Pesti Hírlap, 1902. június (24. évfolyam, 148-170. szám)
1902-06-01 / 148. szám
1902. június 1., vasárnap. PESTI HÍRLAP ______________________- nak más a kormánya, az a senki országa. Gyanúsította az újságokat, hogy nem foglalkoznak a Budapest utcáin látható bosnyákokkal. Annál inkább pártfogásukba vette őket Rakovszky. Azt mondta, hogy a boszniai kormány igazságtalanul és kegyetlenül bánik a bosnyák mohamedánokkal. Indítványozta, hogy bizottságot küldjenek ki a bosnyák viszonyok tanulmányozására s a bizottság aztán a jövő évi delegációnak jelentést tegyen. Okolicsányi László csatlakozott Rakovszky indítványához. Nagy figyelem között állott föl aztán Kállay Béni közös pénzügyminiszter és reflektált a fölhozott kifogásokra. Világos magyarázatokkal eloszlatta a homályt afelől, mintha Bosznia kormányzásában valami rejtegetni való volna. A zárszámadások és a közös aktívák leszámolását is kész előterjeszteni, mihelyt ezt a törvényhozás rendeli. Rámutatott Boszniának minden téren való haladására, arra a politikára, melyet ott folytatva, kilátása van rá, hogy az állapotokat teljesen rendbehozza. Elégületlenek létezését elismerte, mert ez a keleti nép sajátsága, az erős pártoskodás, a folytonos dulakodás, melyek végén aztán csak a győztes az elégedett, a többi elégületlen. Tanúbizonyságot tett a kormányzásban erős kezéről és igaz jó szándékainak, sikeres kormányzásának önérzetében arról, hogy a demon-stráció elől nem hátrál meg. Sorra foglalkozott a panaszokkal, sok komikust és igaztalant mutatott be. Kállay nagyon okos és tanulságos beszéde közben a sajtót is megvédte a gyanúsítások ellen. Ez egy kis összeszólalkozásra adott okot Bolgár Ferenc és Rakovszky István között. Rakovszky általánosságban becsmérelte a sajtó élén állók karakterét, mire Bolgár Ferenc ezt visszautasította. Rakovszky igyekezett is hamar visszaszívni állítását. Bosznia kormányzását gróf Keglevich István védte, elismeréssel nyilatkozva Kállay érdemeiről. Kisebb felszólalások után a vitát bezárták és szavazásra került volna a sor, de erre az időre az ülésterem már gyér népességű volt, úgy hogy Ókolicsányi kívánságára megszámlálván a jelenlévőket, kiderült, hogy a delegáció nem határozatképes. A szavazást tehát a hétfői ülésre halasztották. 9 • * A magyar delegáció ma délelőtt tíz órakor nyilvános ülést tartott. Az ülésen gróf Andrássy Gyula elnökölt. A közös kormány részéről jelen voltak: Goluchowski gróf külügyminiszter, Kállay Béni közös pénzügyminiszter; a magyar kormány részéről Széll Kálmán, Lukács László és báró Péterváry Géza. Az ülés megnyitása után elnök elrendeli a hetes albizottság tagjainak megválasztását Az albizottságba megválasztották báró Dániel Ernőt, Palk Miksát, Hegedűs Sándort, Miklós Ödönt, Münnich Aurélt, Perczel Dezsőt és Szerb Györgyöt. Következik a bosnyák költségvetés tárgyalása. Münnich Aurél előadó a négyes albizottság nevében elfogadásra ajánlja a költségvetést és indítványozza, hogy Kállay közös pénzügyminiszternek Bosznia kormányzásáért elismerést fejezzenek ki. Gróf Wilczek Frigyes azt mondja, hogy 22 éve van kormányzásunk alatt Bosznia-Hercegovina s azóta jogszokássá fejlődtek a közigazgatás terén érvényesült elvek. Nem felel meg a 67- XII. törvénycikknek, hogy Bosznia-Hercegovina a közös pénzügyminiszter kormányzására bízatott. Nem helyesli azt sem, hogy a delegáció elé terjesztik Bosznia-Hercegovina költségvetését. Ez sem nem szükséges, sem nem célszerű. A vámszerződések előterjesztését sürgeti. A múlt delegációban Ugron Gábor kifogásolta, hogy a közös aktívák sehol el nem számoltatnak, pedig a közös aktívákból kap kölcsönöket Bosznia-Hercegovina. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy a közös aktívákról szóló elszámolás nem tartozik a delegáció elé. Nem látja ezt a kérdést ez által elintézettnek, azért veti most fel itt. Az elszámolást itt a delegáció előtt tartja szükségesnek. Nem lehet az, hogy közpénzek elszámolás nélkül maradjanak. A közös aktívák kérdésének elintézése nem tartozik a delegáció elé, de máskép nem szólhat a pénzügyminiszterrel s ezért kérdi, hogy hajlandó-e a pénzügyminiszter jelentést terjeszteni ide s igy közvetve a két állam törvényhozása elé. Fölemlíti, hogy most Budapesten több bosnyák van, és úgy, mint az előző években, hogy panaszt tegyenek a bosnyák kormányzás ellen. Kérdi, hogy hajlandó-e a pénzügyminiszter ez embereket fogadni s ha nem, miért nem ? A költségvetést különben elfogadja, kivéve a hegyi ütegek újjászervezésére vonatkozó tételt. Rakovszky István azzal kezdi, hogy egy államférfin azt mondotta, hogy Ausztria a valószínűtlenségek hazája, ez nem találó megjegyzés, mert Ausztria nem a valószínűtlenségek, hanem a lehetetlenségek hazája. Lehetetlen állapot, amelyben a delegáció benne van; tárgyal egy országról, amelynek más a szuverénja, más a kormánya, az ország maga a senki országa, s amihez a delegáció hozzájárul, annak nincs értelme, mert a delegáció hozzájárulása nélkül is megvalósítják a költségvetést. Különös, hogy az újságok mélyen hallgatnak, ha Boszniát tárgyalja a delegáció. A pénzügyminiszter is int, hogy erről nem tehet. A szent Márktéren a legidegenebb embernek is tenyerére szállnak a galambok s eszik a kukoricát. Ha Budapestre jön az idegen s kitárja tenyerét, ha jó aranyos búzaszemek vannak rajta, rászállnak a galambok s abból szívesen habzsolnak. Ez az oka, hogy a sajtóban olyan mély csönd uralkodik és senki sem veszi észre az utcákon járkáló bosnyákokat, akik ajtóról ajtóra járnak és senkit se találnak otthon, se szuverént, se kormányt, se atyáskodó közös pénzügyminisztert. Endigetáris szempontból foglalkozik a költségvetéssel a. követeli a zárszámadások előterjesztését Ha nem is imerjük a zárszámadási eredményeket, a költségvetéset sem lehet ellenőrizni. Ezért is kéri a zárszámadások előterjesztését. Bosznia közigazgatásáról szól. Ezt ez a szó jellemzi: tarthatatlan állapot. A régi osztrák gyarmati politikát folytatják itt Nem volt dinasztia, ország, melynek oly gazdag, szép gyarmatai lettek volna, mint Ausztria. Ott van V. Károly császár, kinek birodalmában nem nyugodott le a nap. A rossz kormányzási rendszer, a hivatalnoki kar működése vesztette el mindezeket a gyarmatokat. A pénzügyminiszter mintaállamot akart Boszniából, de nem ért el semmit. Nemzeteknél roppant lassú a fejlődés. A miniszter azonban nem tudta b®4 várni ezt a lassú, de biztos fejlődést, hanem siettette s ez az oka annak a sok elégedetlenségnek, ami most Boszniában van. A hivatalnoki kar működése — valóságos Bach-rendszer ez bosnyák kiadásban —-s olyan már, hogy a berlini szerződés értelmében bár- mely állam, de legelső sorban Törökország beleavat kozhatna. A spicli-rendszernek minden ágazata megvan. Nagy hiba, hogy nincs semmi ellenőrzés. Se sajtó, se népképviselet. Az osztrák tisztviselő, aki azt tartja, hogy a nép van ő érette s nem fordítva, tehet amit akar. Annál inkább olvassák ott a Starcsevics-párti lapokat, amelyeket Horvátországból csempésznek át s ame-lyek mindig Magyarország ellen tüzelnek. A elégeddetlenségnek még az is az oka, hogy a beamterek ott lemn úgy gondolkoznak: akinek az Isten fejet adott, annak ad észt is és politizálnak. Csinálnak török politikát, majd 'szerb politikát s mindig csak szaporítják az ellenséget. Az elégedetlenkedők mindig szaporodnak; arról a miniszter is tud, hogy egy bosnyák izlám küldöttség már Konstantinápolyban is járt, ahol nagyon szívesen fogadta őket a szultán. Amily szerencsétlen politikai tekintetben a bosnyák kormányzat, és oly szerencsétlen közgazdasági tekintetetben. Ismerteti, hogy milyen szerencsétlen közgazdasági politikát folytattak Boszniában kezdettől fogva. Egyes példákat is hoz föl. Néhány részletet olvas fel a Budapesten időző bosnyákok memorandumából, melyben a mohamedán bosnyákok sérelmei vannak fölsorolva. Valósággal oroszországi állapotok uralkodnak Boszniában. A boszniai osztrák beamterwirthschaft túlkapásai egyenesen visszataszítók. Diffikultálja azt is, hogy a közös kormány nem bocsájtja vissza Boszniába a visszatérő kivándorlótokat, akik Konstantinápolyba mentek, hogy esetleg ott leljenek az ő szuverénjük segedelmével boldogulást. Csakis a korrumpált sajtó az oka, hogy ilyen dolgok megrovás nélkül maradnak. A pénzügyminiszter ilyen politika mellett hasztalanul akar Boszniában szimpathiát elérni. Az a veszedelem fenyeget bennünket, hogy a legel-keseredettebb ellenségeket neveljük magunknak a- Balkánon, ahol pedig minden órában hűséges emberekre lehet szükségünk. Szándéka volt lemenni Bosz- niába, hogy az ottani viszonyokat tanulmányozza, de nem kér a közös pénzügyminiszter az atyáskodó jóindulatából. (Derültség.) Indítványt terjeszt be, amelyrelmes lett belé és vett neki selyemkendőt és pénzt is adott nek. És akkor megvert és azt mondta, ha nem volnék olyan csnya, nekem is adnának pénzt a férfiak. Szidi elpirult. — Ilyet maga ne beszéljen nekem, ■—szólt reszkető hangon, — ez nagy illetlenség! Megmondta a mamám, mikor még iskolábajártam, hogy ne beszéljek a Boros Erzsikével,mert az ilyen illetlenségeket beszélt a férfiakról. — Mért volna illetlenség ? — folytatta merően maga elé bámulva a nagy leány, — mindenkinek van szeretője, a nagyságának is. Csakhogy a gazdag nagyságának nem pénzt adnak, hanem virágokat. Majd meg fogja látni. Hordár hozza és levél is van mellette és a nagysága azt mondja, hogy a nagybátyja küldi, aki nagyon gazdag ember és saját kocsija, lova van. Láttam egyszer, amint a kocsiján, meg a lován vitte a nagyságát. Jaj, de szép kalapvolt rajta! És a kisasszonyok azt mondják, hogy a nagysága sokszor elmegy hozzá és ott csókolódznak. A Malvin kisasszony mindig tudja, mikor csókolódzott a nagysága, mert másnap mindig előbb olyan szekáns, azután meg nagyon kedves. — Az nem lehet igaz, — vélekedik Szidi, — a nagysága tisztességes asszony, aki pedig ilyet tesz, az ordináré. — Azt én nem tudom, — mondja rendületlen merevséggel Trézsi. — Mi a főutcán lakunk és a szomszédunkban van egy orfeum, ahol éjjel színházat játszanak és mulatnak. Ott csupa kalapos kisasszony és nagysága van, aki iszik a férfiakkal és a mama azt mondta nekem: látod, ha nem volnál ilyen csúf, belőled is lehetne még ilyen nagy dáma. És én már sokszor törtem a fejemet, mit kellene csinálnom, hogy ne legyek ilyen csúnya. És akkor dühös leszek és haragszom mindenkire, aki szép. Magára is haragszom, de maga még egészen gyerek és maga nem tud semmit, aztán magának olyan mamája van, aki csak otthon van és nem veri magát, és papája van, aki meg van esküdve. Magának nincs annyi esze, mint nekem, hanem szép. És ha nem fog engem csúfolni és nem fog nevetni, mikor a kisasszonyok csúfolnak, akkor én a maga barátnője leszek és kitanítom magát mindenre, amit tudok és mesélek is. Ó, én nagyon szépen tudok mesélni. A nyugati pályaudvarhoz értek. Szidi nyugtalankodott, hogy már késő lesz, mire hazaér, de nem volt bátorsága szólani. A nagy csúnya lányon most olyan különös szomorúság látszott, szögletes homlokát mély barázdák szelték s ahogy kibámult a kormos újpesti útra, Szidi mélységesen megsajnálta. Milyen messzire kell neki még mennie s ha hazaér, nem kap enni, csak pálinkát és verést és a mamája olyan dolgokat beszél, amiktől ő ösztönszerüleg megirtózik, noha nem érti. — Majd látogasson meg engem vasárnap, — mondotta mély érzéssel és szeme könybe lábadt. — Igen, majd meglátogatom vasárnap. Akkor tudok legjobban mesélni. Ó, akkor sok szép dolog jut eszembe és az olyan jó, mert úgy érzem, mintha valóság volna, ami eszembe jut. Ilyenkor aztán azt mondom: most, Trézsi, most rád jött. Most képzelj el magadnak mindent, amit csak akarsz. Megyek a hentes boltjához — mind megeheteza, amit csak látok. Aztán arra megy egy nagyság a kalapban, oda megyek hozzá és leveszem róla a kalapot és magamra teszem. Egy úrnak megfogom a kabátját, kiszedem zsebéből a pénzt és veszek bérletjegyet. Mind engednek és olyan, mintha: valóság volna. Aztán kimegyek a palotai erdőbe és azt mondom: erdei tündér jöjj elő. És az erdei tündér előjön és azt parancsolom neki: tegyél engem a világ legszebb leányává. S menten szép vagyok, sokkal szebb, mint a nagysága, szebb, mint Bergerné s ekkor elémbe parancsolom a világ legszebb fiatal urait és sorra térdeltetem magam elé és válogatok közülök. — Ó, ez nagyon jó, ez szép, nem is cserélek én még magával sem és majd mindig elmesélem, hogy mit éltem át. Szidit forró hidegláz járta át. Mi volt ez ? Hamarosan úgy rémlett neki, mintha ezt már hallotta vagy álmodta volna. Majd mintha megnyílt volna előtte egy iír világ. Hiszen ez gyönyörű ! Parancsolni, képzelegni s minden olyan, mintha igazi volna. Szebb, mint amit igazán álmodik. Amellett félt ettől a lánytól, mert még csúnyábbnak látta, mint eddig, de egyben nagyon sajnálta és nagyon fájt a szive, hogy egynek érezte magát vele. — Ez a barátság, — gondolta és apró szive nagyot dobbant. — Most már menjen haza, — mondotta fogait csattogtatva Trézsi, — ma úgy sem tudok többet mesélni, hanem majd holnap és vasárnap, amikor meglátogatom magát. Mondja meg a mamájának, hogy azért nem kell félnie hogy éhes lennék és adni kellene valamit. Nem azért megyek, hanem mert maga az új tanuló a leány, aki még nem tud semmit.