Pesti Hírlap, 1900. szeptember (22. évfolyam, 240-269. szám)

1900-09-01 / 240. szám

tömérdek vagyonfoglalásnak és erdőpusztításnak vetett véget s folytonosan gondja van rá, hogy a vakus­ javakat az olygarchiától és a kapzsi gondnokoktól megvédje — a mohamedán egy­ház javára.. A mohamedán többség azonban sem az állami felügyeletet, sem a becsületes jogrendet nem birja elviselni s mint régen, most is harcba száll az őt korlátozó állami rend ellen. Az iratnak legérdekesebb fejezete a mosz­­tári Ali effendi pártütése, mely szemmel láthatólag a régi minták szerint történt. Omanovics leányá­nak hires elszöktetése is le van benne írva hi­­ven s a kikeresztelési vád is, mely valósággal nevetségessé törpül össze. Politikailag azonban legérdekesebb Ali effendi é­s pártja mohamedán autonómiájának tervezete, mely egyszerűen egy az államtól teljesen független, sőt az állammal ren­delkező mohamedán egyház szervezésére megy ki. Hogy ezt a szervezetet a király elutasította s többé a tartományi kormány tárgyalni nem akarja, azt Magyarországon mindenki meg fogja érteni, aki csak valamelyest is tudja, hogy mit jelentenek a magyar­ államra nézve az ennél sokkal szelídebb szerb és román egyházi parti­kuláris autonómiák. Erről tovább beszélni sem érdemes. Pedig épen ez az autonómia volt a travniki fölpiszkált malkontensek budapesti uta­­zásának mozgató oka. Nagyban és egészben teljesen megnyugta­tóak ezek a fölvilágosítások. Látnivaló, hogy Kállay Boszniában nem követ mohamedán-elle­nes politikát, sőt épen a mohamedánságot része­­síti legnagyobb tekintetekben a közkormány­zatnál. Ő maga kételkedik ugyan benne, hogy ez a szelíd európai politika ilyen eredmények után sokáig tartható legyen, de hinni merjük, hogy az állameszme odalent is győzni fog és nem lesz ebből a mal kontenciából a fölkelés. De akármi lenne is, messzebb mennie a „bos­­nyák alkirálynak“ csakugyan nem lehet. Ezzel a kérdéssel nem függ ugyan köz­vetlenül össze, de mégis ide tartozik két más kérdés. Az egyik az, hogy a magyarországi lefo­lyás Bosznia-Hercegovinában miből áll ? Azt hiszszük, a semmivel határos. Tudjuk, hogy Kállay mindig szívesen nyitott utat azoknak a magyaroknak, akik Boszniában mint tisztviselők, ügyvédek, vállalkozók stb. akartak letelepedni, de azt is tudjuk, hogy a magyar társadalom,­­ főképen a nyelvbeli nehézségektől visszarettenve, — ezt az előzékenységet nem vette igénybe. Fölvetjük most azt a kérdést, nincs-e itt az ideje, hogy a magyar kormány, vagy maga Kállay Bosznia-Hercegovina számára magyar tisztviselőket is kiképezzen ? Tanfolyamok rende­zése, ahol a bosnyák szláv­ idiomát s a tarto­mányi jogot tanulják, az oda kívánkozó magyar ifjak számára, sokat javítana ezen a bajon. Ezt meg kellene próbálni s egyáltalán tenni valamit a magyar befolyásért. A másik Bosznia-Hercegovina helyzete ál­­lamjogunkban. Ez máig is Mohamed koporsója. A tartományokból újabb közös ügyet csinálni a magyar törvényhozás nem akart s most a két­­ tartományt pusztán csak egy vékony szál fűzi a magyar és ausztriai közjoghoz: a két kor­mány befolyása a kormányzati irányelvek meg­állapításánál. A delegációk előtt pedig budget és zárszámadás nélkül, pro forma fordul még éven­­ként a két fontos tartomány ügye. Azt hiszszük, elérkezett annak az ideje is,­­— sőt azt legjobban a bosnyák kormány­zati politika jó hitele követeli, — hogy a dele­gációk útján Bosznia-Hercegovinát beilleszszék­ a dualizmus alkotmányába, amikor is mindezek a dolgok nem papiroson, hanem az élő állam­­jog keretében fognak és mindenesetre kevesebb félreértéssel, lebonyolíttatni­ a tanyaház elé. Egy szó, egy tekintet kellett volna csak a verenda alól, hogy megvillanja­nak a fényes vasak és ontsák az embervért, ámde a józanság úrrá lett a galambősz ember fölött és visszaintette a kitörni készülő vesze­delmet. A házat őrző fiúk az intésre kalapjukhoz emelték a kezüket s bár viharzott bennük az indulat, az arcuk, a tekintetük szelíd volt, mint a felhőtlen ég. Az öreg az érkezők elé megy (hiszen ehez van szokva) s a köszöntést barátságosan visszaadja. — Hát csak mégis kijöttek — mondja bántó nehezteléssel. — Ki. Mert küldtek bennünket, Szögi bácsi — kezdte szóval igazgatni az utat az ügyvédjelölt. — Nem várhattak? — Nem. — Hej, hej — birizgálja ősz haját a sé­relmes ember —• ezt is meg kellett hát érnem. •— Hajtott a fölpörés, mit csináljunk. •— Jó van, uraim, kerüljenek csak beljebb. A kapitány szavai, meg a kilenc fiú, kik sort állnak, mint a katonák, némi félelmet tá­masztanak az emberekben. Bátortalanul indul­nak a ház felé, mintha egymásra várnának, hogy ki menjen elől. Az öreg észreveszi a szo­rongásukat, ez okból újra hívja őket: — Ne csak tessék, jöjjenek, most már mindegy. Mennek a verenda alá, ott leülnek. A gazda eközben pálinkát hoz, önt nekik és kí­nálja : — Tessék, igyanak. Sajnálom, hogy nem tudtam a gyüvetelükről, legalább megkínálhat­tam volna valami ennivalóval is az urakat. Kell is az most. Lássunk csak a dologhoz, hogy mehessünk, gondolják az emberek. Ámde ehez bajos most hozzá látni, mert ime az egye­­neslelkű parasztemberben újra háborogni kezd a becsületérzés és panaszos szóba fog: — Hát csan nagyon sürgős vót ez a ki­­gyüvetel, mondja uram? — Ha a fölpörés nem várt. — Nem várt . . . Pedig lássa, kérem, azt a háromszáz pengőt úgy adta az asztal alatt, nem látta senki. Ennek a kérges kéznek a szo­rítása vót róla az irás ... A kocsmaasztal alatt nyújtotta ide, érti-e az úr, hogy ne le­­gyen tanú egyéb a becsületnél . . . Hát elta­gadtam azt a pért ? — emeli föl lassankint a hangját Szögi Ferenc. —­ Nem vagyok én a szavamnak az ura ? . . . Ott is megmondtam a bíró előtt, hogy tartozók, fizetők is, csak várjon mig pénzzé teszöm a termést. Mér’ tesz az em­berből csúfot! ? . . . Az arcát lassan kint bevörösíti a benső forradalom, a szemei fénybe borulnak, lát­szik egész lényén, hogy panaszkodni valója van. Az emberek nem válaszolnak, nézik a terebélyes eperfák selymes leveleit, melyekkel játszik a szellő s olykor végig söpri a ház­tetőre boruló gallyakat, amik ilyenkor hal­kan csörgetik a cserepeket. Azután előkerül (hogy legyen mit nézni) a nagy, fehérszőrű kutya is, a fa árnyékába avakszik és mér­ges sanditással tekint az idegenekre. Továbbá megjelennek a felsöpört tiszta udvaron a szőrű felől lépkedő aprójószágok is s várják, hogy lehulljon a megért eperszem, melynek pot­­­tyanására törtetve szaladnak a hang felé. Az öreg ezalatt derekára illeszti a két kezét és jár le-föl az asztal mellett. Azután megáll, önt újra a pálinkából és kínálja az urakat. Amint leteszi a maga poharát, ismét berzenkedni kezd s az asztalra ütve mondja: — Erre való ember vagyok én! . . . Aki áldója van ennek a cudar világnak . „.. Hát megérdemlöm én ezt! ? . . . — Kár boszankodni, hiszen nem olyan nagy dolog ez, Szögi bátyám — békiti lágy hangon az ügyvédjelölt. — Nem nagy dolog! ? . . . pattan föl indulatosan a gazda — már hogyne volna nagy dolog az Isten szerelmiért, mikor a szomszédok szájtátva nézik, hogy mit csinálnak a Szögi Fe­renc portáján. — Megesik az máson is. — Meg ám, de az ilyen érzésű embernél nem szabad megesni, inkább a véremet eresz­tem ki, mint hogy csalfaságra engedjem magam vezetni. — Fölírunk valamit, azután megyünk, öre­gem. — Föl ám — esik le a szava az ember­nek— aztán megtették velem a csúfot. A fejét lehorgasztja, úgy tesz, mintha gondolkozna. Az urak is hallgatnak, helyesebb­nek vélik, ha el hagyják lobbanni a parázs láng­ját. Mire való lenne a veszedelmet szítani. Eközben az asszony is megérkezik. Az arca szomorú, bántja szerfölött az eset. A verenda léckerítéséhez támaszkodik, nem mer a beszédbe avatkozni, ehelyett az arcához emeli a kötője szélét és törölgeti a kicsurranó könycseppeket. Egy ideig csönd következik, az asszonyhoz si­muló macska dorombolása hallatszik csupán. Amint meglátja a gazda ezt az elérzékenyedést, ő maga ellágyul és megint megszólal: — Nem vagyok én olyan ágról-szakadt, PESTI HÍRLAP 2­­900. szeptember 1., szombat. Belpolitikai hírek. A kormány és a főispánok. A félhivatalos Magyar Nemzet írja : Ugyancsak gyakran találkozunk időről-időre föl-fölmerü­lő hírekkel, melyek it meg uj főispáni változásokat újságolnak. Mindezek a nagy biztonsággal előadott hirek merő kombinációk. Me­gyéink vezetőinek tömeges demissziójára senki sem találhat okot. A magyar főispáni karban, amely köz­megelégedésre tölti be helyét, nem állhatnak be na­­gyobb mérvű változások, mint amelyeket a viszonyok természetes folyása, vagy egyik-másik főispánnak pri­vát viszonyain alapuló elhatározása igényel, így volt ezidáig is, semmi ok sincs rá, hogy ezután másképen legyen. Igazságügyi reformok. Plósz Sándor igaz­ságügyminiszter az egész szünet alatt szakadatla­nul dolgozik az igazságügyi reformok előkészítésén. A polgári perrendtartás közelg a befejezéshez. Az általános polgári törvénykönyv pedig már egészen készen van, sőt már nyomdába is adták a „Magyar Általános Polgári Törvénykönyv­” első előadói terve­zetét. Ennek a kódexnek első kötete legkésőbb ok­tóber derekán a könyvpiacra kerül. Ez az első kö­tet, mely negyven évre fog terjedni, a polgári tör­vénykönyv öt részét foglalja magában, úgymint: I. Személyi jog, II. Családjog, III. Kötelmi jog, IV. Dologi jog, V. Örökösödési jog. Hogy ez az elő­adói tervezet minél szélesebb körben elterjedhessen, az árát rendkívül olcsóra szabták. Ennek a negyven­­éves kötetnek ára 1­art. Ezután körülbelül decem­ber végéig gyors egymásutánban meg fog jelenni a törvénytervezet öt részéhez, mindegyikhez külön kötetben, az indokolás, mely nagybecsű forrása lesz a magyar magánjognak. A polgári perrendtartás előadói tervezete is közzé lesz bocsátva október hó folyamán. Az osztrák helyzet. Körber osztrák minisz­terelnök megkezdte és folytatja az osztrák Reichsrath pártjainak vezetőivel azokat a tanácskozásokat, me­lyeknek eredményéül az osztrák parlamenti helyzet , szanálását reméli. Magyar politikai körökben élénk érdeklődéssel kísérik figyelemmel az ausztriai ta­nácskozásokat, itt azonban körülbelül már tudják, hogy ezek nyomán az osztrák helyzet szanálása nem következik, hanem egyes intézkedések következnek majd, melyek a két állam közösségére vonatkozó kö­telességek rendes teljesítését lehetővé teszik. Megle­hetősen hitelre talál Budapesten az a hír is, hogy amint bebizonyosodik, hogy a pártvezérekkel nem lehet megegyezni, más kormány váltja fel a börbor­­kabinetet s erra az új kormányra várnak a teendő intézkedések. Bécsből érkezett hírek szerint a mos­tani állapotokat megváltoztató döntés a királynak a hadgyakorlatokra való elutazása előtt azonnal meg fog történni, tehát sokkal gyorsabban következik be,­­ ahogy azt legutóbb várták. Azt hiszik, hogy a ter­­­­­m­inust nem a kormány állította fel, hanem a kor­­­­mány csak formalitás, melynek jelentősége nincsen, s a fontos az, hogy a mostani bizonytalan helyzet nem­­ fog sokáig tartani. A miniszterelnök tanácskozásaiból egynémely részletről már kiszivárogtak hírek. Ezek szerint a délszláv párt egyik tagja a miniszterelnök előtt kijelentette, hogy az alkotmányos nagybirtoko­sok és a szlávok pártja a kormány ellen foglal ugyan állást, de azt óhajtja, hogy a parlament man­

Next