „Nemzeti Szalon“ rendelkezik. Természetes, hogy e tagok egy része a műbarátok sorából való, de hány olyan lélek lehettük, aki eddig valósággal szomjazott a műélvezetre, vagy aki érezte elmaradottságát s most megragadja az alkalmat arra, hogy a műizlés akadémiájának első osztályát végigjárja. Szeged város fényes viselkedésével e téren is nemes példát állított, a többi vidéki gócpontnak, melyek ugyancsak hivatottak a kulturfáklyák lobogtatására. Csak az a kérdés, hogy másutt is ennyire lobognak-e azok a fáklyák, vagy csak füstölni fognak. A magyar képzőművészeknek mindenesetre kötelességük a kulturmozgalomban teljes tevékenységükkel részt venni. Az ő műveik a kövek, melyeken az ízlésen esett rozsda vagy csorba csiszolódik, melyeken a durva gyémántkavics sugártörésektől ragyogó briliánssá nemesedhet. A magyar képzőművészek ne duzzogjanak amiatt, hogy a műcsarnok vagy Hock János rendezi-e a vidéki tárlatot. Hock lelkes működése utóvégre is élénk bizonysága annak, hogy feledtetni akarja a művészeken ejtett sérelmeket. Fogadjuk köszönettel az ő tevékenységét, mint ahogy köszönettel fogadjuk az országos képzőművészeti társulat mindazon tevékenységét is, melyet a magyar művészet és a műizlés fejlesztése érdekében akár a fővárosban, akár a vidéken kifejt. Nekünk tulajdonképen egyénekről és intézményekről nem is kellene vitatkoznunk akkor, mikor egy országra szóló, nemzetre kiható eszme létesítéséről van szó, a vidék műszlésének megteremtéséről! Kézdi-Kovács László: Szegedi műkiállítás. Ma délután 3 órakor nyílt meg a szegedi kultúrpalotában a szegedi képzőművészeti egyesület első kiállítása. Már a vasútnál fényesen fogadták a fővárosi vendégeket. Az egész városban ünnepi hangulat. Az intelligencia nagy tömegben lepte el a kultúrpalota helyiségeit. Pacor tábornok, kerületi parancsnok az egész honvéd tisztikart kirendelte az ünnepélyes megnyitásra s a tisztikar teljes díszben vonult az ünnepélyre. Száz meg száz szép asszony volt jelen. D. u. 3-kor Steltzel Frigyes máv. főfelügyelő, az egyesület elnöke, üdvözölte dr Kadocsa-Lippich Eleket, a kultuszminiszter képviselőjét, ki sajnálattal jelentette, hogy a minisztert influenzája hátráltatja a megjelenésben, de az ő nevében hálás üdvözletét tolmácsolja ama lelkes fogadtatásért, melylyel Szeged város a magyar művészetet fogadta. Utána Hock igen lelkes, szép beszédet mondott. A közönség ezután annyira megtöltötte a kiállítás 4 termét, hogy ott mozogni se lehetett. Rubovics és Szarnovszky igen ízlésesen rendezték a műtárlatot, melyben 251 darab festmény és több szép angol stylü bútor látható. A tárlaton egész sereg érdekes festmény látható, a nagybányai művészcsoport szép kollekciójában a szegedi születésű Nyilasy Sándortól egész kis sorozat, Grünwald Bélától, Ferenczy Károlytól, Glatz Oszkártól, Horthy Bélától értékes vásznak, Faragó Józseftől 12 karrikatúra látható. Feltűnik az elhunyt Markó Károly két remek alkotása s a legifjabb nemzedékből Markó Ernő nagy haladást tanúsító tájképei. Nagyobb kollekciókkal szerepel Katona Nándor, Szikszay Ferenc, Háry Gyula, Tornyay János. Az ismertebb művészgárdából még Terepy Károly, Tölgyessy Arthur, Brodszky Sándor, Baditz Ottó, Rubovics Márk Kriesch Aladár, Balló Ede, Kernstock Károly, Basch Árpád, Neogrády Antal, Kegyes József, Stein János, Heverdle Ferenc, Koroknyai Ottó, Kézdi- Kovács László, Kubányi Lajos, Ujházy Ferenc, Istvánffy Gyula, Benes Pál, Polgáry Géza, Wetzel György, Heyer Arthur, Kunfy Lajos, Nagy Ignác, Kende István nevét említjük. A hölgyek közül Konek Ida, Stróbl Zsófia, Fodorné-Hermann Adolfné, Kocsi-Horváth Jolán, Vaskovits Erzsi, Gerhardt Alajosné, Klammer Mariska, Bodor Ida, báró Braunecker Izina, Hilbert Irén, Rudnay-Nikolics Irén, Telkessy Valér, Vágner Ferencné, sok szép képpel szerepelnek. A szobrászok közül Bezerédy Gyula, Sennyei János, Lukácsy Gyula van képviselve. A társulatba mai napig már 650 tag lépett be. A megnyitás alkalmából Németh és Ivánkovics püspökök üdvözlők sürgönyt, Dessewffy püspök pedig képviselőjét küldte .(Than Mór.) Egyik leghíresebb történelmi és freskófestőnk, Than Mór, szombaton délelőtt Triesztben meghalt. Régi divatú festőművész volt, aki a festészet haladását teljesen ignorálta. Emiatt sok kellemetlensége is volt hazájában. 1885-ben az országos kiállítás tárlatáról egy művét vissza is utasították. Emiatt nagyon elkedvetlenedett s a külföldről, ahol élete nagy részét töltötte, csak akkor jött haza, mikor 1890-ben gróf Csáky Albin kultuszminiszter a Nemzeti Muzeum képtárának őrévé nevezte ki. De hacsak tehette , ezután is külföldre menekült, már több mint egy éve, hogy állandóan Triesztben lakott a leányánál. Néhány nappal ezelőtt influenzába esett s ma délelőtt meghalt. Bátyja, Than Károly főrendiházi tag ma koporsójához utazott. Than Mór életrajzi adatai a következők: 1828-ban született Ó Becsén. A gimnáziumot Kalocsán végezte, a filozófiát és jogot Pesten, de tanulmányait félbeszakította a szabadságharc. Than a táborozás alatt két éven át folyvást az alföldi lázat, hordta magával és ennek tulajdonítható, hogy később nem sorozták be a császári seregbe. Már mint jogász egész albumot rajzolt tele a magyar történelemből merített tárgyakkal, a szabadságharc után pedig komolyan elhatározta, hogy a művészi pályára lép. Bécsbe utazott tehát és itt Rabi Károly vezetése alatt folytatta tanulmányait, kinek helyettese is volt. ■ Később Párisba, onnan pedig Olaszországba utazott,ahol több évet töltött, míg a 60-as évek elején visszatért hazájába és Budapesten nyitott műtermet. Még Bécsben festette Jelenet egy magyar csárdában, Magyar puszta tavaszszal, Nyáry Lőrinc elfogatása 1552. című képeit s Parisban rajzolta híres Mohácsi csatáját, mely másolatok útján is nagyon ismeretessé vált. 1867-ben a párisi Szalonban Fata Morganájával keltett nagy feltűnést. Nevezetesek munkái: Attila lakomája ; Jelenet az ónodi országgyűlésről, 1706. jún. 6; Alkony a pusztán; Imre király András herceg sátorában ; Zápolya halála; László király és Habsburg Rudolf találkozása a harctéren, az Ottokár fölött nyert győzelem után; Szent Lászlót vezérükké választják a Keresztesek; Kálmán király megtiltja a boszorkánypöröket; IV. Béla újra benépesíti az országot ; Nagy Lajos fogadja a külföldi követeket; Mátyás király tudósai körében. Than mint freskefestő is nagy tevékenységet fejtett ki. Újabb időkben festette a Nemzeti Múzeum lépcsőházának 22 éles frizét, mely a magyar művelődés történetének főbb mozzanatait ábrázolja, a ferencvárosi templom freskóit s a központi vasúti indóház nagy falfestményét. Arcképei közül I. Ferenc József király, Deák Ferenc és Liszt Ferenc természet után festett hasonmásait említjük. Than, mielőtt a Nemzeti Múzeum képtárőrévá lett volna, újra hoszabb időt töltött Olaszországban, különösen pedig Firenze vidékén. Itt az amatőrök nagyra becsülték művészetét és elhalmozták megbízásokkal. * (A Szépművészetek múzeumára) kiírt tervpályázat ma dőlt el. A 6000 koronás első díj Petz Samunak jutott; a 4000 koronás díjat Herczog és Schikedanz kapták meg; a 2000 koronás harmadik díjat Árkai Aladár nyerte meg. A terveket ki fogják állítani az akadémia nagytermében. Petz Samu, az első díj nyertese, építette az unitárius templomot és a központi vásárcsarnokot; Schikedanz a műcsarnokot építette és ő tervezte a millenniumi emlékmű építészeti részét; Árkai Aladár még egész fiatal ember, de mint rajzoló és festő már is jó hírnévnek örvend. Ő vezette a honvédfőparancsnokság palotájának építkezését. Egyletek és intézetek. — A fővárosi egylet március hó 14-én (kedden) d. u. 8 órakor a régi városháza tanácstermében értekezletet tart.