Pesti Hírlap, 1901. augusztus (23. évfolyam, 210-240. szám)

1901-08-01 / 210. szám

f­t ' / A jelenkori Magyarországnak egyik legha­talmasabb politikai vezérférfia költözött el az elmúlt éjjel 61 éves korában az élők sorából Hirtelen, minden gyötrődés nélkül ragadta el közülünk a halál és így kétszeresen fáj a friss seb, amelyet vele nemzeti életünkön ej­tett. Szinte úgy tört derékon, mint egy régi osz­lop, amely szertelenül nagy terhet hordott. És most azt kérdezzük magunktól — nem minden félelem nélkül — hogy a magyar nemzeti élet­nek azt a részét, amely az ő vállain nyugodott, hogyan, mivel vagy kivel lehet majd úgy föltá­mogatni, hogy a letört oszlop után ne tö­redezzen le a fényes épületnek némely becses­­alkatrésze is. Hogy életének igazi értelmét és hasznos­ságát az első pilanatban méregetjük, elibénk áll mindjárt az a nagy igazság, hogy Szilágyi Dezsőben a magyar liberalizmus és a hagyo­mányos államférfiúi függetlenségnek prototípusa dőlt össze. Bizonyosan Deák Ferenc óta is voltak nagy tehetségű és igen jelentékeny államférfiaink. Vannak, hála istennek, most is. A nemzet gé­niusza nem volt szűkkeblű irántunk ebben az oly­annyira opportunus korszakban sem. És ha a magyar nemzet életerejét kiváló és meg­bízható államférfiai után lehet mérni, amint hogy lehet is,­­ akkor hazánk jövőjében föl­tétlenül bízhatunk. De valamennyi között épen ez volt az, akinek egyéniségében a liberális gondolkozás legtisztább sugarai voltak össze­gyűjtve és aki egész életének szinte megdöb­bentő magányossága által a régi, keményebb, nehezen alkuvó államférfiúi függetlenséget leg­tökéletesebben kifejezte. Mondják és a gyakorlati politikában asze­rint is cselekszenek, hogy az a kor, amelyben élünk, már régen nem kedvez az elvszerű tisz­taságoknak és nem tűri meg a vezető pozíci­ókban a határozott államférfiúi k­araktereket. A béke, a vagyonszerzés, a gazdasági akció az ösz­­szeegyeztetést, az alkut, az opportunizmust keresi a vezérlő államférfiakban. Ha nem találja meg, a maga képére kényszeríti azt, akit vezérének elismert. És úgy lehet, hogy ennek a hatalmas prokonzuláris férfiúnak is azért kellett egyszerű képviselő gyanánt, egetvívó ambíciói közt szinte magára hagyva meghalnia. De mit jelent ez a koporsó fölött? Sem­miképen nem jelenti érdemeinek elhalványodá­­sát és egyéniségének nyomtalan elsülyedését az ismeretlenség tengerébe. Ellenkezőleg, a meg­dicsőülésnek bizonyos fajtája mindig az, ha egy valóban hatalmas férfiú egyszerűségben zárja­­ köztünk le szemeit. A milliók szíve kiérzi, hogy a jellem megtörhetlen ereje tett itt tanúságot a múlékony korszellem ellen. És az örökkéva­lóságnak tiszta sugara ragyog mindig annak a halottnak a homlokán, aki úgy hal meg, hogy önmagából soha el nem tékozolt semmit. Érdemes maguk is ennek az integer, soha semmi által meg nem csorbult egyéniségnek a ki­áramlásai és bizonyosan azért oly határozottak is. Nyilvános pályafutását Deák korában kezdte Hor­váth Boldizsár mellett a modern Magyarország szervezésével és kodifikálásával. Az ügyvédi hivatás akkor három igen erős jogászt adott az országnak: Csemegi Ká­rolyt, Kozma Sándort és Sziágyi Dezsőt. Ő az utolsó, aki ebből a liberális triászból elköltözött. Az előbbi kettő közt meg volt osztva az euró­pai tudományosság és a magyar lélek. Csemegi modern tudós volt, a legnagyobbak közül való. Kozma a magyar jogászi lélek legnemesebb kép­viselője. Szilágyi Dezső, aki mint fiatalabb nyo­mukba lépett, mind a kettőt egyesíteni tudta magában: az óriási tudást a magyar lélek min­­den hajthatatlanságával és eredetiségeivel. A fi­atalabb nemzedéknek, mely politikai és jogászi alkotásait kutatja, nem szabad elfelejteni, hogy ez a hatalmas ember a modern európai tudás minden forrásából bőven merített, idegen nyel­veken beszélt, olvasott és nem veszítette el az óriási receptió mellett egy pillanatra sem gon­dolkozásának magyar sajátságait. Élete pedig változatos volt, de annak egyet­len szakasza sem meddő. Volt igazságügyminisz­teri titkár és osztálytanácsos, kodifikátor, kép­viselő, egyetemi tanár, egy darabig (6 évig) ellenzéki férfiú, majd igazságügyi miniszter, a képviselőház elnöke s végre közlegény a képvi­selőházban, mint ilyen Tisza Kálmán is. Legnagyobb alkotásai természetesen 1889— 1895-ből valók, amikor a hatalom részese volt mint igazságügyminiszter. Valóban nagy és hatal­mas igazságügyi reform-programmjának java már végre van hajtva. Úgyszólván csak az általános polgári törvénykönyv és perrendtartás hiányzik még hozzá, de ezeknek a terve is ott fekszik a publicitás asztalán. Az a lökés, amelyet ő adott jogfejlődésünknek, több mint egy évtized óta hat és hatni fog nagyon soká. Két legnagyobb érdemének a büntető es­küdtszék intézményét és a polgári házasságot tartják. Méltán. Ez a két modern intézmény előtte tiszta lehetetlenség volt. Az ő óriási aka­­­­ratereje nélkül, úgy lehet, ma is az volna. Ő a maga liberális lelkét, hogy úgy mondjuk, ököl­lel verte bele a nemzeti intézményekbe és mint az eredmény megmutatta, tudta, hogy mit cse­lekszik. Utolsó nagy akciója, — szinte politikai hattyúdalának lehet mondani, — az összeférhe­tetlenségi törvény megalkotásánál való közre­működése volt. Ez ismét az ő liberalizmusának és függetlenségének akciója. Befolyása ebben a harcban valósággal összetörte a bank-liberaliz­mus és az opportunizmus embereit s utat nyi­tott Széll Kálmán tiszta szándékainak a képvi­selőházban. Tüneményszerű dolog, hogy egy egyszerű képviselő ekkora hatalommal bírjon egy oly képviselőházban, amelyet a magánérde­kek annyira behálóztak. A jövő pedig meg fogja mutatni, hogy ebben is, mint minden más akciójában, tisztán és egyedül a magyar nemzeti érdek vezércsillaga vezette. Nagy volt, mint szónok, hatalmas, mint államférfiú, erős, mint jogász és fönséges, mint férfiú. Ha az ember meggondolja, hogy a Szi­lágyi Dezső egyéniségének erejéhez sem előkelő születés, sem nagy vagyon, sem családi össze­köttetés, sem összetoborzott és jól táplált párt, de még a legmagasabb kegy sem járult semmi­vel (persona ingratának tartották) s hogy min­den ereje és tekintélye tisztán és kizárólag ma­gából az ő egyéniségéből származott, csöndes áhítattal kénytelen megállani abban a márvány­csarnokban, ahol földi maradványait az éjjel ravatalra helyezik, s amely szintén az ő hátra­hagyott államférfiúi alkotásai közül való. Mint embernek az élete bizonyosan nem volt örömökkel teljes. Azon az úton, amelyen ő áthaladt, kevés virág van elszórva. Családi életet nem élt, nem mintha hiányzott volna be­­­­lőle a szív jósága és a temperamentum, — mert ebben is dúsgazdag volt, — de mert ha­talmas eszével belátta, hogy attól tartózkodnia­­kell. Lemondásai közt talán ez volt a legna­gyobb és legtiszteletreméltóbb is egyúttal. Egész élete a hazáé volt. A kötelessé­geké, a munkáé, a cselekvésé, az alkotásé. Családot nem alapított, pénzt nem gyűjtött s nem kötötte meg erejét semmivel. Élete tehát rideg volt. De ez a ridegség nem volt a sivár homokmezők ridegsége, hanem a messzelátszó óriási kőszál magányossága volt, amelyre tisz­telettel és félelemmel tekintett föl mindenki. Megérdemli ez a hatalmas magyar állam­férfiúi alak, hogy az egész nemzet hálás kö­­nyekkel áraszsza el ravatalát. És megérdemli kivált azt, hogy az újuló nemzedékek az ő életéből kutassák ki annak titkát, mi teszi erőssé és hatalmassá azokat, akik a közpályán szol­gálják nemzetüket ? ..­....“ 1 r.. ..... * Előfizetési árak: Szerkesztőség: Budapest, 1901. XXIVI. évf. 210. (7531.) szám. Csütörtök, augusztus 1. | Egész évre . . 28 k.­­ f. Budapest, váci­ körút 78. ,, lumei m n !• emelet. fe^dévl­e .7 ’ _ ’ || h°Vá * Up S2°Uemi, TiBzét hová az előfizetések és a lap Jlegjelenik minden nap, ünnep •) szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. szólalások intézendők. jg__—1XMSU____|­____i:_____ ___'• •- ------------------.ZIU^lLlfrggüiiü^ij^gEB^^ ....... —— A Pesti Hírlap mai száma 24 oldal.

Next