Pesti Hírlap, 1900. február (22. évfolyam, 31-58. szám)
1900-02-01 / 31. szám
21.00. február. FESTI aitjait alatt az angol furor, mely ma még a megvert tábornokokat akarja haditörvényszék elé állítani, nemsokára a kormánynak vád alá helyezését fogja követelni. Ennek az áramlatnak befolyása alatt le fog esni a hályog az angol közvélemény szeméről s tisztán fogja látni, hogy az a háború, melyet Transvaal ellen a konzervatívok indítottak, nem volt nemzeti háború, hanem csak közönséges rablóhadjárat akart lenni. Olyan bűnös hadjárat, melynek kell hogy nemezise legyen. S ha az angol közvélemény tisztán fog látni, akkor nem a szenvedett vereségek fölötti szégyenérzet fog benne dominálni, hanem az okulás és az a megnyugvás, hogy ha drága is volt a lecke, de használt; s hogy a nemezis nem az angolok világbirodalmi pozícióját éri, hanem csak azt a béna és könynyelmű kormányt, mely azt kihívta. És akkor az angol közvélemény látni fogja azt is, hogy mindazok a nemzetek és népek, melyek rokonszenvüket a búroknak adták, nem az angol nemzet iránti gyűlölet vagy ellenszenvből tették ezt, s hogy ez a rokonszenv nem zárja ki az angol nemzet iránt őszintén érzett tiszteletet és az ezzel járó baráti érzelmeket. Az a merész álom, melyet a szívtelen és kapzsi tory gőg rajzolt maga elé, — hogy könnyű szerrel ejti hatalmába az afrikai arany- és gyémánt-bányákat — máris szerte foszlott. De hogy a béke és nyugalom helyreállhasson, egy másik álomnak is szerte kell foszlania. Annak az álomnak, mely utóbb a búrok győzelméből keletkezett s melyből sokan merítették a reményt vagy illúziót, hogy Dél-Afrika is egy nagy Unióban egyesül s Anglia ép úgy jár vele, mint járt Amerikával. Ez az utóbbi álom sem fog teljesülni. déssel is, amelyek a csütörtökön Budapestre jövő osztrák miniszterek és a magyar kormány tagjai között is értekezés tárgyai lesznek. Belpolitikai hírek, Osztrák miniszterek Budapesten. Börber osztrák miniszterelnök és Böhm Bawerk osztrák pénzügyminiszter pénteken délelőtt tesznek látogatást Széli Kálmán miniszterelnöknél a miniszterelnöki palotában. A függetlenségi párt és a költségvetés. A függetlenségi Kossuth-párt a képviselőházban holnap tárgyalásra kerülő költségvetési javaslattal szemben már a tegnapi értekezleten megállapodott állásfoglalására nézve. A párt alapprogrammjához híven a költségvetést bizalmi kérdésnek tekintve, a 67-es kormánynak nem szavazza meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a költségvetés ellen valamely nagyobbszabású akciót indít, hanem megelégszik azzal, hogy higgadt, tárgyilagos vitát indít, mely — mint a pártértekezleten jelen voltak külön is hangsúlyozták — a rendes keretek közt fog mozogni. A képviselőház holnapi ülésén Neményi Ambrus előadó beszéde után Kossuth Ferenc fogja ismertetni pártja álláspontját. A függetlenségi párt másik részéről Ugron Gábor, dacára annak, hogy most az autonómiai kongresszuson, hol a kisebbségi pártot vezeti, nagyon el van foglalva, valószínűleg szintén fölszólal már a holnapi ülésen, vagy pedig szombaton. A függetlenségi jKlosszfA-pártról még megjegyezzük e helyen azt, hogy a párt Komjáthy Bélának a pénzügyi bizottságban kifejtett tevékenységéért köszönetet mondott. A néppárt értekezlete. A néppárt ma délután öt órakor Molnár János elnöklete mellett értekezletet tartott, melyen a költségvetést tárgyalták. A párt elhatározta, hogy tekintettel a kormánynak egyházpolitikai programmjára, a költségvetést általánosságban sem fogadja el. A párt álláspontját a képviselőház holnapi ülésén Zichy János gróf fogja kifejteni. A brassói román iskolák szubvenciója dolgában a magyar kormány legutóbb tárgyalásokat folytatott a román kormánynyal és e tárgyalások oly megállapodásokra vezettek, melyekkel a magyar kormány megelégedett, úgy, hogy ebben az ügyben a magyar érdekeknek kedvező megegyezés jöttlétre. A képviselőház egyik közelebbi ülésén Komjáthy Béla a függetlenségi párt nevében interpellációt fog intézni miniszterelnökhöz. Széll Kálmán miniszterelnt ezuttal már abban a helyzetben lesz, hogy a konfliss megoldásáról oly jelentést tehet, mely az ellenzét is ki fogja elégíteni. A ruthécek magyarosodása. Fizes Gyula munkácsi püspök nagy ambícióval munkáikét azon hogy a magyarosodás ügyének szolgálat legyen. Máramaros megyében a püspök valamennyi, iszesen 164 iskolában, hol ezelőtt kizárólag csak ruín előadásokat tartottak, a magyar nyelvet tette ig tannyelvnek. A ruthén nyelvet most hetenkintgy-egy órában az olvasás és írás megtanulására adja elő. Küldöttségek a minisztereknél. Fok megye vezető férfiai közül dr Fiaik főispán, gróf Adasdy Tamás, Károly János nagyprépost, Mayr Károly kanonok, Bits Gyula ország. képviselő, Husz Ágoston alispán, Molnár Béla, Szűcs Gábor, Véssy és Kenessey Gyula tisztelegtek ma Széll Kálmá miniszterelnöknél, mint belügyminiszternél s azt kérést terjesztették elő, hogy a tisztviselők fizetések emelését tegye tehetővé. Széll Kálmán igen szisen fogadta a küldöttséget s megígérte, hogy a kéremnek a viszonyoknak megfelelően eleget fog tel. A munkások rokkant- és nyugdíjegyletének kittsége Berzeviczy Albert elnöklete mellett ma íztelgett Hegedűs Sándor kereskedelemügyi minisírnél és kérte, hogy a vidéki fiókok alapítása és elnőrzése érdekében vasúti szabadjegyeket engedélyzen. A miniszter az ügy tanulmányozását ígérte. A borital- és húsfogyasztási ack 1899. évi biztosításának eredményéről a magyar kona országaira vonatkozólag kimutatást állított össze a pénzügyminiszteri számvevőség fogyasztás adóügyi csoportja. A kimutatás szerint az 1899. évi tajár hó 1. napjától december hó végéig terjedő időre íztositott adók összege a következő: boritaladóra 1866 községet számítva 5.826,556 írt 20Va kr. hsfogyasztási adóra ugyanannyi községgel 2.596,333 't 11 kr; összesen 8.202,772 írt 20Vs kr. Az 1898. ffe biztosítótt húsfogyasztási és boritaladó összge volt 8,202,772 írt 201, kr, tehát az 1899. évre iztositott adóösszeg az előző évinél 220,117 írt 11 kal több. Az 1899. évre Magyarország és Horvát-Szlaviországban, valamint Budapest zárt területén az 188. évben befolyt husfogyasztási- és boritaladókról következő kimutatás számol be: 1899-ik évre Magyarozág nyílt községeiben és Pozsony zárt területén kiosittatott boritaladó 5.826,556 írt 20*/* kr; husfogyadási adó 2.596,333 írt 11 kr; Budapest zárt területéi az 1898. évben befolyt jövedelem volt boritaladóban 1.540,386 írt 64 kr; husfogyasztási adóban 1.47685 írt; Horvát-Szlavonországban az 1899. évre ltosittatott boritaladó 739,046 irt 34 és kr; Horvátszágban a Minisztertanács volt ma délután a kormányelnökségi palotában. A minisztertanácsban a távollevő Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi minisztert ■ Zsilinszky Mihály államtitkár képviselte s ő adta elő a tárcának ügykörébe eső azt a három ügyét, amelyek minisztertanácsi elintézést igényeltek. Foglalkozott a minisztertanács, hír szerint, egypár oly közel jár a hivatalába, vagy lemond róla. Válaszszon ! Ha lemond a hivataláról, úgy lemondá-sát azonnal, ebben a pillanatban elfogadom ! Érti? Ha pedig nem mond le, akkor lesz szíves már holnaptól kezdve minden nap pont tizenkét órára bejönni a hivatalba. Érti ? Még csak arra figyelmeztetem, hogy amint észreveszem, hogy a családi viszonyai megint akadályoznak a hivatalos működésben , azonnal kidobom. Érti ? Badin: Ó! Ön megijeszt engem, igazgató úr ! A szavai után azt kell hinnem, hogy önmagával egészen meghasonlott! Az igazgató: Ugyan mi jut az eszébe ? Sőt ellenkezőleg nagyon meg vagyok elégedve önmagammal. Badin: Ön gúnyolódik velem. Az igazgató: Ha olyan alamuszi volnék, és . . . Badin : Igen, igazgató úr, ön csak gúnyolódik. Ön is úgy tesz, mint azok az ostoba emberek, akik a hasamra ütnek és azt mondják, hogy nevetséges hivatalnok vagyok. Ah, igazgató úr, az Ég őrizze meg önt attól, hogy csak egy negyedóráig is az én hivatalomban dolgozzék ! Az igazgató (csodálkozva): Miért ? Badin: Hallja, igazgató úr, — gondolkozott ön már valaha arról, hogy milyen élete van egy szegény hivatalnoknak, aki rendszeresen, makacsul vonakodik hivatalba járni, s akit az a félelem, hogy kidobják a hivatalából, kora reggeltől késő estig kínoz és gyötör ? Az igazgató: Nem, erre még nem gongondoltam. Badin: Nos, igazgató úr, ez rettenetes kín, és nekem, fájdalom, el kell szenvednem ! Minden reggel töprengek, és így szólok magamhoz : Bandin, menj el a hivatalba! Hiszen már több mint nyolc napja, hogy a hivatalban voltál! — Aztán felöltözöm, és elindulok, a hivatal felé. De — sajna, — az utamba esik egy sörcsarnok, bemegyek, megiszom egy, két, három pohár sört, ránézek az órára, és így gondolkozom , amint a nagy mutató a tizenkettesre ér, elmegyek a minisztériumba. De, fájdalom, amint a mutató a tizenkettesre ér, eltökélem, hogy várok még egy negyedórát, ha ez is elmúlik, megvárom, míg a nagymutató a hatos számra ér . . . Az igazgató: És aztán még egy negyedóráig várakozik, ugy-e ? . . . Badin: Úgy van ! És aztán azt gondolom, hogy most már úgy is késő, még azt hinnék, hogy nem veszem semmibe se a hivatalomat . . . majd máskor megyek el a hivatalba ! Micsoda élet ez, uram, micsoda élet ! Azelőtt olyan egészséges gyomrom volt, olyan jól aludtam, s olyan vidám voltam! De most már nem tudok örülni semminek, amit eszem, nem izok ; ha sétálni megyek, bujkálnom kell, mint valami tolvajnak, mert folyton amiatt aggódom, hogy valamelyik tölebbvalómmal találkozom. Ha aztán hazamegyek, akkor meg attól rettegek, hogy a házmester majd átad egy levelet, amelylyel elbocsájtottak a hivatalomból ! S az elcsapalás gondolata épen úgy kínoz, mint az orvos operáló kése a beteget. Istenem! Istenem ! . . . Az igazgató: Várjon csak, Badin úr! Mindazt, amit most mondott, komolyan mondta ? Badin : Ah, épen most van kedvem tréfálkozni ! Gondolja csak meg ezt a dolgot, igazgató úr! 200 franknyi fizetésemből kell megélnem . . . miből fogok tehát majd akkor élni, ha nem lesz fizetésem? S aztán már nem sokat bizakodhatott a jövőmben : 35 éves vagyok, s ez már rettenetes kor! Igen, igen —ez mind szomorú dolog! — S ez nagyon kínoz is engem! — Nézze csak, igazgató úr, z fontot soványodtam, amióta nem járok a minisztériumba. (Fölemeli a felső kabátját.) Nzze csak a lábaimat — úgy-e olyan vékonyat mint a gyertya ? Hátha még a derekamat látná! — Olyan vagyok már, mint egy nyúzott macska! Nem is csoda ! Folytonos izgalomban élek, folytonosan aggódom, azonkívül éjjel kifögök és izzadok, s mégis minden éjjel ötször-ötszor föl kell kelnem egy korty vízért! Na, enek még rossz vége lesz! Előbb-utóbb utólér sorsom! Az igazgató (megindultan) : Akkr hát járjon rendesen a hivatalba, Badin úr! Badin: Lehetetlen! Az igazgató: Miért? Badin: Nem lehet, mert a hivtal rettenetesen unalmas! Az igazgató: Ugyan! Ha mind a kollegája így gondolkoznék! Badin (kissé gorombán): Igzgató úr, bármennyire tisztelnem kell is önt, fgyelmeztetnem kell arra, hogy engem nem szbad a kollegáimmal összehasonlítani! A többek csak a buzgóságukat, szorgalmukat, tehetségüket és idejüket áldozzák fel a hivataluknak, éz pedig az életemet. (Kétségbeesve) Nem, igazító úr, ezt így nem lehet tovább tűrni ! . . . Az igazgató (fölkel): Én is az hiszem. Badin (szintén fölkel): Nincs igazam? Az igazgató: Tökéletesen igen van! Adja ide a lemondását, majd személyesn viszem ba a miniszternek. Badin (csodálkozva): A lemondásomat? De igazgató úr, én erre nem is gondoltam; én csak személyi pótlékot kérek ! Az igazgató : Mit a személyi pótlékot ? Badin (az ajtóban): Ipa, igazgató úr, mert csak nem tehetem tönké magam nyomorúságos havi kétszáz frankért ?