Pesti Hírlap, 1901. február (23. évfolyam, 32-59. szám)

1901-02-01 / 32. szám

Budapest, 1901. XXIII. évf. 32. (7354.) szám.___________________________Péntek, február l_____ Előfizetési áfák: . Szerkesztőség: . . Budapest, váci­ körút 78. Egész év*.. . S3 te­­­f. __ 1. emelet. Félévre . • ... 14 » - EB h­a­­hová a lap szellemi részét í­r­ja a Megjelenik minden nap, ünnep­eW szétküldésére vonatkozó jel, és vasárnap után is­ szólalások intézendők. - -TVT,-­ ------------------------------------- "filial A nyitány. Ha kifejező erővel bírnak, pedig bírnak­ az előre ki nem gondolt „érdekes“ jelenetek a politikai életben, akkor Ausztria csakugyan olyan állam, amelynek széteső darabjait az al­kotmányos élet közönséges eszközeivel össze­drótozni már nem lehet. A kormányzás művé­szetének legfinomabb fogásai sem lesznek erre alkalmasak. Előbb vagy utóbb az erőhatalom­nak valamiféle fajtájára lesz szükség, mely az államegységet odaát érvényre juttassa az ideje­korán meg nem fékezett nemzetiségi partikula­­rizmusok fölött. Úgy, ahogyan ma a reichsrathot megnyi­tották, csak a forradalmi parlamenteket szokás megnyitni. A megnyitás első perce sem telt még le és a csehek padjáról, különösen pedig a cseh agráriusok és szocialisták, közül Klosac (új csillag az osztrák égen) már megfenyegette Körber miniszterelnököt, még­pedig cseh nyel­ven, hogy jaj neki, ha a trónbeszédben vala­mely célzás lesz a csehek ellen. És ezzel kap­csolatban egész sor cseh inzultust csapkodtak a kormány fejéhez, amelyek közt nem is volt a legnagyobb az, hogy szamár. Hasonlóképen járt dr Weigel, a német kor­elnök, akit arra akartak kényszeríteni, hogy csehül is beszéljen. Azonfelül pedig megtörtént az a bézise — de ez már a német radikálisok lelkét nyomja, — hogy Viktória angol királynő halálának bejelentésére a búrok éltetésével fe­leltek. Ezek az urak, — most már 21-en a régi 8 helyett, — azonfelül gomblyukukban a né­­met birodalmi búzavirággal jelentek meg s a császár nevének említése előtt a szocialistákkal együtt kirohantak a teremből és csak akkor tér­tek vissza, amikor már az uralkodóról a kor­elnök nem beszélt. Egyebekben pedig vaskos durvaságokat kiabáltak át Klosacnak és a cseh nyelven lármázó képviselőknek. A megnyitást végül az Ausztriában törvé­nyes, de másképen vajmi üres fogadalmi ceri­­monia fejezte be, amely alkalommal a foga­dalmi formára kiki a maga nemzetiségi nyel­vén, németül, csehül, lengyelül, románul, szlo­vénül, ruthénül és olaszul válaszolta, hogy „fo­gadom.“ A részleteket el lehet olvasni a bécsi tu­dósításban. Aki ilyenekhez nem szokott, bizo­nyosan csodálkozni fog azon, hogy mi lett az egykori centrális Ausztria politikai fegyelmé­ből és mi az osztrák államegységnek egykor oly erős kapcsaiból! A bécsi esti lapok nem ok nélkül panaszkodnak azon, hogy a reichsrath­­nak ez az új nyitánya Ausztriát a világ sze­mében széthulladozó, a parlamenti szabadsá­gokra méltatlan országnak fogja mutatni s azon­felül Angliában és más külső országokban na­gyon kedvezőtlenül fog hatni az a sértésnek is beillő brutalitás, amelylyel a ravatalon fekvő angol királynő emlékét a nemzetközi udvarias­ság megsértésével lehurrogták. Bizony ez­­a megnyitás sem becsületet nem szerzett Ausztriának, sem pedig nem mu­tat arra, hogy ott az alkotmányos folytonossá­got végképen helyre lehessen valamikor állí­tani. A rossz nemzetiségi politika széttépte az egymáshoz tartozó népelemek összefüggését és maradandó harcot teremtett az osztrák állami kötelékben. Az új reichsrabh a megválasztott képvise­lők politikai jellemét nézve, határozottan rosszabb, mint amilyen a régi volt. De nemcsak maguk az emberek disszolvensebbek benne, hanem a pártok elforgácsolódása is további jele a rom­lásnak. A reichsrathot ma nem kevesebb mint 29 párt és töredék tarkítja. Helyes politikai íté­let szerint ez azt jelenti, hogy a centrifugális érzelmek erősödtek, tehát nem az államegység gondolata. De jelenti még azt is, hogy a kép­­viselőházzal most még nehezebb lesz kormá­nyozni, mint annak előtte, mivel ha néhány ilyen frakció megköti magát, — mint azt nem­rég nálunk is láttuk, — a nagy pártok tehetet­len tömegekké válnak. Ezekkel még a Staats­­nothwendigkeitokat sem lehet megszavaztatni, ha a töredékek obstruálnak. Pedig Klosac úr föllépése mutatja, hogy a frakciók mérgesek. Mindezt egyébiránt Ausztriában jobban tudják és jobban fájlalják, mint minálunk. Ott azonban nem a k­ésőbbi fejleményeket nézik, hanem, mint rendesen, a legközelebbi lehetősége­ket. Csak arról van szó, csak azért rettegnek, hogy az új képviselőházat legalább annyira ösz­­sze lehessen hangolni, hogy a delegációt és a quota-deputációt megadja és a Nothparagraph jegye alatt kibocsájtott törvénypótló rendelete­ket becikkelyezze, köztük azt az 1899. decem­beri rendeletet is, amelylyel Thun gr. a magyar vám- és kereskedelmi reciprocitást a parlament helyett elrendelte. Az osztrák alkotmány súlyos válságát mi sem­ mutatja jobban, mint az, hogy a reichs­­rath-tól csak ezeket a minimális eredményeket várják, amelyek egyébiránt a trónnak és a nagy­hatalmi állásnak mellőzhetetlen követelései. A Egetvivő asszonyszív. Történelmi regény. 33 Irta : Jókai Ver. Katalin már ekkor mindenről értesülve volt­ Az öreg Balázs, a vén kuruc, amint a kapitánya megfordulásáról értesült, amit neki kellett legelébb megtudni, azonnal elszökött a táborhelyről, s erdőkön, mocsarakon keresz­tül Debrecenbe menekült , ott már nem talált élő embert, csak az Ungváryék cselédségét. Azoknak elmondott mindent. Katalint ez úton értesítették a végzetes elhatározásról. — Én emlékezem rá, suttogá az asszony, hogy ott álltam v­eled, kezet szorítva a tem­plomi szent helyen s elmondtam az esküt: én ezt a férfit szeretem, szeretetből hozzá megyek, mindenha hűséges társa leszek, vele minden­kor beérem, vele tűrök, vele szenvedek; sem jó, sem rossz sorsában soha hűtel­enül el nem ha­gyom, holtomiglan, holtáiglan. Isten engem úgy segéljen. S most újra mondom, égre emelt kéz­zel : Isten engem úgy segéljen, ahogy eskü­met mindenkor megtartottam. Hát te, édes uram, tedd szivedre kezed: emlékezel-e rá? Miklós dörmögött rá valamit: nem igen hallhatták. — Arra is jól emlékszem, folytatá az asszony, hogy ugyanazon szent helyen állva, megesküdtem Isten előtt, hogy ahoz a valláshoz, ahoz az egyházhoz, amelynek hitét ezennel föl­vettem, itt a földön és a másvilágon igaz, ha követő maradok. Arra is megesküdtem, hogy ennek a hazámul választott országnak, és az ő fejedelmének, aki a magyar nép szabadságát védi, igaz ragaszkodó leánya leszek, szolgálom, tes­temmel, lelkemmel, minden vagyoni tehetségem­mel. Nem tettem-e meg, amit szájammal mondtam ? — No az igaz. — És­­ mikor az én hazámfiai, városom elöljárói, egyházam fejei,­ atyámfiai, mind elle­nem támadtak, a sárban meghurcoltak, kétség­beesésre juttattak, szenvedésekkel tetéztek, én meg nem törtem az eskümet, nem átkoztam meg a hazámat, nem téptem szét zászlómat, nem hozattam vissza régi szent képeimet,­ hanem tűrtem és­­szenvedtem, Istenre bíztam a bírásko­dást. Emlékeztem az esküvésemre. Hát te édes uram, emlékeztél-e rá? Miklós felháborodottan állt föl a helyéről, s felemelt kardjának türkizes markolatát tartá a szájához. — Hasztalan kérsz tanácsot a kardod markolatától, az téged meg nem véd a hitvesed ellen. Te elfelejtetted minden hűsé­gedet, amire esküdtél. Válópert sürgettél méltat­lanul vádolt hitvestársad ellen, pápistává lettél, a szent képek előtt térdre borultál, zászlódat letépted, amely alá felesküdtél é s a császári zászlóval váltad fel, tüzet és vasat hoztál a te szülővárosodba. Igaz-e ez vagy nem? A nő hangja nem volt már halkan sut­togó ; csattogott, mint a kardcsapás; arca nem volt sápadt; égett az indulat tüzétől; felemel­kedett alakja csupa vad erő volt. Az erős férfi védtelenül állt előtte. Csak annyit tudott dörmögni: — Igaz. —­ Akkor én válok el tőled! kiálta az asszony kitörő erélylyel. — Katalin! Rebegő engesztelő hangon Miklós s meg akarta fogni a nő kezét. — Ne érints a kezeddel! Nem vagyok feleséged többé! Ha te meg tudtad tagadni a hazádat, ha megtudtad tagadni az egyházadat, a hitedet, meg tudlak én tagadni tégedet/ Hagyj el! Nem ismerjük egymást többé! Erre Miklósban is fellobbant a férfiú ha­rag. Haragjában igazságtalan tudott lenni. Fe­­nyegetőzött. — Ha te elválsz tőlem, én megtagadom a fiadnak a törvényességét. Nem az én gyer­mekem. A beteg nő erre elkezdett nevetni. Nem az az egészséges kedélytisztító rázkódtatás volt az, melytől a zsigerek fölelevenednek, hanem a A Pesti Hírlap mai száma 20 oldal.

Next