Pesti Hírlap, 1903. április (25. évfolyam, 90-103. szám)
1903-04-01 / 90. szám
lcs fölé helyezésének nyomát sem találjuk az ő magatartásában. Ülni és várni nem álláspont. Cselekedni, vagy menni kell. A helyzet enélkül is elég súlyos mindenki számára, aki a kormányhoz közel áll. Azoknak a képviselőknek a lelke, akik hallják a nemzet parancsoló szavát, magukban azonosítják magukat az ellenzékkel s mégis pártfegyelemből és bizalommal önmaguk ellenében foglalnak állást, amúgy is elég nehéz. Mi lesz, ha Széll Kálmán beleviszi őket az ex-lex pocsolyájába és azután otthagyja őket? Mi lesz az országgal, amely ha ma visszalép Széll Kálmán, meg szabadulhat az olyan állapottól, mely rész üt alkotmányán s melyet ez a kormány merő dacból, hiúságból, lehetetlenségének teljes tudatában mégis belevisz az ex-lexbe, hogy azután otthagyja ? Valóban, az ellenzéknek minden kártevése a kormány politikájában ártatlan játék ahoz a kárhoz képest, melyet a Széll Kálmán oktalan rátartisága okoz az országnak avval, hogy az országot teszi maga elé pajzsnak, a legnyilvánvalóbban obstruál a nemzet akarata ellen. ORSZÁGGYŰLÉS. M I. által s az interpelláció benyújtása óta már az ügy hivatalosan elintéztetett". Nevezetes eseménye volt a mai ülésnek az, hogy Lukács László pénzügyminiszter benyújtotta a készfizetések fölvételéről szóló törvényjavaslatokat. Az újonclétszám fölemeléséről szóló javaslat ellen ma elsőnek a függetlenségi oldalról Csávolszky Lajos szólalt föl. Csupa lelkesedés és tűz volt a beszéde, melylyel erős szenvedéllyel támadta a képrofinyt. Magyarország önállóságáért a küzdelemre lelkesítette hallgatóit. A beszéd megérdemelt nagy tetszésben részesült. Ezután Pichler Győző mondott alapos és ötletes beszédet, melylyel az egész Ház figyelmét ébren tartotta. Beszéde közben megemlítette azt is, hogy a vidéki küldöttségek sorra vonulnak föl kérvényekkel a képviselőház elnökéhez. — Elég baj, hogy az elnök fogadja őket! — hallatszott erre jobbról. — Ki volt az? Ki mondta azt? — kiáltották a baloldalról. Később jelentkezett, mint a közbeszólás gazdája, Szacelláry György, de megmagyarázta, hogy csak arra értette, hogy elég baj, hogy az elnök idejét elfoglalják, mert az elnöknek amúgy is nagy az elfoglaltsága. Pichler Győző részletesen kiterjeszkedett a katonai javaslatok bírálására. Beszéde állandóan nagy hatást keltett, sőt egy ízben a felső karzatról is kapott egy hatalmas éljent. Képviselőtársai a beszéd befejezésekor szívélyesen üdvözölték Pichler Győzőt. it. A képviselőház ülése márc. 31-én. Elnök: Dániel Gábor, később gróf Apponyi Albert. Jegyzők : Szőts Pál, Dedovics György, Endrey Gyula. A miniszterek közül jelen vannak : Széll Kálmán, Lukács László, Wlassics Gyula, Flósz Sándor, Darányi Ignác, Cseh Ervin. Ülés kezdete délelőtt 10 órakor. A készfizetések fölvétele. Napirend előtt. Elnök jelenti, hogy napirend előtt Pozsgay Miklós és Rátkay László szót kért. Pozsgay Miklós : Múlt szombaton egy interpellációt terjesztett elő a kultuszminiszterhez. Erre a feleletet a márc. 29-iki hivatalos közlönyben látta, amennyiben közölte a középiskolai tanárok előléptetését. Interpellációját visszavonja. (Helyeslés.) Rátkay László a pénzügyi bizottság tegnap esti ülésén szabálytalanságot tapasztalt. Már ismételten fölvetette itt azt a kérdést, hogy a bizottsá°ok ülései nyilvánosak legyenek. A képviselőknek alkalmat kell nyújtani, hogy ellenőrizzék a bizottság működését. A bizottságnak tegnap csak 4 tagja volt jelen s mégis ülést tartott, pedig fontos kérdés, a bírák fizetése van ott napirenden. Követeli, hogy gyorsíró legyen jelen a bizottságok ülésén s ne egy igazságügyminisztériumi tisztviselő csinálja a jegyzőkönyvet. A bírói függetlenség forog itt kockán. A kormánypárti tagok is belátták, hogy a bírói függetlenség érdekében a bírákat függetleníteni kell a kormánytól. A pénzügyminiszter a bírákat a közigazgatási tisztviselőkkel egy sorba helyezte. Azt is mondta a miniszter, hogy 93-ban a bírák fizetésemelése nem az állam célja, hanem egyedül Szilágyi érdeme volt. Az ilyen érvelés ellen tiltakozik. Az igazságügyminiszter erre sietett az összes indítványokat elvetni s a pénzügyminiszternek igazat adni.. Agyukra vannak számlálatlan milliók, azonban a bírói fizetés emelésére nincs a pénzügyminiszternek 436 ezer koronája, itt már fenyegetve van az álamháztartás egyensúlya. (Zaj és mozgás.) Kéri Házat, hogy a pénzügyi bizottság elnökét utasítsi hogy ez mindig szabályszerűen működjék s a bizotság ülésére gyorsírót rendeljenek ki. (Élénk helyes lés a szélsőbaloldalon.) Lukács László pénzügyminiszter: Sajnálja, hogy a bizottságokban nincsenek gyorsírók, akkor legalább ha tudósítások volnának s nem olyan gyűlöletes szinűek, mint Rátkay előadta. Sajnálja, hogy oly kevés tag jelenik meg a bizottság ülésein. A bizottság eljárását a házszabályok szabályozzák. Jegyzőkönyvet nem vezetnek a bizottságokban. Hogy ki készíti a lapok részére a tudósításokat, ám a kormánynak és a bizottság elnökének nincs ingerenciája, hanem itt egy bizonyos praxis fejlődött ki. Azt még senki sem kifogásolta, hogy a miniszterek egyes tisztviselőket berendelnek. Védi ezután eljárá,sát s mentegeti tegnapi nyilatkozatát a bírák fizetésemeléséről. Az adminisztratív tisztviselőkép oly szükséges, mint a bíráké s a kormány ezt szem előtt is tartja. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem tartja helyes praxisnak, hogy a tisztviselők, különösen a fővárosban, mellékkereseteket is űzzenek. A fizetésemeléssel és abba a helyzetbe akarják hozni a tisztviselőket, hogy csakis az államnak szolgálhassanak. Ezekben a nyilatkozatokban nézete szerint nincs sérelem. (Helyeslés a jobboldalon.) Rakovszky István szükségesnek tartja, hogy vagy senki se írhasson tudósítást a bizottsági ülésekről, vagy pedig engedjék be oda a nyilvánosságot. Az ülés elején napirend előtti vita volt. A függetlenségi Rátkay László indította a vitát azzal, hogy elmondta, mit tapasztalt a pénzügyi bizottság tegnapi ülésén, hol mint hallgató volt jelen. Azt panaszolta, hogy a bizottság nem volt határozatképes és mégis határozatot hozott. Továbbá azt hallotta, hogy Lukács pénzügyminiszer az 1893-iki fizetésrendezést a bírákra nézve tisztán az akkori igazságügyminiszter, Szilágyi Dezső egyéni súlyának eredményeként tüntette föl. Lukács László pénzügyminiszter rögtön válaszolt, kimutatva, hogy Rátkaynak a kifogásai nem alaposak. A kérdésekkel kapcsolatosan a házszabályokhoz valóhozzászólás címén Rakovszky István igen helyesen megpendítette azt az eszmét, hogy a bizottsági üléseket tegyék nyilvánosakká. Ugyancsak a napirend előtt Pozsgay Miklós visszavonta a Wlassics Gyula miniszterhez a múlthéten a középiskolai tanárok ügyében intézett interpellációját. Tudniillik Wlassics miniszter a beszédnél gyorsabban felel közhasznú tények mozdulatai azok. Szóval, ha ő egyben túloz, másban óvatos s így az egyensúlyt megőrzi. Ezért az ő karrikirozó modora kellemes. Hajdan pl a Mizantrópban egy elegáns, XIV. Lajos korabeli piperkőcöt adott. Az egész alak komikumát egy buta nevetésbe koncentrálta, mely csodálatosan hasonlított az ölebecske visításához. Amint e nevetéssel végzett, ő rendíthetlen, feszes eleganciájába tért vissza. És így járt el nagyobb stílben Cloténjében is. Clotén hebegő. Hallhatni elég hebegést, mely a gyötrelemig állandó, pl Vízvári kántoréé a Pártütökben. Sőt ilyen volt eleinte Nádaynál is Kerbriandban, mikor dadogott. De Cloténben kitűnő tapintattal csak akkorára tartotta fönn a dadogást, mikor valami nagyot akart mondani, pl Imogengénnek ezt, hogy: „Sze—sze — sze—sze*~retlek.“ Tehát nem mindig dadogott, hanem csupán a pathos pillanataiban — mint a Fővárosi lapok találóan megjegyezte (1881) — miáltal nem a természeti hiba, hanem a szájhősködés vált nevetségessé.“ Moliére „Úrhatnám polgárijában így adta a táncmestert. Fekete öltönyében, apró hegedűvel hóna alatt, kecses roccoco-alak. Néha, mikor hallgatott, minden ok nélkül valami balletpirouettet rúgott lábával, aztán hirtelen előbbi nyugodtságába tért vissza. Ezt úgy értettük, hogy a professzionátus táncmesternek hirtelen valami új balletfigura ötlött eszébe s azt akaratlanul elpróbálta. Náday hangjában sok komikum rejlik. Van benne valami rátartóság és mindemellett valami megszorultság, mint aki megszeppent. Mestere a különböző nevetéseknek. Ki felejti el a Cecil házasságabeli (Csiky darabja) tanfelügyelő nevetését, mely olyan volt, mintha egy fazekat, nyilasával lefelé, a bugyborékoló vízbe mentenének ? Egyszer panaszkodott nekem, mily taktusra nevetnek a színészek. Ha-ha-ha-ha. A jegyzőkönyv hitelesítése és a jelentések bemutatása után Lukács László pénzügyminiszter benyújt három törvényjavaslatot: egyet a készfizetések fölvételéről, egyet az osztrák-magyar bankkal kötött egyezmény egyik pontjának megváltoztatásáról és végül egyet a koronaérték megállapításáról szóló 1892. törvény kiegészítéséről. A javaslatokat kiadják a pénzügyi bizottságnak előzetes tárgyalás végett. . Mint ahogy nyomtatva van. Erre aztán elmagyarázta mimikával, hogyan kezdődik a nevetés, hogy fintorulnak el először a szem körüli vonások és így tovább, míg végre az ember teljes erejéből kacag. Ő nemcsak nevetve tud beszélni, ami — ismételjük — ritka képesség, hanem eközben valami rejtett jelentőséget is feltüntet, így pl Adhemárban, midőn távozik és Des Prunellesnek (a spanyolfal mögötti hölgyre célozva) szemében furcsa vidorsággal mondja: Jó étvágyat! Még jelentékenyebb volt a Kéjutazás fogházfelügyelőjének egy mozzanata. A jó felügyelő szerelmes a szép Suzornéba, kinek férje épen fogoly. Suzorné eljön a fogházba és a felügyelőtől tudakozódik férjéről. A felügyelő magánkívül van örömében, hogy saját szobájában üdvözölheti a szép nőt. Beszél neki Suzor naivságáról s ezt gúnyosan hangsúlyozza. Mert Suzor épen őt bízta meg azzal, hogy vigasztalja nejét. Nevetve beszél folyton, mesterileg fejezve ki a kárörömét és jó kedvét. Egész társalgásából, mely egészen más tárgyak körül forog, kitűnik, hogy Luzorné élvezésébe merült. Hogy Nádayban mily megyeriszerű átalakító képesség van, azt először az Első (Ábrányi Emil műve) egy ínyenc vén arisztokratájában fedeztük föl. Midőn színpadra lépett, még hangjáról sem ismertünk mindjárt rá. Olyan kedélyes nyámmogással beszélt és öreges virgoncsággal adta elő inyenc-elveit, a szüneteket komikus gusztáló hörgésekkel egészítve ki. Beszédmódja nagyon hasonlított a jó öreg Wenzel Gusztávnak (ki jogtudós volt és az egyetemen katalógust soha sem olvasott) sürgés beszédmodorához. Csiky darabjaiban csodát mi vett a lakoskodása, melynek csak a nagy Megyeryben bírta elődjét. Jól emlékszem, hogy Bozóti Márta premierese előtt úgy szólt előttem, hogy Csikynek megmondta: Nem logsz ráismerni az alakra, melyet megírtál! De mi sem ismertünk rá Nádayra. Hanem annál inkább ...... Lajosra. Csupa karrikirozott elegancia a szürke cilinderétől és kenderszösz vékony szalállától le fehér kamaskáig, így láttuk a modellt peckesen, kinyalva a Margit-sziget sétányán. És az a pulykaöblögetős hang, amelyen ünnepélyesen megszólal : Üdvözöllek, barátom, Dávidázy Andor! Ez volt Manes Bozóti Mártában. Az ember nem tudta, ez volt-e remekebb, vagy Poprádija a Czifra nyomorúságban. Mind a kettő valóságos fin de siécle-alak. Poprádiban Náday a könnyüvérűség és léhaság nemcsak mulattató, de egyúttal aljas vonatkozásait is, melyek még „Alfonz úr“-jából hiányoztak, Poprádi jellemétek meg tudta adni; sőt ezek is alig vannak meg annyira a szerepben, mint ahogy Náday rrikánsan megfestett© azokat. Szemtelen és impertinens a legnagyobb mértékben, de azért folyon mulattató. Legnagyobb gazságait is el tudnák nézni sokáig, mert annak a svihák fráternek korlátoltságát, mulatságos hiúságát soha egy pillanatra sem vetkezi le. Legszemtelenebb ajánlatait, mikor nőt csábit és pökhendiségét kacagják, mikor óráját veszi ki és tüntetően lóbálja, hogy észrevegyék valódi arany voltát; vagy úgy intézi kéz- és újjátékát, hogy a vele beszélő a gyűrűket ki ne kerülhesse; vagy leülve előbb megigazítja nadrágját, hogy alóla a kockás harisnya okvetlenül festőileg kandikáljon elő. Pimaszságát még mulatságosabbá teszi a tót dialektus, melyet Náday színészek közt is ritka virtuozitással alkalmaz. De nemcsak a kiejtést, hanem a beszédmodort is elleste. Ps mikor a tót beszél, hirtelen színtelen egyformasággal hadar —spovedál — ami olybá tűnik fel, mintha valakit a falon át hallanánk beszélni. Sőt a kedély is egészen tipikus PESTI Ií I lí L Á P 1903. április 1., szerda.