Pesti Hírlap, 1900. június (22. évfolyam, 149-177. szám)
1900-06-01 / 149. szám
Budapest, 1900. XXII. évf. 149. (7111.) szám. Péntek, junius 1.. Előfizetési árak: Egész évre . , 28 k. — f. Félévre...........14 „ — , Negyedévre 7 „ — , Egy hóra ... 2 , 40 , Egyes szám ára 8 t. Vidéken 10 f. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Szerkesztőség : Budapest, Tács-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel*szólalások intézendők. Egy különös házasság. (Hiteles krónika.) — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: MIKSZÁTH KÁLMÁN. 33) Krok apó mingyárt a munkájához fogott, kihallgatván a belső cselédeket. Kedves, nyájas és mégis imponáló modora volt, mely mingyárt megvesztegeti és közlékenynyé teszi, akit megszólít. Azonfelül nagyon tisztességes úrnak látszott, igazi patriarcha benyomását tette, szelídség, jóság van a tekintetében. Isten is néha szorultságból a jó emberek garderobejából veszi a gonoszok számára az ábrázatokat. Ruházata sem volt megfelelő lelkéhez, tetőtől-talpig magyar ruhát viselt, még sarkantyú is volt a kordován csizmáján. Az ördög sem gondolná, ha nem épen ő bele volna bújva, hogy ez valaha detektív volt Bécsben és hogy vérpadra juttatott egy csomó rajongó magyart. A cselédek nem tudtak semmi lényegeset. A gróf ott volt három-négy napig és azalatt nem érintkezett idegennel. A kastélyban sem tett látogatást senki. — Hol lakott a gróf? — A park déli részére néző lakosztályban. — Vezess csak oda, édes fiam, — kérte a komornyikot. A Pesti Hírlap mai száma 22 oldal. - --------illy~^ A korona keresztjei. Egyik éleslátású politikusunk, aki az élet nagy könyvéből tanult ítélni az emberek dolgai fölött, néhány hét előtt, amikor Molnár János néppárti apátplébánosnak esztergomi kanonokká való kinevezése meghiúsult és a stallumot Kohl Medárdnak adományozta a király, azonnal megjegyezte, hogy emiatt valamiféle rúgás fog történni. Humorosan fölemlítette Daudetnek egy bájos paraboláját is a pápa szamaráról, mely, — Avignonban történt a dolog, — teljes hét esztendeig sunyitott, amig jó nagyot rúghatott azon a lovászon, aki őt hét esztendő előtt azzal gyötörte meg, hogy a torony lépcsőin fölvezette és megmutatta neki a bájos vidéket. Ugyanez a köztiszteletben álló politikusunk, — aki egyébiránt róm. kath. vallású és „jó“ katholikus, — amikor Molnár János apátplébános emphatikus interpellációját hallotta a képviselőházban, mosolyogva jegyezte meg: — Ez az! De el van hamarkodva. Egyébiránt pedig megkérte a közelállókat, hogy ezt a motívumot a nyilvánosság előtt ne használják föl, mivel az efféle sérelmeket nem kell elrontani, hanem engedni kell, hogy egészen megérjenek, mint a kelések. Akkor azután kitudódik, hogy mi volt bennük és nem fognak elmérgesedni. Ma, amikor már nyilvánvaló, hogy nem az volt ebben a keresztletördelési rém-mesében, amit benne kerestek, hozzá lehet szólni a dologhoz minden pro- és contra-felekezetiesség gyanúja nélkül s igy az elöl leírt kis incidensnek is megérkezett a maga aktualitása. Mi a magunk részéről ebben a dologban nem válogatjuk szét azt a kérdést, hogy a koronás magyar címer felső, dőlt keresztcsúcsának szándékos letördelése a keresztény vallás ellen irányuló gonosztett-e, avagy azzal a magyar címeren esik-e sértés ? Mind a kettőn esik. A címer is meg van csonkítva, a kereszt is. És mivel a magyar állam keresztény jellege főbb intézményeinek és a nemzet óriási többségének, valamint királyi házának keresztény mivoltánál, de történeti fejlődésénél fogva is minden kétségen felül áll, hát az is bizonyos, hogy aki épen a keresztet szemeli ki megrongálás tárgyául, nem pedig az állami címer más alkotó részét, hát annak a sértő szándéka a címer mind a két jelentősége ellen irányul. Csakhogy persze, mielőtt az ilyen megállapításhoz fog az okos ember, hát előbb azt kérdezi meg, hogy valósággal elkövette-e valaki és szándékosan követte-e el ezt a gaztettet, mert ha nem, akkor azután nincs az emberi észnek és szenvedélynek az az ereje, ami a józan ítélőképességet a maga egyensúlyából kimozdítaná. Ma már, azt gondoljuk, mindenki beláthatja, hogy a szándékos megrongálás mellett még valószínűséget sem sikerült előállítani. Pedig úgy az egyetemi ifjúság, mint a tanári kar, úgy a rendőrség, mint a néppárti urak tűvé tették a tettest. Az egész állítás két lépcsőmosogató tót asszony (oh, ezek az asszonyok!) kimondásával van támogatva, akik egy pakonpartos és egy csiptetős fiatal embert láttak a lépcsőkön (a nagy orrokat már a néppárti fantázia toldotta hozzájuk),de a kereszt-leverés tényét nem látták, sem pedig a levert keresztek lehullott darabjait sem ők nem látták, sem senki nem látta, ami pedig mégis csak lényeges indiciuma lett volna a gyanúnak. Ehelyett meg van ál-Krok apó fölturkált mindent a szobákban, de nem talált semmit. — Ki szokott itt söpörni? — Egy nőcseléd. — Szép-e, fiacskám? — Csúnya. — No, hála istennek — mondá Krok apó a jóízűség kedvéért nagy megkönnyebbülést színlelve — mert így legalább nem veszedelmes rám nézve, ha beküldi. A komornyik röhögött és kis vártásva betuszkolt az ajtón egy hatvan felé járó aszszonyt, valamelyik elhalt béres özvegyét. — Nos, hugocskám, hallom, hogy te szoktál itt takarítani ? A vén portéka erre egy hirtelen mozdulattal megnyálazta ujjait és a haját kezdte velük illőbb rendbe megtapasztani a homlokán. — Én. — Nem söpörted ki szívem a gróf után, mikor elment, a papírokat ? Holmi eltépett kis papírokat, tudod, amelyekre írva van valami ? — Hát az bizony meglehet. — Nem tudnád azokat megtalálni ? Ejnye, de derék menyecske lennél akkor. — Bizonyosan megtalálom. Egy nagy ládába hányjuk innen a szemetet. S oly rilapitva, hogy a gipszből készült keresztek igen törékenyek voltak, az építésnél többször letörtek s mint az építés mesterei vallják, a takarításnál is könnyen letörhetnek. Nincs a világon olyan bíró, de még olyan okos parasztember sincs, aki ebből a tényállásból arra merne következtetni, hogy a kereszteket szándékosan verte le valamely gonosz kéz és hogy ez a gonosz kéz ezen vagy amazon vallásfelekezethez tartozó individuum egyik végtagja lett volna. ■ Hát ebből nem lehet csinálni semmit. Az explózió alkalma a terror következtében roszszul volt megválasztva és mivel most már ez a dolog nem sült el, az a hátrány is jár vele, hogy ha Molnár János apát-plébános megint el akar sütnivalamit, akkor az emberek azt fogják mondani, hogy jól van, már tudjuk! Azonban mégis vannak ennek a néppárti vállalatnak némely érdekes momentumai, amelyeket följegyezniérdemes. Az egyik pl. az, hogy Molnár János párthívei már szombaton megjelentek ezzel a váddal az „Alkotmány“ című néppárti lap (Molnár János tulajdona) szentelt csarnokaiban, de Molnár János lapja hallgatott róla hétfőig, amikor ő maga interpellált előbb, „hogy a földerítés dicsőségét még el ne ragadja tőle és a tűzakna jobban explodáljon. Ej, ej! Hiszen ez egymaga is kész vallomás arról az intencióról, ami ezt a fölháborodást vezette. Az apróbb izgatási motívumok nem érdekesek. De érdekes az, hogy az egyetemi fiatalság egy része a zikcene-zakcene nótával és a pápai hymnusz (Hol szent Péter sírba téve...) éneklése mellett vonult el a tegnapi ifjúsági gyűlésről. A zikcenét még csak értjük. Nem előbán kell söpörni, hogy a régi szemét mind bent van most is. — Ne szaladj hát, lelkem, eszem a szentedet. S ki is perdült a vén csoroszlya, most már olyan fürgén, mint egy orsó, nem győzvén útközben a folyosókon eldicsérni az ott ácsorgó cselédek előtt azt a megenni való kedves öreg urat. Maga a becsület minden szava, minden mozdulata. Hozta is a kötényében mindjárt a tömérdek eltépett papír kockát, amelyekből Krok apó, elzárkózván, csakhamar összerakott egy fragmentumot : „Kedves Piroskám! Csodálkozom, hogy nem lesz. Talán csak nem tiltották el a levelezést is, mert az borzasztó lenne . . Itt véget ért a levél. Azután összerakott egy másikat.: „Kedves Piroskám! Az a sejtelem kínoz, éjjel-nappal, hogy nem szeretsz, mert ha szeretnél, írtál volna. Tudnád, hogy más vígasztalás mostani bánatomban nem lehet. Vagy talán eltiltották a levelezést, ami borzasztó lenne ..." Ez a levél is töredék maradt. Úgy látszik, nem volt megelégedve a kezdettel, elcsapta. Még vagy hat ilyen levélkezdetet talált, mindenikben ugyanaz a panasz, jobban-rosszabbul kifejezve. Valószínű azonban, hogy egy levél mégis sikerült és hogy azt innen elküldte. De voltak .