Pesti Hírlap, 1901. november (23. évfolyam, 302-331. szám)

1901-11-14 / 315. szám

1901. november 14., csütörtök. PESTI HÍRLAP Nagy hatásos vászon, nagy szobortömeg, nagy dob nincs. De fülbemászó, szívhez szóló zene sok apróbb vásznon csendül meg. Hogy a zsebeket is meghatja-e ez a festett zene? Milyen prózai elmeficam ez a kérdés ugyebár ? És milyen furcsa, hogy az úgynevezett művészlelkeknek gyomruk is van, sőt hitelezőik is akadnak. * * * Sétánkat a rendszerető emberhez híven, az I­ső teremmel kezdjük meg, mely — kék. Nemcsak a színe kék, de nekünk a benne lévő művek sem — kék. Ez ugyan rossz vicc, de mikor a terem össz­hatása még rosszabb! A vigasztalódásunk csak az, hogy lesz még jobb is. De hát előbb végig kell járni a kálváriát is. A képek rendezése itt kritikán aluli. Szinte szétzüllik az egész terem, mintha egy csomó ké­pet petárdával robbantottak volna szét s úgy ragad­tak volna összevisszaságban a falhoz. A legnagyobb és legü­resebb vászon itt Ujváry Ignácé. Címe: Duna a váci fordulónál. Zavaros, üres, erőtlen az egész. Ujvárynak van még 26 fest­ménye e tárlaton, amik mind kisebbek és jobbak en­nél, így például a mellette függő »Kis erdő« kitűnő kis kép igen finom levegővel. Nagy vászon Vágó Pál »Becsületügy a Hor­tobágyon« c. vászna tülekedő magyar bikákkal, me­lyeket az odavágtató gulyások fognak szétválasztani. Ennek a magyaros festménynek az a hibája, hogy Vastagh Géza már fenékig kiaknázta ezt a thémát, ha mindjárt Vágó Pál is volt az, aki már Vastagh Géza csecsemő­korában e bika-affairekkel foglalko­zott. Az első impressiónk tehát az, hogy: nini, Vas­­tagh Géza már megint bika-háborút festett. Pedig a gyönyörű alföldi pásztor-képeknek Vágó Pál hivatot­­tabb mestere lenne, csak kissé belemerülne, hogy aztán újabb és újabb ilyen zamatos momentumokat tárjon elénk. A harmadik nagyobb vászon Gr­ünwald Béla „Bércek között“ c. vászna történelmi genre-kép. Kies erdős vidék zöldjében mulatozó főurak, akiknek ta­lán Cinka Panna hegedül. Az előtérben nótázó főúr sárga selyem kaftánja a törökös divatra vall, mely nálunk annyira hódított, hogy egyesek tudvalevőleg a hajukat is feborotváltatták, hogy tar koponyájuk le­gyen. A nótára egy úri leányzó a fűben táncot lejt- E vászon kompozíciója igen érdekes s habár tónusá­ban az egész vászon kissé nyers, az egyes napsü­tötte színek bámulatosan világítanak. Mondhatnánk, hogy ez e terem legjobb képe. A másik „legjobb“ Pacska Ferenc tolnamegyei paraszt leány portraitja, melynek „De szeretnék páva lenni" a címe. Annyi bizonyos, hogy Paczka, aki először is bibliai festőnek indult, azután tájfestőnek csapott fel, most a harmadik korszakát éli s mint magyar genre-festő iditinő teret talált művészéért jél­nek. Tolna megyei tipusai igen zamatosak s rendkí­vüli gonddal és szeretettel vannak festve. E paraszt­leány mellett egy úri leány szőke portraitját állította ki a művész; a cime: egy észak-német leány arc­képe, mely annyira typikus, hogy még a háttér bú­torzata is mind „szőke.“ Nagyobb vászon itt meg Perlmutter Izsák „Ima“ c. vászna. Perlmutter tentvér hollandus-ma­­gyar. A legfúrabb hollandus sem érezheti szebben e­lestől népfaj karakterét és országa színeit. És Perl­mutter technikája is mennyire erős ! Azt mondhatnók, hogy egy második Fényes Adéit, de németalföldi íz­zel leöntve. Perlmutter 13 festményt állított ki, ezek közt néhány elsőrangú műremek. De az „ima“ ke­­vésbbé sikerült. Levegőtlen és nyugtalan háttere zavarja az áhítatot, melyet e vászonnak árasztania kellene. Ha körül száguldunk még e teremben, Kacziány Ödön „Castello di Mare'' c. vásznára azt mondjuk, hogy Böcklines, de sok kékitővel festve, Horthy Béla* „Őszi szántásban a lovak fásak, a talaj téglaporos, G­ölgyessy Arthur „Őszi délután“-ján sok a tojássárga, de „Holdas éj a Balatonon“ c. vászna annál finomabb és poetikusabb, Vajda Zsigmond női arcképében sok a lélek, Ziegler Károly saját arcképe pedig „sneidig“ alkotás, atyja arcképe azonban unalmas komolyan s a bal keze fából van. Csók István „Salome“ c. aktja még fásabb, Stetka Gyula gellérthegyi és lágym­á­nyosi holdvilágos képein folytatja fanatikus sétáig Ferenczy Károly „Cigányok" c. vásznán újra beidézte tavalyi három,cigányát, a remek kék ruhást és en­nek ráadásait, Bosznay István „Nyári napja“ pedig úgy vibrál, mintha szélben festette volna. Egy szobor a terem közepén: Teles Ede „Er­zsébet királynő arcképe, remek, előkelő felfogású mellszobor, fehér márványból. 11-ik terem. A második terem legnagyobb vásznát, a „Krisz­tus imádása“ című triptichont Brunningtnn Flesch Lujza importálta Münchenből. Érzelmes, poétikus és hatásos szent kép ez, a müncheni iskola modorában készítve. Nem tudjuk, hogy ez a Münchenben élő magyar művésznőnk tud-e magyarul, de hogy kivá­lóan tehetséges nő, az már bizonyos. A másik nagyobb vászon itt Hegedűs László „Hercules a válaszúton“ c. festménye. Ez a Hercules Offenbach világából való legény és az ő válaszata se jobbra, se balra nem vezet, hanem a szerelem ör­vényébe. Arról van ugyanis itt szó, hogy Hercules a­ két gyönyörű mezítelen leányzó között választ, ki legyen méltó az ő szerelmére, az-e, aki az ő vérpiros rózsáját kínálja vagy a másik, a szégyen­­lősebb ? Gyönyörűen megfestett női testek, erős férfi akt és buja színek teszik hatásossá e vásznat. Nagyobb vászon még Szenes Fülöp „Sámson és Delila“ c. festménye is, de ez már egészen Ben­czúr hatása alatt áll. Benczin-szineket és Benczin­­drapériákat látunk itt, még a két akt húsa is ben­­czinos. Vagyis hová lett Szenes, aki olyan szívesen kalandozik az ó-testamentum zsidó világában ? Talán visszatért a zsidó királyok dicső udvarához, a szent földre, melynek porában a világ egyik legrégibb ne­mességének , a zsidó hősöknek hamvai nyugszanak ? — Nem, Szenes Fülöp bármennyire is szereti e thómá­­kat, egyéniségét csodálatos módon az ő felső-bányai plein-air tanulmányaiban őrzi meg s mivelhogy tiz ilyen művét állította még ki, később reá bukkanunk. A jobbak közül való Nyilasy Sándor „Vasár­nap délután“ c. műve, mely három tovalejtő szegedi parasztleányt ábrázol vasárnapi díszben. Zamatos, erős magyar dolog ez, fényes bizonyitványa Nyilasy erős haladásának. Itt látjuk viszont Djváry másik nagyobb vász­nát, az »Özvegy asszony udvarát.« Ez már aztán igazán pompás, üde magyar udvar, orgona-virágos, rügyfakadásos tavaszi hangulattal. Hej, ha minden özvegy udvara ilyen virágos lenne ! Magyar tárgya van­ Kernstock Károly »Lányok és egy félkegyelmű« című vásznának is. Ilyen utála­tos képet sem látott még a világ ebben a műcsar­nokban. Itt aztán tótágast áll minden jó ízlés, mert ez a félkegyelmű annyira művésziesen van tolmá­­csolva, hogy az ember menekül előle, mint az igazi hülyék elől. És öntudatlanul is az kiált­­uk a félke­gyelmű előtt: kegyelem, egészen kegyelem! Csak tovább, hogy ne lássuk ezt a művészi problémát, melyért a régi thébaiak halálra ítélték volna Kern­­stockot, mint aki a művészetet megszentségtele­­nítette. Kernstockkal mindjárt kibékülünk az ö kökru­hás leány-portrailja előtt. Ez már igaz művészet! Előkelő felfogás, nyugodtság és mennyi lélek. Bosznay István két nagyobb­­tájképe közül az­­ »Alkonyat« határozottan igen jó, a legjobb valameny­­nyi Bosznay-képek között. Részlet a holt Tisza men­téről , nyárfás ligetek, kitűnően átérzett víztükörrel E kép párja : A »Tisza partján« már elnagyzoltabb. — Olgyai Viktor tájképe: »Egy szép nap vége«, in­kább hatásra törekszik s a jeles grafikus művész pe­dánsan rajzolt fenyő sudarai között alábukkanó nap bucsulényét örökíti meg. Basch Gyula „Miből éljünk“ cimü genre-képe kissé száraz, de tónusa igaz. Br­uck Lajos »Német, bogsáni szénégetők'' c. vásznán a barna tónus bán­tóan dominál. Peske Géza „A tilosban“ c. gyermek­­genre képe a többi Peske-képnél lényegesen jobb és frisseségével arra vall, hogy Peske hosszas betegségét már szerencsésen kiheverte. — Túri Ödön „A paraszt“ c. képe igen friss és kellemes magyar genre-kép, elős zabot arató parasztlegénynyel. Túli többi vásznán is igen szorgalmasan tanulmányozza a magyar népet. Nagy Zsigmond „De profundis“ c. vászna négy imádkozó kapucinus baráttal, kissé üres. Nem ragadja meg a lelkünket. — Stetka Gyula két portraitja hús­­színeiben zsíros hatású, Endrey Sándor Tisza Kálmán arcképével megint igen nagyot haladt. A nagyváradi „martyr“ száraz, szürke alakját elmaradhatatlan kék szemüvegével kitűnően tolmácsolja End­­rey, akinek még két kiváló portraitja igazolja igaz tehetségét. — K. Spányi Béla „Nyírfák“ című tájképe erős, poetikus alkotás, szép bársonyos barna színekkel. Vaszary János „Hangulat“ c. kis tájképe pedig igen hangulatos, mesteri zöldség, de a legtöb­ben azt fogják mondani, hogy 1400 koronáért egész zöldséges piacot vehetnek meg. (Legközelebb tovább sétálunk.) Kézdi-Kovács László: Dr Hazay István halála. A politikusok között s azok körében, akik Budapest előkelő hivatalnoki világában ismerősök, mély megdöbbenést okozott az a hír, hogy dr Hazay István miniszteri osztálytanácsos ma este szívszélhü­­dés következtében hirtelen meghalt. Megdöbbenést és mély szomorúságot keltett a hír nemcsak azért, mert Hazay István rendkívül kedvelt, tehetséges, páratlan szorgalmú tisztviselő volt és mint Széll Kálmán mi­niszterelnök titkára és bizalmasa, a közéletben jelen­tékeny szerepet játszott, hanem a haláleset előzmé­nyei is olyanok, amelyek a legnagyobb mértékben meghatók. Hazay Istvánt akkor érte a szívszélhüdés, amikor édesanyját látogatta meg a Vörös­kereszt­kórházban s afölött való aggodalma, hogy az anyján véghez vitt műtét kedvező eredménye nem bizonyos, annyira hatott rá, hogy összeesett és meghalt Az eset este kevéssel hat óra után történt s pár perc alatt hire futott egész Budapesten. Hogy megértessük a nagy részvétet, mely a hir nyomán keletkezett, meg kell ismertetnünk az olvasóval az elhunyt Hazay Istvánt, a következőkben: Amióta Széll Kálmán miniszterelnök lett és mint miniszterelnök a képviselőházban megjelent, mindig a közelében lehetett látni a vöröses-szőke, szikár fiatalembert, akinek minden mozdulata maga az igénytelenség és szerénység volt. A miniszterel­­nökkel együtt érkezett, a Házban a folyosón vára­kozott, míg Széli a miniszteri szobában intézte a dolgait. Eközben is folyton kiszólt Széli ! — Kérem, Hazay . . . Ez az ifjú ember, kit eleinte igénytelen kül­seje miatt senki sem vett észre, volt Hazay István, akkor miniszteri fogalmazó, akit Széli azonnal mi­niszteri titkárrá léptetett elő. A miniszterelnök mindent Hazayval intéztetett. A Házban is mindig ott kellett lennie a teremben, hol az írói karzat mellett volt a helye s minden harmadik-negyedik percben odament hozzája Széli és egész csomó fontos és titkos teendőt bízott rá, amit Hazay a jegyzőkönyvébe feljegyzett, így hamar feléje irányult az érdeklődés és képviselők meg mindazok, akiknek a miniszterelnök­­nél és belügyminiszternél dolguk volt, igyekeztek megismerkedni Hazayval. Kitűnt aztán, hogy az alig harminckét éves ifjú ember mindenképen érdemes a figyelemre. Széll Kálmánnak valósággal jobb keze volt. Rendkívül nagy tanultságával minden politikai és közigazgatási kérdés­ben otthonos volt. Semmit se kellett keresgélnie, a legtöbb törvényt könyv nélkül tudta. Emlékezőtehetsége bámulatos volt. Nagyon megbecsülendő volt benne rendkívüli tapintatossága, melylyel az emberekkel bánt. Naponként száz meg száz dolog fordult meg a kezén. Mind számon kellett tartania, kik akarnak be­szélni a miniszterelnökkel, milyen ügyben és mikor, másfelől pedig a miniszterelnök nézetét és vélemé­nyét kellett számbavennie mindezen jelentkezőkkel és ügyeikkel szemben. Ezenkívül nagy halom admi­­nisztracionális dolog intézése várakozott rá. Reggeltől késő estig egy percig sem pihent. Útjaiban mindenütt kisérte a miniszterelnököt Rátótra, Bécsbe, Ischlbe és sohasem volt pihenője, de nem is akart pihenni. Az ismerősök csodálkoztak a rendkívüli buzgal­mon. S alig is hitték el, hogy Hazay tulajdonképen nem szorult rá ez óriási munkával járó hivatalra, mert Hazay István igen gazdag ember volt. Birtokai voltak Esztergom megyében, Budapesten pedig a Jó­­zsef-körúton két nagy jól jövedelmező háza, úgy, hogy Hazay István évi jövedelmét harmincezer forintra

Next