Pesti Hírlap, 1901. április (23. évfolyam, 90-118. szám)

1901-04-01 / 90. szám

a pénz az istenség és a honorációnak vagyoni háttér nélkül tekintélye nincsen. Hát az legyen most a hála az ügyvédség önfeláldozó működéséért, hogy meg akarják függetlenségétől fosztani és szol­gai koldus osztálylyá akarják degradálni ? Ne hazud­janak demokráciát az ügyvédség képmutató ellensé­gei; ha szeretik a népet, adjanak neki jogot, egyenlő­séget és jólétet és merjék ingyenessé tenni az igaz­ságszolgáltatást. — Tartsunk össze azzal az egyet­értéssel, mely mozgalmunk kezdetén mutatkozik és azzal az erélylyel és bátorsággal, mely a jog és igaz­ság eszményének katonáihoz méltó, akkor az ügy­védség ellenségeinek merénylete sikerülni nem fog. Percekig tartó tapssal és éljenzéssel honorálták a szónokot. Utána Valkonyi Lajos kalocsai ügyvéd a tör­­vényelőkészités fejezetéhez szólott s a bűnvádi per­­rendtartásnak, valamint a polg­ perrendtartás javas­latának azon intézkedéseit sorolja föl, amelyek az ügyvédekre sérelmesek. Miután még dr Bnez Dezső szólott az ügyhöz, az elnök óriási lelkesedés közepette enunciálta a közgyűlés egyhangú határozatát, amelylyel az igaz­ságügyi miniszterhez intézendő felterjesztést a fenti szövegezéssel elfogadták. A segélyalap tárgyalása alkalmából Györy Elek, a kamara elnöke, hálásan emlékezett meg dr Krausz Ede és nejének nagylelkű adományáról, kik az ügy­védi nyugdíjalap javára 50.000 koronát adományoz­tak. Indítványozza, hogy a közgyűlés nyilvánítsa ki hálás köszönetét az adományozóknak. Olsavszky Lajos felpanaszolja, hogy őt, mint törvényszéki bírót, minden ok nélkül mellőzték a ki­nevezésnél, ellenben Plósz Sándor miniszter unoka­­öcscsei soron kívül előléptek, dacára annak, hogy fegyelmi vizsgálat alatt állott az egyik. Györy Elek elnök félbeszakította a szónokot azzal, hogy nem engedheti meg, hogy a távollevő miniszter, vagy bárki ellen, aki nincs jelen, szemé­lyes támadások intéztessenek. A tárgysorozat ezzel kimeríttetvén, az elnök a közgyűlést bezárta. SZÍNHÁZ és zene. * (Berlioz Requiemjének) főpróbája, mely tulajdonképen kisebb előadás volt mérsékelt helyárak mellett, vasárnap délután volt a Vigadó nagytermé­ben. A „ főpróba“, kevés szünetközzel, két óra hosz­szat tartott és a hallgatóságot egészen lebilincselte. Maga a hallgatóság nem töltött meg minden helyet, de azért elég nagy volt. A Grande messe des morts 10 részletből áll: Requiem és Kyrie. Dies irae. Quid nunc mi ser ? Rex tremendae. Quaerens me. Lacrimosa. Offertorium. Hostiss. Sanctus. Agnus Dei. Valamennyit Kerner István, az operaház karnagya, vezényelte. A Dies irae, mely leghatalmasabb da­rabja a gyászmisének, egészen érvényre emelkedett a teremben. A fúvóhangszerek és dobok óriási mun­kája mellett is példaszerű művészi fegyelemmel adták elő. A közönség ezt, valamint a Quaerens­ie és Agnus Dei részleteket fogadta legnagyobb tetszéssel. Broulik tenor-szólója a Sanctusban szintén sikerült. Általában valamennyi részlet után felhangzott a hall­gatóság tapsa, ami nemcsak a nagy zeneszerző genrejének szólott, hanem a vezetésnek, a zenekar­nak és az énekkarnak is. A közreműködők száma 200-on felül van. A férfikar a nézőtől jobbra, a női kar balra, az erős fúvóhangszerek pedig szegélyzet gyanánt vannak szétosztva. A Zenekedvelők Egylete igen sokkal járult a sikerhez.­­ A nagy hangver­seny ma, hétfőn, este fél 8 órakor kezdődik és amint biztosan előre lehet látni, nagy siker lesz belőle. * (Váradi Antal jubileuma.) Az orsz. szín­művészeti akadémia helyiségében vasárnap fényes ünnep folyt le. Az akadémia növendékei igazgatójuk, dr Váradi Antal 25 éves működésének fordulóját ün­nepelték meg. Az ünnepélyen a közoktatásügyi mi­nisztériumot Zsilinszky Mihály államtitkár, Molnár Viktor min. tanácsos, Kadossa-Lippich Elek oszt. tanácsos és Csejke min. titkár képviselték. Ott vol­tak a Nemzeti színház, Vígszínház, Népszínház és Magyar színház részéről mindazok a tagok, kik a színművészeti akadémiát végezték. Azután megjelen­tek: Beöthy László, Jászai Mari, Csillag Teréz, Már­kus Emilia, Bartók Lajos, Prém József és mások. Elsőnek Császár Imre üdvözölte az ünnepeltet a ta­nári kar nevében, mire Váradi Antal fenkölt szel­lemű, költői beszédben válaszolt és éltette ő felségét, mint az intézet nagylelkű alapítóját, azután Wlassics Gyula minisztert és a képviseletében megjelent ura­kat. Erre Zsilinszky Mihály államtitkár méltányolta lelkes szavakban Váradi érdemeit. Kaczidnyi Géza mint irót üdvözölte Váradit, Latabár Kálmán titkár­­pedig az intézet növendékei nevében mondott szép beszédet, kifejezvén azok háláját. Beöthy László az Akadémi és a Nemzeti színház közt fennálló testvéri viszonynak adott kifejezést beszédében. Majd a Víg­ Képek a tursról. * I. Saison-nyitás' Alagon. Megint fölfedeződött a nyugati pályaudvar, annyi bánat és remény tanyája, honnan az alagi lóversenyekre szokás menni. Száz came­­lot, hordár, gyermek és öreg hirdette kiabálva a lovak tavaszát, árulván a sportlapokat és programmokat, a tipeket, amikben meg van mondva, hogy Merész, a jó nevelésű, ambició­zus sárga mén, diadalra vitte a Jankovics-Be­­sán Gy. úr istállójának színeit, míg a rangban idősebb Geist-féle Antoniust jó másodiknak lehet „megjelölni“. (Sokkal nagyobb bátorsággal, mint ahogy a múlt napok szenzációs „máso­dikjáról a politikában tipeket csináltak.) Az emberáradat tolongása az utcák torkolatánál, (honnan a kereszt­út egyik vonala a Podma­­niczky­ utcai ingyen kenyeres boltba visz) va­sárnap látványossá tette a pályaudvar környé­két. Divatos hölgyek és divatos urak, mágná­sok és kereskedőjelöltek, katonatisztek és utca­seprők, szende asszonykák és jóhírű cocotteok, egybevegyülve a legdemokratikusabb tolongás­ban rohantak a friss élvezetek premierejére, a halálosan zsúfolt vasúti kupékban Alag felé. Fogalmatok sincs, kedves atyámfiai, kik a vidéken így vasárnap délután az ebédlő asztal mellett a hét gondjait űzitek csöndes pipaszó­val, halvány sejtelmetek sincs róla, mily gyö­nyörűség nekünk a lóverseny-saison megnyi­tása. A vasúti kocsikba, holott a vonatok egész regimentjét sorakoztatják fel, egyáltalán nem félünk már, még a folyosón állva sem. De ha nincs hely, van ötlet. Rátelepszünk felebarátunk kalapjának a karimájára, a hölgyek turnűrjére, a módos polgár britanika szivarára, leginkább pedig a cipők peremére és így valahogy csak kijutunk. — Még­ soha sem jött ennyi közönség Alagra — újságolták a szellemes társalgók, megfeledkezvén arról, hogy például tavaly is minden zsúfolt vonat láttára ezt mondták. Ez az első versenynap mindenekelőtt kel­lemes mulatságot szerzett a szabad levegő hívei­nek. Alig hogy a közönség leszállott a vonatról, melyet a szél majdnem Dunakeszig vitt el, ugyanez a szél szétröpítette az ő rózsája min­den irányába az egész publikumot. Az előkelő gentleman, ki hosszas pörlekedés után csak a múlt héten jutott odáig, hogy a feleségét elvá­­laszszák tőle, egyszerre csak látja, hogy volt felesége mellett van. A szél,mely igazságosabban bírálja a válóokokat, mint a bíró, odafújta őt hozzá. S elvitt a szél mindent, de leginkább a kalapokat. Mielőtt a lovak futása kezdődött­­ volna, sikerült kalapverseny volt. Ebben is az angolok győztek, a könnyű kis angol kalapok leggyorsabban röpültek. Ezenkívül az asszonyok szoknyáit is úgy fordította a szél, mint a szer­pentintáncosnők szokták,­­ ami persze az uraknak kevésbbé volt kellemetlen. Erre a célra különösen igen alkalmasak voltak amaz új di­vatú ruhák, melyek elől majdnem a térdig test­hez tapadnak. A boák is virágzottak s nagy eredményeket értek el, egy méternyi távolságról leütötték röptükben az urak monokliját. A boa ebben jelentékeny rekordot ért el a Saharet lába fölött. A hölgyek tavaszi divatjában a világos­­szürke és a téglapiros dominált. Az ezüstszürke r­rhák igen szépek voltak, de az idő nem volt kedvükre való. Ám a kis prémesgallérú kabát­kák igen okosak voltak s szinte nevették az új tavasz didergését, hogy március 31-ikén is mégis bunda a bunda. Ily kis kabátban pompá­zott Szemere Attiláné, aki a sportsaison megnyi­tásán a belvárosi társaság szine-javával együtt megjelent. Láttunk több báli szépet, aki azonban nem divatot hirdetni jött, hanem csak a kirándu­­­­lás kedvéért s igy a fekete ruhák és színes ru­hák minden különösebb igény nélkül is kedve­sek voltak. Az egykor oly favorit kerek köpe­nyeket most leginkább azok viselték, akik az érzelmek nyilvánítására az urakat nemcsak e szárny meglebbentésével bátorítják, hanem al­kalmas időben egy üveg pezsgőt se vének meg. Ezzel el van mondva az is, hogy a vasárnapi, megnyitó színe épen nem volt nyárspolgárias, sőt a budapesti nagy versenyek mozgalmas képe elevenedett meg. Az urak részint bekecset, ré­szint raglant, télikabátot vagy zálogcéduát vi­seltek. A fő az, hogy sok embernek nagyon sok pénze volt és a totalisateurt, meg a tré­­mázó bookmakert oly tömegek rohantál­ meg, mintha özönvíz óta épen csak erre a verseny­napra vártak volna. A tribünök óriási módon megteltek, egy gombostűnyi helyet se hagytak itt üresen. S a népek ezrei hullámoztak az öt forintos helyen is, az egy forintos helyen is. A zászlók lengtek. Egy árbocon egy viharviselt kis nemzefiszinű zászló, az akadályoknál szép új piros lobogók. (Miért kopott és ócska a nemzetiszinti és miért úl a piros? — akadékoskodik ön, tisztán füg­getlenségi hazámfia. No, no, mert a nemzeti­szinüi az embereknek való, a piros a loviknak. De ne tessék ebből zászló-affairet csinálni!) A katonazenekar áll rendületlenül, de a vonatun­kat nem fogadja vidám indulójával. Csak a czepperliket fújja később elkeseredetten, a szél meg könyet csikar a haditrombitások szeméből. És uramfia, mozgás, zsivaj, hangos vitat­kozás, oh, oh, csakugyan, a számokat „felhúz­ták“, a méltóságos és nagyságos űrlovasok szí­nes, de vékony dresszekben dideregnek, három óra van, a megnyitó­ verseny szereplői büszkén előlépkednek a gyepen. Azaz, hogy nem a gye­pen. Még nincs gyep az alagi versenytéren, csak fekete a föld. Itt későbben nő ki a zöld pázsit, mert oly nagy veszteségek voltak ta­valy, hogy a fű kiszáradt. S az uj mag a hi­degben megfagyott. Olvassuk megint a neveket és feljegyezzük a programmba: Brook, Krause, Horthy, Pfeiffer . . . s egy uj nevet írunk hozzá: Mr Fitt. Az angol úrlovas ő, de mindjárt az első nap annyit győzött, hogy a forintos helyen erősen szemügyre vették, hogy vajon nem a furfangos Adams bújt-e az űrlovas nevében a dresszbe. Oh nem. Adams ott sétál a publikum kö­zött. S egy csoportba gyülekeznek az ismeretes zsokék: Wilton körül. Mind megjöttek már, mint tavaszszal a fecskék. (Bocsánat, fecskék!) De mint napfényes úton az ember nyomában az árnyék, derűs kedvben a gond, úgy mutat­koztak a híres angolok közelében a fekete fol­tok , az amerikai és szerecsen zsokék. Egy sza­kaszt ott olyan tömzsi alak, mint porcel­lán-figu­­rák közt lehet látni, divatos gavallér ruhában egy suvikszos fekete fejű emberke járt föl s alá: ez Hamilton, az új szerecsen zsoké. Szájában óriási szivar ágaskodik. Tarai is hozzájuk tarto­zik ; ő gomblyukában nagy virágot visel s nem­csak a lovakat nézi, hanem a hölgyeket is meg­tiszteli kegyes tekintettel. Morgan fölényes elő­kelőséggel jár közöttük; ő már itthon van. Ha rágondolunk, hogy a fekete Hamiltonnak huszon­­nyolcezer forint évi fizetése van, erősen gyanak­szunk, hogy még sincs igazi közgazdasági pan­gás Magyarországon. (Csak épen a minisztere­ket fizetik gyengén.) A szerecsen zsokék iránt erősen érdeklődött a közönség, mely ilyen fekete arcunkat csak szállodai alkalmazottak közt látott. Előre is megjósoljuk, hogy majd az ő sze­replésük idején a fogadások áttváltoznak roulett­­fajta játékká s téteknél a zsokék színe lesz a döntő s igy kérdezik : — A fehérre, vagy a feketére kockáztas­suk pénzünket? * II. Mint rendesen. A versenymulatság csak az első futam vé­géig tetszett újnak. Amikor a nagytribün köze­pén egy hatalmas hang szivettépően elkiáltota: „Antonius! Geist­­u és Geist Antonius a­rrégis csak második lett, hát már­ minden úgy jön, mint a lóversenyeken rendesen szokott törtánni. Tudniillik, hogy az egyik ló korábban érkezik a célhoz, mint a másik. És hogy minden sisz­­téma hiába való. Például nagyszerűen fogdták a Geist lovakat győzelemre s e macskák nott mind csak helyre jöttek be. De az Autóié akadályversenynél, amikor már a Geist hívei nyomorba jutottak, még másodiknak is oly PESTI HÍRLAP 4 1901. április 1., hétfő. színház nevében Gál Gyula, a Magyar színház nevé­ben Szilágyi Vilmos, a Népszínház nevében Szirmai Imre, a Nemzeti színház tagjai nevében Lendvayné, Fáncsy Ilka és Keczeri Irén nyújtottak át meleg sza­vak kíséretében egy-egy szép babérkoszorút. Erre az­után a növendékek közül Kondrát Ilonka, Thomay Ella és Kardos Jakab szavalták Váradi három szép költeményét. Váradi ismételten megköszönte az iránta érzett rokonszenvet és a szép ünnepélyt. Az ünnepelt tömérdek babérkoszorút, ezüst-koszorúkat, arany­tollat és egyéb emléktárgyakat kapott. Ezek át­adása után az impozás ünnepély lelkes éljenzéssel véget ért.

Next