Pesti Hírlap, 1902. november (24. évfolyam, 300-329. szám)
1902-11-14 / 313. szám
1902. november 14., péntek. PESTI HÍRLAP -_________________75 Politikai beszélgetések: * ("Alkotmányosság és törvényesség) foglalkoztatja a politikai köröket abból a szempontból, hogy tudni szeretnék, feloszlatja-e a képviselőházat Széll Kálmán (miután a november 15-iki terminus már letelik és indemnitás még nincs vagy nem ? Szombaton van tizenötödike és vasárnap Széll Bécsbe utazik, de a Ház feloszlatása egyáltalán nem fenyegeti most a képviselőket. Legalább is nem érezik. Egy politikus ezt mondta e sorok írójának : — Ha bizonyos lenne, hogy Széll Kálmán az indemnitás megtagadása esetén feloszlatja a képviselőházat, hát egy óra alatt meg volna szavazva az indemnitás úgy általánosságban, mint részleteiben. Mert a feloszlatástól borzasztóan fél minden képviselő. De fél most a kormány is. Hogyan lehetne feloszlatni a Házat ily függő kérdésekkel , mint a civillista fölemelése, az újoncjutalék fölemelése és az önálló vámterület megtagadása? Hogyan vállalkozhatnék ily kérdések bedobásával a kormány a nemzethez való apellálásra? Ez a kormány tudja, hogy eképen a függetlenségi párt például számarányában erősen megnövekedve kerülne vissza. Valaminthogy megnövekedne az a párt, amelyik gazdasági kérdések istápolását tűzi ki feladatául, úgyszintén az is, amely felekezetek szerint csinálja a politikát. Lenne pártja az önálló vámterületnek, lenne párt a katholikusok részére külön, a protestánsok részére külön, párt a merkantilisok részére, az agráriusok részére, csak többséget biztosító párt nem lenne. A kormány tehát, amennyire lehet, mellőzni igyekszik a parlament föloszlatását. — Igen de — vetjük közbe —ha a kormánynak nincs indemnitása és nincs költségvetése, kénytelen most feloszlatni a Házat, hogy legyen öt hete, mielőtt az ex lexbe kerülhetne. — Oh — feleli a politikus — Széll Kálmán túlteszi magát az ilyen felfogáson. Széll Kálmán csak Bánffy Dezső bárót ugratta be abba, hogy indemnitás és költségvetés nélkül nem lehet feloszlatni a képviselőházat és ezzel közvetve a Bánffy bukását okozta, de magára nézve azt nem tartja kötelezőnek. Sőt épen a Bánffy esetéből okult és most azt mondja, hogy az indemnitás mostani tárgyalását nem tekinti a bizalom megvonásának, hanem kész bevárni december 31-ikét, amikor nyilvánvalóvá válhatik, hogy a bizalmatlanság fennforog. A miniszterelnök azt vallja, hogy akkor is ideje van eloszlatni a Házat, mert az alkotmányosság és a törvényesség mindjárt meg van védelmezve, mihelyt a kormány a nemzetre appellál. Széll Kálmán mostani felfogása szerint lehet költségvetési exlex, hogy ha egy időben az országban új választásokat írnak ki. Eszerint az ellenzék mihamar tapasztalhatja, hogy Széll Kálmánnak a gondoskodása csak addig terjed, amíg az eddigi gyakorlat rá nézve kedvező, de szétkergeti az országgyűlést, mihelyt attól nem remélhető, hogy az osztrákok által kívánt javaslatokat megszavazza és szétkergeti az ex lextől való minden félelem nélkül is, mert neki már erre is van formulája. * * * (A katonadolgok) egy-két napig háttérbe vonulnak. Első most az a konfliktus, mely a honvédparancsnokság és a képviselőház között keletkezett a Nessi-ügy miatt. Egy politikus erre vonatkozólag így szólott: — Itt nagy komédia történik. A kormány maga szeretné kiélesíteni ezt a mentelmi ügyet. Azt szeretné, hogy mondják ki, hogy a mentelmi jog megsértése forog fönn és kész lenne a konfliktus a katonai hatóság és a parlament között, minthogy pedig a király a katonai fölfogás felé hajlik, ezzel készen lenne a válság, nem kellene se katonai javaslatokat, se civillistát emlegetni, hanem „ha úgy akarja Nessi Pál, Széll Kálmán akkor félre áll.“ Valóban pedig a szabadelvűpárt igen hajlandó arra, hogy ebből a mentelmi kérdésből kabinetkérdést csináljon. A dolog úgy van, hogy a szabadelvűpárt egy része csak úgy véli a képviselház mentelmi jogán esett sérelmet orvosolhatónak, ha a katonai hatóság most utólag Nessi Pálnak a kiadatását kéri. A szabadelvű párt részéről gróf Andrássy Gyula áll ennek a fölfogásnak az élén. Ezért báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter ma a képviselőház folyosóján teljes egy órai időig tanácskozott gróf Andrássy Gyulával. Akik látták báró Fejérváry és gróf Andrássy hosszas együttélését, azt a benyomást nyerték, hogy itt még sokkal fontosabb dolgokról is volt szó. De bizonyos az, hogy báró Fejérváry nem volt hajlandó a kívánalom teljesítésére. A miniszter tudniillik azt az álláspontot vallja, hogy a határozat precedenst teremtene és ezután oly tisztet, aki egyúttal képviselő, nem lehetne fegyelmi vagy becsületbírósági eljárás alá vonni. Gróf Andrássy Gyula azután Kossuth Ferenccel s a pártok többi tényezőivel is tanácskozott, de végleges megállapodás nem jöhetett létre s emiatt határozták el azt, hogy az eset tárgyalását a képviselőházban csak a jövő hétre tűzik ki és addig folytatólagosan megkísérlik a kompromisszum létesítését. A katonai javaslatok sorsa. — Az új javaslatok a véderő bizottságban. — A képviselőház véderő bizottsága ma délután folytatta az új katonai javaslatok tárgyalását. Ezek a javaslatok a jégverést és elemi csapásokat jelentik, amelyek minden reményt elpusztítanak és az emberek ezreit megfosztván exisztenciális biztosítékaiktól, a kétségbeesésbe kergetik. Ezenkívül pedig az országot a legkönyörtelenebbül anyagi válságba sodorják. A véderő bizottság maga, mint minden olyan bizottság, amely nincs teljesen a nyilvánosság előtt, amelylyel szemben nem érvényesülhet kellőképen az ellenőrző kötelesség, nem teljesítheti kellőképen hivatását és nem tükröztetheti vissza azt az általános megbotránkozást, amit a javaslatok méltán keltenek. A honvédelmi kormány felvilágosításaiban továbbá az a rész, hogy a hadügyi kiadásokra eddig megszavazott összegek nem használtattak fel mind arra a célra, melyre megszavaztattak, olyan elismerést jelent, ami miatt a kormányt vád alá lehetne helyezni. Különösen jogosult volna ez azért, mert nem tudják kimutatni, hogy a megszavazott és fel nem használt összegek megvannak-e ? De a miniszter számítása szerint is évi öt millió korona költségemelkedés származnék a reform miatt az országra s az új szervezések ezenkívül 900.000 korona állandó kiadást és 3 millió korona egyszeri kiadást jelentenek. Mindezek után, bár a pénzügyi bizottság többsége a javaslatokat általánosságban elfogadta, nyilvánvaló, hogy a képviselőházban ez idő szerint ezekre többséget nem lehet találni. A bizottság mai üléséről a következő tudósítás számol be: A képviselőhöz véderő-bizottsága ma délután 25 órakor báró Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt folytatta a véderő-provizórium-javaslat megvitatását. Tóth János utalt arra, hogy a közjogi aggályokat a miniszter a minap megigazolta, midőn kimondta, hogy a jutalékemelés elkerülhetetlen, tehát valamely formában Ausztriában is létre kell jönnie. Az ő nézete az, hogy nekünk súlyt kell helyeznünk arra, hogy Ausztriában is alkotmányos és parlamenti legyen az elintézés, mert az 1867. XII. t.-e. feltétlenül ezt rendeli. A költségeket illetőleg meglepődve hallottuk a minap, hogy a hadügyi budgetbe eddig be volt állítva a hiányzó legénység költsége is. Ez a közös budgit realitását leonyta és Magyarország félrevezetését jelenti. Bizalmatlansággal fogadja tehát azt a kecsegtetést, hogy a költségtöbblet minimális lesz. A véderő törvény revíziójakor ugyanígy kecsegtették a nemzetet, a tehertöbblet mégis milliókat tett. A mostani költségszaporodást is évente öt millióra teszi. Arra is figyelmeztet, hogy 1894. óta Magyarországon évente 56,000 helyett 68,000 ujonc soroztatott be. Ennél nagyobb véradót igazán nincs miért kipréselni a nemzettől. A hármasszövetség előnyei ezzel az áldozattal nem érnek fel. Nem fogadja el a javaslatot. Bakonyi Samu csodálkozik Domahidy és Solymosy minapi beszédén, akik a hadsereg nevelő hatását emlegették. A civilizációt más irányban olcsóbban és intenzívebben lehet fejleszteni, mint a katonai szervezet folytonos tágításával. Összehasonlítja a katonatisztek és polgári tisztviselők fizetését; ez utóbbiak nincsenek olyan jól fizetve, mint a tisztek. De privadmert nem ad nekik az állam. Ezt az intézményt meg kellene szüntetni, miáltal sok ezer ember jutna a kombatáns állományba. Meinnichcel szemben vitatja, hogy a póttartalékosokat nem lehet privilegizált elemnek tekinteni, hiszen a véderő hivatása elsősorban a háborúban való fölhasználtatás, nem pedig a béke idején való szolgálat. Ebből a szempontból a póttartalék egy részének behívása valóságos merénylet. A kormány minden követelésnél azt mondja, hogy az már véghatár, amin túl nem fogunk menni, de aztán mégis egyre több áldozatot kívánnak. Most is így lesz, mert a katonaság a leg-, telhetetlenebb hatalmi szervezet. Kérdi, fönntartja-e még a miniszter, hogy a két éves szolgálat eszméjétől elvben nem idegenkedik? És kívánja, hogy a nyilatkozat a bizottság jelentésébe fölvetessék. Pichler Győző kérdi, mibe fognak kerülni hozzávetőleg azok a reformok, melyeket a miniszter a minap mint öt éven belül keresztülviendőket jelzett és amikre a legénység-szükségletet már ez a javaslat rendelkezésre bocsátja. Báró Solymosy és Domahidy személyes, felszólalásai után Bolgár Ferenc reflektált Bakonyinak a két éves szolgálatról tett nyilatkozatára. A honvédelmi miniszternek e tárgyban mondott szavai országszerte feltűnést és megnyugtatást keltettek. Tény, hogy a reform költséges és nagy újonctöbbletet kíván, de tény az is, hogy kompenzációt kapna benne az ország áldozataiért. Szóló különben kijelenti, hogy megokolt határozati javaslatot fog a kétéves katonai szolgálat tárgyában a Ház plénumában benyújtani. Következik a szavazás. A javaslatot általánosságban elfogadták. A részletes vitában a 2. §-nál Bakonyi megjegyzéseire báró Fejérváry miniszter azt feleli, hogy az újoncjutalék számának változtatása nem jelenti a vádrendszer átalakítását s hogy a két országgyűlés közt deputáció-küldés útján csakis akkor kell a felfogások különbségét kiegyenlíteni, ha a két parlament nem tudott egyenlő elveken alapuló határozatot hozni. Tiltakozik azon vád ellen, mintha a hadügyi budget irrealitása következnék abból, hogy a fogyatékok költségeit is megszavazták. A katonai terhek előirányzása a legskrupulózusabban történik. Fenntartja, hogy a javaslatból származó költségtöbblet, mindaddig amíg nagyobb mérvű új szervezések nem történnek, csakugyan minimális lesz. Prchlernek azt válaszolja, hogy a két vártüzérzászlóal, egy vasúti zászlóalj és három vonatszázad költségei körülbelül 900.000 korona állandó kiadást és 3 millió egyszeri kiadást tesznek. A tábori tüzérség reformja még nem haladt anyira, hogy arról már ma beszélni lehetne. A militarizmus túltengésének vádja üres jelszó, még ha pásztorlevélben fordul is elő. Hol van az a katona, akinek kedve tennék a nemzet fölösleges megterhelésében? Arra az óhajra, hogy a jelentésbe felvétessék a miniszternek a két éves szolgálati időre vonatkozó kijelentése, azt feleli, hogy a kisebbség amúgy sem járul hozzá a többség nevében adott jelentéshez, tehát ránézve az irreleváns lehet, mi áll benne. A miniszter különben nem ellenzi, hogy kijelentése felvétessék a jelentésbe, de akkor legyenek ott kitüntetve az ő világosan kifejtett skrupulusai is. Tóth János újra kijelenti, hogy ha a fogyatékok költségeit is évente beállították a hadügyi költségvetésbe, ez föltétlenül irreális budgetgazdálkodás. Ugyancsak hangsúlyozza azt is, hogy a jutalék emelése a vadrendszer változását jelenti. Indítványozza, hogy kompenzációul a magyar ezredek szolgálati nyelve magyar legyen, hogy az 1846. törvénycikk értelmében magyar ezredekbe csakis magyar tisztek alkalmaztassanak, továbbá óhajtja a honvédségnél tüzérség és külön vezérkar felállítását. Kivánja egyúttal a póttartalék kontingentálását és a két éves szolgálati tető meghonosítását. Báró Fejérváry. A budgetelőirányzás kifogásolt módja onnan keletkezett, hogy már évek óta kéri a jutalékemelést és az előirányzatok megállapításakor medig azt remélte, hogy meg fogja kapni. Innen van az, hogy az elvezénylések pótlásának költségeit is előirányozták a költségvetésben. Tóth János Indítványára megjegyzi, hogy a hadsereg törvényeink szerint közös, azt tehát nem lehet nemzetek szerint tagolni, ami a haderő szétbomlását vonná maga után. A hadseregnek szüksége van egy érintkezési nyelvre, melyet minden félig-meddig művelt ember ért; ez — fájdalm — nem a magyar, amig a német nyelv e kelléknek megfelel. A magyar tisztekre vonatkozólag utal arra, hogy 1846 óta a viszonyok változtak. Kétségtelenül üdvös volna, ha a magyar tisztek mind magyar csapatoknál szolgálnának. De szolgálati érdekből szükség van a magyar tisztek egy részének Ausztriában való alkalmazására. 1848-ban is sok honvédcsapatnál német volt a vezénynyelv, a honvédség legjobb tisztjei is az osztrák hadseregből jöttek, így hát olyan rossz iskola az mégsem lehetett. A honvédtüzérség kérdése elsősorban pénzkérdés. Eleinte a tüzérség mind Csehországból egészítette ki magát s innen eredt a kivánság. Ma azonban vannak magyarországi tüzérezredek és épen ezért vannak a honvédségi ordre de bataillebe beosztva. A közös tüzérségnek a honvédségnél való alkalmazása nagy megtakarítást jelent, mert csak agnóta arányában viseljük a költségeit, holott a külön honvédtüzérség öszszes költségei minket terhelnének. A póttartalék kontingentálva volt 1889-ig, akkor az általános védkötelezettség szellemének megfelelően a törvényhozás elejtette a kontingentálást. Az ujoncjutalék