Pesti Hírlap, 1901. március (23. évfolyam, 60-89. szám)
1901-03-01 / 60. szám
Deus ex machina. Valóságos arcpirító szégyen az, ami ma „Budapest székesfőváros közönségét“ érte. A bizottságokban ülő pénzügyi szaktudósok szerezték ezt meg neki, akik a nemzeti zászló lobogtatásával rendesen nagyon szorgalmatosak mindig, valahányszor uzsorakölcsönt kell a főváros nyakába kötni. Ezek a tudósok kissé már nagyon is sok pénzébe kerülnek az adófizető polgároknak, épen itt van az utolsó órája, hogy leszereljék őket. A 30 milliós kölcsönt ma kellett volna tűzzel-vassal megszavazni. Mivel a fővárost az előbbi kölcsönnél már lekötözték a „hazai“ pénzintézetek javára optióval, a többi pénzerők nem igen versenyeztek a kölcsönért. A külföldi bankok fáztak ettől is, a sok ide-oda bizottságtól is, de még inkább az azokban ülő pénzbeli érdekeltségektől. Ennek következtében nem igen jelentkeztek ajánlataikkal. Végül a „hazai“ bankcsoport ült megint a főváros nyakára, mégpedig úgy, hogy száz koronáért 84-et ad észed érte 100 után 4°/0 kamatot. Ez nagyon drága pénz. Hogy a helyzeten javítson, maga a miniszterelnök tette meg azt a szívességet, hogy a „hazai“ pénzcsoportot 845-ös kibocsájtási árfolyamra keservesen rábírta, így is csaknem 5% a kölcsön kamatterhe. Ehhez járul az, hogy a fővárosnak a 30 millióból most csak mintegy 12 millió kell, tehát a superplus 18 millió megint visszavándorolna feküdni ugyanazokhoz a bankokhoz legfölebb 4%-ra, amelyek ugyanazon pénzért 5%-ot kapnak. Summa summarum a pénz úgy 6 5 % kamatteherrel járt volna. Ez szép üzlet, ha csak ki lehet nyúzni a székesfővárosi polgárságnak bizony elég érzéketlen bőrén. • A bizottságokon nem is múlt. A bennük ülő pénzügyi kapacitások dézsa számra sírták a krokodilos kényeket a főváros hitelének ilyetén való elaljasodása és a rossz gazdasági viszonyok fölött. És ámbátor az angol bank, utána az osztrák-magyar bank s végül a német birodalmi bank egymásután leszállította a kamatlábat, a heverő tőkék pedig 36/s°/o mellett sem tudnak már hasonló elhelyezést találni: a bizottságok a maguk inkompatibilis szakférfiainak segítsége mellett, mint rendesen, vérző szívvel szavazták meg a 84,5 kibocsájtási árat s ezzel együtt az 5%, valósággal pedig O'M'a kamatot. Volt ugyan nyugtalankodó kisebbség, melynek sehogyan sem ment a fejébe, miért kell elszenvedni Budapestnek ezt a szelíd megnyazatást, azonban az inkompatibilitásnak még mindig megvan a majorizáló képessége. Ahol pedig a városatyák így istápolják a közjövedelmeket, ott a tanács nem tehet semmit. A kölcsön fölvétele is sietős volt, mivel a fővárosnak 12 millióra rugó fizetései vannak különféle beruházásokra. így érkezett meg a mai közgyűlés, ahol már nem lehetett reményleni semmit. A 84,5-ös kölcsönnek már el volt készítve a többsége, mivel a klikkszervezet még mindig szolgálatképes . . . a pénz pedig még mindig sietős. Deus ex machina azonban még mindig van a világon. Sokan sajnálják, de van. A francia-belga bank Párizsban, úgy látszik, ismeri a budapesti olympiai játékokat. Tudta, hogy ha előbb tesz jobb ajánlatot, valamiképen ki fogják játszani a „hazai“ érdekeltek, akik egyébiránt épen oly kevéssé adnak hazai pénzt, mint amily kevéssé van nekünk hazai pénzünk. Ők is csak külföldi pénzt közvetítenek, de persze uzsoráskodnak vele az adófizető polgárok fölött. A vége az, hogy a francia-belga bank, elég okosan, az utolsó pillanatban táviratilag tette meg az ajánlatot 865-ös kibocsájtási árra, ami már az első csapásra azt jelenti, hogy a főváros 600 ezer koronával kap többet a kötvényekért. A tanács is elég okos volt, hogy ezt a távirati ajánlatot nem sietett a bizottságokon átszűrni, hanem egyenesen a közgyűlés elé terjesztette, óriási megdöbbenésére azoknak a városatyáknak, akik a bizottságokban vagy azokon kívül már minden kényeiket elsírták a „rossz gazdasági állapotok“ fölött; de azoknak a megdöbbenésére is, akiket láthatatlan szálak fűztek a hazai 84,5-es kibocsájtási árhoz. Amit ez a „felhőtlen égből lecsapó villám“ a mai közgyűlésen okozott, az már bohózatba való. A kölcsönügyi bizottság tagjai egymásután indignálódtak, hogy, ime, őket nem környékezi bizalom ; ime őket mellőzték és nem engedték meg nekik, hogy bizottságilag ők is örülhessenek a 600 ezer korona ajándéknak.. — és sorra lemondtak mandátumaikról a közgyűlés általános helyeslése és még általánosabb gúnymosolya közt. Most tehát oda van a „hazai“ 84,5-ös árfolyam és sok mindenféle vele együtt. Csak egy maradt meg, a szégyen. Mert ekkora szégyen és megaláztatás még nem érte a székes-, főváros pénzügyi szakpolgárait, akikről egyébiránt föl lehet tenni, hogy folytonosan azon törik a fejüket, hogyan lehetne polgártársaik, adóterhen könnyebbíteni és altruisztikus lázukban sokszor még éjszaka is álmatlanul forgolódnak ágyukban, mint pl ma éjszaka is, kétségtelenül azon való örömükben, hogy, íme, az áldás hívatlanul is rászakad a főváros fejére! Lemondásuk közmegelégedést, csaknem közlelkesedést keltett. Valóban nincs is szükséges A rögeszme. Irta: Lucien Despaves. A lóvonatok és omnibuszok mögül egyszerre tíz, húsz, ötven sétáló rárohant arra az emberre, akire a dühöngő „kiskutyás hölgy“ rámutatott és akit borzasztóan szidott. — Ez az! Mondom, hogy ez az! . . . Nagyon jól fölismerem, már legalább öt perc óta ólálkodott körülöttem. Sőt már-már azt hittem, hogy koldulni akar tőlem s fenyegettem, hogy rendőrt hívok. Akkor aztán elment, de aztán észrevettem, mikor a szivarjával hozzáért a ruhámhoz. Látják, még most is ott van a kezében a szivar ... és a ruhám háromszáz frankba került ... és bizonyos, hogy nemcsak az én ruhámat égette meg . . . Már most mit mond majd a férjem ? Ne engedjék el, kérem, már elmentek a rendőrért. A hölgy rendkívül dühös volt, nemcsak azért, mert türelmetlenkedett, hanem azért is, mert nem verhette el a merénylőt; mindenesetre el is veri, ha nem félt volna attól, hogy azt a cifrán felöltöztetett utálatos kis kutyát, melyet, a karján szorongatott, a tolongásban agyon fogják nyomni. A „gonosztevőt“ már különben is elegen ütlegelték. Némely hölgyek a napernyőjükkel verték a fejét, mások pedig, akik még dühösebbek votak, a napernyőjükkel a hasát böködték. Az igen szánalmas állapotban levő ember alig védekezett; ide-oda rángatták, a ruháját megtépték, egyik fülét csaknem letépték, s orrán-száján folyt a vér . . . Simára beretvált arca nyugodtnak és meglehetősen butának látszott; szomorúan pislogott, s úgy tett, mintha nagyon meg volna lepetve. Még arra sem gondolt, hogy az áruló szivart eldobja; nem tagadott semmit, s a kabátja ujjával nyugodtan törölgette a sebeiből az arcába folyó vért. — Ez az ember őrült; valószínűleg bogara van neki, — szólt valaki a tömegből. Ám a közbeszólóra egyszerre gyanakodva nézett mindenki. — Ez is másként beszélne, ha az ő felesége ruháját égették volna ki! — kiáltotta néhány dühösebb hölgy. Míg mások, kiknek a beavatkozása épen olyan kevéssé volt jogosult, mint ezé az úré, mérgesen kiabáltak: — Csak olyan dolgokkal törődjék, amelyekhez neki is van valami köze! Végre megérkezett a rendőr. Kiszabadította a szegény fickót a tömegből, s a rendőrbiztos elé vitte, aki nyomban ki is hallgatta. — Mi a neve? — Firmin Gobert. — Hol lakik? Megmondotta a lakása címét is. — Künn lakom Grenelleben. — Mi a foglalkozása? — Munkás vagyok. — Tehát ön az, aki elkövette azt a rossz tréfát, hogy ennek a hölgynek a niháját a szivarjával kiégette ? Firmin Gobert, aki eközben kissé magához tért, így válaszolt : — Igen, én vagyok, biztos úr. Én követtem el azt a tréfát! —• És valószínűleg nem ez volt az ön első kísérlete! — Ő nem, — válaszolt Gobert bizonyos büszkeséggel. — Megfoghatatlan; ön, úgy látszik, szükségét érzi annak, hogy másoknak ártson; valószínűleg már büntetve is volt ? — Többször, biztos úr, ezek a büntetések az életem határkövei. — És semmi egyebet nem csinált, csak a hölgyek ruháit tette tönkre ? — Semmi egyebet. — De mondja meg legalább, hogy mi öröme telik abban, hogy a tiszta ruhát bepiszkítsa, az új, elegáns ruhákat pedig szétrongálja? Gobert félig lehúnyta a szemeit, s meglátszott az arcvonásain, hogy igen jól érzi magát. — Nagy, kimondhatatlan örömöm telik benne; oly örömöm, hogy ezt ön el se tudja képzelni. Az ajkai azonban egy kissé elsáppadtak, s az arcán a fáradtság kifejezése váltotta fel az öröm kifejezését. — A biztos úr kortársai előtt már többször volt alkalmam elmondani, hogy mit cselekedtem. De ha a biztos úr érdeklődik irántam, akkor szívesen eloszlatom azt az előítéletet. 1 /7 ^ c ' Budapest, *90* ALXIII. évf. 60. (7382.) szám. Péntek, március 1. * ............... 1 11 1 ■ 1 ■ 1" -1 .. " ............ .,| HIWIK1 ■ 1■■■» ................ ................ I—m Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre . . 28 k. —f. Budapest, váci-körut 78. Negyedévre . . . részét hová az előfizetések és a lap megjelenik minden nap, ünnep . ,az(ZFT f) ' szétküldésére vonatkozó fölös vasárnap után is. szólalások intézendők. A Pesti Hírlap mai száma 22 oldal.