Pesti Hírlap, 1900. október (22. évfolyam, 270-300. szám)

1900-10-31 / 300. szám

8 PESTI HÍRLAP 1900. október 31., szerda. sátolvasni. Jegyet rendes helyáron válthatni az Urá­nia pénztáránál. * (M. bír. operaház.) Ma este Roland mestert adták, Zichy Gézának lovardás dalművét, melynek tarka milienje és az opera világban eddig ismeretlen szereplős, úgyszintén véres cselekvénye valósággal rálicitál a Bajazzókra és a többi verisztikus olasz zeneműre. Az érdekes operát ezúttal érdekes, részben új szereposztással adták, amennyiben Partien asz­­szonyt Dióssyné, Rolandot Kertész és Beauvieuxt Gábor, az operaház újonnan szerződött tagja éne­kelte. — Ezek közöl a legérdekesebb a Dióssyné alakítása volt, valamint, hogy ő aratta a legőszin­tébb, a legigazabb művészi sikert. Meg is érdemelte azt. Művészetének gazdag skáláját teljesen érvénye­sítette, minden helyzetnek és minden hangulatnak a legmegfelelőbb kifejezést talált: kacér volt és csá­bító, majd pajkos és ledér, a drámai jelenésekben pedig szinte megrendítette a közönséget erő­teljes játékával és igaz akcentusaival. A leg­vadabb érzékiség, a legszilajabb szenvedély nyilatko­zott meg a Rolanddal énekelt nagy kettősében, vi­­szont a lakoma-jelenésben kitűnően találta el a bo­­hómeszerű vidám hangulatot és végül igazi megaera volt Yvettel szemben. Hangjának is jól megfelel e magas mezzoszoprán-szerep, melyet teljesen s eredeti­ben­, minden változtatás és transzponálás nélkül énekelt; az ária és a duett után nyílt színen is jól kiérdemelt tapsot kapott és minden felvonás után több­­ször jelent meg a függöny előtt.­­ A címszerep Kertésznek jutott, aki eddig Beauvieuxt adta, meg­lepően jó volt, igazi érzéssel énekeit és játéká­val is illúziót tudott kelteni. Ha gyakrabban évekig majd biztosabb is lesz egyik-másik kényesebb részletnél. — Végül Beauvieuxt Gábor adta, az opera Benjá­minja. Tavaly még a Népszínházban hallottuk, azóta szépen haladt. Merli mester szinte csudát műveit, úgy fejlesztette ezt a gyönge, de most már kellemes csengésű tenorhangot. Játéka ma is intelligenciát és igazi színésztehetséget árult el; néhány humoros vonással derültséget is tudott kelteni. De persze éneke elmerült a zenekari hullámok örvényében.­­ A régebbi szereplők közül Ney Dávid, Kaczér Mar­git és Mihályi érdemelték ki az elismerést. A ze­nekart pedig Szikla karmester oly hévvel vezé­nyelte, akárcsak a­­ saját operáját dirigálta volna.­­ (A szinészeg­yesület színésziskolája.) Az országos színészegyesület legutóbbi közgyűlése utasította az igazgató tanácsot, hogy egyesületi is­kola alapítására tegye meg az előkészületeket. A ki­küldött bizottság Molnár László elnöklete alatt ma már a részletekről is tanácskozott. Ha a tervezet be­válik, akkor a jövő év őszén már meg is nyitják az intézetet. * (Színészet a vidéken.) Nagybecskereken a »Gyerekasszony« című népszínművet csak kevesen nézték. Bérletszünetes napokon rendes jelenség, hogy a nézőtér üres marad. Pedig a színészek ügyesen és nagy törekvéssel játszották Bokor darabját. Lévai Margit a címszerepet játszotta magyaros tűzzel, nó­táit élvezettel hallgatták. Jól adta Baghy Gyula a molnármestert. Zalay Irma, Falussy és Miklóssy jók voltak. Műsoron vannak: Görög rabszolga, Boszor­kányvár, Ember tragédiája, Virágcsata, Sárga csikó. Kolozsvárott a Szép Helénát fölfrissítették. Székely Irén üde fiatalságú, szeretetreméltó király­asszony volt. Mezei Mihály igyekezett megérthetővé tenni, hogy a szép fejedelemné az ő kedvéért túl­­teszi magát skrupulusain. Dezseri főpapja mulatságos volt, nem kevésbbé Leővey Menelausa. Műsoron van­nak : Fourchambolt-család, Ember tragédiája, Carmen, Tévedések vígjátéka, Himfy dalai, Kuruczfurfang. Debrecenben legutóbb a Napoleon öcsém­ bohó­ságain jól mulattak. Vasárnap a Bar-Kochbát és a Csikóst adták. Műsoron vannak: Delila, Don Caesar de Bazan, II. Rákóczy Ferenc fogsága, B. A. L. E. K., Baba, Dráma a tenger fenekén. Pécsett Tiszay Dezsőné november 4-ikén lép föl először. Férje halála óta nem játszott. A »Gyerek­­asszony« címszerepében lép ismét a közönség elé. — A »Newyork szépe« még mindig vonzza a publi­kumot. Csurgay Adél, Gergely Giza, Kozma, Mezey és Németh érdeme ez. Műsoron vannak: Nebántsvi­­rág, Molnár és gyermeke, párizsi rongyszedő, Kol­dusdiák. Megyék és városok. Szentendre város hétfőn tartott közgyűlésén Beniczky Ferenc főispánt tíz éves főispáni jubileuma alkalmából a város díszpolgárának választotta, s a Beniczky-alap javára 200 koronát szavazott meg. Sport Bécsi októberi pót-meeting. — Első nap. — Bécs, okt. 30. A szerencse, úgy látszik, bőven kitart a book­­makerek mellett, mert ma is, az úgynevezett vigasz­­meeting első napján ők voltak a boldog nyerők. Mindjárt az első futásban, a kétévesek versenyében a sötét Passepartont és Periast a levert favoritok. B futásban Donna Agnes folytonos vezetés mel­lett, fényesen győzött Passepartout ellen. Épugy le­verték a fogadók kedvenceit az eladók versenyében, ahol Orkánban és Round the Cornerben bíztak legin­kább, de ezek egy pillanatig sem voltak elől. E ver­senyben a sok balesettel üldözött Zangen-istálló Ba­lekja győzött a későn lábrakapott Ilis ellen. A há­romezer koronás handicapben Davensberg volt a nagy favorit, de az utolsó pillanatban beavatott helyről fo­gadták Évát is. A start mindjárt sikerült, a távosz­lopig Lili és Davensberg voltak a frontban, de ott már Éva elvonult mellettük és könnyen győzött a szé­pen feltörő Gaudriel és Sarkantyú ellen. A kétévesek el­adóversenyében a népszerű Rohonczy-istálló Peregri­nusa győzött Morgannal a nyeregben, a győztest gazdája visszavásárolta. Az akadály­versenyben p. p. c.-nek nem voltak veszedelmes ellenfelei, s könnyen győzött; ez volt az egyetlen favorit, amely bevált- Nagy meglepetés volt még Béza győzelme a kétéve­sek eladó-handicapjében; a Szemere-ló e futásával megmagyarázhatatlan javulást mutatott, míg Cheer­up és Moderne, híven a papir-formához, fej-fej mellett haladt el a cél előtt A részletes eredmény a következő: 1. Nyeretlen Kétévesek versenye. Dij 2000 korona. Táv: 900 m. A győztest idomította: Szües. 1. Gr. Esterházy F. s k Donna Agnes 54 k­ k. lov. Adams. 2. B. Vohtritz Zs. s m Passe partout 56 k. lov. Poole. Blaskovich Elemér 3é s m Charmer 63Vs k. lov. Black. B. Üchtritz Zs. 4é s k Chryseis 62 Vs k. lov. Barker. B. Königswarter H. 3é p m Philister 61 k. lov. Adams. Gr. Forgách L. 5é p k Kisasszony 60Vs k. lov. Witon. B. Harkányi J. s k Alamuszi 54Vs k. lov. Wilton. Könnyen egy hoszszal első, nyakhoszszal har­madik. Totalisateur 10 : 47 ; helyrefogadások 1. 50 : 106, II. 50 : 89. II. Eladó Handicap. Díj 2000 korona. Táv: 1200 méter. A győztest idomította : Magán. 1. Zangen L 66 p m Balek 56 k. lov. Gilchrist. 3. Schosberger L. 4é stp k Illusion 60 k. Dreher A. 3é p m Jippu^Tipp 5lVs k. lov. Southey. Robonczy G. 4ó p m Bound the corner 54Vs k. lov. Morgan. Mr Lincoln 3é s m Orkán 53Vs k. lov. Bulford B. Szemere M. 3é s k Cabbage Rose 52­Vs k. lov. Cleminson. Gr. Sternberg A. 3é pm Pas de quatre 48Vs k. lov. Segrott Schindler L. 3é p k Leneia 48Vs k. lov. Wilton. Küzdelem után fejhoszszal első, négy hoszszal harmadik. Totalisateur : 10:73; helyrefogadások I. 50 : 146, H. 50 : 175, HI. 50 : 175. HI. Handicap. Dij. 3000 korona. Táv: 1300 méter. A győztest idomította: Mato. 1. Szemere M. 36 p . Éva 42 k. lov. Nándi. 2. Szászberek­ ménes 4é sk Gaudriole 53Vs k. lov. Bulford 8. 3. Mantner V. 4é p h Sarkantyú 63Vs k. lov. Park. " lov. Southey. Könnyen három hoszszal első, hat hoszszal harmadik. Totalisateur: 10: 97; helyrefogadások L 5Gns 132, II. 50 : 98, Hl. 50 : 255. IV. Kétévesek eladóversenye, dij- 2000 korona. Táv. 1000 m. >; , ,.-t A győztest idomította: Horváth. 1. Rohonczy G. p m Peregrinus S3V* 'fc. 2. Gr. Wenckheim D. p k Pirosító 62 "k. lov. Prndames. 3. Ferdinándy B. stp m Manilla 48Vt k. 4 lov. MánS. Gr. Festetics T. s m Gay Agnes 47Va k. Gr. Trauttmansdorff L. s h Sandy 49 k.5 lov. Segrott. ] Biztosan fél hoszszal első, négy hoszszal har­­­madik. Totalisateur 10 : 26; helyrefogadások s L­pOht 87, U. 50:102.­­ V. Akadályverseny. Handicap. Díj 3000 kor. ^ Táv: 4000 méter. A győztest idomította: Johnson. 1. Silberer V. 46 p . p. p. c. 65 k. 2. Szászbereki ménes s k Gwen 62Va k. 3. Mr C. Wood 4é s k De lujo 60 k. lov. Shejban Mildner J. fhdngy id p m Steady 61 Vs k. Mr Redgrey 6é s m Driver 70 k. lov. Hesp. Ditü-Wehrberg K. 4é p h Vértes 67Va k. lov. Wheeler. Igen könnyen négy hoszszal első, rossz har­.1 mk.ida Totalisateur 10 : 20; helyrefogadások L 50 s 68, n. 50 : 137. VI. Kétévesek eladó handi­apja. Dij 2000. korona. Táv: 1000 méter. A győztest idomította: Maw. 1. Szemere M. p k Béza 49Va­k. lov. Cleminson. 2. Gr. Lamberg H. tbnk pm Cheer up 44Vak. lov. Finan. 3. Mr C. Wood p k Moderne 49 k. Sényi A. alezr. p k Strohfeuer 49 k. lov. Prndames. Hans G. hongy p k Vox populi 57 k. lov. Adams. Mr Newmarket p m Cagliosiro 56 k. lov. Bulford S. Péchy A. p k Sporting Lady 53Va k. lov. Southey. Biztosan két hoszszal első, fejhoszszal har­madik. Totalisateur: 10 : 47; helyrefogadások I. 50: 118, n. 50 : 77, III. 50 : 115. Második nap. A holnapi, szerdai, kisebb értékű futásokban hat verseny közül négyben kétévesek fognak mér­kőzni különböző távolságokra. A legjobb távolságra, az ezer méteres nyeretlenek versenyében Falbot, Lo­vagot, Bordereant, Nachtwächtert, Frangepánt, Azért­ist és Saffit is nevezték. A szigorú papírforma Lovagot jelöli nyerőnek, amely Budapesten Falbot fejhoszszal leverte, de tekintve azt, hogy az utóbbi akkor zölden futott, s azóta javulást is mutatott. A­mi Falbot Lo­vag előtt várjuk elsőnek a célnál­ Bordereaunak, azt hiszszük, rövid lesz ez a távolság. A többi futásra jelöltjeink a következők: I. Hamamelis—Sári volt a neve. II. Áldomás—Pharisäer. III. Falb—Lovag. IV. Garda— Sherman. V. Anita—Flyflap. VL Dicső—Windsor. 3. Herzog M. stp m Pinsiste 56 k. Dreher A. p m Gut genug 56 k. Szemere M. p m Periasz 56 k. 2. Mr Dorryt 5é stp k Ilit 51 k. Pécby A. 3ó p m Davensberg 58 k. Lov. Lederer S. 4ó s m Timor 65 k. lov. Prndames. lov. Southey. lov. Cleminson. lov. Prndames. lov. Barker. lov. Poole. lov. Hesp. Gr. Andrássy G. 36 p k Lili 60 k. Dreher A. 6é s k Dogma 56Vs k. Mautner V. p k Aviso 53Va k. Schosberger L. stp m Joubert 49 k/ Zangen L p k Iffy 48 Va k. lov. Gilchrist. lov. Morgan. lov, Cleminson. lov. Adams.; lov. Bilim, lov. Rosack. lov. Morton. lov. Segrott. lov. Poole, lov. Wilton.

Next