Pesti Hírlap, 1900. augusztus (22. évfolyam, 210-239. szám)

1900-08-01 / 210. szám (209. szám)

1900. augusztus 1., szerda. PESTI HÍRLAP __________________________3 az ilyen gyakorlatok megtartása felöl a hely és az idő megjelölése mellett az illetékes kerületi elöljáró­ság előzetesen lesz értesitendő. A elöljáróság köteles­sége azután gondoskodni arról, hogy az érdekelt tu­lajdonosok a gyakorlat megtartása felől értesüljenek és hogy a területek őrzésével megbízott erdő és mező­őrök a gyakorlat tartama alatt őrhelyeiken tartózkod­janak. A kárt ilyen esetekben kölcsönös becslések, illetve följegyzések alapján térítik meg. Ha azonban sem a tulajdonos, sem az erdőőr és mezőőr jelen nem volna, a gyakorlat közben netán okozott ká­rokról az illető katonai csapatparancsnok értesíti az elöljáróságot. A nemzetközi foékegyű­lés. — A­ párizsi interparlamentáris konferencia. —­ Párizsban ma kezdődött meg a nagy nem­zetek képviselőinek jelenlétében az interparlamen­táris konferencia ezidei tanácskozása, mely hi­vatva van a világbéke eszméjének propagandát csinálni. Az ügy zászlóvivőit nem riasztják vissza a mostani megrázó események, a rettenetes há­borúk, melyek világrészeknek a népeit állítják egymással szembe, sem a népnyomor és bru­talitás, mely más hazát keresni kényszerül erő­teljes emberek tömegét és nem lankasztja a bizalmat a királygyilkosság véres esete. Mindezek a jelenségek alkalmasak lennének arra, hogy kétséget keltsenek a nemes akció sikere iránt. Hanem a konferencia sokkal ideálisabb és mesz­­szebb ható célokra tör, semhogy a jelen idők kedvezőtlen viszonyai elkedvetlenítsék. A mun­kálkodás nagyobbrészt még elméleti, még csak a propagandacsinálás kezdetén vannak. De a buzgalom nem lankadó és a vezetőkben az agitálás ereje növekszik egyenes arányban az­zal, hogy a sikerekre való kilátások apadnak. A konferencia minket ez idén különöseb­ben is érdekel. Tudniillik az interparlamentáris konferencia magyar csoportja elnökének, gróf Apponyi Albertnek, jutott a föladat, hogy az agitáció eszközeinek kibővítésére tegyen javas­latot és indítványozza a béke ügyének a teljes sajtó megnyerését, a sajtószövetség megalakítá­sát más államokra nézve is ugy, amint az Ma­gyarországon épen az Apponyi Albert gróf in­dítványára már megtörtént. Alább ismertetjük Apponyi Albert gróf beszédét, melyet ebben az érdekben ma Párizsban tartott. A nagy nemze­tek nagy államférfiai és szónokai között Apponyi Albert gróf ma dicsőségesen képviselte Magyar­­országot. Beszéde a meggyőződés hatalmas ere­jével és a tiszta idealizmus lángolásával utat tör a fásult közönyön is keresztül, céljából, a szervezetnek pedig, mely ezt az érintke­zést közvetíti, ellenállhatatlan hatalommal kellene bírni. Ez a szervezet az interparlamentáris unió, de ha kérdezzük, hogy kir-e tehát e hatalommal és ha e kérdésre nem a jubiláris közgyűlések ünnepi szó­noklatainak modorában, de komoly lelkiismeretesség­gel akarunk válaszolni, azt kell mondanunk, hogy nem. A mi szövetségünk mint hatalmi tényező, ami­lyennek gondolták, vagy épen nem, vagy csak igen csekély mértékben érvényesült. Nem azért nem let­tünk hatalmi tényezővé, mert csoportjaink nem dol­goztak, hanem csoportjaink nem dolgoztak azért, mert nem érezték magukat hatalmi tényezőnek. Hon­nan ez a tehétlenség­? Talán a parlamentarizmus ál­talános hanyatlásából származik . Bármily különbözők legyenek a különböző országokban a modern parla­mentarizmus betegségi tünetei, van egy közös jellem­vonásuk és az­­ a nép széles rétegeinek közömbössége a parlament iránt. Ez általános tünet általános, min­denütt működő okra vezethető vissza, amely nem más, mint az, hogy akár az intézmények, akár azok kezelésének hibájából a parlamentek igen tökéletle­nül képviselik a nép valódi érzelmeit, valódi akaratát. A folytonosság megszakítása a nemzeti akarat és a nem­zeti képviselet közt: ez az utóbbi gyengeségének legfőbb oka; hiába, lényegénél fogva átruházott hatalommal bír, melynek formai jogosítványai önző klikkek gyer­mekes vagy felháborító hatalmi igényének jellegét nyerik, mihelyt az átruházás tudata elhomályosul. De merüljön föl valamely tény, törekvés, vagy eszme, melyben a parlament a valódi nemzeti akarat képvi­seletét megragadja, akárcsak valamely speciális kér­désben is és a legmegvetettebb parlament is visza­­nyeri hatalmát, históriai tényezővé válik, mely min­den ellentállást széttör , mert akkor megifjodott élete forrásában, fölvette magába a nép erejét. Ezt az alapigazságot kell a mi ügyünkre is al­kalmazni. A parlamenti akció a béke érdekében rög­tön ellenállhatatlan hatalommá fog válni, mihelyt azt erős népakarat támogatja ,­­ de ez a támogatás ma még hiányzik és ez helyzetünk gyengeségének va­lódi oka. Nagy munkát kell végezni , a közszellemet új utakra terelni, hagyományos előítéletekből és szenve­délyekből kigyógyítani. Itt van mindenekelőtt a hazafiságnak egy ferde és durva felfogása, mely azt hiszi, hogy az erkölcs és igazság elveit félre lehet tenni, mihelyt országukról, annak vélt dicsőségéről vagy előnyéről van szó, mely nemzete számára nem ismer nagyobb dicsőséget és mit sem kíván inkább, mint azt, hogy a háború kockajátékában felülkerekedjék. Ezen a té­ren is tisztázni kell a fogalmakat. Szeressük eléggé hazánkat, hogy mindenek­előtt becsületét óvjuk meg minden erőszakos, és igaz­ságtalan tettek szennyétől ; szeressük elég dicsvágy­­gyal, hogy ne a materiális birkózást tűzzük ki pályá­jául, hanem a szellem, az alkotó munka, a társadalmi béke azon vívmányainak a megszerzését, melyek után — midőn önönmagunknak hiszt, hasznot, gazdaságot szerzünk — egyszersmind az egész népcsaládnak ha­ladást szerzünk és az egész emberiség áldásaiban részesülünk; szeressük elég okossággal és előrelá­tással, hogy legfőbb javait ne tegyük a rossz csa­ládapa módjára kockára, a háború kockájára, de inkább biztosítsuk azokat a jog, és a nemzetközi igazságosság szilárd alapjain; szeressük elég lelki emelkedettséggel, hogy a népek szeretetét inkább kívánjuk neki, mint azok rettegését; féljenek őt megtámadni, de ne tartsanak attól, hogy általa meg­­támadtatnak; szereressük hazánkat igy még katonai dicsőségének érdekében is, mely csak akkor ragyog teljes fényében, ha a jogos védelem szentesíti a kard használatát és elhomályosul, ha azt kaland- vagy hó­dítási vágy szolgálatában teszi. Úgy gondolom uraim, a mi fogalmunk a haza­­fiságról kiáltja a versenyt a háború barátainak a felfogásával, mi, kik e fenséges erényt­­minden folttól tisztán akarjuk tartani, bátran síkra szállhatunk azok eszménye ellen, kik azt csak vérbe fürösztve tudjék elképzelni. Gondoljanak csak a háború ama tudásos theó­­riájára, mely azt magasztalja, etnikai szükségnek nyilvánítja, a hősies önfeláldozás és férfias erények azon megnyilvánulásának címén, melyre alkalmat ad. Tisztelettel adózunk a hősiességnek mi is, de ilyen theóriák­, azt tartjuk, kissé messze visznek. Hiszen a leggonoszabb járványok, a pestis, a bélpoklosság kiváló alkalmat szolgáltatnak az orvosnak, a lelkésznek, az ápolónak, hogy hősies önfeláldozást gyakoroljon ; eszerint tehát fájlalnunk kellene, hogy a civilizált világ e csapásoktól már több évszázad óta montosítva van és rosszallunk azokat az intézkedése­ket, melyekkel tőlük menekültünk ? Vagy gondoljanak arra a tem­észetes vadságra, mely civilizációnk vé­kony hártyája alatt lappang, és amely a véres tusa látásában vagy elképzelésében valósággal kéjeleg; és ha szörnyű a bestia az emberben (la béte hum­aine) , az emberi butaság (la bétise hurnaine) talán még szörnyűbb : az a butaság, mely minden magasabb röptű ideális törekvést olyan közhelyekkel vél elutasíthatni, milyen p. o. ez : „ameddig emberek lesznek, háború is lesz“ — az a butaság, mely, amikor cynikus, szellemes­nek képzeli magát és a magasabb felfogás allűrjeit fitogtatja számítván arra a még nagyobb butaságra, amelynek ezzel imponálni képes. Uraim! mindezt át kell gyúrnunk, mielőtt szö­vetségünk alapgondolata valósággá válhat. De hogyan jutunk oda ? Olyan erőre van szük­ségünk, mely mindenütt, és mindig működik, mely legyőzni képes a tér és az idő akadályait, mely min­denkihez hozzáfér és amely befolyásának folytonossá­gával a szellemi lustaságot is gondolkozásra ébreszti. Ez a mindenütt és mindig működő erő nem lehet más, mint a sajtó. Nem a sajtó közreműködé­sének hasznosságát akartam kimutatni, — ami ir­­tóztató locus communis volna,­­ de ennek abszolút nélkü­lözhetlenségét a mi szövetségünk alapeszméjé­nek megvalósítására, ebből folyólag azt, hogy nincs sürgősebb feladatunk, mint a sajtó közreműködését magunknak biztosítanunk. De az a politikai sajtó, melyből a nagyközön­ség a maga benyomásait és fölfogásait meríti, mely tehát egyedül szolgálhatja ügyünket hatályosan, az még nincs velünk. Mert nincs velünk az, aki ma egy békebarát cikket közöl — talán az aláírt hír­neves író kedvéért — holnap a békemozgalmat szo­kott módon lecsúfolja, aki ma jóindulatú, holnap le­néző, ma reményt, holnap skepticizmust hirdet. Mihelyt néhány lap ebbe a szervezetbe belépett, már van a közönségnek egy része, amely eszméink­nek mindennapi befolyása alatt áll. De lehetséges-e ez a szervezés ? Igenis, lehet­séges , mert már megvan hazámban. A legtöbben meg­hallgatták, a sajtó békeszövetségének magyar cso­portja ma már élő tény, működő valóság. Nagy örömünkre szerb barátainktól értesítést nyertünk, hogy példánkat követni készülnek. Ami lehetséges volt Európa keleti részeiben, miért ne volna lehetséges nyugaton ? Abban a tudatban ajánlom az interparlamentá­ris gyűlésnek a sajtószövetségre vonatkozó akció megindítását, abban a meggyőződésben kérem cso­portjainkat, hogy ezt tekintsék legfontosabb felada­taiknak, hogy eme kezdeményezésnek sikerétől függ ügyünk jövője, ez a siker pedig a mi buzgósá­­gunktól. , E francia szószékről, melyre mély megilletődés­­sel léptem és melynek nagy hagyományai e pillanat­ban lelkemet betöltik, mindenekelőtt önökhöz fordu­lok francia kollegák. Legyen dicső népük ma és mai ügyünkben is az, ami évszázadok viharain, tű­zön, véren át, óriási áldozatok, dicső sebhelyek árán volt: a haladó emberiségnek előcsapatja. Ha ezt a díszes helyet pillanatig mi foglaltuk el, mi, kicsiny, de meleg szivű­ és büszke nemzet, mert elsők ismer­tük fel a stratégiai pontot és nem habozhattunk azt megszáll­ani , ámde most készségesen engedjük vissza önöknek hagyományos pozíciójukat és teszszük ezt az ügy érdekében , mert ha ideális haladásról van szó, az emberiség Franciaország felé néz és a francia nemzetet akarja élén látni, — vagy ha önöknek úgy tetszik, é­érem engedjük, át a helyet, de megoszt­juk önökkel, és a béke ügyének diadalmas előhaladá­­sában örömmel és büszkeséggel látjuk majd lobogni zászlónkat Franciaország zászlaja mellett. A francia nemzet védnöksége alá helyezve aján­lom önöknek a békebarát sajtószövetség ügyét. Az első ülés: Párizs, júl. 31. Ma délelőtt nyitották meg Falliéresnek, a sze­nátus elnökének, az elnöklete alatt a nemzetközi választott bíróságok ügyében egybehívott inter­parlamentáris konferenciát. Falliéres beszédében kiemelte azt a haladást, melyet a világ, hála a vá­lasztott bíróságok eszméjének, tett és megemlékezett a hágai békekonferenciáról. Felhívta a konferencia tagjait, hogy folytassák művüket és értessék meg nemzetükkel, hogy nagyobb dicsőség meghajolni a választott bíróság ítélete előtt, mint véres diadalokat keresni a harcmezőn. Monis igazságügyi miniszter a kormány nevé­ben üdvözölte az idegen kiküldötteket. A konferencia egyhangúlag elhatározta, hogy az olasz kamara elnökéhez részvéttáviratot intéz. Ezután Apponyi Albert gróf mondotta el a sajtó­szövetség megalakítására vonatkozó beszédét, melyet nagy tetszéssel fogadtak. Apponyi Albert gróf beszéde. Apponyi Albert gróf az interparlamentáris kon­ferencia mai ülésén a következő beszéddel ajánlotta a nemzetközi sajtószövetség megalakítására vonatkozó indítványát elfogadásra: A javaslat, melynek előadásával megbíztak, az interparlamentáris unió alapgondolatának szükség­szerű kiegészítése. Ez az alapgondolat egyszerűen a közhatalmak népies alkotó elemének föllépése a béke érdekében, mely a népek egyik legfőbbb érdeke. A bábom tetszhetik becsvágyó fejedelmeknek, miniszte­reknek, hadvezéreknek, állhat egyes uralkodó osztá­lyoknak — hol egy harcias nemességnek, hol divi­­dendiára sóvár tőkepénzeseknek — érdekében , de a tö­megekre nézve mindig csapás. Ez az alaptétel, amily megtámadhatatlan, ép oly helyes logika arra a nép­­képvise­lők érintkezését építeni a béke megóvásának A magyar csoport és Olaszország. Az interparlamentáris konferencia magyar cso­portja Klobusiczky János országgyűlési képviselő in­dítványára elhatározta, hogy az Olaszországot ért nagy csapás alkalmából táviratilag részvétét fejezi ki a testvérnemzetnek. A tegnapi értekezlet után a követ­kező sürgönyt küldték Saracco miniszterelnöknek Rómába: . „Az interparlamentáris­ unió magyar csoportja, a magyar nemzeti képviseletnek ez idő szerint egye­dül működésben levő tényezője, mély fájdalmát­­ tolmácsolja exellenciádnak azon brutális bűntény és rettenetes szerencsétlenség felett, mely gyászba borította Olaszországot. Legyenek meggyőződve, hogy Magyarország szive mélyéből osztozik a testvér­nemzet gyászában. Kérjük excellenciádat, legyen tolmácsa érzelmeinknek a királyi család és a nem­zet előtt. Gróf Apponyi Albert, Berzeviczy Albert, elnök, alelnöke. Háborúság a békecsinálók közt. A párizsi nemzetközi interparlamentáris kon­ferenciára jelentkezett Stanhope is, Oranje állam kép­viselője. Az angol csoport tiltakozott bevétele ellen, mert Oranjet az angolok elfoglalván, onnan legfel­jebb csak ők küldhetnének képviselőt. A konferencia elnöke az ülésben kijelentette, hogy Roberts Oranjet katonailag elfoglalta ugyan, de az­ angol parlament hivatalosan nem tud a hó­dításról,­ csak Roberts lord proklamációja alapján. Stanhope hosszan vitatta Oranje képviseltetésének jogosultságát s tényleg tagja is lett a konferen­ciának. ‘ •—i * f

Next