Pesti Hírlap, 1903. november (25. évfolyam, 299-313. szám)

1903-11-01 / 299. szám

ternek is le kell mondania a képviselőségről, tehát Cseh Ervin is újra választás alá kerül. A pártkörben ma este az államtitkári állásokra tipeltek. Nagyon sok képviselőt, aki­ről azt gondolták, hogy aspirál, üdvözöltek és ...méltóságos ur“­nak szólítottak. De a minisz­terek minden egyes név fölemlítése után azt felelték, hogy az államtitkári állásokra nézve még nem történt döntés. A nemzeti pártiak igen gyéren mutatkoz­tak a klubban, Apponyi ma este el is utazott. Az ellenzékről. Miután a szabadelvű párttal már rendben van a dolog, az a fő kérdés, hogy mit fog tenni az ellenzék. A szabadelvű párt jó jelnek veszi, hogy a Kossuth-párt halogatja a határozathozatalt és hogy itt-ott eltér a lényegtől. Azt beszélik, hogy a vezetők a kormánynyal akarnak tárgyalni hétfőn, hogy egy és más előnyt nyerhessenek a po­litikai kérdések terén, így a választói jog kiterjesztése és általában a parlamenti reformok kérdésének fölvetése most olyannak tetszik, hogy a hídnak jelentékeny alkotó részét képez­heti, ha erre nézve valamely garanciát kapnak. Ezenkívül más gondolat is merült fel, így pél­dául olyfajta terv, mint a kaszárnyák­ magyar feliratokkal való ellátása fölvettetett s ezt meg­beszélik gróf Tisza Istvánnal, mert hogy ilyen engedményekkel közeledést lehetne elérni. Ami a néppártot illeti, a m­ai értekezlet ha­tározatát a néppárt tagjai a képen értelmezik, hogy k­ös ellenzéki tónusban fogják bírálni a Tisza-kormányt. Gróf Zichy János elnök, akit a mai érte­kezlet a párt álláspontjának a kifejezésével megbízott, azt hangoztatta a mai értekezleten, hogy most a néppárt a legerősebb ellenzéket képezheti és erőszak esetén teljes erejével ellent állhat. Felmerült az a kérdés is, hogy a néppárt obstruálhat-e vagy nem. Báró Kaas Ivor hangoztatta, hogy a Tisza­­rendszer ellen a parlamentáris küzdelemben minden fegyver jogosult. Zboray Miklós hangoztatta, hogy gróf Tisza eddigi politikai működése már teljes bi­zalmatlanságra ad okot és fejtegette, hogy a szabadelvű pártkörben előterjesztett módosítások jogfeladást tartalmaznak. Simonyi-Semadam Sándor a katonai kér­désekre nézve ugyanezen álláspontot foglalta el. Szüllő Géza szintén azt hangoztatta, hogy a Tisza módosításai nem fogadhatók el. A párt tagjai azonban hozzájárultak gróf Zichy János azon nézetéhez, hogy miután a párt már korábban állást foglalt oly irányban, hogy az ex-lex állapotot károsnak tartja, tehát az obstinkciót most is helyteleníti. Azonban mihelyt észreveszi a párt, hogy a Tisza-kom­ány törvénytelenséget követ el, vagy pedig hogy a házszabályokat erőszakosan kezelik, akkor tesz belemenni az obstruk­­cióba is. Báró Kaas Ivor, aki a leghatározottabb harc mellett foglalt már most is állást, idő­közben eltávozott az értekezletről s igy a párt a határozatot egyhangúlag hozta. A néppárt értekezlete. Az országgyűlési néppárt ma este értekezletet tartott, melyen az elnöklé gróf Zichy Jánoson kivnl a következő párttagok vettek részt : gróf Zichy Aladár, Farkas József, Szü­llő Géza, Horváth Dezső, Szabó István, Jankovich Béla, Zboray Miklós, Ernszt Sándor, br. Kaas Ivor, Udvary Ferenc, Kubina Jó­zsef, Simonyi-Semadam Sándor. Az értekezleten a felett vitatkoztak, hogy minő álláspontot foglaljanak el Tisza István korm­ányprogram­mja ellen. E vitá­ban gróf Zichy Jánoson kívü­l br. Kaas Ivor, Zboray Miklós, gróf Zichy Aladár, Simonyi-Semadam Sándor, Udvary Ferenc, Ernszt Sándor és Szabó István vet­tek részt s egyhangúlag elhatározták, hogy Tisza István miniszterelnökségében a régi korszak felébre­dését tekintik, amiért is erélyes harcot indítanak ellene. Az erre vonatkozó álláspontot gróf Zichy János fogja a Házban kifejteni. Az új miniszterek. tett ki. 1893-ban az ugrai kerület mandátumát nyerte el és a közigazgatási bizottságban foglalt helyet Elnöke és vá­asztmányi tagja volt több pénzintézetnek és iparvállalatnak, az összeférhetetlenségi törvény tárgyalása előtt azonban, nehogy ez állások köve­tendő magatartásában feszélyezzék, valamennyiről lemondott. Az összeférhetetlenségi törvény tárgyalá­sakor a mérsékelt álláspont szószólója volt 1901-ben újra az ugrai kerületben nyert mandátumot­ Berzaviczy Albert, vallás- és közoktatás­ügyi miniszter, szül. Berzevicén, Sárosmegyében, 1853. június 7-én. Tanulmányai bevégezte után beutazta Nyugat-Európát. 1876-ban megyei szolgá­latba lépett és 1880-ban főjegyzőnek választották. Már előbb, mint a politika és nemzetgazdaság tanán működött az eperjesi jogakadémián. 1881-ben Eper­jes orsz. képviselője lett. A következő országgyűlé­sen, 1884-ben, mint a válaszföi irat előadója különö­sen az antiszemiták ellen kelt ki. Még azon évben miniszteri tanácsos lett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban. Miután Németországot az egyetemek tanulmányozása végett beutazta, 1887-ben államtitkár lett és Lőcse város megválasztotta országgyűlési képviselőjének, később pedig Budapest József várt­ kerületétől nyert képviselői megbízatást Cseh Ervin, horvát-szlavon-dalmát miniszter, a szlavóniai Valpén született 1838-ban, mint régi er­délyi család sarja. Középiskoláit Pécsett, Temesvárott és Bécsben végezte, majd a magyar­óvári gazdasági akadémia hallgatója lett. Később a szlavóniai gaste­­sági egyesület elnökeként megkapta a harmadosztályú vaskorona-rendet 1886-ban szerémi főispán lett.­ 1898. végén horvát miniszterré nevezték ki; ugyanez évben a belső titkos tanácsosi címet nyerte. A Bánffy­­kabinet többi tagjával együtt ő is letette a tárcáját, de 1899-ben a Széll-kormányba újra kineveztetek horvát miniszternek s egészen Széll Kálmánnak né­hány hónappal ezelőtt történt , bukásáig meg is ma­radt. A Khuen-kormánynak nem volt tagja. 1899-ben a karlócai, 1901-ben az eszéki első kerület válasz­totta meg képviselővé és a horvát országgyűlés a magyar parlamentbe delegálta. Az alsó baranya-bácsi ev. ref. egyházmegye gondnoka és világi elnöke. Tallián Béla, földmivelésü­gyi miniszter, a török­kanizsai kerület jelenlegi képviselője, született 1851-ben a somogymegyei Szabás községben. Atyja Tallián András, az 1848—49-iki harcokban mint ezredes kiváló érdemeket szerzett. Gimnáziumi tanulmányait Buda­pesten és Szegeden végezte. A jogot Pozsonyban hallgatta, ahol 1873-ban államtudományi vizsgát tett. Tartalékos huszárhadnagy. 1873-ban Torontálmegye tiszteletbeli aljegyzője, 1874-ben helyettes, majd jó­­szolga­biró lett a büllédi járásban s azután a török-ka­nizsaiban, 1877-ben­ a koronás érdemkeresztet kapta, a vízveszélyeknél kifejtett buzgalmáért. 1880-ban fő­jegyző-helyettes lett s még ugyanebben az évben al­ispánnak választották, 1886-ban Somogy, 1892-ben pedig Békés- és Csongrád vármegyék főispánjává ne­vezték ki. Békésben kormánybiztos lett az agrárszo­cializmus terjedésének meggállására. Eme állásairól 1894-ben mentették föl s ez alkalommal a király­a lett bosszúvá, mert hónapok alatt bírta le a sculptura mesterségének szédítő nehézségeit, me­lyekkel más évekig birkózik : a természet dolga. Érthetetlen, hát értjük. De az érthetőbb, az ám az igazán érthetetlen , hogy ebből a mesterle­gényből miként lett az az eminens műveltségű ember, akit még csak nem is csodáltunk benne, hiszen olyan természetes volt, hogy annak kell lennie. Mikor tanult ez a szegény ór, s mi óvta meg őt az autodidaktaság veszedelmeitől ? Hogy lett belőle ez a hihetetlen encyclopaediai tudású európai magyar ! Hát ez az egetverő lánggal lobogó magyar ! Belőle támadt ez a tünemény, belőle, kit anya­nyelve, érintkezései, hányódásai tulajdonképpen mind arra vittek volna, hogy idegen maradjon, mint a többi millió ! Valóban ez is a magyarok Istenének kegyelme vala őrajta. Barátokká lettünk. Noha mindig érzett az a különbség, amely az óriás és a törpe között­i vagyon. János titkolta, hogy látja gyönge volto­mat, s hogy tudja, hogy művészetét felfogni sem bírom. De én beleláttam a lelkébe. S hogy még­sem féltem tőle, hogy igazi testvérekké le­hettünk, megadta az, ami tökéletesen egy volt bennünk : a magyar lélek. Ez az egyesítő malaszt. . . . Velencében ért bennünket a királyné meggyilkolásának híre. S abban a boldogtalan órában történt valami, ami meg tudná rendí­teni a hitetlen szívet is. Fadrusz János letö­rülte gyermeki kék szemének könnyeit és egy csomagot vett elő a zsebéből. — Nézd, a királyné összes arcképei. Mind, ami eddig van. Fotográfiák és rajzok. Össze­gyűjtöttem, s most magammal hoztam erre az olaszországi útra. Tanulmánynak. Mert éreztem, hogy Erzsébet szobrát nekem kell megcsinál­nom — valamikor. És tegnap, Genfben . . . Gróf Tisza látván, miniszterelnök, 1861. áp­rilis 22-én Budapesten született; legidősebb fia Tisza Kálmánnak, Magyarország volt miniszterelnökének. Tanulmányait otthon kezdette ; a két felső gimnáziá-­lis osztályt Debrecenben végezte. Az egyetemi tanul­mányokat Berlinben, Heidelbergben és Budapesten hallgatta; az utóbbi helyen nyerte el az államtudo­mányi tudorságot. Kezdetben a belügyminisztériumban ismerkedett meg a közigazgatás gyakorlati kérdései­vel ; ez időben élénk részt vett a gazda­kör agrárius vitáiban. Az agrárius­ kérdésekkel elméletileg is foglal­kozik és több tanulmánya jelent meg a Budapesti Szem­lében. Miután az önkéntesi évet leszolgálta és a hu­szártiszti rangot elnyerte, Biharmegyében telepedett meg s mint bizottsági tag és tiszteletbeli főjegyző tevékeny részt vett a megye politikai és gazdasági életében. 1886—1892-ig a vízaknai kerületet képvi­selte. 1892-ben Vízaknán kisebbségben maradván, a pótválasztások alkalmával mint újbányai képviselő jutott be a Házba, melynek közgazdasági és közigaz­­gatási bizottságaiban eddig élénk tevékenységet fej-S megint kicsordult r. könnye. Mindnyá­jan elsápadva tekintettünk rá. — És te tagadod, hogy vannak láto­mások ? Ezt sugta nekem Bartók Lajos, mikor odább ballagtunk a Márk-téren. Oh az a látomás! ... Az volt a tra­gédia. Mi is azt mondtuk, hogy a királyné szobrát a mi édes, nagy mesterünknek kell megalkotnia. Mert ki van más ? Istenem, ki van? S kik azok őhozzá képest, akik mégis volnának! De mikor a százezerét elkezdtek gördülni, engemet valami borús sejtelem fogott el. Még mielőtt felbukkant az a szerencsétlen gondolat, hogy a királyné emlékének nem szob­rot, hanem valami Walhalla-féle épületet kellene szentelni. Éreztem, láttam, hogy a szörnyűsé­gessé nőtt pénznek el kell nyomnia a költőisé­­get, a királynénkhoz egyedül méltót, az igazat; s bürgözdi felfogásunk szerint a hazug nagy­szerű pompa, a tömeg, mindenekfölött a tömeg lesz a cél, a fő cél. János mosolygott aggodalmamon. — Ne félj a milliótól. Az nem akadálya annak, hogy a szobor az legyen, aminek lennie kell: intim. — De mibe veritek azt az iszonyú pénzt ? — Ej, hát az anyagba. A legdrágább érc­be, a legnemesebb kövekbe. — S mondd: tehet az csak százezer fo­rint különbséget is ? Mire fordítod a többi, a borzasztó sok pénzt, ha nem ölöd zumbuschi vagy begasi masszákba! De az én jó mesterem megint csak mo­solygott. — Köszönöm az irgalmas végzetnek, hogy sohasem kellett a szájából hallanom, mennyire igazam volt. Összezördült velem az é­­ jó szive. Mikor egyszer megint rácsördí­­tettem Budapest monstrum-szobraira, levelet írt .1 ——--------L.U . nekem, hogy ne bántsam az ő művésztársait, azok — ismerve barátságunkat — még azt ta­lálják hinni, hogy ő késztetett föl engem. Ez a levél volt az ő egyetlen tökéletlensége, me­lyet ismernem adatott. Szívemben fájt a vér lüktetése, de nagy tiszteletem és szeretetem nyugodtan bírt válaszolni. Tollam szabadságát senkitől sem engedem korlátozni ezen a világon. Ha valakinek nem tetszik, amit írok, ott a kritika. Tessék bebizonyítani, hogy nincs iga­zam. Hogy engemet valaki késztethessen vala­mire, vagy épp sugalmazhasson, azt még legbutább ellenségem se hiszi el rólam. Isten áld­jon meg, János mesteri Leszek, aki voltam és vagyok , géniuszodnak rajongó imádója és ha jó öreg szolgád. De valamíg élünk ezen a vi­lágon, én a te művészetedről nem fogok írni egy sort sem , s ha beszélgetünk, szobrokról nem leszen többé közöttünk szó. Még egy mé­zeskalács-báburól sem. — Az a nagy nemes szív érezte, hogy megszomorított. Eljött hozzám, ide a kis műhelybe. Tárt karokkal és kacagva fogadtam, aztán soha se voltam olyan beszédes, éjfél utáni cigány, mint ama tavaszi alkonyat­kor. Felhőkig érő blagueokat mondtam prima­donnákról, lovakról és mindenről, ami nekem idegenebb és ismeretlenebb és érdektelenebb a Sirius csillagon növő gombáknál. Aztán a Na­­poléon szeretőiről értekeztem, végül pedig át­tértem a felsőbb szivarológiára. Pedig szegény János mester nem is volt dohányos ember. Észre vette egy új szőnyegemet. Tüstént áttér­tem arra, hogy Napier a logarithmusokat egy ezred huszárral számíttatta ki. Nem akartam szólani még a szőnyegekről sem, hiszen azok is az ő művészetéhez tartoztak, mert nagy ér­tője volt nekik. Érezte pajzán rosszaságomat. Összeölelkeztünk, mikor elment. Akkor utol­jára. Még csak egyszer láttam aztán, itt az el­ PESTI II I K LA­P 1903. november 1., vasárnap.

Next