Pesti Hírlap, 1903. június (25. évfolyam, 149-162. szám)

1903-06-02 / 149. szám

Budapest, 191­3. XXV. évf. 149. (8138.) szám. Kedd, Június 2. .. ............................ .............­­ ...............— ■■■ "I . IV.....1 1 T?’ t — ................"■■■"..... ^ Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre.... 28 k. - L Budapest, váci­ körút 78. Félévre^, y • • • ^ » » |||s$|§^ ||| fi „ . hová a lap szellemig részét * * HE HH a flegjelenik minden nap, ünnep ») szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. \. szólalások intézendők. Schőbert-politika, (—r.) Piros pünkösd örömére gróf An­drássy Gyula cikket irt az osztrákoknak a közös hadsereg katonai szelleméről. Azt mondja benne, hogy ő híve a német szolgálati nyelvnek, ellen­sége mindennek, ami a hadsereg egységének ár­tana, de azért nem híve a birodalmi egységnek, sőt szükségesnek tartja, hogy a hazafi érzéseket a közös hadseregben el ne nyomják. Aztán óhajtja, hogy a magyar és osztrák katona tisztelje, becsülje egymást, mint jó baj­társhoz illik s érzelmi világuk kapcsolata az uralkodó iránt való közös szeretet legyen. Mielőtt e cikknek a tartalmát néznék, be kell számolnunk a tendenciájáról, mely fölötte kellemetlen. Andrássy Gyula a szívére akar halni az osztrák közvéleménynek, azért, hogy ti vagytok az urak s azért, hogy a kormány­párt is úgy cselekszik, ahogy nektek kedves, ne legyetek zsarnokok, hanem méltányosok a ma­gyarhoz, aki elvégre mégis csak ember. Nem teszünk semmit, ami nektek kellemetlen, de te­gyetek ti is valamit méltányosságból, szabad akaratból, ami nekünk kedves. Nem kívánunk intézményeket, csak egy kis pedagógiát. Ezzel a nációval bánni kell tudni, hát tanuljatok meg bánni­ vele, akkor aztán bukfencet is hányhattok rajta keresztül. Ez a tendencia szinte bőg a cikkből. Sér­tő és megalázó, teljességgel megengedhetetlen ma­gyar vezető politikus részéről. Mit megy An­drássy az osztrákokhoz egy kérdésben, mely a mienk, magyar nemzeti kérdés? Nem áll és til­takozunk ellene, mintha a katonai kérdésben Ausztria Állama és közvéleménye valamit te­hetne. A nemzeti követeléseket az ellenzék a magyar kormány irányában támasztja, nem az !»■■ 11IIII ÍÍÍÍÍÍfcÍÍ«B«*Égár^ osztrák nemzet ellenében és teljesedésük vagy megtagadásuk a magyar kormány és nem Ausztria ténye, tette. Mit persuadeálja hát Andrássy az osztrák közvéleményt ? A kö­zös hadsereg intézménye, amennyiben Ausz­triát is érinti, a legszélsőbb felfogással is legfölebb paritásosan közös és elin­tézésük közös feladat volna. De tiltakozunk a felfogás és különösen annak demonstrálása ellen, mintha a magyar törvényhozásnak mos­tani problémája Ausztriát is kompetensül il­letné s mintha mindaddig, amíg az erre vonat­kozó osztrák és magyar törvény szentesítve nincsen, e törvényjavaslat formájában, e tör­vény elintézésének módja, tartalmának meg­állapítása közös ügy volna. Amit az ellenzék a hadsereg dolgában követel, az magyar belü­gy, amelyhez Ausztriának semmi köze, sőt ahoz sincs Ausztriának köze, hogy most német a hadsereg nyelve. Ez nem Ausztria, hanem az uralkodó akarata folytán van így. Olyan okfejtéseket, olyan tanácsokat ad­hat Milner kormányzó Angliának, amikor ar­ról van szó, hogy a leigázott búrokat valame­lyest kíméljék, de nem adhat egy független, egyenlő rangú Magyarország politikusa Ausz­triának, ezzel elismervén ennek fölebbvalósá­­gát és disponáló képességét. Hogy mégis meg­teszi, hogy nem is érzi, mit jelent az osz­trák közvéleményhez ily módon fordulása, csak arra vall, hogy gróf Andrássy Gyula nagyon jól érti, mi az a monarchia, de sejtelme sincs róla, mi az a Magyarország. Mégis, mintha olyan színe volna cikkének, amely Ausztriával szemben a magyar nemzeti jogokat és aspirációkat hirdeti. Ezt nevez­zük mi Schöberl-politikának : idehaza osztr­ák, oda­át meg magyar. Pedig hát helytelen de­n házukat, a jó hírnevüket fenyegeti, amivel együtt oda van a becsületük is. Szeszélynek, alapnélküli panaszkodásnak tartotta az egészet. Nem is igen hallgatott oda, másfelé járt az esze, valami házihangverseny szereplőit állította össze. De most már mindenre világosan vissza­emlékezett. Hogy az ura folyton csak a holna­pot , a mát emlegette, amikor eldől a sorsuk, jobbra vagy balra. Tehát volt alapja annak a gyötrő álomlátásnak. Ma van a végítélet vagy újjászületés napja. — Huh, de hideg van itt, semmi meleget sem ad az a kandalló. Szinte öntudatlanul támolygott az ablak­hoz. Künn a téli reggelnek ködös homályossá­gában ébredni kezdett az élet. Nehéz teherrel megrakott kocsik döcögtek végig a kövezeten, munkás emberek, munkás asszonyok mentek a dologra. Az utóbbiak kezében kosár, letakarva, gondosan bekötözve szinehagyott kendőkkel. Azokban van az ebéd. Az embereknél minden­féle szerszám, amikkel az ennivalót lehet meg­keresni, a kezük munkájával. Feltárult előtte a küzdelem, a nyomorúság. Vajon mi lesz belőle, ha tönkrejutnak ? Találkozik-e valaki, aki megoltalmazza, aki a házába fogadja. Hiszen ő dologra képtelen, so­hase volt ráutalva, csak ragyogni, hódítani ta­nították. Eszébe jutott a nagybácsi., ,­z a szegén­y öreg, hatvanesztendős ember, akit könyörtele­nül kiutasított, mikor kérni jött 1 ez26­­ emet fog. Az osztrákoknak nincs szüksége Andrássy Gyula magyar hazafiságára, nekünk meg nincs szükségünk az osztrákságára. S az ilyen két­féle színvallás nem mutat sem mérsékelt ma­gyarságot, sem mérsékelt osztrákságot, hanem épen csak osztrák-magyar hazafiságot, mely­ből istenuccse nem kérünk. Az ilyen po­litikai érzület, amilyet Andrássy Gyula elárul, valóban csak abban az egységes birodalomban volna természetes, melyet Andrássy maga is cik­kében porkorreszkál. De hát lássuk, ha az osztrák hallgat az Andrássy szép szavára, mi történnék voltaké­­pen? Felelni akarván erre a kérdésre, ámulva látjuk, milyen badar is voltaképen ez a cikk. Azt kívánja, hogy tiszteljék a magyar katona hazafias érzületét. De hogyan ? Amikor ennek a magyar hazafinak nem szabad „jejeiT­-nel jelent­keznie, németül kell értenie, Gotterhalte-t éne­kelnie és osztrák zsinórt viselnie. A király tisz­telete és a hivatás közössége, az esprit de corps adja meg a hadsereg szellemét? Hát ezek volnának az Andrássy Gyula nemzeti kí­vánságai? Hiszen ez semmi egyéb, mint a mai állapot föntartása azzal a hozzátoldással, hogy a magyar katonával ne komiszkodjanak jobban, mint az osztrákkal! Hol, miképen jutna érvényre a magyar nemzeti érzés a közös hadseregben minden in­tézmény nélkül ? Az osztrák könnyen lehet osz­trák a közös hadseregben, mert annak nyelve, intézményei osztrákok. Ha például latin volna a szolgálati nyelv, ő is ép úgy követelődznék és tiltakoznék, mint most mi, akiknek végre is mindegy, német-e, latin-e az az idegen nyelv, mely nélkül a magyar katona katona nem le­het. Nem, az az előny, mely az osztráknak ju­tott a német szolgálati nyelvvel, nem paralizál­szemért ! Majd az lesz most az ő sorsa is. Da nem. Elhatározta, hogy ír neki, szép bocsánat­­kérő, könyörgő levelet, hogy jöj­ön el hozzájuk, éljen itt az ő házukban. És jól fog vele bánni. Tejbe-mézbe füröszti majd, a szellőtől is óvja. Talán még nincsen későn. Átment az irodába, leült az asztalhoz és megírta a levelet. Mikor elvégezte, újra gondol­kodni kezdett, miközben lenézett az utcán járó­kelőkre. És ime, kopott, rosszul öltözött asszony megy a túlsó oldalon s vezeti fedetlen fejű, mezítelen lábú gyermekét. A gyermek! Mardosni kezdte újra az önvád és átkozn szerette volna önmagát. Nem úgy bánt a gyer­mekével, mint az anya szokott. Idegen, rossz­­lelkű cselédekre bízta. Sokszor három­ napig feléje se nézett, csak akkor nézte meg, ha új ruhát hozott a varrónő, hogy illik-e rája. Azt is csak önzésből tette, mert nem szerette volna, ha a más gyermeke különb módon öltözködik. De máskép lesz ezután. Ő maga mosdatja majd és vigyáz rá, mint a szeme világára. Behozatja a gyermekszobá­­ból, ott aluszik majd minden éjjel az ő ágyában. Kinyitotta az ajtót és kiszólt a cselédnek: — Hozzátok be az Andorkát. S hogy betopogott a gyermek s ráemelte álmos, de élénk szemeit, kimondhatatlan gyönyö­­­­rűség szállta meg. Úgy érezte, hogy megtisztí­­t­totta örökre ez a pillanat és ezentúl nem lesz A megtérés. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Korán fölébredt az asszony. Rémképeket látott álmában az éjjel, miktől mámorossá vált a feje és hogy visszagondolt rájuk, minden tag­ján végigfutott a hideg. Rongyos, tépett ruhá­ban önmagát látta, amint vánszorog valami sá­ros úton, istentől, embertől elhagyatva. Kezénél fogva vezeti gyermekét, aki sírva kenyérért kö­nyörög. Csak egy pillanatig tartott az egész, de elég volt arra, hogy elrontsa az egész éjsza­káját. Fázni kezdett. Csöngetett a cselédnek, aki borzas tejjel, álmos tekintettel hozta be a fát és tüzet rakott a hófehér, aranydiszítésű kan­dallóba. Szikrázva, nehéz füstöt eresztve kez­dett égni a tűz és halvány világosságot árasztott a szoba közepére, ahol a kicsi szalon-asztal állott. Miközben felöltözködni készült, eszébe ju­tott, hogy az ura hol van. — Elment már a nagyságos úr ? — Oh, kezeit csókolom, nagyon korán elmehetett. Még mi sem voltunk ébren. Aztán a reggelijét is ott hagyta az asztalon. Vajon mi dolga lehet ilyen korán, gon­dolta magában. De aztán hirtelen eszébe jutott valami, ami rózsás arcát halálsápadtra változ­tatta. Hiszen tegnap bukásról, elszegényedés­ről beszélt neki az a sárga arcú ember, ami A Pesti Kirlap mai száma 20 ck.

Next