Pesti Hírlap, 1902. június (24. évfolyam, 148-170. szám)

1902-06-01 / 148. szám

1902. június 1., vasárnap. PESTI HÍRLAP ______________________- nak más a kormánya, az a senki országa. Gya­núsította az újságokat, hogy nem foglalkoznak a Budapest utcáin látható bosnyákokkal. Annál inkább pártfogásukba vette őket Rakovszky. Azt mondta, hogy a boszniai kormány igazság­talanul és kegyetlenül bánik a bosnyák moha­medánokkal. Indítványozta, hogy bizottságot küldjenek ki a bosnyák viszonyok tanulmányo­zására s a bizottság aztán a jövő évi delegá­ciónak jelentést tegyen. Okolicsányi László csat­lakozott Rakovszky indítványához. Nagy figyelem között állott föl aztán Kál­­lay Béni közös pénzügyminiszter és reflektált a fölhozott kifogásokra. Világos magyarázatokkal eloszlatta a homályt afelől, mintha Bosznia kor­mányzásában valami rejtegetni való volna. A zárszámadások és a közös aktívák le­számolását is kész előterjeszteni,­­ mihelyt ezt a törvényhozás rendeli. Rámutatott Boszniának minden téren való haladására, arra a politikára, melyet ott folytatva, kilátása van rá, hogy az állapotokat teljesen rendbe­hozza. Elégületlenek létezését elismerte, mert ez a keleti nép sajátsága, az erős pártoskodás, a folytonos dulakodás, melyek végén aztán csak a győztes az elégedett, a többi elégületlen. Tanúbizonyságot tett a kormányzásban erős kezéről és igaz jó szándékainak, sikeres kor­mányzásának önérzetében arról, hogy a demon-­­­stráció elől nem hátrál meg. Sorra foglalkozott a panaszokkal, sok komikust és igaztalant mu­tatott be. Kállay nagyon okos és tanulságos beszéde közben a sajtót is megvédte a gyanúsí­tások ellen. Ez egy kis összeszólalkozásra adott okot Bolgár Ferenc és Rakovszky István között. Rakovszky általánosságban becsmérelte a sajtó élén állók karakterét, mire Bolgár Ferenc ezt visszautasította. Rakovszky igyekezett is hamar visszaszívni állítását. Bosznia kormányzását gróf Keglevich István védte, elismeréssel nyilat­kozva Kállay érdemeiről. Kisebb felszólalások után a vitát bezárták és szavazásra került volna a sor, de erre az időre az ülésterem már gyér népességű volt, úgy hogy Ókolicsányi kívánságára megszámlál­ván a jelenlévőket, kiderült, hogy a delegáció nem határozatképes. A szavazást tehát a hétfői ülésre halasztották. 9 • * A magyar delegáció ma délelőtt tíz órakor nyil­vános ülést tartott. Az ülésen gróf Andrássy Gyula elnökölt. A közös kormány részéről jelen voltak: Go­­luchowski gróf külügyminiszter, Kállay Béni közös pénzügyminiszter; a magyar kormány részéről Széll Kálmán, Lukács László és báró Péterváry Géza. Az ülés megnyitása után elnök elrendeli a he­tes albizottság tagjainak megválasztását Az albizott­ságba megválasztották báró Dániel Ernőt, Palk Mik­sát, Hegedűs Sándort, Miklós Ödönt, Münnich Aurélt, Perczel Dezsőt és Szerb Györgyöt. Következik a bosnyák költségvetés tárgyalása. Münnich Aurél előadó a négyes albizottság nevében elfogadásra ajánlja a költségvetést és indít­ványozza, hogy Kállay közös pénzügyminiszternek Bosznia kormányzásáért elismerést fejezzenek ki. Gróf Wilczek Frigyes azt mondja, hogy 22 éve van kormányzásunk alatt Bosznia-Hercegovina s azóta jogszokássá fejlődtek a közigazgatás terén érvé­nyesült elvek. Nem felel meg a 67­­- XII. törvénycikk­nek, hogy Bosznia-Hercegovina a közös pénzügy­­miniszter kormányzására bízatott. Nem helyesli azt sem, hogy a delegáció elé terjesztik Bosznia-Her­cegovina költségvetését. Ez sem nem szükséges, sem nem célszerű. A vámszerződések előterjesztését sür­geti. A múlt delegációban Ugron Gábor kifogásolta, hogy a közös aktívák sehol el nem számoltatnak, pe­dig a közös aktívákból kap kölcsönöket Bosznia-Her­cegovina. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy a közös aktívákról szóló elszámolás nem tartozik a de­legáció elé. Nem látja ezt a kérdést ez által elinté­­zettnek, azért veti most fel itt. Az elszámolást itt a delegáció előtt tartja szükségesnek. Nem lehet az, hogy közpénzek elszámolás nélkül maradjanak. A kö­zös aktívák kérdésének elintézése nem tartozik a de­legáció elé, de máskép nem szólhat a pénzügyminisz­terrel s ezért kérdi, hogy hajlandó-e a pénzügymi­niszter jelentést terjeszteni ide s igy közvetve a két állam törvényhozása elé. Fölemlíti, hogy most Buda­pesten több bosnyák van, és úgy, mint az előző években, hogy panaszt tegyenek a bosnyák kormány­zás ellen. Kérdi, hogy hajlandó-e a pénzügyminiszter ez embereket fogadni s ha nem, miért nem ? A költ­ségvetést különben elfogadja, kivéve a hegyi ütegek újjászervezésére vonatkozó tételt. Rakovszky István azzal kezdi, hogy egy ál­lamférfin azt mondotta, hogy Ausztria a valószínűt­lenségek hazája, ez nem találó megjegyzés, mert Ausztria nem a valószínűtlenségek, hanem a lehetet­lenségek hazája. Lehetetlen állapot, amelyben a de­legáció benne van; tárgyal egy országról, amelynek más a szuverénja, más a kormánya, az ország maga a senki országa, s amihez a delegáció hozzájárul, annak nincs értelme, mert a delegáció hozzájárulása nélkül is megvalósítják a költségve­tést. Különös, hogy az újságok mélyen hallgat­nak, ha Boszniát tárgyalja a delegáció. A pénzügy­­miniszter is int, hogy erről nem tehet. A szent Márk­­téren a legidegenebb embernek is tenyerére szállnak a galambok s eszik a kukoricát. Ha Budapestre jön az idegen s kitárja tenyerét, ha jó aranyos búzasze­­mek vannak rajta, rászállnak a galambok s abból szívesen habzsolnak. Ez az oka, hogy a sajtóban olyan mély csönd uralkodik és senki sem veszi észre az utcákon járkáló bosnyákokat, akik ajtóról ajtóra járnak és senkit se találnak otthon, se szuverént, se kormányt, se atyáskodó közös pénzügyminisztert. End­i­getáris szempontból foglalkozik a költségvetéssel a. követeli a zárszámadások előterjesztését Ha nem is i­­merjük a zárszámadási eredményeket, a költségvetéset sem lehet ellenőrizni. Ezért is kéri a zárszámadások előterjesztését. Bosznia közigazgatásáról szól. Ezt ez a szó jellemzi: tarthatatlan állapot. A régi osztrák gyar­mati politikát folytatják itt Nem volt dinasztia, or­­­szág, melynek oly gazdag, szép gyarmatai lettek­ volna, mint Ausztria. Ott van V. Károly császár, kinek birodalmában nem nyugodott le a nap. A rossz kormányzási rendszer, a hivatalnoki kar működése vesztette el mindezeket a gyarmatokat. A pénzügyminiszter mintaállamot akart Bosz­­­niából, de nem ért el semmit. Nemzeteknél roppant lassú a fejlődés. A miniszter azonban nem tudta b®4 várni ezt a lassú, de biztos fejlődést, hanem siettette s ez az oka annak a sok elégedetlenségnek, ami­ most Boszniában van. A hivatalnoki kar működése­­ — valóságos Bach-rendszer ez bosnyák kiadásban —-s olyan már, hogy a berlini szerződés értelmében bár-­ mely állam, de legelső sorban Törökország beleavat­­ kozhatna. A spicli-rendszernek minden ágazata meg­­van. Nagy hiba, hogy nincs semmi ellenőrzés. Se sajtó, se népképviselet. Az osztrák tisztviselő, aki azt tartja, hogy a­ nép van ő érette s nem fordítva, tehet amit akar.­­ Annál inkább olvassák ott a Starcsevics-párti lapokat,­­ amelyeket Horvátországból csempésznek át s ame-­­lyek mindig Magyarország ellen tüzelnek. A eléged­­­detlenségnek még az is az oka, hogy a beamterek­­ ott lemn úgy gondolkoznak: akinek az Isten fejet­­ adott, annak ad észt is és politizálnak. Csinálnak tö­­­rök politikát, majd 'szerb politikát s mindig csak­­ szaporítják az ellenséget. Az elégedetlenkedők mindig szaporodnak; arról a miniszter is tud, hogy egy bos­nyák izlám küldöttség már Konstantinápolyban is­­ járt, ahol nagyon szívesen fogadta őket a szultán.­ Am­ily szerencsétlen politikai tekintetben a bosnyák kormányzat, és oly szerencsétlen közgazdasági tekinte­tetben. Ismerteti, hogy milyen szerencsétlen közgaz­dasági politikát folytattak Boszniában kezdettől fogva. Egyes példákat is hoz föl. Néhány részletet olvas fel a Budapesten időző bosnyákok memorandumából, melyben a mohamedán bosnyákok sérelmei vannak fölsorolva. Valósággal oroszországi állapotok uralkod­nak Boszniában. A boszniai osztrák beamterwirthschaft túlkapásai egyenesen visszataszítók. Diffikultálja azt is, hogy a közös kormány nem bocsájtja vissza Boszniába a visszatérő kivándorlótokat, akik Kon­­stantinápolyba mentek, hogy esetleg ott leljenek az ő szuverénjük segedelmével boldogulást. Csakis a kor­rumpált sajtó az oka, hogy ilyen dolgok megrovás nélkül maradnak. A pénzügyminiszter ilyen politika mellett hasztalanul akar Boszniában szimpathiát elérni. Az a veszedelem fenyeget bennünket, hogy a legel-­­keseredettebb ellenségeket neveljük magunknak a­-­ Balkánon, ahol pedig minden órában hűséges embe­rekre lehet szükségünk. Szándéka volt lemenni Bosz-­ niába, hogy az ottani viszonyokat tanulmányozza, de nem kér a közös pénzügyminiszter az atyáskodó jó­indulatából. (Derültség.) Indítványt terjeszt be, amely­relmes lett belé és vett neki selyemkendőt és pénzt is adott nek. És akkor megvert és azt mondta, ha nem volnék olyan csnya, nekem is adnának pénzt a férfiak. Szidi elpirult. — Ilyet maga ne beszéljen nekem, ■—­­szólt reszkető hangon, — ez nagy illetlenség!­­ Megmondta a mamám, mikor még iskolába­­jártam, hogy ne beszéljek a Boros Erzsikével,­­mert az ilyen illetlenségeket beszélt a férfiakról. —­ Mért volna illetlenség ? — folytatta merően maga elé bámulva a nagy leány, — mindenkinek van szeretője, a nagyságának is. Csakhogy a gazdag nagyságának nem pénzt adnak, hanem virágokat. Majd meg fogja látni. Hordár hozza és levél is van mellette és a nagysága azt mondja, hogy a nagybátyja küldi, aki nagyon gazdag ember és saját kocsija, lova van. Láttam egyszer, amint a kocsiján, meg a lován vitte a nagyságát. Jaj, de szép kalap­­volt rajta! És a kisasszonyok azt mondják, hogy a nagysága sokszor elmegy hozzá és ott­­ csókolódznak. A Malvin kisasszony mindig tudja, mikor csókolódzott a nagysága, mert másnap mindig előbb olyan szekáns, azután meg na­gyon kedves. — Az nem lehet igaz, — vélekedik Szidi, — a nagysága tisztességes asszony, aki pedig ilyet tesz, az ordináré. — Azt én nem tudom, — mondja ren­dületlen merevséggel Trézsi. — Mi a fő­utcán lakunk és a szomszédunkban van egy orfeum, ahol éjjel színházat játszanak és mulatnak. Ott csupa kalapos kisasszony és nagysága van, aki iszik a férfiakkal és a mama azt mondta ne­kem: látod, ha nem volnál ilyen csúf, belőled is lehetne még ilyen nagy dáma. És én már sokszor törtem a fejemet, mit kellene csinál­nom, hogy ne legyek ilyen csúnya. És akkor dühös leszek és haragszom mindenkire, aki szép. Magára is haragszom, de maga még egé­szen gyerek és maga nem tud semmit, aztán magának olyan mamája van, aki csak otthon van és nem veri magát, és papája van, aki meg van esküdve. Magának nincs annyi esze, mint nekem, hanem szép. És ha nem fog en­gem csúfolni és nem fog nevetni, mikor a kis­asszonyok csúfolnak, akkor én a maga barát­nője leszek és kitanítom magát mindenre, amit tudok és mesélek is. Ó, én nagyon szépen tu­dok mesélni. A nyugati pályaudvarhoz értek. Szidi nyug­talankodott, hogy már késő lesz, mire hazaér, de nem volt bátorsága szólani. A nagy csúnya lányon most olyan különös szomorúság lát­szott, szögletes homlokát mély barázdák szel­ték s ahogy kibámult a kormos újpesti útra, Szidi mélységesen megsajnálta. Milyen messzire kell neki még mennie s ha hazaér, nem kap enni, csak pálinkát és verést és a mamája olyan dolgokat beszél, amiktől ő ösztönszerüleg meg­irtózik, noha nem érti. — Majd látogasson meg engem vasárnap, — mondotta mély érzéssel és szeme könybe lábadt. — Igen, majd meglátogatom vasárnap. Akkor tudok legjobban mesélni. Ó, akkor sok szép dolog jut eszembe és az olyan jó, mert úgy érzem, mintha valóság volna, ami eszembe jut. Ilyenkor aztán azt mondom: most, Trézsi, most rád jött. Most képzelj el magadnak min­dent, amit csak akarsz. Megyek a hentes bolt­jához — mind megeheteza, amit csak látok. Aztán arra megy egy nagyság a kalapban, oda­­­ megyek hozzá és leveszem róla a kalapot és magamra teszem. Egy úrnak megfogom a ka­bátját, kiszedem zsebéből a pénzt és veszek­ bérletjegyet. Mind engednek és olyan, mintha: valóság volna. Aztán kimegyek a palotai er­dőbe és azt mondom: erdei tündér jöjj elő. És­ az erdei tündér előjön és azt parancsolom neki: tegyél engem a világ legszebb leányává. S men­ten szép vagyok, sokkal szebb, mint a nagy­sága, szebb, mint Bergerné s ekkor elémbe pa­rancsolom a világ legszebb fiatal urait és sorra térdeltetem magam elé és válogatok közülök. —­ Ó, ez nagyon jó, ez szép, nem is cserélek én még magával sem és majd mindig elmesé­lem, hogy mit éltem át. Szidit forró hidegláz járta át. Mi volt ez ? Hamarosan úgy rémlett neki, mintha ezt már hallotta vagy álmodta volna. Majd mintha megnyílt volna előtte egy iír világ. Hiszen ez gyönyörű ! Parancsolni, képzelegni s minden olyan, mintha igazi volna. Szebb, mint amit igazán álmodik. Amellett félt ettől a lánytól, mert még csúnyábbnak látta, mint eddig, de egyben nagyon sajnálta és nagyon fájt a szive, hogy egynek érezte magát vele. — Ez a barátság, — gondolta és apró szive nagyot dobbant. — Most már menjen haza, — mondotta fogait csattogtatva Trézsi, — ma úgy sem tu­dok többet mesélni, hanem majd holnap és vasárnap, amikor meglátogatom magát. Mondja meg a mamájának, hogy azért nem kell félnie hogy éhes lennék és adni kellene valamit. Nem azért megyek, hanem mert maga az új tanuló a leány, aki még nem tud semmit.

Next