Pesti Hírlap, 1900. november (22. évfolyam, 301-330. szám)

1900-11-01 / 301. szám

mm Budapest, 900. . _______ XXII. évf. 301. (7263.) szám. Csütörtök, november 1. Előfizetési árak: Szerkesztőség: , «Dir Budapest, váci­ körút 78. Egész évre. . 28 k. f. 1­­• emelet, Félévre. .... 14 . — . hová a lap szellemi részét előfizetések és lap Megjelenik minden nap, ünnep­­ szétküldésére vonatkozó fel­^és^asárnep^nt&njs^ ........... ^___ _____nZT~ A Pesti Hírlap következő száma pénteken — november 2-án — reggel jelenik meg. ■ Gyermekek, tűzzel sítisztok! (i. t.) Széll Kálmán miniszterelnök ma nemcsak legjobb érveit, hanem egész lelkét bele­vitte a vitába. Nem pusztán a kormány igazát védeni volt célja. Sokkal magasabb érdekek ve­szedelmeit hárítgatta, mint milyenek a trónörö­kös házasságából folyólag a kormány állását fenyegethették. Hogy min sarkallik e törvényja­vaslat közjogi része ? ez annyiszor meg volt már vitatva, hogy szinte üres szalmává lett. Hogy mi van a Haus-Gesetzben, ami a házas­ságra és az örökösödésre vonatkozik ? azt ma a képviselőház színe előtt szóról-szóra fölol­vasta. Kifejtette (s ez volt érvelésének legfrap­­pánsabb része), hogy a morganatikus házasság nem azért van az uralkodóház által elfo­gadva, mivel a családi szabályokban benne van, hanem azért van benne a családi szabályokban, mert minden következményeivel együtt már szá­zadok óta gyakorlatban él. Mindez, a többivel együtt, fényes érvelés volt. De nem ez volt a miniszterelnök mai beszédének legfőbb érdeme. Hanem az a bátorság, melylyel a függetlenségi párt eddigi Szónokait követni, merte abba az érzelemvilágba, mely a szívnek legtisztább for­rásait fakasztja föl, ámde azokból örvények ke­letkeznek. Abba az érzelemvilágba, mely az ol­tár lángjából veszi a tüzet, melynek aztán, ha az már­ anyagba kapott, nem tud parancsolni többé. Mintha e beszéd strófákban lett volna megkoncipiálva, olyan művészettel volt elren­dezve kezdettől végig. S minden strófa végén szinte kihangzott a reframn : „Gyermekek, tűzzel játsztok !“ A függetlenségi párt szónokai megrajzol­ták a jövőt. Hogy mi lesz, ha Ferenc Ferdi­­nánd király lesz s törvényes felesége nem lehet királyné. Hogy mi lesz, ha Ferenc Ferdinánd király lesz s fiai (ha születnek) nem lesznek ki­rályfiak. E kép többet mond, mint minden betű, akármilyen világosan van is benne a Haus-Ge­setzben s akármilyen világosan van is kifejezve az 1723. II. törvénycikkben az, hogy trónörö­kös csak­­,osztrák főherceg 11 lehet. Ebben a kép­ben oly erős az emberi igazság, hogy tiltakozik a dolgok ily rendje ellen minden nemes érzés. S maga az a száraz, rideg érv, hogy: nem le­het máskép! nem nyugtat meg s nem engesztel ki senkit. Ennek ellenében csak egyetlen egy hang számíthat meghallgatásra; csak az, mely ép ügy a szívből jó s ép oly igaz. S Széll Kál­mán ma, a legszerencsésebb inspirációval épen ezt a hangot találta meg. Azt a hangot, mely megtalálta a megfelelő ellenképet. Azt, mely egy édes, egy boldog családi fészket mutat. S ebből a­ boldog, édes fészekből két összekulcsolt kéz int könyörögve: „Ne dúljátok föl ezt a boldog­ságot ! Ne zavarjátok föl a mi édenünket, istély­­ben minden virág nekünk nyílik, minden fa nekünk adja gyümölcsét. Azt az egyetlen fát, a tiltott fát, mi nem is veszszük észre! Ne állít­sátok hát mindenütt boldogságunk útjába azt! S ne akarjátok, hogy hozzányúljunk !“ — Ezt az ellenképet tárta föl ma Széll Kálmán s mi­alatt rajzolta, maga is meg volt hatva. És mintha a sorok közt is beszélt volna. Mond­ván : íme, itt van tűz elég! P­olitikai célokra is lehet venni belőle. De e tűz nagyon veszedel-­­mes! Gyermekek, ne játszszatok ezzel a tűzzel S hogy néz ki ezzel szemben az az eltö­kélt szándék, hogy ebből a kérdésből minden áron „nagy vitát“ kell csinálni! Úgy néz ki, mint mikor pajkos gyermekek a legdrágább s legtörékenyebb üveg- és porcellán-edények rak­tárába jutnak s ott akarnak „táncmulatságot“ rendezni maguknak. Roppant fontosaknak érzik magukat, mert hiszen csak rugdalódzniok kell s a legdrágább porcellánok oda vannak, s minél inkább látják az aggodalmat azokon, akikre e porcellánok őrzése van bízva, annál több ked­vük támad a duhajkodásra. De ami meggondo­latlan pajkos gyermekeknek még megbocsájt­­ható, illik ez komoly férfiakhoz ? Hlik-e ily rendkívül kényes és következményeiben kiszá­míthatatlan kérdésben visszaélni azzal a hely­zettel, melyet épen a törvények korrekt magya­rázata s a legszigorúbb alkotmányos fölfogás al­kalmazása idézett elő ? Míg azt hitték, hogy a kormány nem fogja bemutatni a képviselőház­nak a Hans-Gesetzet, azt követelték s a gravá­­ment abban keresték. S mikor a kormány meg­tette, amit kívántak, egyszerre keveselni kezdték. Szabad-e egy komoly kérdésben, ennyire igno­­rálni a komolyságot? De vigyázzatok, mert ha nem imponált nektek a miniszterelnök szelíd keze, majd eljön, még a vita alatt, rendet csi­nálni a vaskéz. Láthattátok már eddig is, hogyan ráncolja szemöldökeit egy jupiteri homlok, s ho­gyan ,­jegyez.” Jegyzi a „rovást.“ S ha sok lesz a rováson és kipattan e homlokból a fölfegyver­zett Minerva, akkor nagy tanítást fogtak kapni gyermekek, ha tovább is tűzzel játsztok. Költők a temetőben. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Az életben a hadvezéreké, az államfér­fiaké s a föld más hatalmasaié az elsőség; őket környezi az érdeklődés, őket kiséri a bámulat. De ha a temetőbe megyünk, először is azt kér­dezzük : hol vannak a költők . Talán azért, mert a többiek mind mélyen alusznak ott s csak a költők álmodoznak ott is. És kivált azoknak a költőknek a sírhe­lyeit keressük fel, akik oly sokszor éreztek, Örültek s szenvedtek vélünk! S habár más hazá­nak voltak is gyermekei, más nemzet nyelvének lantosai, mégis rokonok , sőt több mint roko­nok ! A saját „én“-ünknek összhangzó vissz­hangjai. S még Párizsban is, hol a múlandóság kultusza nem kisebb az élet művészeténél, leg­tisztább ihlettséget a költők sírjainál találunk. Bejárjuk a Pantheont, a Pere Lachaiset, a mont­­martrei temetőt, szemügyre veszünk mindent, hogy el ne felejtsük, de a költők sírjaihoz újra meg újra visszatérünk. Pedig tudjuk, hogy azo­kat anélkül sem fogjuk elfelejteni soha! De az is kell hozzá, hogy a költők a sza­bad ég alatt a természet friss levegőjében s a füzek és ciprusok lombjai közt pihenjenek. Hugo Victort sajnáljuk a Pantheon sötét üregé­ben, hova napfény nem hat le soha s fáj, hogy a kegyelet néha milyen kegyetlen. De Chopin ehér relief arcát sokáig elnézzük a Pere La­­chaiseben s megrendülnek lelkünkben nocturne­­jei, polonaisei, mazurkái, és sietve keres­sük föl utána. Alfred de Musset sírját, aki a Chopin ábrándos melódiáihoz szöveget írt. S Mindketten egy Ideáihoz. S kérdezzük, hol fek­szik Georges Sand ? De Georges Sand nem ott fekszik, ahol Chopin és Musset. Georges Sand messze tőlük pihen , ott, ahol született. Tehát még a halálban is elhagyta őket. A Chopin sírköve néma. Csak annyit mond, hogy „emelték barátai." Ellenben az Al­fred de Musset sírköve beszél. Beszél az ő édes hangján, minden szivet fölnyitó szavával. De ő is csak „barátaihoz11 szól utóljára és senki más­hoz. Azt mondja nekik : „Kedves barátim! Ha majd meghalok, ültessetek egy fűzfát a teme­tőbe. Szeretem lombjainak szomorkodását s hal­ványsága oly édes és kedves nekem! Árnyéka könnyű lesz a földön, ahol aludni fogok !“ Mes chééres amis, quand .je niourrai, PLntez un eau'e au eimetiére, J’aime son feuillage eploró La palour m'en est douce et chéore, Et fon ombre sera légére A la lerre ou ie dormirai. 11[X. 1810. f 1857. 2] V. S ki van olyan, ha Párizsban tartózkodik, hogy föl ne keresné a Heine sírját a mont-martrei temetőben ? Erzsébet királyné, ha Párizsban volt, (pedig incognitóban nem egyszer utazott oda), soha el nem mulasztotta, hogy kedvenc költőjének sírját meg ne látogassa s virágot ne tegyen reá. Hisz Heine dalolta azt is: Von dieser Welt, Voll Schönheit und Sonne, voll Lust und Lieben, Sind nur die Thränen mir geblieben! Oly egyszerű s oly szerény a Heine sírja ! Nem is az első sorban az út mentén, hanem hátrább fekszik. A grande nation nem tekintheti fiának s a nagy Németország nem -U i 1 t akarja annak tekinteni. Csak a német szocialis­ták küldtek sírjára egy kő­koszorút, ezzel a föl­­irással: „Regrets—Les socialistes Armands a paré.” És a sok asszony közül, akikkel pajkos­kodott s akik közül egyik-másik játszva kar­molta véresre a szivét, csak egy emlékezett meg róla. A kevés szavú emlékezés, egy kőböl készült virágfüzér alatt csak ennyi : „30 Mai 1881 H. Heine-Amy.“ Van még egy halottja a mont-martrei te­metőnek, akinek sírját senki sem hagyja meg­­nézetlenül. Ott fekszik a szív problémáinak s az élet törvényeinek nagyszerű boncolója, Du­mas fils. Síremléke nem régen készült el. Egy fehér márványból álló baldachin, mely alatt halotti ingben, mezítelen lábakkal s keblén ösz­­szekulcsolt kezekkel fekszik Allexandre Dumas fils. S római számokkal jelezve a születési és a halálozási év: 1824—1895. A baldachin pla­­fondján Dumas fils saját szövegezésű sírfeliratá­val.. „Beleéltem magamat életembe és halá­lomba, amely sokkal jobban érdekel, mint az életem, mert ez csak részét képezi az időn­ek, és amaz az örökké­valóságnak.“ Je tne constituai dans ma vie Et dans ma mórt, qui M’interesse bien P us que ma vie Car e’elle-ci , Ne fait partié Quo du temps el O'ebe-la de L’éternité. S mily különös a költők népszerűsége­­ Mennyi művet irt Dumas iuls, mely mind túl­szárnyalta a, „Kaméliás hölgyet“ mely első mun­kája volt. S a vezető, aki sirját megmutatja, A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.

Next