Pesti Hírlap, 1903. január (25. évfolyam, 1-31. szám)

1903-01-01 / 1. szám

s­ sége a komédiának. Kész a kiegyezés. A zavaros helyzet híven tükröződött ma vissza a képviselőház formális ülésének ideje alatt s az ülés előtt és az ülés után a képvi­selőház folyosóján. Csak formális ülés volt és arra volt szánva, hogy a kormány benyújtsa a főrendiházi tagok összeférhetetlenségéről szóló törvényjavaslatot. A lapok jelentései alapján mindenki tudhatta, hogy Széll Kálmán minisz­terelnök nem érkezett meg Bécsből és hogy he­lyette az említett javaslatot Lukács László pénz­ügyminiszter nyújtja be. Eszerint azt lehetett volna hinni, hogy a Ház ülésén abszolút rész­vétlenség mellett darálják le az öt percnyi időt sem igénylő jelentéseket s aztán a pót boldog­­újév kívánságok kifejezésével elmennek. De nem így történt. A Ház folyosói úgy megteltek, mint a legrendesebb politikai saison idején, amikor a képviselőház javában tárgyal valamely érdekes kérdést. És nem is olyan színe volt a társaságnak, mintha parlamenti szünet lenne. Nemcsak azok jöttek el, akik állandóan Budapesten tartózkodnak, hanem a t. Ház ka­pacitásai is mind jelen voltak. A miniszterek — kivéve a Bécsben rekedt Széll Kálmánt s a neki asszisztáló gróf Széchényi Gyulát — mind­annyian ott voltak. A kiegyezésben érdekelt szakminiszterek közül Láng Lajos kereskedelem­ügyi és Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter karonfogva sétálgatott oly vidáman, hogy őket egy a kormányhoz és pedig minden kormány­hoz ragaszkodó mameluk ezzel szólította meg: :— Ha így látjuk a minisztereket, hát nem busultunk! Darányi erre megnyugtatóan felelt: — Nincs is okod, kedves bácsi, bú­sulni . . . Fabinyi Kiobusiczky, Smialovszky, Erdély, Sághy Gyula, Kossuth Ferenc és Fassie Tódor mihamar meg is nyugodtak. Az egyetlen pozití­vum, amit hamarjában megtudtak, az volt, hogy a magyar­­kabinet tálsága lei van zárva. És azoknak, akik csak attól féltek, hogy a bécsi tanácskozások vége az lehet, hogy új kor­mány következhetik a mostani után, avagy akik épen ennek örvendtek volna, — mindezeknek bizonyosságot hozott a tudósítás, hogy Széll miniszterelnök marad és a kabinet is úgy ma­nd » Budapest, 1903. XXV. évt. 1. (8000.) szám; Csütörtök, január 1. Szerkesztőség, Budapest, váci­ körut 78. X. emelet, a­hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci­ körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. --------------_-----7——1 Előfizetési árak: Egész évre. • . • 28 k. — f, Félév­re ...... lé . " „ Negyedévre ... 7 „ , Egy hóra..... 2 „ 40 a Egyes szám ára 8 f. Vidéken 10 f. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. A Pesti Hírlap következő száma pénteken — január 2-án — hajnalb­an jelenik meg. 1003. (ts) A félelem érzésével lépjük ezúttal át az új év küszöbét. Mindazok a súlyos állapotok, melyek nemzeti életünkben a lefolyt évben még kedvezőtlenebbekké váltak, ijesztő alakban áll­nak előttünk és sehol sem jelentkezik a remény sugara, mely javulásra engedne kilátást. Az 1903-ik év ismét első­sorban közgaz­dasági kérdések körében hívja föl a nemzet figyelmét, nemcsak azért, mert az 1896 óta tartó gazdasági depresszió még mindig nagyobbodik ; nemcsak azért, mert Ausztriával közgazdasági viszonyunk még mindig bizonytalan, hanem azért is, mert az 1903-ik év az európai vám- és kereskedelmi politikában is forduló­pontot jelent. Azok a nemzetközi viszonyok, melyeket 1892-ben tizenkét évre, tehát 1903. év végéig békességes módon szabályoztak, most új rende­zést igényelnek, és a közvélemény, mely az irányadó népeknél (első­sorban­ Németországban és Magyarországon) kifejlődött, nem oly an, hogy a nemzetközi forgalomban békés együttműkö­dést és fejlődést biztosítana, Így állunk az új év küszöbén, nemcsak telve bizonytalansággal, de a lehető legnagyobb aggályokkal aziránt, mi lesz sorsunk és hová fejlődik közgazdaságunk, ha az az anarchia to­vább is tart, amelybe jutottunk az Ausztriával húzódó tárgyalások alatt. Avagy nem-e súlyos helyzet, hogy például Olaszországgal fennálló szerződésünket fölmondjuk, amidőn azt sem tudjuk Ausztriával együttesen, milyen alapon tárgyalhatunk egy további egyezmény megte­remtése céljából? És micsoda helyzetben le­szünk, ha Németország legközelebb azzal a kí­vánságával lép hozzánk, hogy miként 1891-ben, legyünk most is hű szövetségese és vezessük vele az európai vámpolitikát, szorítsuk vele egyértelemben a többi népeket a kereskedelmi szerződések megkötésére, teremtsük meg vele a nemzetközi forgalomban jövőre is azt a bé­két, mely eddig 12 éven keresztül uralkodott? Hiszen ily fölszólítást vagy azt kell monda­nunk, hogy nem akarunk Németországgal a vezérszerepben osztozkodni, mert még nem is tudjuk jövendőbeli gazdasági helyzetünk alap­jairól tájékoztatni, vagy kérnünk kell, várjon még egy ideig, míg saját magunk tisztába jö­vünk, leszünk-e még osztrák-magyar vámterü­let, vagy elválunk-e és nem lesz többé közös egyetértéssel vezetendő kereskedelmi politikánk ? Összes közgazdasági viszonyaink siettetik az Ausztriával való állapotok mielőbbi tisztá­zását. Ha már a magunk belső életében oly könnyelműek vagyunk, hogy megengedjük a két állam közötti gazdasági ügyek rendezetlen állapotát, és nem számítjuk föl azokat a vesz­teségeket, melyek a hosszú alkudozások folya­matán a mindkét részről fakadó elmérgesedé­sek és ellenséges hangulat szítása következté­ben mindkét államban, de különösen Magyar­­országon keletkeztek, most ott állunk, hogy a külföld fog kényszeríteni bennünket a színval­lásra, vagy pedig egyszerűen ignorál, semmibe sem vesz, nem tekint bennünket többé szánn­nak. Ki fogunk esni a vámpolitikai koncert vezető szerepéből, sőt még közreműködői so­rából is, és nem lesz többé befolyásunk saját kiviteli és behozatali forgalmunk szabályozá­sánál. Igaz, az 1899: XIII. törvénycikk gondos­kodott arról, hogy bármi történjék is, az osztrák­magyar vámterület 1907-ig fönnállhat, meg van az összetákolás biztosítva, de nincs megadva az így lazán összekötött két állam gazdasági életére a lendület, nincs megadva lehetősége annak, hogy ez a két állam­­a mindegyikében létező természetes viszonyainál, ipari fejlődésénél, forgalmi eszközeinek nagy terjedelménél fogva) múlhatlama a külföld felé gravitáló közgazda­ságát továbbra is a kivitel rendszeres biztosítása által táplálja. Elszigetelésnek teszi ki magát Magyarország épúgy mint Ausztria akkor, midőn közel évi két milliárd korona értékű kivitelükről van szó. A nemzetközi helyzet nyomása fogja végre kényszeríteni a közel két év óta civakodó kor­mányokat, hogy tisztázzák a helyzetet és vagy éljenek békességben egymással egyesülve, vagy rendezkedjenek be önálló háztartásba, ha tud­nak; mert ha egyik alternatívában sem mernek megállapodni, akkor megszűnik az osztrák­magyar monarchia számbavehetősége és sorsa a véletlenre bizatttv. Saját belső állapotunkról és arról, mily deprimáló a kiegyezési kínszenvedés saját gazdaságunkra, nem szólunk. Eleget érzi ezt minden üzlet és ha azt a folytonos kiáltozást az állami segélyezés és támogatás után halljuk, melyet legjobb vállalataink is az állami beru­házások végleges megállapítása ügyében hangoz­tatnak , akkor kiszínezhetjük magunknak, milyen a kisebb vállalatok helyzete, melyeknek kiáltása nem jut a kormány bársonyszékéig. Tisztázni kell a helyzetet Ausztriával, ez a legfőbb teendő. A közvélemény ezen hangos követelése az egyedüli, melyet az újév kezde­tén a legnagyobb erélylyel ki kell fejezni. A mi­kéntre még csak irányt sem jelezhet, mert senki sincsen tájékoztatva az iránt, hol fekszik tulaj­donképen az a nehézség, melynek leküzdése oly gátló akadályul szolgál, hogy miniszterelnökök na­pokon át tanakodva kénytelenek kijelenteni, hogy Ausztria Magyarországgal közgazdasági alapon nem tud egyezkedni. Azok a pontok, melyeket fél­hivatalos vagy jól informáltaknak tartott lapok vitájakor jelölnek meg : pl a ti­roli gabonavám, a járadékadó, az osztrák adóssági járulék ren­dezése, a készfizetések fel­vétele, a lejalitási ígé­ret, stb. stb., mind olyanok, melyek komoly akarat mellett méltányos elintézést nyerhetnek és semmi esetre sem olyanok, hogy miattuk az osztrák-magyar monarchia nemzetközi helyzetét kockáztatni szabad volna. Vannak-e s melyek azok a pontok, melyek miatt az éveken át tartó hu­­za­vona új bizonytalan közgazdasági állapotokkal sújt, teljesen rejtett dolog. Pedig a közvélemény végre is föl van jogosítva arra, hogy e rejté­lyekről is lerántassék a fátyol és maga ítéljen afölött, szabad-e és tanácsos-e a homályos és titkos pontok miatt éveken át a depresszió stá­diumát mesterségesen ápolni. Itt az idő, hogy végre a titkolózás meg­szűnjék és a nyilvánosság ítéljen a súlyos hely­zet lényegéről. * T. előfizetőinket az előfizetési ösz­­szegek mielőbb való szíves meg­­küldésére kérjük, hogy a postán újév kö­rül rendesen bekövetkező torlódás mellett is lapunk folytatólagos megküldése minden meg­szakítás nélkül történhessék. A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.

Next