Pesti Hírlap, 1899. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1899-03-12 / 71. szám

1899. március 12. PESTI HÍRLAP ___________________________7 vagy vessünk szemet arra a szelíd lelkű paraszt menyecskére, aki lelke virágait a varroltasok és szövöttesek szálai közé hinti el. Ez az ere­deti, kitűnő „kultur-anyag“ a természettel való kölcsönös érintkezésből merítette benyomásait és az ő primitív, falusias eszejárása szerint csodá­latos ábrákban rója fára vagy hímezi vászonra azt a virágszálat vagy állatot, ami neki kedves. Most, mikor a vidéki műizlés csiszolásá­ról van szó, nekem rokonszenvesebb az ilyen juhászbojtár, mint az a kereskedő vagy pénz­ügyi tisztviselő, aki letéve irótollát (melylyel kötelességből egész napon át számokat rótt a papírra) rohan a kaszinóba, hogy a kártyaasz­talhoz ülve nyerészkedésből újra csak számol­jon késő éjfélig. Nekem rokonszenvesebb a var­­rottassal foglalkozó parasztmenyecske, mint az a hivatalnokné, akinek minden szabad idejét a hivalkodás és üres pletykázás foglalja le. Pedig a fővárosból megindult kultúr­moz­­galom most épen ennek az ember­anyagnak meghódítását tűzte ki feladatul. Nagy botorság volna azt állítani, hogy a vidéki középosztály a maga teljes egészében ízléstelen. Azok az urak, akiket a gazdálkodás nemes hivatása vagy a vadászat és sport nemes szenvedélye gyakran kiszólít a természetbe, szinte önkénte­lenül is meghódolnak a természet szépsége előtt és e fenséges szépség folytonos megnyilatkozá­sai a szép iránt való szeretetet oly nagy mér­tékben fokozzák lelkületükben, hogy akár­­hányan művész-dillettánsokká csapnak fel, csakhogy lelkületükön könnyítsenek. És ez rá­illik minden olyan úrra vagy úriasszonyra, aki a természetet szereti s akinek életszükséglet a természettel való érintkezés, — habár csak egyszerű séta alakjában is. Ez mind puhább, idomíthatóbb emberanyag és csak művészi ne­velésre szorul, hogy lelkében állandó otthont adjon a műizlés és műszeretet tisztult­abb érzel­meinek. A nagy, a kemény munkát a „durva­­kavics*" adja, az az elem, mely szinte tagadja a szép létezését, csakhogy a maga lelki fogyat­kozásait a szépségből áradó fény kirívóbbá ne tehesse. Sajnos, de ma még ez az elem is tö­megesen látható édes hazánk határain belül. Wlassics Gyula kultuszminiszter intézke­dései között azért igen üdvös az, mely első­sorban az ifjúságot akarja meghódítani a szép szeretet­ének. Ha egyszer az ifjú lelkében gyöke­ret vert a szép iránt való rajongás, egész éle­tén át nemesebben fog gondolkozni és kerülni fogja a léhaságokat. A kultuszminiszter úr ne csak a képtárakba, de ki a természetbe is ve­zettesse az ifjakat, még pedig minél gyakrabban­­ éleszszék a tanárok az ifjakban a természet szeretete iránt való hajlamot a gyűjtés külön­féle módjaival; az a fiú, aki növényt, virágot, lepkét, rovart, ásványt gyűjt, nemcsak tudásban gazdagszik, de ízlésben is nemesedik, mert rá­szokik a formák és színek közt mutatkozó kü­lönbségek megfigyelésére, és ha egy-egy jóízlésű tanár emellett az úgynevezett „művészi látás“-ra is tudja az ifjakat figyelmeztetni és oktatni, annál biztosabb eredményeket ér el. A műízlés nemesítése persze már sokkal nehezebb az érettebb elemnél, melyben az egyé­niség határozottabb s többé-kevésbbé konzerva­­tívebb. Itt igazán csak rendkívüli eszközökkel lehet eredményt elérni. Mivelhogy a szépség tökélye a szép női formákban rejlik, a kaszinó­­beli „kavicsokéra talán legmegrázóbban egy válogatottan szép akt-kiállítás hatna, de amikor az ember még inkább állat, mint ember, ak­kor kerülni kell a tömeges kisértést és inkább az ábrázolás másféle szépségeivel iparkodjunk hódítani. Az kétségtelen, hogy egy-egy műtár­­latban szokatlan varázserő rejlik s még a leg­durvább ember is suttogva jár-kel a műtárgyak csarnokában. Semmi esetre sem hibás tehát az a törekvés, hogy a vidéken is alkalmat kell nyújtani a közönségnek az aesthetikai­ élveze­­tekre. Egy-egy vándorkiállítás persze elsősorban azokat vonzza, akik amúgy is előszeretettel vi­selkednek a művészetek iránt, de a divatba ho­zott műtárlat-látogatás révén akárhány olyan elem is vetődik oda, aki eddig talán souverain megvetéssel beszélt a „mázolásokról”, s aki lassan-lassan a mázolást festménynek fogja ne­vezni, mindaddig, amíg különbséget fog tenni a műalkotás és műremek között is. (No, az ilyen haladás egyelőre nem nagyon valószínű.) Elég az hozzá, a vidéki műkiállítások és múzeumok létjogosultsága minden kétségen felül áll és ha itt-ott még küzdenek is ellene, vagy közönynyel várják a történendőket, a jó magyar vidék nagy része örömmel veszi azt a kultur­moz­­galmat, mely hatáskörébe őt is bevonja. A la­pokban egyre sűrűbben olvassuk, hogy egyes vidéki városokban múzeumok felállítását vagy műtárlatok rendezését tervezik. A tervek néhol csak szappanbuboréknak bizonyulnak ugyan, de másutt fényes eredménynyel járnak, mint épen Szegeden, ahol rövid pár hét alatt 550 taggal alakult meg a képzőművészeti társulat, tehát jóval többel, mint amennyi taggal a mozgalmat megindító „Nemzeti Szalon“ rendel­kezik. Természetes, hogy e tagok egy része a műbarátok sorából való, de hány olyan lélek lehet­­tük, aki eddig valósággal szomjazott a műélvezetre, vagy aki érezte elmaradottságát s most megragadja az alkalmat arra, hogy a mű­­izlés akadémiájának első osztályát végigjárja. Szeged város fényes viselkedésével e téren is nemes példát állított, a többi vidéki gócpont­nak, melyek ugyancsak hivatottak a kultur­fák­­lyák lobogtatására. Csak az a kérdés, hogy másutt is ennyire lobognak-e azok a fáklyák, vagy csak füstölni fognak. A magyar képzőművészeknek mindenesetre kötelességük a kulturmozgalomban teljes tevé­kenységükkel részt venni. Az ő műveik a kö­vek, melyeken az ízlésen esett rozsda vagy csorba csiszolódik, melyeken a durva gyémánt­­kavics sugártörésektől ragyogó briliánssá neme­sedhet. A magyar képzőművészek ne duzzogja­nak amiatt, hogy a műcsarnok vagy Hock János rendezi-e a vidéki tárlatot. Hock lelkes működése utóvégre is élénk bizonysága annak, hogy fe­ledtetni akarja a művészeken ejtett sérelmeket. Fogadjuk köszönettel az ő tevékenységét, mint ahogy köszönettel fogadjuk az országos képző­művészeti társulat mindazon tevékenységét is, melyet a magyar művészet és a műizlés fejlesztése érdekében akár a fővárosban, akár a vidéken kifejt. Nekünk tulajdonképen egyénekről és intéz­ményekről nem is kellene vitatkoznunk akkor, mikor egy országra szóló, nemzetre kiható esz­me létesítéséről van szó, a vidék műszlésének megteremtéséről! Kézdi-Kovács László: Szegedi műkiállítás. Ma délután 3 órakor nyílt meg a szegedi kul­túrpalotában a szegedi képzőművészeti egyesület első kiállítása. Már a vasútnál fényesen fogadták a fő­városi vendégeket. Az egész városban ünnepi han­gulat. Az intelligencia nagy tömegben lepte el a kul­túrpalota helyiségeit. Pacor tábornok, kerületi parancsnok az egész honvéd tisztikart kirendelte az ünnepélyes megnyi­tásra s a tisztikar teljes díszben vonult az ünne­pélyre. Száz meg száz szép asszony volt jelen. D. u. 3-kor Steltzel Frigyes máv. főfelügyelő, az egyesület elnöke, üdvözölte dr Kadocsa-Lippich Eleket, a kultuszminiszter képviselőjét, ki sajnálattal jelentette, hogy a minisztert influenzája hátráltatja a megjelenésben, de az ő nevében hálás üdvözletét tol­mácsolja ama lelkes fogadtatásért, melylyel Szeged város a magyar művészetet fogadta. Utána Hock igen lelkes, szép beszédet mondott. A közönség ezután annyira megtöltötte a kiál­lítás 4 termét, hogy ott mozogni se lehetett. Rubovics és Szarnovszky igen ízlésesen ren­dezték a műtárlatot, melyben 251 darab festmény és több szép angol stylü bútor látható. A tárlaton egész sereg érdekes festmény látható, a nagybányai mű­vészcsoport szép kollekciójában a szegedi születésű Nyilasy Sándortól egész kis sorozat, Grünwald Bélá­tól, Ferenczy Károlytól, Glatz Oszkártól, Horthy Bé­lától értékes vásznak, Faragó Józseftől 12 karrika­­túra látható. Feltűnik az elhunyt Markó Károly két remek alkotása s a legifjabb nemzedékből Markó Ernő nagy haladást tanúsító tájképei. Nagyobb kol­lekciókkal szerepel Katona Nándor, Szikszay Ferenc, Háry Gyula, Tornyay János. Az ismertebb művész­gárdából még Terepy Károly, Tölgyessy Arthur, Brodszky Sándor, Baditz Ottó, Rubovics Márk Kriesch Aladár, Balló Ede, Kernstock Károly, Basch Árpád, Neogrády Antal, Kegyes József, Stein Já­nos, Heverdle Ferenc, Koroknyai Ottó, Kézdi- Kovács László, Kubányi Lajos, Ujházy Fe­renc, Istvánffy Gyula, Benes Pál, Polgáry Géza, Wetzel György, Heyer Arthur, Kunfy Lajos, Nagy Ignác, Kende István nevét említjük. A hölgyek kö­zül Konek Ida, Stróbl Zsófia, Fodorné-Hermann Adolfné, Kocsi-Horváth Jolán, Vaskovits Erzsi, Ger­hardt Alajosné, Klammer Mariska, Bodor Ida, báró Braunecker Izina, Hilbert Irén, Rudnay-Nikolics Irén, Telkessy Valér, Vágner Ferencné, sok szép képpel szerepelnek. A szobrászok közül Bezerédy Gyula, Sennyei János, Lukácsy Gyula van képviselve. A társulatba mai napig már 650 tag lépett be. A megnyitás alkalmából Németh és Ivánkovics püs­­pökök üdvözlők sürgönyt, Dessewffy püspök pedig kép­viselőjét küldte .(Than Mór.) Egyik leghíresebb történelmi és freskófestőnk, Than Mór, szombaton délelőtt Trieszt­ben meghalt. Régi divatú festőművész volt, aki a fes­tészet haladását teljesen ignorálta. Emiatt sok kelle­metlensége is volt hazájában. 1885-ben az országos kiállítás tárlatáról egy művét vissza is utasították. Emiatt nagyon elkedvetlenedett s a külföldről, ahol élete nagy részét töltötte, csak akkor jött haza, mikor 1890-ben gróf Csáky Albin kultuszminiszter a Nem­zeti Muzeum képtárának őrévé nevezte ki. De hacsak tehette , ezután is külföldre menekült, már több mint egy éve, hogy állandóan Triesztben lakott a leányánál. Néhány nappal ezelőtt influen­zába esett s ma délelőtt meghalt. Bátyja, Than Károly főrendi­házi tag ma koporsójához utazott. Than Mór életrajzi adatai a következők: 1828-ban született Ó­ Becsén. A gimnáziumot Kalo­csán végezte, a filozófiát és jogot Pesten, de tanul­mányait félbeszakította a szabadságharc. Than a táborozás alatt két éven át folyvást az alföldi lázat, hordta magával és ennek tulajdonítható, hogy később nem sorozták be a császári seregbe. Már mint jogász egész albumot rajzolt tele a magyar történelemből merített tárgyakkal, a szabadságharc után pedig ko­molyan elhatározta, hogy a művészi pályára lép. Bécsbe utazott tehát és itt Rabi Károly vezetése alatt folytatta tanulmányait, kinek helyettese is volt. ■ Később Párisba, onnan pedig Olaszországba utazott,a­hol több évet töltött, míg a 60-as évek elején vissza­tért hazájába és Budapesten nyitott műtermet. Még Bécsben festette Jelenet egy magyar csárdában, Ma­gyar puszta tavaszszal, Nyáry Lőrinc elfogatása 1552. című képeit s Parisban rajzolta híres Mohácsi csatá­ját, mely másolatok útján is nagyon ismeretessé vált. 1867-ben a párisi Szalonban Fata Morganájával kel­tett nagy feltűnést. Nevezetesek munkái: Attila lako­mája ; Jelenet az ónodi országgyűlésről, 1706. jún. 6; Alkony a pusztán; Imre király András herceg sá­torában ; Zápolya halála; László király és Habsburg­ Rudolf találkozása a harctéren, az Ottokár fölött nyert győzelem után; Szent Lászlót vezérükké vá­lasztják a Keresztesek; Kálmán király megtiltja a boszorkánypöröket; IV. Béla újra benépesíti az or­szágot ; Nagy Lajos fogadja a külföldi követeket; Mátyás király tudósai körében. Than mint freskefestő is nagy tevékenységet fejtett ki. Újabb időkben fes­tette a Nemzeti Múzeum lépcsőházának 22 éles frizét, mely a magyar művelődés történetének főbb moz­zanatait ábrázolja, a ferencvárosi templom freskóit s a központi vasúti indóház nagy falfestményét. Arc­képei közül I. Ferenc József király, Deák Ferenc és Liszt Ferenc természet után festett hasonmásait em­lítjük. Than, mielőtt a Nemzeti Múzeum képtárőrévá lett volna, újra hoszabb időt töltött Olaszországban, különösen pedig Firenze vidékén. Itt az amatőrök nagyra becsülték művészetét és elhalmozták megbí­zásokkal. * (A Szépművészetek múzeumára) kiírt terv­pályázat ma dőlt el. A 6000 koronás első díj Petz Samunak jutott; a 4000 koronás díjat Herczog és Schikedanz kapták meg; a 2000 koronás harma­dik díjat Árkai Aladár nyerte meg. A terveket ki fogják állítani az akadémia nagytermében. Petz Samu, az első díj nyertese, építette az unitárius templomot és a központi vásárcsarnokot; Schikedanz a műcsarnokot építette és ő tervezte a millenniumi emlékmű építészeti részét; Árkai Aladár még egész fiatal ember, de mint rajzoló és festő már is jó hír­névnek örvend. Ő vezette a honvédfőparancsnokság palotájának építkezését. Egyletek és intézetek. — A fővárosi egylet március hó 14-én (kedden) d. u. 8 órakor a régi városháza tanácster­mében értekezletet tart.

Next