Pesti Hírlap, 1903. március (25. évfolyam, 74-89. szám)

1903-03-31 / 89. szám

A PESTI HIRLAP 1903. március 31., kedd, már fölemeli, a IX. fizetési osztályba tartozók szá­­mát pedig leszállítja, ami által az előléptetési viszo­nyokat lényegesen javítja. A javaslat emez intézke­dései következtében mintegy 433 biró és ügyész lép magasabb fizetési osztályba. A vidéki bírák mindenesetre számottevő fize­tésemelésben részesülnek a javaslattal, a budapestiek közül pedig csak azok nem nyernek a javaslattal, akik a 48. s. alapján nem kerülnek magasabb fize­tési osztályba. Az így mutatkozó sérelmek eloszlatása végett hajlandó a miniszter arra, hogy a VIL fize­tési osztályba tartozó bírák 40 százalékának megálla­pításánál a táblabírói címmel és jelleggel felruházott bírák számításba ne vézessenek, másrészről az átme­neti intézkedésekbe oly rendelkezést kíván fölvenni, hogy azok a budapesti bírák, akik a javaslat értel­mében egyelőre nem kerülnek magasabb fizetési osz­tályba, addig is, míg ez megtörténik, jelenlegi pótlé­kukat megtartsák. Barta Ödön újra a bizottság figyelmébe ajánlja módosításait. A bizottság többsége Barta módosításainak mellőzésével a 48. §­­ az igazságügy miniszter által ajánlott módosításokkal elfogadta. Neményi Ambrus indítványára a bizottság elhatározta, hogy az igazság­­ügyminiszter nyilatkozatát, amely szerint a bírói személyzet kívánságainak az előléptetési viszonyok javítása után is a lehetőségig megfelelni fog, egész terjedelmében fölveszi a jelentésbe. Ezzel az ülés véget ért. A legközelebbi ülés holnap, kedden, délután 9 órakor lesz, amelyen a bizottság a négy hónapos indemnitásról szóló, ma benyújtott javaslatot fogja tárgyalni. Külpolitikai hírek. Külpolitikáról ha írni akarunk ezúttal, nem kell a távolba, idegen földre kalandoznunk. Idegenek va­gyunk mi magyarok már a magunk birodalmában is. Tessék csak Horvátország felé nézni. Ép most do­bálják le Zágráb épületeiről, nyilvános és nem nyil­vános épületeiről, ami magyar. Legyen az zászló, cím­mer, firma, egyszerű felirat. Aki az utcán magyarul merészel beszélni, azt a horvát sihederek, de honora­­d­orok is üldözőbe veszik, kövekkel hajigálják­, ha kávéházba menekül, utána rohannak sjai a kávésnak, ha elrejteni merészli. A magyar­ állam­vasutak épüle­­tein a magyar feliratokat bemocskolták, letépték s a vasúti kalauzoknak megtiltották, hogy horvát terü­leten az utazókkal más nyelven beszélni merjenek, mint horvátul. Íme, Horvátország, a külföld. Íme, amit Deák Ferenc fehér lapjára, a magyar nagylel­kűség e rossz helyen alkalmazott érctáblájára a hor­vát urak pingáltak, azok a horvátok, akik magyar meggondolatlanság révén jutottak Isz. István birodal­mának ama részébe, ahol azelőtt mind magyar vár­megyék képezték a magyar nemzet erősségét. Ez, a a törökök elől hozzánk menekült nép, amely voltaké­­pen ma sem tudja, mi az eredete: bosnyák, szerb, dalmát, albán, nálunk hazát, védelmet, autonómiát kap és azzal hálálja meg a rápazarolt kegyet, hogy védelmezőjét, jótevőjét rutul megrugdossa, ahol te­heti. Legújabb föllépése a magyar nemzet ellen azért meglepő, mert semmi olyan nem történt, ami látszó­lag bár, indokolná a magyarellenes duhajkodást. Ki rejtőzködik a utcai tüntetők mögött? Mert valakinek lenni kell, akinek érdekében áll, hogy a magyarok szeme előtt egyszerre felvonuljanak szá­mos ellenségei, akiket a főellenség készletben tart újabb Jellacsicsiádok megismétlésére. Ha annak a híres 1897-iki osztrák-orosz szövet­­ségnek az talán az eredménye, hogy minket magya­­rokat sarokba szorítsanak, ha netán orosz részről ezen szövetség létrejöttének az volt az alapföltétele, hogy a habsburgi monarchia keleti fele szláv állammá alakíttassák át, akkor mindenesetre fölmerül a kérdés, hogy várjon nem jött-e el annak az ideje, hogy" a magyar nemzet ezen léte ellen titokban forralt vak"­merő merénylet és merénylők ellen, bárkik legyenek is azok, nyíltan állást foglaljon. Végre is Magyarország nem köteles tűrni, hogy Horvátország, azért mert kezdettől fogva helytelenül „társországnak“ címezik, hadat üzenjen minden ellen, ami magyar s gyűlöletének a legundo­kabb módon kifejezést adva, a magyar fönhatóságot tagadja. Ez törvénybe ütközik, ez sérti Sz. István koron­nájának jogát, sértenie kell tehát azt is, aki e zónát viseli. A horvátok újabb vakmerő föllépése a magyar­ság ellen, eszünkbe juttatja azokat az időket, amikor minden tőrdöfés, amit Zágráb tájáról felénk intéztek, sehol sem tetszett oly nagyon, mint a bécsi kamarilla köreiben. E tekintetben ma csaknem fogékonyabb lehet a talaj Bécsben, mint annak idejében, mert hiszen Ausztriában ma a csehek, a szlávok az írnak. Úgy érezzük, eljött az ideje, hogy nemzetünk vezérkörei, pártkülönbség nélkül, a monarchia kül­politikájával kissé komolyabban foglalkozzanak , annak reánk magyarokra nézve veszedelmesnek tetsző irányát szigorúbb kritika alá vegyék, mint eddig. De eljött ideje annak is, hogy akármilyen „meg­bízhatók"­ is a szászok, meg a horvátok Ausztriára nézve, a magyar állam észretérítse a vakmerőket, hogy hűséget tőlük csak egynek van joga követelni és az­ a magyar nemzet, amely koronájának fenható­­sága alá őket befogadta és mind e napig oltalmazta­ A francia nacionalisták kudarca. A pá­rizsi községtanácsba való pótválasztásokat tegnap tartották meg Párizsban. A nacionalisták mind a há­rom kerületben csúfosan megbuktak. Bukások tel­jességét az koronázta meg, hogy mind a három he­lyen a kormány bírót választották meg. Balland­es­­ban a miniszteri-radikális Sabler győzött. Egy bo­­napartista jelölt csak kétszáz szavazatra bírta fel­vinni. A prepusi kerületben a kormányt támogató szocialista Faburgot választották meg, egy radikál­­szocialista és egy nacionalista jelölt ellenében. A nac­onalista csak 774 szavazatot kapott, míg Faburg 3993-at. A Grandes Corrières kerületben a minisz­teri jelölt luxor 4511 szavazat többséggel jutott be Párizs községtanácsába. Ezzel a kudarccal a kong­regációk „hadserege“ végleg legyezetett s remélhető, hogy a vezérek is megunták a „dicsőséget“ és le fognak szerelni. Fővárosi ügyek. — A rendőrségi quota leszállítása. A fő­város közgyűlése Heltai Ferenc indítványára tudvale­vőleg egyhangúlag elhatározta, hogy feliratban kéri a kormányt, hogy a rendőri kiadáshoz való hozzájáru­lást méltányos átalányösszegben állapítsák meg. Any­­nyi bizonyos, hogy az évről-évre szaporodó terhek súlyosan nehezednek a fővárosra. A rendőrség évi 3.831,000 korona kiadásaiból a főváros 2.010,000 ko­ronát fizet. Mikor a rendőrséget államosították, a hozzájárulás 800,000 koronára rúgott, most csaknem háromszor annyi s ha a tisztviselők fizetésrendezését az országgyűlés megszavazza, akkor újabb 300,000 koronával terhelik meg Budapest költségvetését és belekergetik a fővárost a deficitbe. A feliratot hétfőn délelőtt küldöttség adta át a belügyminiszternek. A küldöttségben részt vett Már­kus József főpolgármester, Halmos János polgármes­ter, Matuska Alajos alpolgármester, Vaszilevits Já­nos tanácsos, Rengi Dezső főjegyző, Radocza János, Hiritl Tivadar, Springer Ferenc, Ehrlich G. Gusztáv, Stern József, Szalay Mihály és a főváros országgyű­­lési képviselői. Márkus József főpolgármester rámu­tatott arra, hogy a fővárosnak milyen financiális helyzettel kell megküzdenie, hogy az idei költségve­tést is csak alig tudták jelentékenyebb hiány nélkül megállapítani. A fizetésrendezésről szóló törvényja­vaslat körülbelül hatszázezer koronával emeli a rend­őrség költségét, amiből a fővárost háromszázezer ko­rona terheli. Erre az összegre azonban a fővárosnak nincsen fedezete. Széll Kálmán miniszterelnök kije­lentette, hogy elvben helyesli, hogy a főváros hozzá­járulását kisösszegben állapítsák meg. Az ellen sem tesz kifogást, hogy ez az összeg a mostani hozzájá­rulásnál kisebb legyen. Az új fővárosi törvényben már így is intézkedik. Hogy a hozzájárulást a fővá­rosi törvénytől függetlenül, külön törvényjavaslattal szabályozzák, hogy a főváros megmenekedjék a szer­tusrendezés folytán a 300.000 korona túlkiadástól, a a miniszterelnök nem tartja lehetetlennek, bár nagy nehézségei vannak a dolognak. Ezért nem is nyilat­­kozhatik arról, hanem megígérte, hogy tárgyalni fog a pézügyminiszterrel s mindent megtesz, amit a fővá­ros érdekében megtehet. A küldöttség tudomásul vette a választ. — A vámellenőri szolgálat újjászerve­zése. A tanács utasította a pénzügyi osztályt, hogy a vámvonal ellenőrzéséről szóló rendeletet vegye revízió alá és tegyen konkrét javaslatot. A javaslat szerint a huszonhárom vámfelügyelői állás megszün­tetendő, a felügyelőket esetleg alkalmazzák más hi­vatalokban és ellenőrzés gyakorlására szervezzenek 3000 korona fizetéssel öt új vámellenőri állást. — A szabadság­harc-emlékmű ügye. Hét­főn délután ülést tartott a szabadságharc-emlékmű­ ügyében kiküldött bizottság, Halmos János polgár­­mester elnöklése mellett. Bejelentette az elnök, hogy — a bizottság múltkori határozatához képest — a főváros tanácsához átiratot intézett, kérve, hogy az emlékmű céljaira tartanák fönn a szabadság­teret. A mai ülésnek különben az volt az egyedüli tárgya, hogy eldöntsék, milyen legyen a pályázat. Olyan-e, mint eddig volt szokásban, vagyis általános, vagy pedig eszmei, azaz olyan, amelyben a művészek ré­széről fölvetett eszmék vehetők figyelembe és alkal­mazhatók, úgy hogy akár több művész eszméje is egyesíthető ugyanazon a művön. Bárczy István ta­nácsos bemutatta a szabadságharc-emlékmű ügyé­ben még Gerlóczy Károly volt alpolgármester idejé­ben tartott értekezletek eredményét s ez szintén abban összpontosul, hogy kettős pályázatot kell hir­detni, úgy hogy az első csak az eszmékre vonat­kozzék s a második a kivitelre. A tanácsosnak az a nézete, hogy ezt az utat lesz leghelyesebb követni s ez egyáltalában nem lesz az ügy elodázása, sőt — amennyiben biztosabb haladást jelent — sietteti a kivételt. Szalai Mihály nem tenne kifogást az esz­mei pályázat ellen, ha csak ma határozták volna el a szobor fölállítását, de — mert húsz év óta húzó­dik az ügy — semmiféle késleltés sem engedhető meg, mert a közönségben már nagy erőre ka­pott a bizalmatlanság ebben a dologban. El kell te­hát oszlatni azt a téves hitet, hogy a kivitelt a fő­város hatósága késlelteti. Kéri az eszmei pályázat mellőzését. Tolnai,­ Lajos az egyedüli praktikus­­ módnak s művészetileg is a leghelyesebbnek azt tartja, amelyet Bárczy tanácsos ajánlott. Tolnay ezt nem eszmei-, hanem vázlatbeli pályázatnak nevezné, mert az első pályázaton csak az eszmét föltüntető vázlatokat kívánna. Ennél az első, vázlatos pályázat­nál semmiféle hosszadalmas programmot nem kell adni, csak annyit, hogy a szabadságharc emlékművét kell elkészíteni a Szabadság téren. Kossuth Ferenc, abban az esetben, ha meghatározzák, hogy vázlattal lehet pályázni, akkor a kettős pályázatnak nem mondana ellent, mert ez csakugyan nem járna na­gyobb időveszteséggel, amennyiben vázlatot három hónap alatt kényelmesen el lehet készíteni. Azt azon­ban nem akarná korlátozni, hogy az új pályázatot hány szobrásznak engedjék meg. Ami az első pályázat jutalmazását illeti, ebben nagy mér­sékletet ajánl, sőt az ügy érdekében helyesebb, ha a vázlat­ pályázat dijak nélkül való, mert ha lelkese­dés, nincs, dijakkal nem lehet jó eszméket szerezni.­­ Hauszmann Alajos helyesli az eddig mondottakat, de úgy képzeli a dolgot, hogy az első pályázat nagy és általános legyen ugyan, de kivitelre való fő pá­lyázatra ne hívjanak meg ötnél több művészt. Az elnök örvendetesnek mondja, hogy a pályázat módjá­ban megvan az egyetértés. Ő is abban a nézetben van, hogy a kettős pályázat vezet legjobban a célra; vázlatokat bizonyára képesek lesznek a művé­szek legföljebb három hónap alatt bemutatni, így most nincs egyéb hátra, mint hogy a pályázat fölté­teleit ilyen módon szerkeszszék meg s aztán közhírré tegyék. A további részletek megállapítása a szakértő művészek meghallgatásával fog megtörténni s aztán a pályázati föltételekre vonatkozó kész javaslatot ismét ide a bizottság elé terjesztik. Az S­ilés ezzel véget ért. — Pályázat katonai alapítványi helyekre. A hadsereg katonai nevelő és képző intézeteiben, magyar állami alapítványi helyeken levő növendékek kiképzése folytán, az idén előreláthatólag tizennégy hely fog­ megüresedni az 1903/904. iskolai év kezde­tén, a Kőszegen, Kismartonban és Kassán levő ka­tonai áll. reáliskolák I—IV. évfolyamaiban, továbbá a bécsújhelyi Terézia katonai akadémia és a bécsi műszaki akadémia I. évfolyamában, végre a fiumei haditengerészeti akadémia I. évfolyamában. Fél fizeté­ses helyek is fognak megüresedni 800, illetőleg 400 korona díj fizetése mellett. A helyekre magyar ho­nossággal bíró olyan ifjak pályázhatnak, akik jó is­kolai osztályzatot képesek fölmutatni s szerényebb anyagi viszonyuak és az atyjuk az ország érdekében magát bármely irányban kitüntette. A kérvényeket május hónap 15-éig kell benyújtani a honvédelem­ügyi minisztériumhoz, a honvédséghez tartozó szemé­lyek részéről pedig szolgálati úton.­­ Levélgyűjtő szekrény mint forgalmi akadály. A főváros tanácsánál fölmerült az a kér­dés, nem-e volna helyes az utcákon fölállított állvá­nyos levélgyűjtő szekrényeket a gyalogjárókon levő műtárgyakra — hirdetési oszlopokra, lámparudakra, vaskerítésekre stb. — alkalmazni, mert a tapasztalás azt­ bizonyítja, hogy ezen állványos szekrények for­galmi akadályt képeznek. E tárgyban a tanács föl is irt a miniszterhez, aki most válaszolt is. Tudatta a fővárossal, hogy a levélgyűjtő szekrények részére alkalmas helynek a fölsorolt utcai műtárgyak közül csakis a vaskerítéseket tekinti alkalmasaknak. Egyéb műtárgyakra azonban nem engedi alkalmazni a le­vélszekrényeket, mert így képeznének igazán forgalmi akadályt.­­ A közkórházi bizottság­ hétfőn délelőtt ülést tartott. Előterjesztésre kerültek a kórházak zár­számadásai. Ezekből kitűnik, hogy a tényleges kiadás a pesti oldalon levő kórházaknál 2.015,698 korona 78 fillér volt, a budai oldalon levőknél pedig 834,988

Next