Pesti Hírlap, 1903. november (25. évfolyam, 299-313. szám)
1903-11-01 / 299. szám
ternek is le kell mondania a képviselőségről, tehát Cseh Ervin is újra választás alá kerül. A pártkörben ma este az államtitkári állásokra tipeltek. Nagyon sok képviselőt, akiről azt gondolták, hogy aspirál, üdvözöltek és ...méltóságos ur“nak szólítottak. De a miniszterek minden egyes név fölemlítése után azt felelték, hogy az államtitkári állásokra nézve még nem történt döntés. A nemzeti pártiak igen gyéren mutatkoztak a klubban, Apponyi ma este el is utazott. Az ellenzékről. Miután a szabadelvű párttal már rendben van a dolog, az a fő kérdés, hogy mit fog tenni az ellenzék. A szabadelvű párt jó jelnek veszi, hogy a Kossuth-párt halogatja a határozathozatalt és hogy itt-ott eltér a lényegtől. Azt beszélik, hogy a vezetők a kormánynyal akarnak tárgyalni hétfőn, hogy egy és más előnyt nyerhessenek a politikai kérdések terén, így a választói jog kiterjesztése és általában a parlamenti reformok kérdésének fölvetése most olyannak tetszik, hogy a hídnak jelentékeny alkotó részét képezheti, ha erre nézve valamely garanciát kapnak. Ezenkívül más gondolat is merült fel, így például olyfajta terv, mint a kaszárnyák magyar feliratokkal való ellátása fölvettetett s ezt megbeszélik gróf Tisza Istvánnal, mert hogy ilyen engedményekkel közeledést lehetne elérni. Ami a néppártot illeti, a mai értekezlet határozatát a néppárt tagjai a képen értelmezik, hogy kös ellenzéki tónusban fogják bírálni a Tisza-kormányt. Gróf Zichy János elnök, akit a mai értekezlet a párt álláspontjának a kifejezésével megbízott, azt hangoztatta a mai értekezleten, hogy most a néppárt a legerősebb ellenzéket képezheti és erőszak esetén teljes erejével ellent állhat. Felmerült az a kérdés is, hogy a néppárt obstruálhat-e vagy nem. Báró Kaas Ivor hangoztatta, hogy a Tiszarendszer ellen a parlamentáris küzdelemben minden fegyver jogosult. Zboray Miklós hangoztatta, hogy gróf Tisza eddigi politikai működése már teljes bizalmatlanságra ad okot és fejtegette, hogy a szabadelvű pártkörben előterjesztett módosítások jogfeladást tartalmaznak. Simonyi-Semadam Sándor a katonai kérdésekre nézve ugyanezen álláspontot foglalta el. Szüllő Géza szintén azt hangoztatta, hogy a Tisza módosításai nem fogadhatók el. A párt tagjai azonban hozzájárultak gróf Zichy János azon nézetéhez, hogy miután a párt már korábban állást foglalt oly irányban, hogy az ex-lex állapotot károsnak tartja, tehát az obstinkciót most is helyteleníti. Azonban mihelyt észreveszi a párt, hogy a Tisza-komány törvénytelenséget követ el, vagy pedig hogy a házszabályokat erőszakosan kezelik, akkor tesz belemenni az obstrukcióba is. Báró Kaas Ivor, aki a leghatározottabb harc mellett foglalt már most is állást, időközben eltávozott az értekezletről s igy a párt a határozatot egyhangúlag hozta. A néppárt értekezlete. Az országgyűlési néppárt ma este értekezletet tartott, melyen az elnöklé gróf Zichy Jánoson kivnl a következő párttagok vettek részt : gróf Zichy Aladár, Farkas József, Szüllő Géza, Horváth Dezső, Szabó István, Jankovich Béla, Zboray Miklós, Ernszt Sándor, br. Kaas Ivor, Udvary Ferenc, Kubina József, Simonyi-Semadam Sándor. Az értekezleten a felett vitatkoztak, hogy minő álláspontot foglaljanak el Tisza István kormányprogrammja ellen. E vitában gróf Zichy Jánoson kívül br. Kaas Ivor, Zboray Miklós, gróf Zichy Aladár, Simonyi-Semadam Sándor, Udvary Ferenc, Ernszt Sándor és Szabó István vettek részt s egyhangúlag elhatározták, hogy Tisza István miniszterelnökségében a régi korszak felébredését tekintik, amiért is erélyes harcot indítanak ellene. Az erre vonatkozó álláspontot gróf Zichy János fogja a Házban kifejteni. Az új miniszterek. tett ki. 1893-ban az ugrai kerület mandátumát nyerte el és a közigazgatási bizottságban foglalt helyet Elnöke és váasztmányi tagja volt több pénzintézetnek és iparvállalatnak, az összeférhetetlenségi törvény tárgyalása előtt azonban, nehogy ez állások követendő magatartásában feszélyezzék, valamennyiről lemondott. Az összeférhetetlenségi törvény tárgyalásakor a mérsékelt álláspont szószólója volt 1901-ben újra az ugrai kerületben nyert mandátumot Berzaviczy Albert, vallás- és közoktatásügyi miniszter, szül. Berzevicén, Sárosmegyében, 1853. június 7-én. Tanulmányai bevégezte után beutazta Nyugat-Európát. 1876-ban megyei szolgálatba lépett és 1880-ban főjegyzőnek választották. Már előbb, mint a politika és nemzetgazdaság tanán működött az eperjesi jogakadémián. 1881-ben Eperjes orsz. képviselője lett. A következő országgyűlésen, 1884-ben, mint a válaszföi irat előadója különösen az antiszemiták ellen kelt ki. Még azon évben miniszteri tanácsos lett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban. Miután Németországot az egyetemek tanulmányozása végett beutazta, 1887-ben államtitkár lett és Lőcse város megválasztotta országgyűlési képviselőjének, később pedig Budapest József várt kerületétől nyert képviselői megbízatást Cseh Ervin, horvát-szlavon-dalmát miniszter, a szlavóniai Valpén született 1838-ban, mint régi erdélyi család sarja. Középiskoláit Pécsett, Temesvárott és Bécsben végezte, majd a magyaróvári gazdasági akadémia hallgatója lett. Később a szlavóniai gastesági egyesület elnökeként megkapta a harmadosztályú vaskorona-rendet 1886-ban szerémi főispán lett. 1898. végén horvát miniszterré nevezték ki; ugyanez évben a belső titkos tanácsosi címet nyerte. A Bánffykabinet többi tagjával együtt ő is letette a tárcáját, de 1899-ben a Széll-kormányba újra kineveztetek horvát miniszternek s egészen Széll Kálmánnak néhány hónappal ezelőtt történt , bukásáig meg is maradt. A Khuen-kormánynak nem volt tagja. 1899-ben a karlócai, 1901-ben az eszéki első kerület választotta meg képviselővé és a horvát országgyűlés a magyar parlamentbe delegálta. Az alsó baranya-bácsi ev. ref. egyházmegye gondnoka és világi elnöke. Tallián Béla, földmivelésügyi miniszter, a törökkanizsai kerület jelenlegi képviselője, született 1851-ben a somogymegyei Szabás községben. Atyja Tallián András, az 1848—49-iki harcokban mint ezredes kiváló érdemeket szerzett. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten és Szegeden végezte. A jogot Pozsonyban hallgatta, ahol 1873-ban államtudományi vizsgát tett. Tartalékos huszárhadnagy. 1873-ban Torontálmegye tiszteletbeli aljegyzője, 1874-ben helyettes, majd jószolgabiró lett a büllédi járásban s azután a török-kanizsaiban, 1877-ben a koronás érdemkeresztet kapta, a vízveszélyeknél kifejtett buzgalmáért. 1880-ban főjegyző-helyettes lett s még ugyanebben az évben alispánnak választották, 1886-ban Somogy, 1892-ben pedig Békés- és Csongrád vármegyék főispánjává nevezték ki. Békésben kormánybiztos lett az agrárszocializmus terjedésének meggállására. Eme állásairól 1894-ben mentették föl s ez alkalommal a királya lett bosszúvá, mert hónapok alatt bírta le a sculptura mesterségének szédítő nehézségeit, melyekkel más évekig birkózik : a természet dolga. Érthetetlen, hát értjük. De az érthetőbb, az ám az igazán érthetetlen , hogy ebből a mesterlegényből miként lett az az eminens műveltségű ember, akit még csak nem is csodáltunk benne, hiszen olyan természetes volt, hogy annak kell lennie. Mikor tanult ez a szegény ór, s mi óvta meg őt az autodidaktaság veszedelmeitől ? Hogy lett belőle ez a hihetetlen encyclopaediai tudású európai magyar ! Hát ez az egetverő lánggal lobogó magyar ! Belőle támadt ez a tünemény, belőle, kit anyanyelve, érintkezései, hányódásai tulajdonképpen mind arra vittek volna, hogy idegen maradjon, mint a többi millió ! Valóban ez is a magyarok Istenének kegyelme vala őrajta. Barátokká lettünk. Noha mindig érzett az a különbség, amely az óriás és a törpe közötti vagyon. János titkolta, hogy látja gyönge voltomat, s hogy tudja, hogy művészetét felfogni sem bírom. De én beleláttam a lelkébe. S hogy mégsem féltem tőle, hogy igazi testvérekké lehettünk, megadta az, ami tökéletesen egy volt bennünk : a magyar lélek. Ez az egyesítő malaszt. . . . Velencében ért bennünket a királyné meggyilkolásának híre. S abban a boldogtalan órában történt valami, ami meg tudná rendíteni a hitetlen szívet is. Fadrusz János letörülte gyermeki kék szemének könnyeit és egy csomagot vett elő a zsebéből. — Nézd, a királyné összes arcképei. Mind, ami eddig van. Fotográfiák és rajzok. Összegyűjtöttem, s most magammal hoztam erre az olaszországi útra. Tanulmánynak. Mert éreztem, hogy Erzsébet szobrát nekem kell megcsinálnom — valamikor. És tegnap, Genfben . . . Gróf Tisza látván, miniszterelnök, 1861. április 22-én Budapesten született; legidősebb fia Tisza Kálmánnak, Magyarország volt miniszterelnökének. Tanulmányait otthon kezdette ; a két felső gimnáziá-lis osztályt Debrecenben végezte. Az egyetemi tanulmányokat Berlinben, Heidelbergben és Budapesten hallgatta; az utóbbi helyen nyerte el az államtudományi tudorságot. Kezdetben a belügyminisztériumban ismerkedett meg a közigazgatás gyakorlati kérdéseivel ; ez időben élénk részt vett a gazdakör agrárius vitáiban. Az agrárius kérdésekkel elméletileg is foglalkozik és több tanulmánya jelent meg a Budapesti Szemlében. Miután az önkéntesi évet leszolgálta és a huszártiszti rangot elnyerte, Biharmegyében telepedett meg s mint bizottsági tag és tiszteletbeli főjegyző tevékeny részt vett a megye politikai és gazdasági életében. 1886—1892-ig a vízaknai kerületet képviselte. 1892-ben Vízaknán kisebbségben maradván, a pótválasztások alkalmával mint újbányai képviselő jutott be a Házba, melynek közgazdasági és közigazgatási bizottságaiban eddig élénk tevékenységet fej-S megint kicsordult r. könnye. Mindnyájan elsápadva tekintettünk rá. — És te tagadod, hogy vannak látomások ? Ezt sugta nekem Bartók Lajos, mikor odább ballagtunk a Márk-téren. Oh az a látomás! ... Az volt a tragédia. Mi is azt mondtuk, hogy a királyné szobrát a mi édes, nagy mesterünknek kell megalkotnia. Mert ki van más ? Istenem, ki van? S kik azok őhozzá képest, akik mégis volnának! De mikor a százezerét elkezdtek gördülni, engemet valami borús sejtelem fogott el. Még mielőtt felbukkant az a szerencsétlen gondolat, hogy a királyné emlékének nem szobrot, hanem valami Walhalla-féle épületet kellene szentelni. Éreztem, láttam, hogy a szörnyűségessé nőtt pénznek el kell nyomnia a költőiséget, a királynénkhoz egyedül méltót, az igazat; s bürgözdi felfogásunk szerint a hazug nagyszerű pompa, a tömeg, mindenekfölött a tömeg lesz a cél, a fő cél. János mosolygott aggodalmamon. — Ne félj a milliótól. Az nem akadálya annak, hogy a szobor az legyen, aminek lennie kell: intim. — De mibe veritek azt az iszonyú pénzt ? — Ej, hát az anyagba. A legdrágább ércbe, a legnemesebb kövekbe. — S mondd: tehet az csak százezer forint különbséget is ? Mire fordítod a többi, a borzasztó sok pénzt, ha nem ölöd zumbuschi vagy begasi masszákba! De az én jó mesterem megint csak mosolygott. — Köszönöm az irgalmas végzetnek, hogy sohasem kellett a szájából hallanom, mennyire igazam volt. Összezördült velem az é jó szive. Mikor egyszer megint rácsördítettem Budapest monstrum-szobraira, levelet írt .1 ——--------L.U . nekem, hogy ne bántsam az ő művésztársait, azok — ismerve barátságunkat — még azt találják hinni, hogy ő késztetett föl engem. Ez a levél volt az ő egyetlen tökéletlensége, melyet ismernem adatott. Szívemben fájt a vér lüktetése, de nagy tiszteletem és szeretetem nyugodtan bírt válaszolni. Tollam szabadságát senkitől sem engedem korlátozni ezen a világon. Ha valakinek nem tetszik, amit írok, ott a kritika. Tessék bebizonyítani, hogy nincs igazam. Hogy engemet valaki késztethessen valamire, vagy épp sugalmazhasson, azt még legbutább ellenségem se hiszi el rólam. Isten áldjon meg, János mesteri Leszek, aki voltam és vagyok , géniuszodnak rajongó imádója és ha jó öreg szolgád. De valamíg élünk ezen a világon, én a te művészetedről nem fogok írni egy sort sem , s ha beszélgetünk, szobrokról nem leszen többé közöttünk szó. Még egy mézeskalács-báburól sem. — Az a nagy nemes szív érezte, hogy megszomorított. Eljött hozzám, ide a kis műhelybe. Tárt karokkal és kacagva fogadtam, aztán soha se voltam olyan beszédes, éjfél utáni cigány, mint ama tavaszi alkonyatkor. Felhőkig érő blagueokat mondtam primadonnákról, lovakról és mindenről, ami nekem idegenebb és ismeretlenebb és érdektelenebb a Sirius csillagon növő gombáknál. Aztán a Napoléon szeretőiről értekeztem, végül pedig áttértem a felsőbb szivarológiára. Pedig szegény János mester nem is volt dohányos ember. Észre vette egy új szőnyegemet. Tüstént áttértem arra, hogy Napier a logarithmusokat egy ezred huszárral számíttatta ki. Nem akartam szólani még a szőnyegekről sem, hiszen azok is az ő művészetéhez tartoztak, mert nagy értője volt nekik. Érezte pajzán rosszaságomat. Összeölelkeztünk, mikor elment. Akkor utoljára. Még csak egyszer láttam aztán, itt az el PESTI II I K LAP 1903. november 1., vasárnap.