Pesti Hírlap, 1902. január (24. évfolyam, 1-30. szám)

1902-01-30 / 29. szám

4 PESTI HÍRLAP 1902. január 30., csütörtök. ORSZÁGGYŰLÉS. 1. A képviselőház mai ülése egyhangúan kez­dődött, de annál zajosabban végződött, még pe­dig olyan zajosan, hogy nem a béke korszak­nak, hanem a legháborusabb obstrukciós világ­nak is nevezetessége lehetett volna. Ami az ülés legbecsesebb eseménye volt, azt alig is vették észre, tudniillik, hogy Plósz Sándor igazságügy­miniszter benyújtotta a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslatot. A költségvetés általános tárgyalását foly­tatták és elsőnek Hortoványi József szólalt fel. Az ő beszédében fel lehetett volna fedezni az egyik vihar magvát, tudniillik támadta a demo­­karciát, mely a Király­ utcából hozott sárral do­bálja a nemességet. Ez a mostani pökhendi demokráciát — kiáltotta közbe Rakovszky István. Aztán Miklós Ödön szólalt fel a szabad­­elvűpárti részről és dicsérte a kormányt, teljes bizalmát fejezve ki iránta. Ezzel szemben a függetlenségi oldalról Csávolszky Lajos erősen támadta a költségvetést és a kormányt. Most a szász Lindner Gusztáv felszólalása kö­vetkezett s az ő beszéde volt okozója a képviselő­ház mai első szenzációjának. A szász képvise­lők egy része tudvalevőleg a mostani választá­sok zavarosságait felhasználva, külön nemzeti­ségi programmal jött be a képviselőházba s ezek közé tartozik a nagyszebeni Lindner Gusz­táv, aki egyenesen a zöld szászok programmját hozta be és ezt hangoztatta. Mikor azonban odáig érkezett, hogy a törvények megtartását tagadta, s a nemzetiségek nyelvének elnyomását pana­szolta, mint jogtalanságot, a szélső baloldal fel­zúgott ! Pichler Győző előre szaladt s úgy ki­áltotta : — Nézzék meg a német politikát. Ott kidobják a lengyeleket s itt így mernek be­szélni. A többi függetlenségi képviselők csatlakoz­tak Pichlerhez, míg a szász képviselők Lindnert védelmezték egy-egy közbeszólással. A vihar egyre nagyobb lett. Leszkay Gyula ezt kiáltotta a szászok felé: — Az volt a hiba, hogy befogadták Ma­gyarországba az ilyen népet! Az elnöki székben Dániel Gábor ült, aki Pichler Győzőt a miniszterelnök „halljuk az el­nököt !“ figyelmeztetése folytán rendreutasította. És még jobban föltüzelte a Házat, mig Lindnert merészebbé tette s most már Lindner odáig ment, hogy a magyar szupremáciát is megtagadta. Erre már a jobboldal is fölzúgott és erélyesen követelte a Lindner rendreutasítá­sát, ami nagy zaj között meg is történt Leszkay Gyula is mutatta a tanulságot ezekkel a szavakkal: — Ez a következménye annak, hogy a kormány mindig a nemzetiségekkel paktál. Mindamellett Lindner bevégezhette a be­szédét, mert nyugodtan állott a helyén és a veszedelmes tanokat, tudományos fejtegetések és idézetek közé pakolta. Ez az izgalom alig múlt el, amikor sokkal erősebb zavarta föl a Házat. Időközben tudni­illik megérkezett Vázsonyi Vilmos, aki értesült a Hortoványi által mondottakról és erre válaszolni akart. Ismerősei igyekeztek lebeszélni róla, tudván a Vázsonyi-ellenes hangulatról. Azonban Vá­­zsonyi nem engedett Fölállott és beszédhez fo­gott. De mindjárt a második mondatánál ellene zúdult a néppárt: — Nem hallgatjuk meg! Hortoványi nem nevezte meg, tehát ne beszéljen! A jobboldalról is hasonlót kiáltottak s általán az egész Ház Vázsonyi ellen foglalt állást kényessé akkor vált a helyzet, mikor Rakovszky szemére vetette, hogy megmozgatta az utcát, betörette az ablakokat s aztán meg­ugrott — Hazudik, aki azt mondja! — felelte Vázsonyi. De amikor nagy zaj kerekedett s rendre­utasítást követeltek, Vázsonyi úgy korrigálta a szavait, hogy az őt gyanúsító sajtóra mondta, hogy hazudik. Erre a függetlenségi párt is erélyesen ellene támadt s a körülötte lévők azt követelték, hogy Vázsonyi menjen ki a fü­ggetlenségi pártból, minthogy ott nincs helye s ők nem tűrik meg, nem tartozik a pártjukhoz. Nagy kavarodás keletkezett, a képviselők felugrottak, a padokon dörömböztek. Rakovszky újból felszólalt és azt mondta, hogy Vázsonyi bujkál, nem akar felelni a tetteiért. Most a szabadelvű párt is Vázsonyi ellen tüntetett, tap­solt Rakovszkynak és kiáltotta Vázsonyi felé: „Ki vele!“ Vázsonyi Vilmos már kijött a padból és a padok előtt akart beszélni. De a fülsiketítő zajban semmi egyebet nem lehetett hallani mint ezt a folyton fenyegetőbb kiáltást: — Ki vele! Ki vele! Az izgatottság oly mérvű volt, hogy már­­már komolyabb bajtól is lehetett tartani. Vázsonyi kiment a teremből s eltávozott a képviselőházból. A képviselők mind egy nagyfr csoportban álltak még, mig az elnök az ülést felfüggesz­tette. A szünet után sem lehetett folytatni a ta­nácskozást, úgy, hogy a mára kitűzött inter­pellációkat is holnapra kellett halasztani. 11. A képviselőház ülése jan­ 29-én. Elnök : Gróf Apponyi Albert, később Da­niel Gábor. Jegyzők : Lázár Árpád, Nyegre László, Illyés Bálint. A miniszterek közül jelen van­nak : Széll Kálmán, Lukács László, Hegedűs Sán­dor, Wlassics Gyula, Plósz Sándor, Darányi Ignác, Cseh Ervin. Ülés kezdete délelőtt 10 órakor. A jegyzőkönyv hitelesítése és az iratok fölmu­tatása után Plósz Sándor igazságügyminiszter benyújtja a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslatot s ennek indokolását kiadják az igazságügyi bizott­ságnak. Következik a költségvetés általános tárgyalásának folytatása. Hortoványi József a liberalizmus fattyúhajtá­sának nevezi az újabb divatú demokráciát. A Király­­utcából hozott sárral dobálják a régi nemesi osztályt. Nem tudtuk eddig, mit akar a demokrata párt. Kép­viselője a Házban programmja kifejtése helyett a régi nemesi osztályt támadja, amelynek pedig kö­szönhetjük, hogy itt vagyunk. Eddig a nemesség nyolc századon át fönntartója volt az országnak. A haza függetlenségéért vivott harcokban a nemes együtt küzdött a jobbágygyal s ez a vérkeresztség szülte az igazi demokráciát. (Helyeslés a baloldalon.) Rakovszky István : Ez a mostani a pökhendi demokrácia. (Mozgás.) Hortoványi József azt fejtegeti ezután, hogy arra kell törekednünk, hogy a tőke épen olyan esz­köze legyen a fölbirtokosnak, mint az iparosnak. A gazdasági kiegyezés kérdéséről szólva, kijelenti, hogy Ausztriával való gazdasági viszonyainkat csak az ön­álló vámterülettel lehet rendezni. Nem fogadja el a költségvetést. (Helyeslés a baloldalon.) Miklós Ödön ! Az előadó rámutatott arra, mit jelent egy országra nézve a rendezett költségvetés, de az bizonyos, hogy tekintve az eddigi nagy igénybe­vételét az állam erejének, nem lehet tagadni egyes aggasztó jelenséget. A gazdaosztály helyzete szomorú. A 4.460.000 válságban levő birtokos helyzetének szanálása az állam közbejöttével elodázhatatlan. A gazdaság hanyatlik, nagy kárára van a kivándorlás, mely már valósággal lázas mániává fejlődött. Meg kell vizsgálni, mi az oka ennek a kivándorlásnak, bár bizonyos, hogy az a pénz, melyet a kivándorlott munkás hazaküld, oly varázs, mely ellen küzdeni alig lehet. Igazán nem tudja, mi­féle intézkedések le­hetségesek ellene. Az az izomerő, melyet az Ameri­kában levő magyarok az amerikai mezőgazdaságnak adnak, évi egy millió dolláron jóval felüli összeget képvisel, ami épen oly hasznára van az amerikai mezőgazdaságnak, mint kárára a magyarnak. Fölveti a gazdasági raktárak intézményének ügyét, sürgeti a folyók szabályozását és hajózhatóvá tételét. (Fölkiál­tások : Elég volt a vízi biztosból!) Minden költség­­mély a szállítás könnyítésére szolgál, egyszersmind a gazdákat szolgálja. Azonban az ipar és kereskedelem helyzete is szomorú. Az iparvállalatokat védelmezni kell s megnyugtató a pénzügyminiszter ama nyilatkozata, hogy az állami gyárak a magániparvállalatoknak konkurren­­ciát csinálni nem akarnak. A segítés egyik forrása, hogy vannak oly intézmények, melyek révén lehet az államháztartás bajain segíteni a polgárok meg­terhelése nélkül. (Fölkiáltások : Példán! ?) Ilyen az adóreform, mely a nyomasztó pótadóktól fogja megszaba­dítani az országot.­­ Zaj.) A szászmonopólium behozatala is, mint Oroszország példája mutatja, oly erőforrás, melyhez a polgárok megterhelése nélkül jut az or­szág. Nézete szerint ez már elkerülhetetlen. (Helyes­lés.) Hivatkozik Széll Kálmánnak a Kerkápoly-minisz­­térium idejében mondott beszédére, melyekben már benne vannak a szanálás kalapelvei. (Zaj a balolda­lon.) A kormány iránt való bizodalma kijelentésével a költségvetést elfogadja. (Helyeslés jobbról.) Csávolszky Lajos azt hangoztatja, hogy ná­lunk még a szentesített törvény végrehajtása sem komoly dolog. Oly hivatalokat fizetnek és építkezést rendelnek el, melyek a költségvetésbe nincsenek fölvéve. Az állami számvevőszék nem teljesíti a túl­­kiadásokkal szemben kötelességét. Az egyik főerőssége a pénzkészlet gyűjtés, szóval az irreális költségelő­irányzat. Pichler Győző : Mennyi az eltitkolt fölösleg ? Csávolszky: Ezt a rejtett fölösleget a mi­­niszter nemcsak magyar magán, hanem bécsi intéze­teknél, sőt bukó­intézeteknél helyezte el. Több száz milliót helyezett el magán­bankoknál a miniszter, a pusztuló néptől elvette, hogy a bankoknak adja. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. Az első vihar. Lindner Gusztáv a szász kérdésről beszél. Fel­olvassa a 61-iki felirat egy részét, amely nagyon mél­tányos a szászok iránt. S a válasz is hasonló volt a feliratra. Már akkor is hangsúlyozták a nemzetiségi kérdés békés megoldását. Szép ígéreteket tettek akkor a nemzetiségeknek. De ezek a horvát testvé­rekkel szemben érvényesülnek csak. (Nagy zaj a szél­sőbalon.) Pichler Győző: Kinek a véleménye? Lindner Gusztáv: A mi nép programmunk­ negyedik pontja értelmében az állam nyelve, mint olyan, jogosult . . . (A­agy zaj és mozgás a szélsőbal­ oldalon. Hallunk! Halljuk! a középen.) Lengyel Zoltán : Gyönyörű elismerés ! Köszön­jük ! (Nagy zaj.) Lindner Gusztáv: ... de a nemzetiségi egyenjogúságról szóló 1868: XLIV. törvénycikk és a később létrejött törvények, amennyiben az ál­lam nyelvének az idézett törvénycikk által tu­lajdonított túrsúlyt nem emelik, a jog és szabad­ságnak azon legkisebb mértékét tartalmazzák, mely az országnak nem magyar ajkú nemzetiségeit meg­illeti. (Nagy zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) Pichler Győző: Ez a pótens törvény! Ez Vil­mos császár véleménye ! (Nagy zaj.) Ott is ezt gon­dolják ! (Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon. Halljuk ! Halljuk) Ennek csenget.) Ez a Démét politika. (Szűnni nem akaró zaj a ba oldalon.) Ott nézzék meg, hogy mit csinálnak! (Folytonos nagy zaj jobb felől.) Ki­dobják a lengyeleket! Itt pedig így beszélnek. (Foly­tonos nagy zaj a baloldalon, felkiáltások jobb felől ! Halljuk ! Halljuk!) Elnök: (Csönget.) Csendet kérek! (Zaj.) Pichler Győző: Jogosult az államnyelv! Men­jenek oda, nézzék meg a lengyeleket, sorban pusztít­ják és gyilkolják! (Folytonos nagy zaj. Felkiáltások jobbfelöl: Haljuk! Halljuk!) Elnök : (Csönget.) Csendet kérek! Ne méltóz­­tassék a szónokot közbeszólásokkal zavarni. (Helyes­lés jobbfelöl. Nyugtalanság a szélsőbaloldalon.) Prohler Győző : Abszurdum ilyet mondani a magyar képviselőházban. L­ágy zaj és mozgás a bal- és szélsőbaloldalon. Felkiáltások a jobboldalon : Rendre !) Menjenek el Lengyelországba! Nézzék meg, mit csinálnak Pozenben ! (Zaj.) Elnök: Pichler képviselő úr ne beszéljen közbe! (Élénk helyeslés a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk! Egy hang a középen : Mi megszereztük a hazánkat­­, mert csak a szónokot illeti a szólás joga. (Helyeslés jobbfelől.) Pichler Győző: Önöket megtűrtük, nem ma­guk szerezték ezt az országot. (Nagy zaj és felkiál­tások a jobboldalon­. Halljuk az elnököt!) Leszkai Gyula: Az volt a hiba, hogy befo­gadták Magyarországba az ilyen népet. (Nagy zaj és mozgás.) Pichler Győző: Ne csináljanak külön törvé­nyeket maguknak ! (Szűnni nem akaró zaj és felki­áltások a jobboldalon : Rendre!) Elnök: Pichler képviselő urat közbeszólásaiért rendreutasítom. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a bal- és szélsőbaloldalon.) Pichler Győző : Bánom is én! Tessék rendre­­utasítani huszonötször ! (Nagy zaj és mozgás.) Jogo­sult az állam­nyelv ! És mi ezt hallgatjuk. (Nagy zaj.) Elnök: Pichler képviselő urat újra rendre­utasítom. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Leszkai Gyula: Tanítsák meg, mit szabad itt egy szásznak beszélni. (Zaj.) Széll Kálmán miniszterelnök: Halljuk az el­nököt! (Folytonos zaj.) Elnök (Csenget.) Csendet kérek. Nem hallom a zajtól, mit beszélnek! (Zaj.) Pichler Győző: Ez tanította Kolozsvárott a közjogot. (Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalom Rendre!) Molnár Jenő: Jó kis közjogot tanított Ko­lozsvárott! (Folytonos zaj.) Lindner Gusztáv: E Házban én nem érez­hetem magam hivatva arra, hogy Poroszország kor­mányát védelmezés alá vegyem a lengyelek dolgá­ban elkövetett intézkedések miatt. Mi itten magyar ügyeket tárgya­lnk (ügy van ! ügy van!) és ennél­fogva én nem a lengyel, hanem ezen ügyekkel fog­lalkozom. (Helyeslés a középen.)

Next