Pesti Hírlap, 1902. november (24. évfolyam, 300-329. szám)

1902-11-01 / 300. szám

ent_______________­ röknek“. Jön a reform, a tüzes korbács, az érdekcsoportok megfenyítése, a szabad, tiszta Budapest. És most szétfoszlott a harag. A póttarta­lékosok behívása ellen egyhangúlag elfogadott határozat gondolkodóba ejtette a miniszter­­elnököt, aki közvetlenül az emlékezetes közgyű­lés előtt keserű szemrehányásokkal halmozta el a közgyűlésben helyet foglaló bizalmasait. A reform nem készül, de szövődik a paktum, az isten tudja, hányadik a nagy egyeztető uralma alatt. Kitűnő rendszer, pompásan bevált a ban­kok kormányzatában. Ha valaki lármáz, utal­ványt kap a főpénztárhoz; ha még mindig lár­máz, nagyobb utalványt. Csak semmi zaj, semmi botrány . . . A miniszterelnök azt hiszi, hogy a fővá­ros ellenzéki határozatai csak azért keletkez­hettek, mert odabenn a vezető többség el van keseredve. Gyorsan békül tehát, hogy helyre­álljon a régi rend. Egész kormányzata nem egyéb, mint a szabadelvűség csődtömegének felosztása. Aki követelést jelent be, az meg­kapja a quotát. Isten nevében, hadd jusson hát valami a megdorgált „érdekcsoportoknak“ is. Aki nem országot, hanem parlamentet kor­mányoz; akinek nincs iránya, csak keresi a különböző irányok eredőjét; aki csak azt látja meg, ami rikít, azt hallja meg, ami ordít, az úgy gondolja, hogy a csoportvezetőkkel paktálva uralkodik magán a népen. Keserves csalódás, íme, a parlament nyugalmának nem felel meg az ország állapota. Odabenn minden csöndes, de az országban minden pánt lepattant, a fe­lekezetek, osztályok, csoportok halálos gyűlöl­­séggel törnek egymásra. Most újabb csalódásba rohan az egyez­tetés nagymestere. Nem a városháza forrong, hanem Budapest népe, a kereskedő, iparos és munkás polgárság telt el keserűséggel. Nem látjuk a haladást, de látjuk, mint omlanak össze a múlt vívmányai is, mint gurul lefelé a polgárság, szegényedik a gazdaságban, koldussá válik a politikai hatalomban. Egyre kevesebb lesz a kenyerünk és sebektől sajog önérzetünk. Főváros vagyunk, de szavunk a kormány előtt pára, mert néhány megbomlott Nérócska a városok felgyújtásában leli perverz örömét. Nem újabb paktum kell ide, hanem irány­­változtatás. De az egyeztető elvtelenség görbe Belpolitika! hírek. A politikai helyzet. Budapesten a szabad­elvű pártkörben ma este érdeklődéssel várták a Bécsből érkező híreket, minthogy­­ báró Fejér­­váry Géza honvédelmi miniszter i­s még ma is Bécsben maradt. Az érdeklődők" közt volt Széll Kálmán miniszterelnök is, ki­ a pártkörben fogadta Nikolajevics Szvetomir szerb miniszter­elnököt, meglehetősen irigyelve, hogy a szerb exkolléga már túlesett, amin túl kell esni, t­i. a bukáson. Ami a bécsi híreket illeti, ezek között az volt az első, hogy ma sem jutott arra a sor, hogy a király báró Fejérváry hon­védelmi minisztert fogadja. Ellenben Körber osztrák miniszterelnök már referált a királynak és rámutatott az osztrák részről is a póttar­talékosok javaslata ellen mutatkozó ellentállásra. A cseh nemzeti pártiak, a szocialisták, a cseh agráriusok és az alldeutsehek tudni sem akar­nak a javaslat tárgyalásáról. A bécsi jelentések ma este is csak azt mondják, hogy a korona hajlandó a javaslaton való könnyítésbe, illetőleg a javaslat elfogadásának a megkönnyítésébe beleegyezni. Tehát még az sem bizonyos, hogy a javaslatot véglegesen visszavonják s egyelőre csupán arról van szó, hogy a most behívotta­­kat hazabocsátják. Mindamellett azt hiszik, hogy a javaslatot végleg visszavonhatják és helyette a véderő fölemeléséről nyújtanak be javaslatot. Báró Fejérváry honvédelmi minisz­ter hosszasan tanácskozott báró Krieghammer közös hadügyminiszterrel. Ma délelőtt a had­ügyminisztérium palotájában közös értekezlet volt, melyen báró Krieghammer hadügyminisz­ter, báró Fejérváry honvédelmi miniszter, Welsersheim osztrák honvédelmi miniszter vett részt. Az értekezleten konstatálták, hogy ő fel­ségének határozott akarata az, hogy a javaslatot minél előbb, — azaz oly gyorsan, amint csak lehet, elintéztessék, belátja azonban ő felsége azokat a nehézségeket, melyekbe a javaslat tárgyalása mindkét parlamentben ütközik s ezért — amennyiben a monarcha k­atonai ér­dekei engedik — hajlandó beleeg’. zni abba, hogy a javaslat enyhíttessék és miás irány­ban a népképviseletek előnyben észesíttesse­­nek.­­ Ez a hír egyáltalában nem keltett megnyugvást, sőt a helyzetet­­ aggodalma­sabbá tette. A felvilágosítások nem lehettek teljesek, hogy a javaslat előszi­dlásáról még most sem mondottak le végkép­­n. A legkö­zelebbi napokban, ha a félreért­ők eloszlatása nem sikerül, a válság kitörésére van kilátás. A függetlenségi párt és a helyzet. Min említettük a függetlenségi Kossuth-párt kedden, no­vember 4-én, értekezletet tart, amelyen a párt a po­­litikai helyzettel foglalkozik. Erre az értekezletre­­a párt egy részének kívánsága folytán, a Kossuth-párt összes tagjait kü­lön-külön levélben hívták meg. Poli­­tikai körökben fontosságot tulajdonítanak ennek az értekezletnek, mert itt fog eldőlni, hogy a pártban a a harcias avagy a békés elem fog ezután inkább érvé­­nyesülni. Tudniillik mostanában kezd megnövekedni a pártban azoknak a száma, akik a békés politika helyet erősebb ellenzéki magatartást szeretnének a kormány­nyal szemben elfoglalni s azok közül is, akik eddig nem vallottak szint, a harcias irányzat többekét magához hódított. Eképen előrelátható, hogy a füg­­getlenségi párt erős indemnitási vitára fogja rászánni magát s ebben különösen a paktum, a kiegyezési kér­­dés és a katonaügyek szolgáltatják majd a támadá­sokra az anyagot. A párt ifjabb tagjai azt mondják, hogy az Indemnitás vitája legalább két hétig el fog tartani. Elsőnek a régi szokáshoz képest Kossuth Fe­renc fog ugyan felszólalni, de aztán a paktum ellen­­zői fogják átvenni a szót. A póttartalékosok javaslata ellen, Kecs­kemétről távíratozzák. A törvényhatósági bizottság mai közgyűlésén egyhangúlag elfogadták azt az in­dítványt, hogy felírnak a kormányhoz a pótarttalékok­­­sok behívására vonatkozó törvényjavaslat visszavo­nása végett. A tengerszem védelme. Széll Kálmán ez­úttal nem mer előhozakodni megszokott cáfolatával. A tengerszem dolgában elkövetett újabb törvény­sértését ezúttal formulával igyekszik elhárítani ma­gáról. Egy közleményt sugalmaz, amely eképer szól: Széll Kálmán miniszterelnök jelentést téte­tett magának, vajon a valóságnak megfelelők-e azok a hírek, melyek szerint a lengyelek a tengerszem területét már most, az ítélet végre­hajtása előtt erőszakos módon elfoglalják. A kormányelnök, aki azon az állásponton áll, hogy a választott bíróság ítélete becikkelyezése előtt hatályra nem emelkedhetik, gondoskodott róla, hogy a korrekt álláspont értelmében ott erőszakosságok ne történhessenek. Hogy pedig milyen természetű ez a gondos­kodás, illusztrálja a következő távirat, ami épenség­­gel nem szorul kommentárra. Szepesófalu, okt. 31. A lengyelek ma a Bialkát utonan erő­szakosan áthidalták. Magyar belügyminisz­ter jegyzéke Körberhez tehát ellenkező hatással járt. Dr Klein. X. ilj o a A U X U ii a sugár­útjáról, ki az egyenes útra, a polgári kor­mányzat és szabad haladás sugárútjára! Nem vagyunk hárem, amelyet meg lehet hódítani a hárem­ őrök elaltatásávaL "---i,, J4.0U1-U» • a halott és ez lenne a megvendégelése. Valamint­­hogy így van a halotti­ toroknál is. A nép leg­szegényebb embere is visszavárja temetés után a rokonokat és ismerősöket és megkínálja rend­szerint túróval és borral őket. Ez lenne az ál­domás (mert a magyar ember örömében is iszik, bújában is iszik) aminek néha igen vidám vége : tánc és hejehuja szokott lenni. Jól is van ez így, búsuljon a ló, elég nagy a feje. A földbe került ember részét, az egy adag túrót és az egy po­hár bort pedig az asztalra, tányérba teszik, mert ez az ő része s ezt másnap odaadják az első koldusnak. Innen van aztán az, hogy sokkal több kol­dus gyülekszik annál a temetőkapunál, ahová még elkövetkeznek koszorúikkal a tanyai embe­rek. Egy nagy csapat ez itt ilyenkor. És micsoda emberek! . . . Külsejükben is elszomorítók. De sok közöttük valóságos intelem. A rongy a pety­hüdt, vézna testeken, mint megannyi nyitott könyv beszél hozzánk. Mennyi tanulság, mennyi bűn . . . Amíg nézi őket az ember, az örökké­való nagy istenség hatalma markolja meg a lelkét. Jobbról is, balról is hosszú sorfálként álla­nak a nyomorúságnak élő képei. Itt falábon áll az egyik, a rézmedáliám, mint ünnepnapon, fé­nyesen lóg a mellén. A fején katonasapka van. Közvetlen mellette egy aszott arcú nő gubbaszt. Belehúzódik a fejkendőjébe, mintha a múltját restelné. Istenem, minő óriás ellentét van ebben a két életkönyvben leírva; az egyik a legneme­sebb erényt ápolta, míg erős, egészséges volt, a­­ másik a gyönyört, a bűnt hajszolta és íme, még­­is ide dobta mindkettőt a sor. Milyen igaz, milyen fájdalmas köny hullhat a rézmedáliumra és micsoda szenny ül az elkopott él­ek kristályán. Az ősember mindazonáltal egyform­­án nyilatkozik meg valamennyinél. A keze vala­mennyinek egy­forma reszketéssel nyúlik ki az életért. A hang is egyforma alázatos, egyforma könyörgő s aki életében csak az istenkáromlást hordozta az aj­kán, most ájtatosan fohászkodik. És morzsolja az olvasó gyöngyszemét. Imádkozik . . . Amit sose tudott, azt most elesettségére tanulta meg. Fehér zsákokban hozzák a tanyaiak a Mindszentek­ kalácsát. A sült fonott­ tésztát, amit az Isten szent nevével adnak átal a fakó, éhes tömegnek: — Az anyám lelkiéir’ mondjanak el egy Miatyánkot. Ezt mondja az egyik. S a koldusraj rámondja*. — Nyugosztalja a jó Isten . . . Elmond­juk, galambom, elmondjuk. A másik is megrendeli a lelki megköny­­nyebbülést: — Három szép szál magzatomért egy Üdvözletét. Oh, mert ez a vallásba vetett nagy bizo­­dalom, ez a rejtélyes erőssége a hitnek, hatal­mas munkát képes végezni a szivekben. Sokszor megmenti az élet korlátján átbukni készülő embert is és szelíd kezével eltereli a gyönge teremtést a bűn útjáról. Tiszta, mosolygó vidé­ket tár elénk, ha szomorúságunkban hozzá for­dulnak. Azután jönnek az emberek, kezekben kulac­­csal és kínálják a koldusokat: — Ne igyék kend. Csak fohászkodás és köszönet hallatszik a fonnyadt ajkakról. És szinte sóváran nyúl vala­mennyi a feléje nyújtott bor után. Egy csillanása a tekinteteknek fejezi ki végül a megelégedést, amiben azonban benne van az ember állati ra­­gadozása is, mely magáénak szeretne mindent, amije nincs, így telnek meg lassanként fehér, ropogós kalác­csal a koldustarisznyák és a sárga arcok is színt változtatnak alkonyat felé. Valami de­rengés támad a bor nyomán. A szemek neki tü­zesednek, mozgás, izgalom keletkezik a koldus­, táborban. Az érzéknélküli embereken egyszerre erőt vesz a duhajság. Az állati ösztön. Valamelyik azt mondja a széle felől: — Ennek a nagyhasú parasztnak volt a legjobb bora. A mellette való rámondja: — Az csakugyan jó volt. A hangra előbbre hajolnak a püffedt arcok és arrafelé néznek, amerről a hang jött. A rongyok közül később újra fölszáll a be­széd: — Az idén nem gyüttek annyian a tanyá­­­ról, mint máskor. — Nem ám . . . A harmadik belevág: — Ellustulnak egészen ezek a disznó pa­rasztok. . " Elejéről végigzúg a hang:

Next