Pesti Hírlap, 1903. április (25. évfolyam, 90-103. szám)

1903-04-01 / 90. szám

lcs fölé helyezésének nyomát sem találjuk az ő magatartásában. Ülni és várni nem álláspont. Cselekedni, vagy menni kell. A helyzet enélkül is elég súlyos mindenki számára, aki a kor­mányhoz közel áll. Azoknak a képviselőknek a lelke, akik hallják a nemzet parancsoló szavát, magukban azonosítják magukat az ellenzékkel s mégis pártfegyelemből és bizalommal ön­maguk ellenében foglalnak állást, amúgy is elég nehéz. Mi lesz, ha Széll Kálmán beleviszi őket az ex-lex pocsolyájába és azután otthagyja őket? Mi lesz az országgal, amely ha ma visszalép Széll Kálmán, meg szabadulhat az olyan állapottól, mely rész üt alkotmányán s melyet ez a kormány merő dacból, hiúságból, lehetetlenségének teljes tudatában mégis bele­visz az ex-lexbe, hogy azután otthagyja ? Való­ban, az ellenzéknek minden kártevése a kormány politikájában ártatlan játék ahoz a kárhoz képest, melyet a Széll Kálmán oktalan rátar­­tisága okoz az országnak avval, hogy az orszá­got teszi maga elé pajzsnak, a legnyilvánvalób­ban obstruál a nemzet akarata ellen. ORSZÁGGYŰLÉS. M­ I. által s az interpelláció benyújtása óta már az ügy hivatalosan elintéztetett". Nevezetes eseménye volt a mai ülésnek az, hogy Lukács László pénzügyminiszter be­nyújtotta a készfizetések fölvételéről szóló tör­vényjavaslatokat. Az újonclétszám fölemeléséről szóló ja­vaslat ellen ma elsőnek a függetlenségi oldal­ról Csávolszky Lajos szólalt föl. Csupa lelke­sedés és tűz volt a beszéde, melylyel erős szen­vedéllyel támadta a képrofinyt. Magyarország önállóságáért a küzdelemre lelkesítette hall­gatóit. A beszéd megérdemelt nagy tetszés­ben részesült. Ezután Pichler Győző mondott alapos és ötletes beszédet, melylyel az egész Ház figyel­mét ébren tartotta. Beszéde közben megemlí­tette azt is, hogy a vidéki küldöttségek sorra vonulnak föl kérvényekkel a képviselőház elnö­kéhez. — Elég baj, hogy az elnök fogadja őket! — hallatszott erre jobbról. — Ki volt az? Ki mondta azt? — kiál­tották a baloldalról. Később jelentkezett, mint a közbeszólás gazdája, Szacelláry György, de megmagyarázta, hogy csak arra értette, hogy elég baj, hogy az elnök idejét elfoglalják, mert az elnöknek amúgy is nagy az elfoglaltsága. Pichler Győző részletesen kiterjeszkedett a katonai javaslatok bírálására. Beszéde állandóan nagy hatást kel­tett, sőt egy ízben a felső karzatról is kapott egy hatalmas éljent. Képviselőtársai a beszéd befejezésekor szívélyesen üdvözölték Pichler Győzőt. it. A képviselőház ülése márc. 31-én. Elnök: Dániel Gábor, később gróf Apponyi Albert. Jegyzők : Szőts Pál, Dedovics György, Endrey Gyula. A miniszterek közül jelen vannak : Széll Kálmán, Lukács László, Wlassics Gyula, Flósz Sán­dor, Darányi Ignác, Cseh Ervin. Ülés kezdete dél­előtt 10 órakor. A készfizetések fölvétele. Napirend előtt. Elnök jelenti, hogy napirend előtt Pozsgay Miklós és Rátkay László szót kért. Pozsg­ay Miklós : Múlt szombaton egy inter­­pellációt terjesztett elő a kultuszminiszterhez. Erre a feleletet a márc. 29-iki hivatalos közlönyben látta, amennyiben közölte a középiskolai tanárok előlépte­tését. Interpellációját visszavonja. (Helyeslés.) Rátkay László a pénzügyi bizottság tegnap esti ülésén szabálytalanságot tapasztalt. Már ismétel­­­ten fölvetette itt azt a kérdést, hogy a bizottsá°ok ülései nyilvánosak legyenek. A képviselőknek alkal­­mat kell nyújtani, hogy ellenőrizzék a bizottság mű­­ködését. A bizottságnak tegnap csak 4 tagja volt je­len s mégis ülést tartott, pedig fontos kérdés, a bí­rák fizetése van ott napirenden. Követeli, hogy gyorsíró legyen jelen a bizottságok ülésén s ne egy igazságügyminisztériumi tisztviselő csinálja a jegyző­könyvet. A bírói függetlenség forog itt kockán. A kormánypárti tagok is belátták, hogy a bírói függet­­lenség érdekében a bírákat függetleníteni kell a kormánytól. A pénzügyminiszter a bírákat a köz­­igazgatási tisztviselőkkel egy sorba helyezte. Azt is mondta a miniszter, hogy 93-ban a bírák fizetés­emelése nem az állam célja, hanem egyedül Szilágyi érdeme volt. Az ilyen érvelés ellen tiltakozik. Az igazságügyminiszter erre sietett az összes indítványo­kat elvetni s a pénzügyminiszternek igazat adni.. Agyukra vannak számlálatlan milliók, azonban a bí­rói fizetés emelésére nincs a pénzügyminiszternek 436 ezer koronája, itt már fenyegetve van az ál­­­amháztartás egyensúlya. (Zaj és mozgás.) Kéri Házat, hogy a pénzügyi bizottság elnökét utasítsi hogy ez mindig szabályszerűen működjék s a bizot­ság ülésére gyorsírót rendeljenek ki. (Élénk helyes lés a szélsőbaloldalon.) Lukács László pénzügyminiszter: Sajnálja, hogy a bizottságokban nincsenek gyorsírók, akkor legalább ha tudósítások volnának s nem olyan gyű­löletes szinűek, mint Rátkay előadta. Sajnálja, hogy oly kevés tag jelenik meg a bizottság ülésein. A bi­zottság eljárását a házszabályok szabályozzák. Jegy­zőkönyvet nem vezetnek a bizottságokban. Hogy ki készíti a lapok részére a tudósításokat, ám a kor­mánynak és a bizottság elnökének nincs ingeren­­ciája, hanem itt egy bizonyos praxis fejlődött ki. Azt még senki sem kifogásolta, hogy a miniszterek egyes tisztviselőket berendelnek. Védi ezután eljárá,­­sát s mentegeti tegnapi nyilatkozatát a bírák fizetés­emeléséről. Az adminisztratív tisztviselők­­ép oly szük­séges, mint a bíráké s a kormány ezt szem előtt is tartja. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem tartja helyes praxisnak, hogy a tisztviselők, különösen a fővárosban, mellékkereseteket is űzzenek. A fizetésemeléssel és abba a helyzetbe akarják hozni a tisztviselőket, hogy csakis az államnak szolgálhassanak. Ezekben a nyi­latkozatokban nézete szerint nincs sérelem. (Helyeslés a jobboldalon.) Rakovszky István szükségesnek tartja, hogy vagy senki se írhasson tudósítást a bizottsági ülések­­ről, vagy pedig engedjék be oda a nyilvánosságot. Az ülés elején napirend előtti vita volt. A függetlenségi Rátkay László indította a vi­tát azzal, hogy elmondta, mit tapasztalt a pénz­ügyi bizottság tegnapi ülésén, hol mint hallgató volt jelen. Azt panaszolta, hogy a bizottság nem volt határozatképes és mégis határozatot hozott. Továbbá azt hallotta, hogy Lukács pénzügyminiszer az 1893-iki fizetésrendezést a bírákra nézve tisztán az akkori­­ igazságügy­­miniszter, Szilágyi Dezső egyéni súlyának ered­ményeként tüntette föl. Lukács László pénz­ügyminiszter rögtön válaszolt, kimutatva, hogy Rátkaynak a kifogásai nem alaposak. A kér­désekkel kapcsolatosan a házszabályokhoz való­­hozzászólás címén Rakovszky István igen he­lyesen megpendítette azt az eszmét, hogy a bi­zottsági üléseket tegyék nyilvánosakká. Ugyan­csak a napirend előtt Pozsgay Miklós vissza­vonta a Wlassics Gyula miniszterhez a múlt­­héten a középiskolai tanárok ügyében intézett interpellációját. Tudniillik Wlassics miniszter a beszédnél gyorsabban felel közhasznú tények mozdulatai azok. Szóval, ha ő egyben túloz, másban óvatos s így az egyensúlyt megőrzi. Ezért az ő karrikirozó modora kellemes. Hajdan pl a Mizantrópban egy elegáns, XIV. Lajos kora­beli piperkőcöt adott. Az egész alak komiku­mát egy buta nevetésbe koncentrálta, mely cso­dálatosan hasonlított az ölebecske visításához. Amint e nevetéssel végzett, ő rendíthetlen, fe­szes eleganciájába tért vissza. És így járt el nagyobb stílben Cloténjében is. Clotén hebegő. Hallhatni elég hebegést, mely a gyötrelemig ál­landó, pl Vízvári kántoréé a Pártütökben. Sőt ilyen volt eleinte Nádaynál is Kerbriandban, mi­kor dadogott. De Cloténben kitűnő tapintattal csak akkorára tartotta fönn a dadogást, mikor valami nagyot akart mondani, pl Imogengén­­nek ezt, hogy: „Sze—sze — sze—sze*~retlek.“ Tehát nem mindig dadogott, hanem csupán a pathos pillanataiban — mint a Fővárosi lapok találóan megjegyezte (1881) — miáltal nem a természeti hiba, hanem a szájhősködés vált ne­vetségessé.“ Moliére „Úrhatnám polgárijában így adta a táncmestert. Fekete öltönyében, apró hegedűvel hóna alatt, kecses roccoco-alak. Néha, mikor hallgatott, minden ok nélkül valami bal­­letpirouettet rúgott lábával, aztán hirtelen előbbi nyugodtságába tért vissza. Ezt úgy értettük, hogy a professzionátus táncmesternek hirtelen valami új balletfigura ötlött eszébe s azt aka­ratlanul elpróbálta. Náday hangjában sok komikum rejlik. Van benne valami rátartóság és mindemellett valami megszorultság, mint aki megszeppent. Mestere a különböző nevetéseknek. Ki felejti el a Cecil házasságabeli (Csiky darabja) tanfel­ügyelő nevetését, mely olyan volt, mintha egy fazekat, nyilasával lefelé, a bugyborékoló vízbe mentenének ? Egyszer panaszkodott nekem, mily taktusra nevetnek a színészek. Ha-ha-ha-ha. A jegyzőkönyv hitelesítése és a jelentések be­mutatása után Lukács László pénzügyminiszter benyújt há­rom törvényjavaslatot: egyet a készfizetések fölvé­teléről, egyet az osztrák-magyar bankkal kötött egyezmény egyik pontjának megváltoztatásáról és vé­gül egyet a koronaérték megállapításáról szóló 1892. törvény kiegészítéséről. A javaslatokat kiadják a pénzügyi bizottságnak előzetes tárgyalás végett. . Mint ahogy nyomtatva van. Erre aztán elma­gyarázta mimikával, hogyan kezdődik a nevetés, hogy fintorulnak el először a szem körüli voná­sok és így tovább, míg végre az ember teljes erejéből kacag. Ő nemcsak nevetve tud beszélni, ami —­­ ismételjük — ritka képesség, hanem eközben valami rejtett jelentőséget is feltüntet, így pl Adhemárban, midőn távozik és Des Prunellesnek (a spanyolfal mögötti hölgyre cé­lozva) szemében furcsa vidorsággal mondja: Jó étvágyat! Még jelentékenyebb volt a Kéjutazás fogházfelügyelőjének egy mozzanata. A jó fel­ügyelő szerelmes a szép Suzornéba, kinek férje épen fogoly. Suzorné eljön a fogházba és a fel­ügyelőtől tudakozódik férjéről. A felügyelő ma­gánkívül van örömében, hogy saját szobájában üdvözölheti a szép nőt. Beszél neki Suzor naiv­­ságáról s ezt gúnyosan hangsúlyozza. Mert Suzor épen őt bízta meg azzal, hogy vigasztalja nejét. Nevetve beszél folyton, mesterileg fejezve ki a kárörömét és jó kedvét. Egész társalgásá­ból, mely egészen más tárgyak körül forog, ki­tűnik, hogy Luzorné élvezésébe merült. Hogy Nádayban mily megyeriszerű átala­kító képesség van, azt először az Első (Ábrá­nyi Emil műve) egy ínyenc vén arisztokratá­jában fedeztük föl. Midőn színpadra lépett, még hangjáról sem ismertünk mindjárt rá. Olyan kedélyes nyámmogással beszélt és öreges virgoncsággal adta elő inyenc-elveit, a szünete­ket komikus gusztáló hörgésekkel egészítve ki. Beszédmódja nagyon hasonlított a jó öreg Wen­zel Gusztávnak (ki jogtudós volt és az egyete­men katalógust soha sem olvasott) sürgés be­szédmodorához. Csiky darabjaiban csodát mi vett a lakos­­­­kodása, melynek csak a nagy Megyeryben bírta elődjét. Jól emlékszem, hogy Bozóti Márta pre­mierese előtt úgy szólt előttem, hogy Csikynek megmondta: Nem logsz ráismerni az alakra, melyet megírtál! De mi sem ismertünk rá Ná­­dayra. Hanem annál inkább ...... Lajosra. Csupa karrikirozott elegancia a szürke cilinde­rétől és kenderszösz vékony szal­állától le fehér kamask­áig, így láttuk a modellt peckesen, ki­nyalva a Margit-sziget sétányán. És az a pulyka­­öblögetős hang, amelyen ünnepélyesen megszó­lal : Üdvözöllek, barátom, Dávid­ázy Andor! Ez volt Manes Bozóti Mártában. Az ember nem tudta, ez volt-e remekebb, vagy Poprádija a Czifra nyomorúságban. Mind a kettő valóságos fin de siécle-alak. Poprádiban Náday a könnyüvérűség és lé­haság nemcsak mulattató, de egyúttal aljas vo­natkozásait is, melyek még „Alfonz úr“-jából hiányoztak, Poprádi jellemétek meg tudta adni; sőt ezek is alig vannak meg annyira a szerep­ben, mint ahogy Náday rrikánsan megfestett© azokat. Szemtelen és impertinens a legnagyobb mértékben, de azért folyon mulattató. Legna­gyobb gazságait is el tudnák nézni sokáig, mert annak a svihák fráternek korlátoltságát, mulat­ságos hiúságát soha egy pillanatra sem vetkezi le. Legszemtelenebb ajánlatait, mikor nőt csábit és pökhendiségét kacagják, mikor óráját veszi ki és tüntetően lóbálja, hogy észrevegyék valódi arany voltát; vagy úgy intézi kéz- és újjátékát, hogy a vele beszélő a gyűrűket ki ne kerülhesse; vagy leülve előbb megigazítja nadrágját, hogy alóla a kockás harisnya okvetlenül festőileg kan­dikáljon elő. Pimaszságát még mulatságosabbá teszi a tót dialektus, melyet Náday színészek közt is ritka virtuozitással alkalmaz. De nem­csak a kiejtést, hanem a beszédmodort is el­leste. Ps mikor a tót beszél, hirtelen színte­len egyformasággal hadar —s­povedál — ami olybá tűnik fel, mintha valakit a falon át hal­­­­lanánk beszélni. Sőt a kedély is egészen tipikus PESTI Ií I lí L Á P 1903. április 1., szerda.

Next