Pesti Hírlap, 1900. március (22. évfolyam, 59-89. szám)
1900-03-30 / 88. szám
10 PESTI HÍRLAP , 1900. március 30., péntek. — (Halálozások.) Pozsonyban elhunyt dr Protics János köz- és váltóügyvéd, a pozsonyi ügyvédi kamara választmányi tagja s Pozsony társadalmának egyik köztiszteletben álló tényezője 45 éves korában, özvegyén kívül három kiskorú árvája gyászolja. Kisstankóci Gyurkovich Zsigmond, a kunszentmiklós-dabas-szabadszállási takarékpénztár vezérigazgatója, élete 47-ik évében Kunszentmiklóson elhunyt. Tószegi Dávid magánzó élete 64-ik évében Szabadkán elhunyt. Az elhunyt emberbaráti érzelmeiért közbecsülésben állt. Dr Tószegi Aladár Torontál vármegye tb. főorvosa testvérét gyászolja benne. Dr Schöller Károly okleveles ügyvéd, postatakarékpénztári fogalmazó, 32 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március 30-án délután négy órakor lesz. (Meghalt a csendőrök kezében.) Ozorán, mint lapunknak telegrafálják, a csendőrség letartóztatott egy embert, aki a csendőrség kezei között hirtelen meghalt. A csendőrhadnagy táviratilag bejelentette az esetet a szegedi kerületi parancsnokságnak, ahonnan egy hadbíró-százados Ozorára utazott a vizsgálat megejtésére. — (A Telefon Hírmondó) útján értesül a nagyközönség leggyorsabban a bel és külföldi lóversenyek eredményéről, amennyiben minden futam után részletes referádát olvastat föl a szerkesztőség. — (Fölolvasó főispán.) Lukács György, Békés vármegye főispánja, szombaton, e hó 31-én délután 6 órakor a Magyar Közgazdasági Társaságban (Ferenciek Bazára) fölolvasást tart az agrárszocializmusról.— (Elhalasztott előadás.) Dr Keszler József a családjában előfordult gyászeset következtében az Iparművészeti múzeumban péntekre hirdetett ismeretterjesztő előadását nem tartja meg. E helyett április 6-ikán tartja meg a második, április 13-ikán pedig a befejező előadást az üvegről. — (Földrengés Arcéban.) Arkoból jelentik, hogy ott e hó 27-ikén este 7 órakor három perc lefolyása alatt 4—5 könnyű földlökést éreztek. A lökéseket az ablakok erős csörömpölése tette észlelhetővé. Ez a harmadik földrengés, melyet Arooban e hó folyamán észleltek. — (Tűz a klinikán.) Nagy ijedelem volt ma délben az üllői-úti klinikán. A pavillon-rendszerben épült hatalmas kórházban kigyuladt a mosóház tetózete. A mosóház különálló pavilion, amely a telep Szentkirály utcai részén az udvar tövében emelkedik. A tűz a szárító padláson támadt, ahol a menyezettől síig egy arasznyira Auer-égők lógnak. Ezeken mind bádogból készült füstvédő van, csakhogy egyről már régebben leszakadt ez a füstvédő, de nem tettek rá újat s így aztán az állandó, intenzív hőség anynyira átmelegítette a menyezetet, hogy a vakolatot tartó nád lángot fogott. A tűz talán már napok óta terjedt lassan a vakolat alatt, míg ma azután levegőt kapott és egyszerre lángolni kezdett. A tűz csakhamar átcsapott a fedélszerkezet gerendába is. A palafedővel borított tető alatt már az egész padlás lángban volt, amikor végre észrevették a veszedelmet. Értesítették a tűzről a tűzoltókat és a rendőrséget s a IX. kerületi tüzérség csakhamar meg is jelent a tűznél, amelyet egy órai munka után elfojtott. A klinika előtt természetesen nagy tömegember csődült össze, amelyet egész csapat gyalogos- és lovas rendőr tartott rendben. A szomszédos pavilonokból a betegek gyönyörködtek a tűzben, amelyet bizony többször is megismételhetnének, hiszen csak rá kell szakítani a menyezetről lógó Auer lámpáról a bádog ezüstvédőt s aztán hetekig nem kell újat tenni a helyébe. Épen kórházba való mulatság. (Oldalfegyver és szerető.) Morvai János 32-ik gyalogezredbeli közlegény Kispestről Kőbányára ment a szeretőjével, Balázs Zsófia 24 éves gyári minkásleánynyal. Szokás szerint összevesztek s a brutális baka egy agyba-főbe verte oldalfegyverével aleányt, hogy a mentők veszélyes sebekkel vitték a Rókus-kórházba. (Öngyilkosság szerelemből és barátságból .) Nagyváradon, mint lapunknak írják, Lénárd Ferenc, egy cukrász szolgalegénye, beleszeretett egy Mogyorósi Irén nevű könnyelmű leányba. Lénárd panaszkodott a barátjának, Botos József kávéslegénynek, hogy az ideálja inasokat is boldogít. Botos azt tanácsolta neki, hogy haljon meg, a csalódott szerelmesnek nem érdemes élni , sőt Lénárd után ő is meghal, mert őt senki más nem szereti ezen a világon. Elhívták Mogyorósi Irént egy szállóba, ahol Lénárd azt követelte, hogy esküdjön neki hűséget. A leány kinevette Lénárdot, aki erre revolverével rálőtt ; a leány, akit a golyó szerencsére nem talált, kiszaladt a szobából, — a két jó barát pedig főbelőtte magát. Botos meghalt, Lénárd pedig haldoklik. — (Elveszett 26 forint.) Kedden, március 27-ikén, egy Gregor Viktor nevű 14 éves inasgyerek a Krisztinai körúton elvesztett egy pénztárcát, amelyben az ő 50 krajcárján kívül főnökének, Grifatong Jánosnak, 25 frt 50 krnyi pénze is benne volt. Az inas, aki árva fiu, ez után kéri a becsületes megtalálót, juttatná el a tárcát és a 26 frtot főnöke cimére, az I. ker. Csaba utca 2/3. sz. alá. (Elmaradt istentisztelet.) Az unitáriusok Koháry utcai templomában ápr. 1-én, vidéki egyházlátogatás miatt, nem lesz istentisztelet. (Halál a villamoson.) Ma reggel egy Budafokról jövő villamos kocsin egy körülbelül 35—40 éves parasztember hirtelen rosszul lett. A Ferenc József-híd budai hídfője mellett levő végállomáson az eszméletlen embert a várócsarnokba vitték és gyorsan a mentőkért telefonáltak, akik azonban már csak a halált tudták megállapítani. A holttestet a boncoló intézetbe vitték. (Slyomor.) Neumann László 60 éves kispesti kereskedő ma délután a „Hablány“ nevű csavargőzébről a Vigadó előtt a Dunába ugrott, de még élve kimentették , am én beszállították a Rókus-kórházba. Nagy nyomorban volt, azért akart meghalni. (A rablógyilkos cseléd igény.) Kotász Zsófi (és nem Kotesz, mig a rendőrség tegnap irta), a rablógyilkos "s elédleány, aki háziasszonyát, Benkner Lipó-jét született Braun Júliát, ennek váci körút 35. szám alatt levő lakásán, kedden este megfojtotta, még mindig a rendőrség fogházában van, s holnap délelőtt 11 órakor adják át a vingálóbíróságnak. Braun Julia holttestét ma még nem boncolták föl. A rablógyilkos cselédleány beismerő valomása alapján a boncolás már elvesztette nagy fontosságát és ezért a törvényszék nem is sürgette. Valószínűleg holnap délelőtt lesz meg a boncolás. Osztálysorsjáték. A mai húzás alkalmával a következő nyereményeket sorsolták ki: 93401 93576 96685 99739. Kihúztak továbbá még 1845 számot 200 koronás nyereménynyel. Jövő húzás holnap, pénteken, március 30-án. 200,OCO koronát nyert: 5108. 10,000 koronát nyert: 2345.1. 5000 koronát nyertek: 36576 42205 79144. 2000 koronát nyertek: 11576 12260 13247 15447 16934 18162 19286 20979 23965 30356 31019 32033 34272 35485 37997 39852 42053 43611 43639 50978 56697 60316 60411 61467 66230 67445 68609 82888 85151 85208 87923 90351 92171 95746 99788, 1000 koronát nyertek: 1668 2041 4082 4734 6174 10181 10871 11200 15461 15641 17445 17615 22062 29933 31993 32538 34434 35955 37162 38701 43014 44360 45202 45590 46030 48024 49024 50116 50352 50432 50490 58089 59156 61056 62764 67133 69428 71492 71801 72801 74479 80319 81462 82516 82904 85666 89446 94791 95669. 500 koronát nyertek: 597 1306 1615 2127 3197 6140 7574 11822 13940 17443 17468 21053 21435 24535 25450 25608 25671 26628 27060 28199 28318 31427 35905 36614 37211 38949 39487 41103 42313 43066 44239 44804 49400 49687 50086 50870 53468 56357 57082 57915 59181 59570 64784 64945 65883 66272 71237 71531 73727 75828 76164 77328 77997 79600 81720 82356 84726 84455 85862 86713 92874 TÁVIRATOK. Bécs, márc. 29. Ő felsége ma magánkihallgatáson fogadta Lichnowsky herceget, a bécsi német nagykövetség volt első nagykövetségi tanácsosát, aki most német követ és a berlini külügyi hivatal előadó tanácsosa. Odessza, márc. 29. Paprikov ezredes bolgár hadügyminiszter ideérkezett. Donai, márc. 29. Desrotours képviselő ma meghalt. A diplomácia köréből. Szófia, márc. 29. Tegnap este a fejedelmi palotában szentgyörgyi Müller László, Ausztria-Magyarország diplomáciai képviselője, tiszteletére díszebéd volt, amelyen jelen volt a miniszterelnök, a külügyminisztérium főtitkára, az osztrák-magyar diplomáciai ügyvivőség személyzete és a fejedelem kísérete. Ferdinánd fejedelem felköszöntötte Ferenc József királyt és házát, viszont Müller osztrák-magyar diplomáciai ügyvivő a fejedelemre, a fejedelmi dinasztiára és Bulgária virágzására ürítette poharát. Kivándorló zsidók, Konstantinápoly, márc. 29. A romániai és más országbeli zsidó kivándorlókat, akiknek ideérkezése küszöbön áll, Ismit környékén fogják letelepíteni. A szultán az erre szükséges költségeket engedélyezte. A pestis. Kalkutta, márc. 29. Az itt elhalt pestisbetegek száma 217. Kedden ismét 157 megbetegedés fordult elő. A betegek száma ezen a napon 301 volt. A pápánál. Róma, márc. 29. A pápa ma kihallgatáson fogadta Thun Ferenc gróf volt osztrák miniszterelnököt és testvérét, Thun Jaroszláv grófot. Botrányos jelenetek az olasz képviselőházban. Róma, márc. 28. (Saját tudósítónktól.) A kamara mai ülésén leírhatatlan botrányok történtek. Az ülés Turati szocialista képviselő ama kérdésével kezdődött, hogy miért tiltottak el vasárnap Milanóban egy népgyűlést, mire Pelloux miniszterelnök azt feleli, hogy ezen a népgyűlésen az állam ellen akartak tüntetni, a rendőrségnek tehát be kellett avatkoznia. Turati képviselő panasza alaptalan. Turati: De megszegték az alkotmányt. Pelloux: Nem, csak a törvényt alkalmazták lelkiismeretesen. A jobboldal és a centrum e szavakra tetszését nyilvánítja, mig a szélsőbal dühösen orditoz. Azután folytatján a Cambrai-Digny indítványa feletti vitát és az elnök Pellouxnak adja meg a szót, aki mély csöndben így kezdi: — A helyzet komoly. A kamara egy csekély része közel négy hét óta a parlament tevékenységét lehetetlenné teszi és a látvány, melyet a népnek nyújt, a lehető legszomorúbb. Ferri képviselő félbeszakítja a miniszterelnököt és ezt kiáltja: ■— Nem, nem szomorú! Ez a harc a szó és a gondolat szabadsága miatt folyik. Ezeket a patetikus szavakat egyfelől viharos tetszéssel, másfelől nevetéssel fogadták. Polloux így folytatja: Minden becsületes embernek el kell ismernie, hogy a parlamentet ezen az útón visszavonhatlanul a megsemmisülés örvényébe hajtják. A kamarának az elnök becsületét és a tárgyalás szabadságát minden körülmények közt meg kell védelmeznie. Ahogy e szavakat heves morgással és tiltakozással fogadja. Polloux pedig igy folytatja: — Ezért hát azt indítványozom, hogy a Cambrey-Digny indítványa fölötti vitát a kamara halaszsza el (gúnyos nevetés a hegyen) és utasítsa a házszabály-bizottságot, hogy új házszabályokat dolgozzon ki. A miniszterelnök e szavai rendkívül heves ellenzésre találnak: — Nem, nem ! — kiáltja a szélsőbal. — Folytassuk a vitát. Nem vagyunk juhok ! Folytassuk a vitát. Az elnök: Az indítványt szavazás alá bocsátom. A kamara háromnegyed része fölemelkedik helyéről és az elnök az indítványt elfogadottnak, az ülést pedig berekesztettnek jelenti ki. A hegy egy percig meglepetésében szótlanul áll, aztán a szocialisták és radikális köztársaságiak mint egy ember kelnek föl és vad izgatottsággal kiáltják: — A szavazás érvénytelen. Ez erőszak ! Nem megyünk el innen, hanem magunk szerzünk igazságot magunknak. A torom egy-egy sarkában több képviselő egy csoportba verődik össze, egymást szidják és taszigálják, míg más képviselők be nem avatkoznak és őket szét nem választják. Két szocialistát, kik különösen dühöngtek, saját elvtársaik karjaikon visznek ki- Gattomo volt garibaldista őrnagy e szavakkal. ..Tovább fogunk tárgyalni. Az ülést ezennel megnyitom!“ föl akar rohanni az elnöki emelvényre, de három teremőr útját állja. Gattorio erre a miniszterek asztalához ül és egy nehéz vastintatartóval addig döngeti az asztalt, míg karjai erőtlenül lehanyatlanak. A lárma és zűrzavar jó darabig eltart még és csak nehezen sikerül a közönséget, mely szintén résztvett a lármában, a karzattól eltávolítani. (N. Fr. Pr.) Róma, márc. 29. A kamara ülésének bezárása után a szélsőbal az elnök magatartása ellen éles kifejezésekkel szerkesztett napirendet írt alá, amelyben az elnök szemére vetik, hogy Ferrit és druekolót Pello miniszterelnök beszédéről való nyilatkozástól eltiltotta. Bizonyos számú balodali képviselő is hasonló tartalmú, de formailag mérsékeltebb tiltakozást szavazott meg. Pelloux miniszterelnök a többség tagjait ma estére megbeszélésre hívta össze.