Pesti Hírlap, 1901. augusztus (23. évfolyam, 210-240. szám)
1901-08-01 / 210. szám
ft ' / A jelenkori Magyarországnak egyik leghatalmasabb politikai vezérférfia költözött el az elmúlt éjjel 61 éves korában az élők sorából Hirtelen, minden gyötrődés nélkül ragadta el közülünk a halál és így kétszeresen fáj a friss seb, amelyet vele nemzeti életünkön ejtett. Szinte úgy tört derékon, mint egy régi oszlop, amely szertelenül nagy terhet hordott. És most azt kérdezzük magunktól — nem minden félelem nélkül — hogy a magyar nemzeti életnek azt a részét, amely az ő vállain nyugodott, hogyan, mivel vagy kivel lehet majd úgy föltámogatni, hogy a letört oszlop után ne töredezzen le a fényes épületnek némely becsesalkatrésze is. Hogy életének igazi értelmét és hasznosságát az első pilanatban méregetjük, elibénk áll mindjárt az a nagy igazság, hogy Szilágyi Dezsőben a magyar liberalizmus és a hagyományos államférfiúi függetlenségnek prototípusa dőlt össze. Bizonyosan Deák Ferenc óta is voltak nagy tehetségű és igen jelentékeny államférfiaink. Vannak, hála istennek, most is. A nemzet géniusza nem volt szűkkeblű irántunk ebben az olyannyira opportunus korszakban sem. És ha a magyar nemzet életerejét kiváló és megbízható államférfiai után lehet mérni, amint hogy lehet is, akkor hazánk jövőjében föltétlenül bízhatunk. De valamennyi között épen ez volt az, akinek egyéniségében a liberális gondolkozás legtisztább sugarai voltak összegyűjtve és aki egész életének szinte megdöbbentő magányossága által a régi, keményebb, nehezen alkuvó államférfiúi függetlenséget legtökéletesebben kifejezte. Mondják és a gyakorlati politikában aszerint is cselekszenek, hogy az a kor, amelyben élünk, már régen nem kedvez az elvszerű tisztaságoknak és nem tűri meg a vezető pozíciókban a határozott államférfiúi karaktereket. A béke, a vagyonszerzés, a gazdasági akció az öszszeegyeztetést, az alkut, az opportunizmust keresi a vezérlő államférfiakban. Ha nem találja meg, a maga képére kényszeríti azt, akit vezérének elismert. És úgy lehet, hogy ennek a hatalmas prokonzuláris férfiúnak is azért kellett egyszerű képviselő gyanánt, egetvívó ambíciói közt szinte magára hagyva meghalnia. De mit jelent ez a koporsó fölött? Semmiképen nem jelenti érdemeinek elhalványodását és egyéniségének nyomtalan elsülyedését az ismeretlenség tengerébe. Ellenkezőleg, a megdicsőülésnek bizonyos fajtája mindig az, ha egy valóban hatalmas férfiú egyszerűségben zárja köztünk le szemeit. A milliók szíve kiérzi, hogy a jellem megtörhetlen ereje tett itt tanúságot a múlékony korszellem ellen. És az örökkévalóságnak tiszta sugara ragyog mindig annak a halottnak a homlokán, aki úgy hal meg, hogy önmagából soha el nem tékozolt semmit. Érdemes maguk is ennek az integer, soha semmi által meg nem csorbult egyéniségnek a kiáramlásai és bizonyosan azért oly határozottak is. Nyilvános pályafutását Deák korában kezdte Horváth Boldizsár mellett a modern Magyarország szervezésével és kodifikálásával. Az ügyvédi hivatás akkor három igen erős jogászt adott az országnak: Csemegi Károlyt, Kozma Sándort és Sziágyi Dezsőt. Ő az utolsó, aki ebből a liberális triászból elköltözött. Az előbbi kettő közt meg volt osztva az európai tudományosság és a magyar lélek. Csemegi modern tudós volt, a legnagyobbak közül való. Kozma a magyar jogászi lélek legnemesebb képviselője. Szilágyi Dezső, aki mint fiatalabb nyomukba lépett, mind a kettőt egyesíteni tudta magában: az óriási tudást a magyar lélek minden hajthatatlanságával és eredetiségeivel. A fiatalabb nemzedéknek, mely politikai és jogászi alkotásait kutatja, nem szabad elfelejteni, hogy ez a hatalmas ember a modern európai tudás minden forrásából bőven merített, idegen nyelveken beszélt, olvasott és nem veszítette el az óriási receptió mellett egy pillanatra sem gondolkozásának magyar sajátságait. Élete pedig változatos volt, de annak egyetlen szakasza sem meddő. Volt igazságügyminiszteri titkár és osztálytanácsos, kodifikátor, képviselő, egyetemi tanár, egy darabig (6 évig) ellenzéki férfiú, majd igazságügyi miniszter, a képviselőház elnöke s végre közlegény a képviselőházban, mint ilyen Tisza Kálmán is. Legnagyobb alkotásai természetesen 1889— 1895-ből valók, amikor a hatalom részese volt mint igazságügyminiszter. Valóban nagy és hatalmas igazságügyi reform-programmjának java már végre van hajtva. Úgyszólván csak az általános polgári törvénykönyv és perrendtartás hiányzik még hozzá, de ezeknek a terve is ott fekszik a publicitás asztalán. Az a lökés, amelyet ő adott jogfejlődésünknek, több mint egy évtized óta hat és hatni fog nagyon soká. Két legnagyobb érdemének a büntető esküdtszék intézményét és a polgári házasságot tartják. Méltán. Ez a két modern intézmény előtte tiszta lehetetlenség volt. Az ő óriási akaratereje nélkül, úgy lehet, ma is az volna. Ő a maga liberális lelkét, hogy úgy mondjuk, ököllel verte bele a nemzeti intézményekbe és mint az eredmény megmutatta, tudta, hogy mit cselekszik. Utolsó nagy akciója, — szinte politikai hattyúdalának lehet mondani, — az összeférhetetlenségi törvény megalkotásánál való közreműködése volt. Ez ismét az ő liberalizmusának és függetlenségének akciója. Befolyása ebben a harcban valósággal összetörte a bank-liberalizmus és az opportunizmus embereit s utat nyitott Széll Kálmán tiszta szándékainak a képviselőházban. Tüneményszerű dolog, hogy egy egyszerű képviselő ekkora hatalommal bírjon egy oly képviselőházban, amelyet a magánérdekek annyira behálóztak. A jövő pedig meg fogja mutatni, hogy ebben is, mint minden más akciójában, tisztán és egyedül a magyar nemzeti érdek vezércsillaga vezette. Nagy volt, mint szónok, hatalmas, mint államférfiú, erős, mint jogász és fönséges, mint férfiú. Ha az ember meggondolja, hogy a Szilágyi Dezső egyéniségének erejéhez sem előkelő születés, sem nagy vagyon, sem családi összeköttetés, sem összetoborzott és jól táplált párt, de még a legmagasabb kegy sem járult semmivel (persona ingratának tartották) s hogy minden ereje és tekintélye tisztán és kizárólag magából az ő egyéniségéből származott, csöndes áhítattal kénytelen megállani abban a márványcsarnokban, ahol földi maradványait az éjjel ravatalra helyezik, s amely szintén az ő hátrahagyott államférfiúi alkotásai közül való. Mint embernek az élete bizonyosan nem volt örömökkel teljes. Azon az úton, amelyen ő áthaladt, kevés virág van elszórva. Családi életet nem élt, nem mintha hiányzott volna belőle a szív jósága és a temperamentum, — mert ebben is dúsgazdag volt, — de mert hatalmas eszével belátta, hogy attól tartózkodniakell. Lemondásai közt talán ez volt a legnagyobb és legtiszteletreméltóbb is egyúttal. Egész élete a hazáé volt. A kötelességeké, a munkáé, a cselekvésé, az alkotásé. Családot nem alapított, pénzt nem gyűjtött s nem kötötte meg erejét semmivel. Élete tehát rideg volt. De ez a ridegség nem volt a sivár homokmezők ridegsége, hanem a messzelátszó óriási kőszál magányossága volt, amelyre tisztelettel és félelemmel tekintett föl mindenki. Megérdemli ez a hatalmas magyar államférfiúi alak, hogy az egész nemzet hálás könyekkel áraszsza el ravatalát. És megérdemli kivált azt, hogy az újuló nemzedékek az ő életéből kutassák ki annak titkát, mi teszi erőssé és hatalmassá azokat, akik a közpályán szolgálják nemzetüket ? ......“ 1 r.. ..... * Előfizetési árak: Szerkesztőség: Budapest, 1901. XXIVI. évf. 210. (7531.) szám. Csütörtök, augusztus 1. | Egész évre . . 28 k. f. Budapest, váci körút 78. ,, lumei m n !• emelet. fe^dévle .7 ’ _ ’ || h°Vá * Up S2°Uemi, TiBzét hová az előfizetések és a lap Jlegjelenik minden nap, ünnep •) szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. szólalások intézendők. jg__—1XMSU____|____i:_____ ___'• •- ------------------.ZIU^lLlfrggüiiü^ij^gEB^^ ....... —— A Pesti Hírlap mai száma 24 oldal.