Pesti Hírlap, 1901. december (23. évfolyam, 332-361. szám)

1901-12-01 / 332. szám

Budapest, KiO?« XXDL évf. 332. (7613.) szám. Vasárnap, december I. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — f.­­Félévre................... k­ . — , /Negyedévre ... 7 , — „ Egy bőra..... 2 » •40 . Egyes szám ára 8 f. Vidéken 10 L Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is­ Szerkesztőség: Budapest, váci-körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. A Pesti Hírlap következő száma hétfőn —­december 2-án — délelőtt jelenik meg." Változás a Vatikánban. Magyarországon határozottan örömet okoz, hogy a jó öreg báró Revertera megválik a Va­tikán mellett viselt nagy­követi állásától s he­lyébe a nála épen 30 esztendővel fiatalabb gróf Szécsen Miklós, Szécsen Antal fia, a külügymi­nisztérium első osztályfőnöke megy Rómába a pápai Curia mellé. Az örömet nemcsak az okozza, hogy gr. Szécsen Miklós magyar ember. Bár ez is. A magyar urak fiai, ha diplomáciai pályán nevel­kednek fel, elvégre is halovány magyarok. A monarchia együttes érdekeinek örökösen kiegyen­lítő szemlélése a dolog természeténél fogva las­san elbágyasztja lelkükben a fajszeretet erő­sebb impulzusait és hozzászoktatja őket a nem­zeti életen kívül álló hatalmi érdekek mérle­geléséhez. Olyan kivételes ember, mint Andrássy Gyula ritkaság, de egyébiránt ő sem nevelke­dett a diplomáciai előcsarnokokban, hanem, épen a forradalmon kezdte. Azzal tehát, hogy itt vagy ott magyar ember kerül kiváló diplomáciai állásba, még nincs sok mondva. De valami mondva van mégis. A nemzethez tartozás gondolata megvan még a legsimábbra vasalt diplomáciai elmékben is. És semmi szín alatt sem lehet az közömbös reánk nézve, ha egy olyan állásban — ahol sokkal több magyar érdek kulminál, mint álta­lánosan hiszik — nem egy hozzánk teljesen idegen, minket nem ismerő, a dinasztikus érde­kekkel egybehangzó érdekeinket talán helyesen fölfogni is alig képes osztrák-német, cseh vagy lengyel diplomata őrzi a monarchia érdekeit, hanem egy olyan férfiú, ha még oly konzerva­tív is, aki magyarnak született, akinek apja történetíróink közé tartozott s aki száz és ezer fonállal van mégis odafűzve hazájához, amely­nek igazi érdekeit jól kell hogy ismerje. Nagy különbséget tesz ez mégis, már csak a dolgok látása tekintetében is. Ezúttal pedig még nagyobb különbséget tesz az, hogy a Vatikán politikája a két állam közül egyenesen Magyarországot érdekli köze­lebbről, ahol a katholikus vallás (Horvátország­ban és lejebb) az állam életérdekeibe vág bele s ahol a különböző vallásfekezetek és nemzeti­ségek kombinációja jóval kényesebb, mint a tulnyomólag katholikus Ausztriában. Ámbár hogy odaát is elég fontos a Vatikán politikájá­nak ellenőrzése, azt elismerjük. Nem kell azt semmiképen hinni, hogy a Vatikánnál levő nagyköveti állás a parádénak és a Cinecurának bizonyos neme. Bizony nem az. Amikor 1870-ben a pápai állam megszűnt s a pápaságnak a Vatikán maroknyi területe maradt meg souverain föld gyanánt, az európai államok jól tudták, mit cselekszenek a diplomá­ciai képviselet föntartásával. A pápaság az ál­lamterülettel nem veszítette el politikai hatal­mát az egyes országokkal szemben. A lelkek fö­lött való hatalom mindig egy neme a király­ságnak. És mint a történetből tudjuk, ez a királyság olykor hatalmasabb, mint az, amelyik fegyverekre támaszkodik. És mivel a római­ Egyház feje még mindig nem eresztette szélnek a földi királyság gondolatát sem (Zichy Nándor is mindennap imádkozik érte), van tehát politi­kája is, mely a katholikus vallás általánossá­gánál fogva, kivált mi reánk nézve, nagyon is döntő fontosságú lehet. Hogy az is, azt nem kell ma megmagya­rázni senkinek. Elégen fölül tudva van. A Va­tikán a hármas­ szövetségnek természetes ellen­sége. Nemcsak a történet ereje által az. Hogy az olasz királyság fosztotta meg a pápát a világi hatalomtól és hogy csakis annak elgyöngü­lésé­­től remélheti annak visszaállítását, banális igaz­ság. Szintúgy a protestáns német császársággal való természetes ellentéte is, ami Franciaország­gal való szíves viszonyának alapja. A Vatikán tizedrészét sem tűrné el tőlünk annak a szer­zetes-üldöző politikának, amelyet Franciaország­tól tízül. Ausztria-Magyarország és dinastiája az egyetlen, hatalom a három között, ahol a Vati­kánnak legalább történeti rokonszenvei vannak. De hogy miképen használja ki itt is egyetlen cél felé törekvő politikájával ezt a kedvező hely­zetet, bőven ismeretes. Rampolla a legeszesebb államférfiak egyike. Azzal a csodálatos ügyes­séggel, ami csak a jezsuiták sajátja, folyton rajta tartja a kezét a monarchiának legkritiku­sabb területein. És ezek a területek rendesen Magyarországhoz tartoznak. Tavaly láttuk, mint hozza össze Zág­rábban egy láthatatlan kéz a délszláv katholi­­kusokat, világosan abból a célból, hogy a kath. délszláv állam megalkotásának gondolata ki ne aludjon. . Stroszmayer gyakovári püspök csudá­latos előrelátással van elhelyezve annak a há­lónak a közepén, amelynek szálai, Zágrábról nem is szólva, Sarajevóig, Raguzáig és Laibachig szövődnek a horvátok, a bosnyák katholikusok, a dalmát katholikusok és a szlovének közé. Az, hogy egy szál Prágáig visz, fájjon Bécsben. De annyi bizonyos, hogy amerre ez a háló elterül, sem a magyaroknak, sem a hármas-szövetség­nek barátjai nincsenek. Imént a San Girolamo ügyben láttuk en­nek a hálónak tovább-szövését. A slavo­­rum (sensem bréve Rampolla és Strosz­­mayer ügyes műve volt s a római dalmát in- A hétről. Hízelkedő, ki rég kiadtad Nagy dies-szuperlativusid, Ma szinte szívem fáj miattad, Hol lelsz ma szép szót ? — ez búsit. Pedig komoly marasztalásra Most volna már igaz, nagy ok: Hát mélyen egy beszéd varázsa, A főminiszter most ragyog. Igy nem beszél, csak a tehetség S de szívre valló szenvedély. Egy elme csorbáit keresték S kitűnt a finom elmeél. Egy jellemet véllek puhának S „kikezdjük!“ — szóltak vakmerőn, De hajh, szájtátva bámulának A felboszantott és­erőn. Valámcikázva s mennydörögve Zúgott e szép szó-zivatar. Miként hatott felső körökre? Ki ezt fontolja, nem magyar. Hogy sértve látják etikettjük Netán a bécsi spanyolok? . . . Eh, mi a bátor szót szeretjük S nem azt, mely kortel s nyavalyog! Udvari titkokat nem ismer se szellemünk, se közjogunk. Minisztert, aki szólni is mer Mind szívesen pártul fogunk. Csak tönkrevert néppárti balnak Nyújt a spanyol hit csepp vigaszt, A­­thon nem érez aggodalmat, Hisz el se tudja hinni azt. Hanem, ha etikettről van szó, Még a spanyolt csak lenyelem. Már a porosz -— kevésbbé vonzó S mint vámpír ül a lengyelen, A porosz etikettnek őre Kegyetlen, sértő, durva bot. A zsönge lengyel gyermek-bőrre Schulmeister ur sújt avval ott. Még ezelőtt vagy harminc évvel A régi jó Schulmeister­ek Hada, fegyelmes honfi hévvel A franciákat verte meg. A német egységet csinálták Az AU-Schulmeister fegyveri. A korcs utód — mily rút silányság! Kis lányok üllepét veri. S mind germán nemzeti apostol Schulmeister, altiszt s polkcáj. Ki módszerükből néha kóstol, Biz­annak teste-lelke fáj. S m­egesküszik már ott a gyermek, Dühítve irgalmatlanul, Hogy, mit beléje bottal vernek, Germán szót dacból sem tanul. Nemzeti szégyen s balszerencse Ily nemzeti apostolok. Magyart ilyektől Isten mentse ! Poroszszal én nem gondolok. De olvasók, kik velem együtt Már a poroszt megvetitek, Hogy ne túlozzunk, ne feledjük: Még szebb az angol etikett! Az már a legszebb! . . . Szablya éllel ■ S puskával győzni ha nehéz, Kórsággal irtsuk és kötéllel A búrt, am­ig nem mind kivész! Asszonyt ölünk — hisz fiat szülhet, És gyermeket — hisz nagyra nő. — Így báré hőshalál s becsilet, De Angliáé a jövő. A dolgát Chamberlaine úr érti, Ez csunya fingó, de titán! Zord, nagyszabású államférfi, — Vagy nagyzolás őrültje tán ? . . Ez-e ? vagy az ? — ne szálljunk perbe, A kettő voltaképen egy. Ha végre győz — a Westminster-be, Ha nem — csak a Bedlam-ba*) megy. Koboz. *) A W­e­st­m­i­n­s­t­e­r az angol nagy emberek pantheonja, a Bedlam pedig a londoni L­i­p­ó­t­­m­ez­ő. A Festi Hírlap mai száma tu oldal.

Next