Pesti Hírlap, 1901. május (23. évfolyam, 119-147. szám)

1901-05-01 / 119. szám

Budapest, 1901. XXIII. évf. 119. (7441.) szám. szerda, május L Előfizetési ára*: Szerkesztőség. . . Budapest, váci­ kömt 78. Egész évre. .28 k. f. I. emelet, Félévre............14 » » §|i|S&k KI ® hová a lap szellemi részét . Negyedévre .­. 7 „ — „ lájflfl tmmsm­m ■ $j§ EB KB §SS58&v illető minden közlemény is­. 'Egy hóra • • • 2 » 40 » jgj II il PfFjjg fi |iPjg tézendő. Vidéken 10 A ■ Fill I i I I I I| L II T Kiadóhivatal: _ ■ BM B ■ ■ B ■ fel BM­ B Budapest, váci­ körút 78., hová az előfizetések és a lap Megjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. szólalások intézendők. ■Egyes szám­ára 8 f. " §| Ipi M f§ S jlf ff Wmf B A Festi Hírlap következő száma pénteken május 3-án — reggel jelenik meg. Korteskedjünk! Korteskedjünk! Igen ám, de ki ellen ? mi mellett ? Az ideje itt van és bár a képviselő­ház még együtt ül, mégis a választásoktól csak egy pár hónap választ el. A kérdés tehát ma már aktuális; tájékozódnunk kell minél előbb és minél behatóbban a politikai pártok és politikai helyzet felől. Ki mellett , mi ellen korteskedjünk? Az újabb 33 éves korszak óta e kérdés nem volt oly kényes természetű, mint ma. Eddig határo­zottan, világos politikai programmal bíró pártok szerint sorakoztak jelöltek és választók : volt Deákpárt, később szabadelvű párt; ezzel szem­ben állott: balközép, majd egyesült ellenzék, azután: nemzeti párt és végül a 48-as függet­lenségi párt. Újabb időben az ellenzékhez még a „néppárt“ csatlakozott. Az utolsó választás óta a politikai helyzet alaposan átalakult és egy kedélyes zűrzavar ál­lott be. Bánffyt megbuktatta saját pártja, amely saját fejét csapta le, épúgy, mint annak idején gr. Szapáry Gyulával tette. Bánffy megbukásával a nemzeti párt lobogó zászlóval vonult be a sza­­badelvü párt klubjába, — csak annak volt ve­zérét gr. Apponyi Albertet látjuk szemlélőnek hi­degen félre állva. — Az új vezér Széll Kálmán ezen ilyképp egyesült párt élére állott és szeren­csés tapintattal helyre állitotta a parlamenti pártok közt a békét, megtartotta— jelentéktelen kivétellel — a Bánffy irányát és elveit megvalósító minisz­tereket és munkaképessé tette a képviselőházat s igy szerencsésen eljutott a —­ tíz év múlva le­járandó Adria-szerződés meghosszabbításának tár­gyalásáig. Bíztunk Széll Kálmán hagyományos szeren­cséjében és eddig tanúsított ügyességében, hogy az ezen törvényjavaslat tárgyalásánál felmerült zajos és kínos incidensek dacára, Neptunként megfékezi és lecsendesíti a bősz hullámokat és dűlőre viszi a javaslatot. De hogy — a vezér ügyessége és sikerei dacára — a szabadelvű párt ma még az-e, ami volt? t. i. egységes-e és szabadelvű-e? eziránt az öregek és írástudók nincsenek egy vélemé­nyen. Sokan azt tartják, hogy ez a szép és nagy párt ma már csak a „kormánypárt“, az is csak a választásokkal szemben; mások azt tartják, hogy a mostani nagy többség a kompro­misszumok pártja minden szorosan körülírt pro­­gramm nélkül,minden szorosabb elvi kapocs nélkül. Igen, de most küszöbén a választásoknak nem kombinációkkal, hanem pozitív programmal kell előállani. A „kormánypártiság“ nem Pro­gramm, nem elv, hanem kényelmes takaró. Ezzel szemben az „ellenzékiség“ csak viszonylagos ál­lapot, bárha a magyar választó fülében kelle­mesen cseng is. A szabadelvűség elhalvá­nyult zászló, melyről ma már senki se tudja, mit keressen vagy mit találhat alatta ? az aze­lőtti szabadelvű mai kormány fog-e arra szabad­elvű programmot írni ? és mely kérdések felett ? Az 1848-as függetlenségi párt az utolsó években nagy hódításokat tett az országban és hála az osztrák parlament magatartásának, hó­dítást tett maguk közt a szabadelvű képviselők közt is, úgy, hogy ma már nagyon egybeolvad a szabadelvűség a függetlenséggel. Ezért nagyon szükséges, hogy a választók „több világosságot“ nyerjenek, hogy a korteskedés az ország­ban bizonyos célokkal, határozott elvek mellett indulhasson meg. De éppen mert a függetlenségi eszme szé­les körökbe utat talált, ez ma már zászlóbon­tásra egymagában nem elégséges. Újabb és fon­tos anyagi kérdések merültek fel, amelyek a jövő választási hadjáratban hivatva vannak na­gyon fontos szerepet játszani. Köztudomásúlag az ország elszegényedett, a fekvő birtokokat túl nagy adósságok terhelik; a nép mindinkább elgyengül; az ország őslakói: a székelység, a dunántúli magyarság, felvidéki magyarok és tótok, sőt a németség egy része kivándorol, jobb hazát és munkája után köny­­nyebb megélhetést keres; és jó helyébe koldus­kad, amely még befejezi, amit a természet és államintézmények mostohasága megkímélt. írjátok zászlóitokra, képviselőjelöltek, vére­itek megmentését, az őslakók visszatérítését és megtartását; követeljétek a hadiköltségek mér­séklését és ez összeget fordítsák a mondott cél­ra ; követeljétek az agrár­érdekek észszerű tá­mogatását és az ipar teljes erővel istápolását — s ekkor szívesen korteskedünk mellettetek. De itt a kormánytól nem szm­leges apró ténykedéssel, hanem komoly, átgondolt, alapos­­ segélylyel lehet csak eredményt elérni. Mert kép­telen eljárás, hogy minden iparvállalatot, kicsinyt mint nagyot, a kormány csak a megadózta-­ tás szempontjából tekintsen és adóközegeivel abból az utolsó csepp életnedvet is kifacsarni A szikra. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Kóbor Tamás. A férfi: Mint a hajnalt, mint a napot, mint az üdvösségemet. Az asszony : Hisz ön Istenben ? A férfi: Igazán, hiszek. Ez a kérdés arra vall, hogy félreismer. Az asszony : És állhatatos szokott lenni hitében, szerelmében ? A férfi: Nem tudok önnek hazudni. Nem vagyok állhatatos. Végighittem és vallottam már az egész skálát, a bigottságtól az Istentagadásig, de visszatértem a józan középútra. Átéreztem már mennyet és poklot és kicsöppentem a mennyből és kigyógyultam a pokolból. Nem, nem vagyok állhatatos. De így, mint mostan, még nem éreztem, rosszhiszeműség nélkül mondhatom, hogy . . Az asszony: Hallgasson meg, barátom. Nem mondhatom, hogy ön valami különös be­nyomást gyakorolna rám. Ha kérdezné, hogy szeretem-e, határozottan mondanám, hogy nem. És mégis ... A férfi (mohón): És mégis ? Az asszony : Zavart, fáradt vagyok. Nem tudom mit, hogy hány hónapja vagy éve beszél nekem a szerelméről. Tapasztalom, hogy ennyi ostrom után sohá nem lehet ellentállani. Ha önnek ennyi elég ... A férfi: Bocsánat, nem elég. Bizonyos fokig tudom, hogy a szerelem háború, de nem kifárasztan­ az ellenséget, hanem legyőzni, vagy fölgyújtan a várát, vagy megadásra bírni, az lehet a vége. Ha puszta fáradtságból dől le, akkor fölsegítem és nem fárasztom tovább. Az asszony: Ezt szépen mondta és ha így gondolja is, akkor ön derék ember. Ezért becsülöm is. Különben, én sem akarok ke­­vésbbé lejális lenni. Be­vallom azt is, hogy mind gyakrabban gondolok önre s elképzelem az életet az ön oldalán. Nem találok benne semmi vonzót, mert ön kissé száraz és kelleté­nél öntudatosabb, de valami kényszerít rá, hogy megbéküljek a gondolattal és most már odáig fáradtam, bocsásson meg, mondjuk, annyira vittem, hogy az érzésem már nem tiltakozik a képzelet ellen. A férfi : Sovány, de mégis valami. Lássa, én a nőről azt tartom, hogy a férfivel egyenlő rangú. Nem tudnék belenyugodni, hogy az asz­­szonyt, akit szeretek, birtokba vegyem, mint va­lami objektumot vagy lovat, nem törődve vele, hogy akar-e a tulajdonom lenni és hogyan érzi magát az én tulajdonomban. Azt akarnám, hogy akit szeretek, ne adja oda magát, hanem le­gyen az az érzése, hogy neki adtam oda ma­gamat. De azt is tudom, hogy a nagy érzés, mint­ a nagy tűz, akaratlanul gyújt vagy legalább melegít. Ön ismeri már a házasságot, de nem tudja, mi a szerelem. Ha azt a szikrát kicsihol­hatom a lelkéből . . Az asszony: Apropos, ön ismeri Rideg urat, mit tart felőle? A férfi (merően ránéz, a fejét csóválja) : Nagyon szép ember. (Fölkel): Csókolom a kezét. Az asszony : Mi lelte ? A férfi : Semmi különös, bocsássa meg, az első bizalmasság, melyre vetemedem, az is mindössze arra bízhat, hogy engedelme nélkül­­ távozzam és többé vissza se jöjjek. . Az asszony: De nem értem önt, ma, ami­kor többet mondtam önnek, mint valaha, sőt amikor úgyszólván igent mondtam. A férfi: Lehet, hogy ostobának vagy, megint túlságos öntudatosnak fog mondani, de­­ nem tehetek róla. Én akkor, amikor magamról beszéltem, minden átmenet nélkül egy szép em­ber után tudakozódott, arról pedig eszembe ju­tott egy okos emberemnek az esete, amely azt mondja, hogy menjek innen és vissza se nézzek. Az asszony (gúnyosan): Ön tehát babonás! No lám! A férfi (leül): Azzal tartozom magamnak,. . hogy megértsem. Még elmondom a barátom ese­tét, azután ítéljen. Ön őszinte asszony, meg ­fogja mondani, hogy ostoba vagyok-e. Az asszony: Erre igazán kiváncsi vagyok." A férfi : ■ Barátom ábrándos, mélyen érző­­ ember volt. Volt, mert azóta meghalt, aggle­génységben. Beleszeretett egy leányba, olyanba, amilyet hidegnek vagy szobornak szoktak ne­ ■ vezni. Ez a leány, meg vagyok róla győződve,­ mert ismertem is, soha sem álmodozott a sze­relemről. A gyóntatója aligha­nem alamuszinak­­ mondotta vagy konoknak, aki még isten színe­i előtt is komédiázik. Pedig igazán nem volt soha földön járó álma. Az én szerencsétlen barátom beleháborodott, körülbelül úgy, mint én önbe, de sokkal gyöngédebb, meg lágyabb ember volt, semhogy szerelméről beszélni mert, vagy csak értelmét elárulta volna. De a lány szülei nagyon is észrevették ezt a mély vonzódást s mivel barátomat állásánál és vagyonánál fogva nagyon kívánatos vőnek találták, hát ők beszél­ . A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.

Next