Pesti Hírlap, 1900. március (22. évfolyam, 59-89. szám)

1900-03-01 / 59. szám

Budapest, 1900. XXIL évi 59. (7021.) szám. Csütörtök, március 1. Előfizetési árak: Szerkesztőség: E­gész évre. « 28 k. — f. ___ I. emelet. Félévre..... 14 „ — » hová a lap szellemi részét “ " ^ __előfizetések ,a m­egjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel-Budapest, váci­ körút 78, Eris almája. (I. 1.) Épen ma egy hete, hogy Széll Kál­mán mint belügyminiszter, érdemleges pro­­gramm-nyilatkozatokat tett a képviselőházban. Ezek a nyilatkozatok arra vallottak, hogy Széll­álmán a belügyi tárcát, legalább is a legkö­­retebi évek folyama alatt, személyesen fogja szelni. Mindenre inkább el voltunk készülve, mint­­ra, hogy a belügyi tárca kérdésének ez a­zoldása épen azokban a körökben fog le­­agáltságot, sőt alig titkolható visszatetszést kelteni, melyek a paktum lejárta előtt a Széll Kálmán iránti bizalom tüntető nyilvánításaiban minden versenyen felül álltak. Pedig ez történt meg. A volt nemzeti párt nevai és az Ugron-párt és a néppárt ez idő szerinti közlönyeiben ennek a visszatetszésnek markáns jeleivel kellett találkoznunk. Ebből te­hát az következik, hogy a belügyminiszteri kér­désnek ilyetén megoldása nem vág össze azok­kal a számításokkal, melyeket az e lapok mö­gött álló tényezők a belügyminiszteri kérdés megoldásához fűztek. Ebben nem volna semmi baj. Ha ezek a tényezők, akik mindig a tiszta választásokat hangoztatták és a kúriai bírásko­dást követelték, most, mikor a kúriai bírásko­dás már megvan, egyszerre oly nagy súlyt he­lyeznek a »belügyminiszteri« tárcára, hogy mind a kilenc tárcát szívesen engedik át a »szabad­elvű pártnak«, hanem ezt az egyet­­maguknak­ követelik: ebben mindössze csak egy kedélyes ellenmondás nyilvánulna meg és semmi egyéb. Hanem az már több a megengedett kedélyes­ségnél, hogy Széll Kálmánnal szemben bizonyos »tartozásokról« beszélgetnek s a dolognak oly színt adnak, mintha Széll Kálmán ezekről a­­»tartozásokról« egyszerűen megfeledkezett volna. Igaz, hogy ezzel a váddal nyíltan nem hozakodnak elő, hanem csak a sorok közt. De ez is elég arra, hogy egy percnyi haladék se adassák arra, hogy lappangva terjedhessen tovább. Mi nem voltunk be­avatva a pactum tit­kaiba, de előttünk nyitott könyv gyanánt ált Szél Kálmánnak egész politikai múltja és egész egyénisége. S az az ember, aki mindent végre­hajtott, amire vállalkozott és még sohasem ígért olyat, amit meg nem tartott, nem jöhetett olyan helyzetbe sem most, sem bármikor, hogy amire tartoz­ást vállalt, arról megfeledkezhetett volna. Hisz a pactum végrehajtása alatt is elő­fordult, hogy az osztrák viszonyok kényszere miatt a kiegyezési lejáratnak módosulnia kellett. Megtette-e Széll Kálmán ezt a módosítást egyol­dalúig ? Nem tette meg. Hanem inkább kiszol­gáltatta magát azoknak, akik a pactumot aláír­ták. És ha azok nem egyeztek volna bele a mó­dosításba, Széll Kálmán leadta volna demissióját. S attól az embertől, aki a férfiúi korrektséget ennyire előbbre helyezi, mint a hatalom birtok­lását, kitelhetik-e az, hogy valamely tartozásáról megfeledkezhetik ? Nem telhetik ki. Az tehát, hogy Széll Kálmánnak, a belügyminiszteri kér­dés rendezésére nézve ne lett volna teljesen sza­bad keze, ki van zárva.. És ki van zárva az is, hogy Széll Kálmán, midőn miniszterelnöki programmját elmondotta, mást vagy egyebet mondott volna, mint a saját egyéni meggyőződését. Ebben a programaiban volt kifejezve az az új rendszer, melyet a sza­badelvű párt elfogadott, s melynek támogatására a volt nemzeti párt is legális őszinteséggel vál­lalkozott. Ezt a legális őszinteséget a volt nem­zeti párt azzal dokumentálta, hogy ezért a tá­mogatásért semmiféle jutalmat nem kötött ki magának. S viszont Széll Kálmán sem kötelez­hette magát a volt nemzeti párttal szemben egyébre, mint arra, hogy program­ját meg­tartja s a kormányzat terén végrehajtja. A ga­rancia tehát Széll Kálmánban volt s ő benne van ma is. És vajon ki az, aki állítani meri, hogy ez a garancia kevesebb akkor, ha a bel­ügyi tárcát továbbra is Széll Kálmán vezeti ? Hisz mindenkinek, aki Széll Kálmán programm­ját őszintén támogatja s aki Széll Kálmánban bízik, csak a legnagyobb örömmel kell fogadnia és üdvözölni a tényt, s nem kevesebb, hanem több garanciát kell látnia abban, hogy az új rendszer a Széll Kálmán programmja alapján lesz életbe léptetve, végrehajtva. Mert ki nyújt­hat Széll Kálmán programmjának megvalósí­tására több garanciát, mint Széll Kálmán maga ? Ellenben nincs kizárva az, hogy voltak, akik i­s talán inkább a szabadelvű párton kívül, mintsem bent a szabadelvű pártban — úgy képzelték maguknak a belügyminiszteri kér­dés megoldását, hogy mivel Széll Kálmán mi­niszterelnöki prograramjában a volt nemzeti párt a »saját programmját« is megtalálta, s ezt kiig jelentvén, e kijelentés alapján lépett be a sza­badelvű pártba , tehát ebből az következik, hogy a belügyminiszteri tárcát okvetlenül a volt nem­zeti pártnak kell megkapnia. S ennek a képze­lődésnek erős tápot nyújthatott az is, hogy bi­zonyos körök már fel is osztották maguk közt az ország különböző részeit, anélkül, hogy a vá- Az ajándékok. *— A Festi Eirlap eredeti tárcája. — Irta: Bede Jób . Karácsony hetében vizes borús idő volt. Az ünnep előtt két nappal egy komikussal, az operette színház legnépszerűbb művészével jár­kálhattam a kerepesi­ úton. Nyüzsgő, eleven és zajos töm­egek lógtak körül. A kirakatok ragyogása át­­folyta fényes világítással tündökölve a vizes utat Négy óra múlt még csak, de már este volt. Az em­berek csomagokat cipeltek magukkal. Minden­­kinek van valakije, akit ajándékkal lep meg. Ezer meg ezer fajtájú tárgyakat visznek, gyalog, kocsin, kis targoncán, biciklis ládában. A hor­dárok emberi lények, mégis úgy futnak, mintha villa­nygép volna bennük. Mind aketten nézzük a járókelöket és a kirakatokat, de én kiváncsiab­­ban, mint a komikus. Nála tudniillik már rend­ben vannak az­ ajándékok és szaporán beszéli: — A feleségemnek két gyönyörű vázát ültem­, olyan, mintha valódi lenne, pedig az igén­ négy­ forint. A nagyobbik fiú könyveket kap a történelmi könyvtárból, a kisebbik pedig egy regementet fából. Nagyon el kellett dugni, ahogy észre vegyék, mert ha ma elpusztítják a sándákokat, holnapután újakat kell venni. Valaki épen elibénk ejtett le egy porcél­­­n korsót: —• Na, paxi, neki már másikat kell venni. A sárban hallgatag mentünk aztán. Egy egy áruháznál sokáig néztem valami gyönyörű szőnyeget. Vastag, hatalmas szőnyeg volt, jól fes­tett, amint mondani szokták. A művész hirtelen megszólalt: — Talán ön is vásárolni fog karácsonyi ajándékot. Igazán ez szép szőnyeg és nem is drága ; ötven forint. — Persze, karácsonyi ajándékokat kell vásárolni . . . Vásárolni ajándékot. Ez kísért csöndes járkálásomban karácsony hetében az utcán. Nemcsak most, de mindig, amióta a karácsonyi vásárokra emlékezem. Mindig azonban csak tervnek maradt ez. Talán egyetlen egyszer, ami­kor a kollégiumból elszabadultunk a karácsonyi bazárba, ott egy mosolygós szőke lány megszó­lalt halkan: — Venne valamit? Ez igen szép. Egy japán hamutartót tett a kezembe és amíg átnyújtotta, az érintése megreszkettetett. — De kinek vegyem ? Nincs .. . Nem láttam az apróságot; én csak a leány hangját akartam hallani. — Hisz ezt saját magának vegye emlékül. Ott volt aztán a japán hamutartó mindig az asztalomon. De nem élettelen tárgynak, ha­nem mintha az édes beszédű szőke leány fogná a kezében és nyújtaná felém. Elkísért, velem jött az emlékezete, a mosolya, a hangja az élet szomorú útjain. Ám a magányosságomat még nehezebbé tette, valahányszor az asztalom mel­lett ülve gondolkoztam felőle, hogy miért nincs senki, akivel kötelezve legyek, hogy az örömét keressem. A karácsony hete a legdúsabb volt. Most azonban azt hittem, hogy vásárolni kell, okvetlen kell vásárolni valami ajándékot. A művész is biztatott: — Csakugyan venni fog. Megveszi ezt a szőnyeget Mariettának, hisz olyan nagyon szereti őt. Szeretem ? Akkor nem hasonlítana a mos­tani idő a mindenkori karácsony előtti napokhoz, melyeken a szomorú emlékezések zaja lepett meg. Szeretem mégis, hogy folyton keresem. Az óriási tömegben hullámzó áradatban minden leányos alakban keresem, hogy hasonlít-e hozzá ? A női hangra megrezzenek, ha csengésében van valami az övéből. És hajának az illatát, a szeme tekintetének a melegét keresem. De szeret­hetem-e, mikor folytonosan a bizonytalanság és a kétség üldöz és gyanúsítom mindenkivel, akihez szól és gyötrődöm, amiért más is láthatja őt. El kellett hogy tereljem erről a témáról a beszélgetést. — No igen szép holmik vannak itt.Hanem drágák. Képzelje hány sort kell összeírni, amíg kikeletkezik ötven forint ? Hogy önnek ötven forintért hányszor kell megkacagtatnia a t.­c. publikumot ? A színész mindig kész a maga pályájáról be­szélni, ha arra fordítják a sort. — A mienk nehezebb — mondta, — mi az élő szervezetünkkel és az agyunkkal egy­szerre dolgozunk. Önök ellenben csak valamely mesét gondolnak ki, vagy hallanak valahol, a fantáziájukban fölcifrázzák , leülnek kényelme­sen az asztaluk mellé, nyugodtan megirják és besöprik érte a szép összeget. — De hol van a mese, a jó mese ? — Oh, az élet annyit vet föl, érdekesebb­ A Pesti Hírlap mai száma 22 oldal.

Next