Pesti Hírlap, 1899. november (21. évfolyam, 303-332. szám)

1899-11-01 / 303. szám

Budapest, 1899. XXI. év£ 303 (6903.) szám. Szerda, november 1. Szerkesztőség: Budapest, váci-körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­­szólalások intézendők. Előfizetési árak: Egész évre . . l1 frt — kr. Félévre..... 7 „ — m Negyedévre . . 3 „ 60 „ Egy hóra ... 1 „ 20 „ Egyes szám ára 4 kr. Vidéken 6 kr. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. A .jelen“. A költő szerint megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. Most pedig a »jelent« bűnhődi meg. Az ellenőrzési szemléken 3 napig tartó elzárást kap minden tartalékos, aki nevé­nek fölhívásakor »jelent« kiáll a német »hier« helyett. És ezen nem lehet segíteni anélkül, hogy megint lángra ne gyulladjon az alkotmányos viszály. Puszta konnivencia dolga volna, amilyen az életben naponkint millió is előfordul, mert hiszen az élet nagy folyása nem akadhat meg apró kavicsokon. A víz is okosabb annál, hogy az ilyen kicsiségek miatt sodrát változtassa, egyszerűen kimossa a kavicsot a partra és megy tovább. Csakhogy ez a kavics a katonai kavics. Nagyon szerettük volna és a katonai ér­dek is az lett volna, hogy ezt a jelen­ konfliktust konnivenciával lökjék félre. A kormány lapjai így is hirdették. Bizonyosan történt is egy kis barátságos pourparler a budapesti hadtestpa­rancsnokkal, aki igen — legális ember s hatá­rozottan finom politikai tapintata van. Egy napra meg is szűnt a »jelent« kiáltó tartaléko­sok­­‘becsukdosása. A kirendelt századosok meg­elégedtek a bevett szakramentírozással, a szó pedig, amint tudjuk, nem tör csontot. Csakhogy másnap már »visszacsináltak« mindent és megint elkezdődött a háromnapos áristom, azaz ha nem is »börtön«, mint sokan mondják, de azért mégis csak labanc dolog az, ha a magyar embert az anyanyelve miatt csukdossák be. Mert nemcsak azok a becsukott fiúk ma­gyarok, hanem mi is magyarok vagyunk, a kor­mány is magyar, a parlament is magyar, József főherceg is magyar, sőt ha az 1867 : XII. t.-c. 11. és 12. §-ának hitelt lehet adni, még had­seregünk is »magyar« és csak mint ilyen egé­szíti ki a közös hadsereget, melynek egyik része Szóval a konnivencia csütörtököt mondott, mivel a cs. és kir. közös hadügyminiszter az elvet nem engedte s ennek következtében nem­csak a mi derék magyar tartalékosainkat csuk­dossák be, de becsuktak egy tót legényt is, aki a fölhívásra azt kiáltotta: »jelen vagyom!« Egy hajszálat sem enged a hadügyminiszter jogai­ból, ha ugyan jogaiban van, mert épen az itt a kérdés. A katonai fölfogás iránt egyébiránt türel­meseknek kell lennünk, mivel másképen az igazságot meg nem fogjuk találni és hibás jel­szavakat kapunk föl a helyesek helyett. Ami a formai jogot illeti, az a hadügy­miniszter mellett szól. Az 1867 : XII. t.-c. 11. szakasza ugyanis így rendelkezik és ez funda­mentális államjogi rendelkezés. »Ő felsége a hadügy körébe tartozó alkot­mányos fejedelmi jogai folytán mindaz, ami az egész hadseregnek és így a magyar hadseregnek is, mint az összes haderő kiegészítő részének egy­séges vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, ő felsége által intézendőnek ismerte­tik el.« Hogy ez a rendelkezés nem apodiktikus, azt jól tudjuk. Az »alkotmányos« szó benne a parlamentáris befolyást jelzi, de érvényesítési módja ismeretlen. A »magyar hadsereg« kifeje­zés pedig csak lex imperfecta benne. De az bi­zonyos, hogy a hadsereg nyelve a koronának föntartott felségjog, amelyet a király a hadügy­miniszter vagy épen a hadsereg főparancsnoka által hajt végre. A jogállapot 1867 óta az, hogy a hadsereg szolgálati nyelve a német. Tudjuk, hogy ez a közös hadsereg egységének biztosí­téka s jobb híján elég jó biztosítéka. De kérdés lehet még az is, hogy ez a szolgálati nyelv va­jon az ellenőrzési szemléken is föltétlenül kö­­telező-e ? Erre a kérdésre a véderőről szóló 1889. évi VT. t­c. 62. szakaszának idevonatkozó része így szól: »A közös hadseregnek, haditengerészetnek és a honvédségnek nem tényleges állományú egyé­nes katonai büntetendő cselekmények miatt, ame­lyek általuk az ellenőrzési szemle (tiszti bemutatás) ideje alatt, vagy pedig tiszti (katonai hivatalnoki) minőségben katonai egyenruhában követtetnek el, a katonai büntető és fegyelmi szabályok alatt ál­lanak.« Ennek mindenben megfelel a véderő­ törvény végrehajtására vonatkozó honv. miniszteri Uta­sítás III. részének 10. és 38. szakasza és igy nem lehet afölött kétség, hogy a jelentkezés napján, annak óráiban a tartalékos katona, nemcsak büntetőjogilag, de fegyelmileg is a meg­felelő katonai közeg (ez esetben a százados) joghatalma alatt áll. Ez hatáskör dolga. A lényegesebb kérdés az, hogy a jelentkezésnek ez az anyanyelven történt módja beleütközik-e tehát anyagi ren­delkezésbe­­? Alaki értelemben erre is azt kell mondani, hogy: igen, mivel itt a jogszabály maga az előre kiadott parancs, tehát annak tu­datosan vagy gondatlanságból történt megsér­tése maga után vonja a fegyelmi büntetést. Valaki. ■— A Pesti H­irlap? eredeti tárcája. — írta: Kóbor Tamás. Megfoghatatlan, mi köze a rendőrségnek ahoz a Valakihez, akit állítólag mostanában ke­res. Valaki bátran hivatkozhatik a büntető tör­vénykönyv összes paragrafusaira, melyeket meg nem sértvén feddhetetlen életű, becsületes ember maradt mind a mai napig. Ha a rendőrségnek bűnös kell, hát keresse a menyországban, ahol most már a szép, bűnös leány rakosgatja szíve sebére a mennyei írt. Valaki, aki gyöngéd ér­zelmeket táplált itt e földön a szép teremtés iránt, mert, hogy bűne kiderült, megvetéssel és keserű csalódással fordulna el felé, föltéve, hogy nem menekül a menyországba, hanem a rend­őrség kezébe került. Mert Valaki fölötte becsü­letes ember és nem szerethet olyan leányt, aki rábízott idegen pénzeket hűtlenül kezel. Hiszen ismerik a szegény postás­leány esetét. Nyolcszáz forint hiányzott a kasszából és meghalt szó nélkül. Nem tőle tudjuk, hogy a hiányzó pénzt Valakinek adta. A riporterek igen gyöngéd emberek, nem tehetnek róla, hogy ez az adat is kiderült. Nem is vet semmi ár­nyat az elköltözött sikkasztó szánnivaló lelkére. Úgy van az, ha férfi költ sikkasztott pénzt nőre, undor kél bennünk. De ha nő sikkaszt egy férfi kedvéért, sírni szeretnénk. Hanem azt a férfit ... No, az a Valaki még él és igen becsületes ember, tartok tőle, hogy ha megírom róla véleményemet, kénytelen vagyok neki lo­­vagias elégtételt adni. Hát ez az emancipáció hajtása, a kereső leány, aki nem riad vissza a sikkasztástól sem, mikor Valaki szerelemmel, házassággal biztatja. Az a Valaki — mérget vehetünk rá — valami ilyesmiről fuvolázott neki. És pénzt kért tőle kölcsön. Tőle, a szegény teremtéstől, akiről tudta, hogy pénze nincs. De ha ezt a Valakit ma a rendőrség kinyomozza — mi sem köny­­nyebb, mint egy becsületes leánynak egyetlen Valakijét kinyomozni — akkor egyszerűen azt mondja, nem igaz, az a hölgy ruhára meg cukor­süteményre költött (volt már ilyen eset) vagy ha nobilis, akkor bevallja, hogy kapott tőle kölcsön, de nem tudta, hogy lopott pénzt. És ezzel a rendőrségnek be kell érnie, mert a sikkasztásban a bűnrészességet nem bi­zonyíthatja rá. Minek keresi tehát ? Talán, hogy megtorolja rajta, amit az élő igazságérzet han­gosan megkíván, a szegény leány bűnbeejtését és kora halálát ? Az az úr, az a rejtelmes, név­telen Valaki voltaképen becsületrabló és gyilkos. Ha nem modern a lelkiismerete is, mint a vétke, akkor a rúnák üldözésétől soha meg nem fog nyugodni a földi életben. De a rendőrségnek semmi köze a bűnéhez, erre sehol a világon nincsen paragrafus. Egynéhányszor a bölcs jogászok néhány bölcse már kinevetett, mikor ilyesmiről szól­tam, mert beszédem­ merőben jogtudományta­­lan. Mégis csak újból állok elébe, hadd neves­senek ki. Azt mondom, hogy égbekiáltó tudo­mánytalanság — igazságról nem is beszélek már — hogy mikor az életnek egy új elfaju­lása támad, a jogtudomány nem vesz róla tu­domást, pusztán azért, mivel a római joggal minden bölcseséget kimerítettnek lát. Pedig hát itt van, az esetek a szemünk előtt történ­nek meg, nem is kivételesen, hanem tömege­sen. Minden nap meghozza a maga gyermek­gyilkosságát, minden nap meghozza a szeren­csétlen női teremtéseknek öngyilkosságát vagy nyomorba, bűnbe züllését — mind azért, mi­vel a római jogban nincs paragrafus a férfi lelkiismeretlensége ellen. A tudomány kategóriák szerint gondol­kodik. Azt mondja: nincs bűn, ahol nincs bű­nös szándék. Már­pedig Valakinek nem volt szándéka halálba kergetni a szegény postás leányt. Azonkívül a tudománynak vannak el­vei : ilyen a felelősségről szóló. A szerencsétlen leány tudta, hogy mit cselekszik s mik lehet­nek a következései. És ezzel a tudomány főbe kólintotta az én tételemet: ide azzal a Vala­kivel, aki mindezt a tömérdek bűnt okozta, viselje ö is következéseit annak, ami miatta történt! Én nem az igazság és nem az erkölcs nevében követelem azt, hanem pusztán a jog hivatása nevében. A legmodernebb elmélet is azt mondja, hogy a büntető jogrendszer hi­vatása nem annyira a megtorlás, hanem a tár­sadalom megvédelm­ezése. Nos, védjék meg a szegény, könnyen bolondítható nőket a halálos veszedelemtől. Ezt a nők megkövetelhetik, föl­téve, hogy csakugyan olyan embernek ismeri el őket a törvény, mint a férfiakat. S ha nem teljesítik e követelést, nos, akkor az igazságér­zetünk mondja ki és ne röstelje, hogy vannak esetek, amikor a férfi joggal szerezhet magának mulatságot valamelyik szép leány élete árán. Hát persze, a szerelemnek is vannak jo­gai. A világnak sem lehet megtiltani, a leány- A Pesti Hírlap mai száma 30 oldal.

Next