Pesti Hírlap, 1903. november (25. évfolyam, 314-328. szám)

1903-11-16 / 314. szám

1903. november 16. hétfő. PESTI HÍRLAP négy ökrös szekereken viteti, de az utak oly­­ rosszak, hogy a négy ökör elé m­ég bivalyokat is kell útközben fogni. Olcsó vasutak építéséről akar gondoskodni és a megyékről levenni a terheket, hogy a hozzájárulás helyett megyei út­­munkákra maradjon a pénz. Az Ausztriával való viszonyra nézve Hie­­ronymi a közös vámterület pártolására hozott fel meglehetősen gyenge érveket. ■ A programmbeszéd a kereskedelmi szerző­désekre is kiterjedt és aggodalmas volt az a je­lentés, hogy Németország megkezdvén a tárgya­lásokat Oroszországgal, most­ már nem lehet ki­látásunk oly kedvező szerződésre, mintha mi lettünk volna az elsők, akikkel a tárgyalást kezdik. Hieronymi programraja minden esetre al­kalmas arra, hogy ennek egyes részeit az ellen­zék szóvá tegye. És ha az obstrukció tovább folyik, hát akkor a vita anyagának növelésére az ellenzéknek tett szolgálatot.­­ Azzal az eshetőséggel számolva, hogy az ellenzék az obstrukciót addig folytatja, hogy az idén nem lehet megtartani a sorozást, a hadve­zetőség megállapította a terveket. A hadveze­tőségnek az a terve, hogy ha a magyar tör­vényhozás nem szavazza meg kellő időben az újoncjutalékot, akkor 120,600 tartalékos kato­nát von be tényleges szolgálatra. A miniszterel­nök már célzott arra, hogy a kormány a véd­­erőtörvény értelmében az első korosztálybeli tartalékosokat behívhatja vagy benntarthatja, tehát a most harmadévüket kiszolgált katon­ákat — ezen fölfogás szerint — visszatarthatja még egy esztendeig, ak­ik így aztán három esztendő he­lyett szolgálnak n°gy esztendőt. Erre vonatko­zólag idézik az 1888. XVIII. t.-c. 1. §-át, mely a tartalékosok szolgálat tételére vonatkozólag a következőképen intézkedik: Az első évfolyambeli tartalék és a há­rom utolsó sorozási évfolyambeli póttarta­lék legénysége — amennyiben ezt , külö­nös körülmények követelik — az elkerül­hetetlen szükség mérve szerint és annak tartamára ő felsége parancsára lény­eges szolgálattételre visszatartható, illetve behív­ható, azonban tényleges szolgálatban csak addig tartható, amíg a tartalék említett évfolyamába, illetőleg a póttartalék megje­lölt sorozási évfolyamaiba tartozik. Ez alól az intézkedés alól kivételt képeznek, tehát be nem hívhatók azok, akik törvényes ked­vezmény folytán jutottak a póttartalékba. Ehez ké­pest így számítanak. Ha nem lesz megszavazva az ez évi újoncjutalék, akkor a Magyarorszá­gon besorozott és harmadévüket kiszolgált kato­nákat még visszatarthatják egy évig, ami kitesz 44.000 embert. Miután Magyarországon minden évben 40.000 ember, vonul tartalékba, de miu­tán a tartalékosok közül egy rész föl van mentve törvényes kedvezmény alapján minden­féle tényleges szolgálat alól, egy rész pedig időközben szolgálatképtelenné válik, ez a rész tizenötezer emberre tehető évenként. De ennek dacára a térség parancsára behívható a három utolsó évfolyam póttartalékából, nevezetesen: az 1903. évi évfolyamból három évi szol­gálatra 25.000 ember, az 1902. évi évfolyamból két évi szol­gálatra 25.000 ember, az 1901. évi évfolyamból egy évi szol­gálatra 25,000 ember. Ez össszesen kitenne a visszatartott kato­nákkal együtt 119,000 embert. Ha az ujoncállításnak minden reménye elmarad az idénre, akkor a hadügyminiszternek a terve az, hogy élni fog az 1888. XVIII. t.-c. 1. §-ában foglalt fölhatalmazással. * Az ellenzék további magatartása bizony­talan. Készül, amint említettük, új terv, új egyezkedés alapjára, de nem igen bíznak benne, hogy sikert eredményezzen. A függetlenségi ol­dalon többen vannak, akik határozottan azt hi­szik, hogy még most is kivívhatják a magyar vezényszót és enélkül nem akarnak leszerelni. A most következő napokban erős kapacitálások lesznek s ezeknek az eredményétől függ, hogy lesz-e megoldás vagy nem lesz. A függetlenségi párt és különösen a néppárt várja az erőszakot, de Tisza István halogatja. Az ellenzék­­ azért várja, mert ha Tisza István erőszakkal hajtja keresztül az újoncjavaslatot és az indemnitást, hát bizonyos, hogy a parlamentben lehetetlenné teszi magát és ez „eredmény“ után nem ma­radhat a kormány élén. Tisza pedig épen emiatt keres más megoldást, hogy az ex-lex is meg­szűnjék és ő is miniszterelnök maradhasson. A szabadelvű pártkörben vasárnap este kevesen voltak. A függetlenségi pártkörökben a vita­rendezők a további teendők felől tanács­koztak. Belpolitikai fairek. ugrál választás. Az ugrai kerületet va­sárnap járta be a 48-as függetlenségi párt jelöltje — Barabás Béla és Lengyel Zoltán orsz. képviselők, va­lamint Szokoly Tamás, a nagyváradi 48-as függet­lenségi párt elnökének társaságában. A nép minde­nütt lelkesen fogadta őket. Ugrán, ahol többek kö­zött Barabás Béla is beszélt, érdekes jelenet történt. Barabás ugyanis beszédében arra intette a népet, hogy bármint is erőszakoskodjanak velök a közigaz­gatás hivatalnokai, viseljék magukat méltóságosan és tartsanak ki a függetlenségi lobogó mellett. Mire a jelenlevő főszolgabíró, Beöthy Pál, odaszólt, hogy a szólás jogát megvonja tőle. Barabás fölháborodva szólt a főszolgabíró felé, hogy inkább örüljön, hogy a népet csendesíti, amely a közigazgatási hivatalnokok pressziója miatt nagyon is el van keseredve. Egyéb­ként a kerület nagyon lelkes hangulatú és Tiszának erős küzdelemre van kilátása. Hieronymi programmbeszéde, Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter — mint tudósítónk jelenti — vasárnap reggel 8 órakor érkezett meg Szatmárra Bay Lajos, Dobrecky Sándor, Domahidy Elemér, Gajári Géza, Kiss Fe­renc, Kubinyi Géza, Lator Sándor, Nyegre László, Lachvary György, Szentiványi Gyula és Szulyovszky Dezső orsz. képviselők és Holtan Sándor miniszteri titkár társaságában, hogy program­mbeszédjét meg­tartsa. A pályaudvaron nagy közönség várta. A mi­nisztert gróf Hugonnay Béla főispán üdvözölte, mire a kíséretével együtt hosszú kocsisor élén a föllobo­­g­ózott városba hajtatott, ahol a Pannóniában szállt meg. Nemsokára a városházára ment, s ott számos küldöttség tisztelgését fogadta. Hieronymi a fogadás után a betegeskedő Meszlényi Gyula püspöknél tett látogatást. A választók a Pannonia-szálloda díszter­mébe gyülekeztek. A gyűlést 11 óra után nyitotta meg dr Keresztszeghy Lajos ügyvéd, a szatmári sza­badelvű párt elnöke. Hieronymit küldöttségileg hív­­ták meg a gyűlésre, ahol aztán megtartotta pro­­gramm­eszédét. Bevezetésül az obstrukció ellen kelt ki, amely az ország elszegényedésére vezet, majd a sok tekin­tetben „féktelen magaviseletét“ tanúsító sajtót s a tele torokkal lármázó izgatókat ostorozta, megje­gyezve, hogy ez nem riasztja vissza a kormányt. Azok lármáznak — h­­ondá — akik a zavarosban ha­lászni akarnak. Ezután a nemzeti követelésekre tért át. A magyar tisztképzés, illetve a magyar tisztek hiányát a katonai intézetekben tett alapítványokra vezeti vissza. Az új kormány egyik programmpontja ezen a bajon segíteni fog. Ségít is, még­pedig úgy, hogy a törvényhozás és a kormányzás minden tényezőjé­nek hozzájárulásával ezentúl oly számú alapítványt tesz, hogy az akadémiákban az ingyen ellátásban ré­szesülő magyar ifjaknak száma megfeleljen annak a számnak, amelylyel mi hozzájárulunk a közös hadse­reghez. Ha abban az akadémiában száz Aura 42 ma­gyar fia esik, akkor annak az akadémiának nem lesz osztrák, német, vagy cseh a szelleme, hanem magyar lesz. Mert a száz között az a 42 magyar fiú az aka­démiában össze fog tartani, de veszekedni fog egy­mással az a cseh, német, karintiai, amint veszekszik ma is. (Zaj. Egy hang: Későn fog történni.) — Kérem, én sohasem hallottam még, hogy ha valami későn történik, de jól történik, az baj volna. Az a baj, ha sohasem történik, az a baj, ha a múl­takon nem okulunk. (Egy hang : Most is az ellen­zék kérte !) — Igen, az ellenzék kérte, de nem az ellenzék csinálta,,hanem mi csináltuk, az a különbség. Ha ők szóval kérték, mi megcsináltuk és így tessék elfo­gadni azt, amit mi keresztülvittünk. A 67-es törvénybe bele van írva, hogy a magyar hadsereg a közös hadseregnek kiegészítő része. Ha a reformok a nevelés terén keresztülvitetnek, akkor elérjük majd azt, hogy ami az 1867: XII. t.-cikkben 35 esztendő óta meg van írva, hogy t. i. a magyar hadsereg a közös hadsereg kiegészítő része, hogy ez a magyar hadsereg nemcsak a legénységében, hanem a tisztjei­ben is magyar lesz, mert hiszen világos, hogy egy­néhány év múlva annyi magyar tiszt fog rendelke­zésre állani, hogy az ottani hézagokat magyar tisz­tekkel ki lehet majd pótolni. (Igaz, úgy van ! Zaj. Egy hang. Puszta ígéret ! Halljuk, halljuk!) A katonaság érintkezése a polgári hatóságok­kal ezentúl egyedül és kizárólag magyar lesz. Nem teljesedik az ellenzéknek a magyar vezényleti nyelv iránti kívánsága. De hisz ez ellen az állapot ellen 200, sőt 300 év óta nem merült fel panasz. Ezt most momentán nem lehet keresztül vinni. A harc tökéle­tesen meddő. Az iskolákat kell előbb megmagyaro­­sítani. A legokosabb dolog, amit most az ország le­het, az, ha ezeket a kérdéseket félretéve oly mun­kához lát hozzá, amely eredményes, amely hasznot hajt. És a gróf Tina István elnöklete alatt megala­kult kormány harmnda is erre. A mostani kormány tagjai nem a díszéért vállalták el a hivatalt, hanem magukra vettek egy nagy terhet azzal az eltökélt szándékkal, hogy a legjobb erejüket, legjobb tehet­ségüket feláldozzák a haza oltá­ra egy becsületes munkásság érdekében. A kormány helyesen cseleke­dett, hogy programmját csak általános nagy voná­sokban jellemezte. Elég az, ha a kormány igazán mindig liberális irányban akar kormányozni. Ez a li­beralizmus ma természetesen nem mehet annyira, mint a 40-es években, amikor még azok, akik a mai liberalizmus megteremtői voltak, abban a véle­kedésben voltak, hogy ha csak mindenkinek a teljes egyéni szabadságát biztosítják, akkor ezen a világon a legszebb és a legteljesebb harmónia fog kifejlődni. Bizony, sajnos, az életben nem így van. A tisztviselők fizetésrendezésére térve át, hivat­kozott a miniszterelnöknek a tisztviselők küldöttsége előtt szombaton tett nyilatkozatára. Miképen áll a fizetésrendezési törvényjavaslat sorsa ? Akár legyen azon változtatva, akár egy betű se legyen változ­tatva rajta, a dolog természete ugyebár az, hogy elő­ször le kell tárgyalni az újoncjavaslatot, le kell tár­gyalni az indemnitási javaslatot, le kell tárgyalni a költségvetést, le kell tárgyalni az Ausztriával kötendő vám- és kereskedelmi szövetséget — mert a kör­münkre égtek a kereskedelmi szerződések — és ak­kor kerülhet csak napirendre a fizetésrendezési ja­vaslat; tehát mondjuk, a legjobb esetben 1904. au­gusztus havában, de valószínűleg csak az őszi ülés­szakban. Egy ravasz miniszterelnök nem szólt volna a fizetésrendezésről egy szót sem, hanem a jövő ősz­szel, amikor napirendre kerül ez a dolog, előterjesz­tette volna a megyei tisztviselők fizetésére vonatkozó módosításokat vagy pótlásokat és célt ért volna anél­kül, hogy az ország egy igen nagy részének, a tiszt­viselőknek jogos igényeire nézve már most aggodal­mat keltő mozgalmat maga ellen felidézett volna. De az a becsületes őszinteség, ami a miniszterelnökben megvan, aki fál nemcsak attól, hogy igazat ne mond­jon, hanem mindig fél attól is, hogy ne az egész igazságot mondja meg, még ha rá nézve talán kellemetlen is, ez talán senkiben sem támaszthat az ő jóakarata iránt kételyt. A kormány szükségesnek tartja, hogy a megyei tisztviselők fizetésrendezése egyidejűleg történjék az állami tisztviselők fizetés­­rendezésével. 1904. év folyamán ezt az ügyet ren­dezni fogja. Mivel pedig az 1903. évi költségvetés­ben már egy bizonyos összeg felvétetett a fizetésren­­dezés címén, a kormány elhatározta, hogy azzal míg a fizetésrendezési javaslat életbe nem lép, a költség­­vetésben már felvett tétel terhére ideiglenesen se­­gít a tisztviselőkön. Csak ezek után tért át annak az általános jel­zésére, hogy micsoda Irányt akar követni saját tár­cája vezetésénél. Tárcája köréből a bürokratikus formaságokat ki akarja küszöbölni. Közlekedési esz­közeink nagyon egyoldalúlag vannak kifejlesztve. Csak vasutakat építettek. Legelőször a törvényható­ságokat akarja abba a pénzügyi helyzetbe hozni, hogy a közutakat kiépíthessék. És pedig vagy azáltal, hogy azokat a terheket, amelyeket a helyiérdekű vasutak építése érdekében egyes törvényhatóságok elvállaltak, vállaikról leveszik, hogy így ezeket a pénzeket a törvényhatóságok a maguk utaik építé­sére fordíthassák, vagy azáltal, — úgy, amint az a beruházási törvényjavaslatokban már előre látható, — hogy­ a törvényhatóságokat az állam jelentékeny összeggel segélyezi abból a célból, hogy a maguk fel­adatának megfelelhessenek. Szükséges különösen ebben a tekintetben az, hogy az útról a vasútra, az útb­ól a hajóra, a hajóról a vasútra való átszállítás megkönnyíttessék. Magyarországon, ha még 10.000 kilométer vasút épül, az se lesz sok. Olcsó vasutakat kell építeni. Előtérbe helyezi a csatornák kérdését s ezek között elsősorban a Duna és a Tisza összekötését egy keletről nyugat felé haladó csatornával. A vám és kereskedelmi ügyekről szólva, az Ausztriával való vámközösséget olyannak tartja, amit az ország viszonyai parancsoló szóval diktálnak. Védvámos politikát nem követhe­tünk — jelenti ki kategorikusan. — Azt nem mondja, hogy a védvámnak semmiféle hatása sincs az ipar­fé­­lesztésre, de a védvám még nem arkánum egy szegény országra nézve. Előbb az ipar előfeltételeit kell megteremteni. Vasiparunk mellett a textil­ipar­ban látja a jövő zenéjét. A kereskedelmi szerződ­és­ek megkötését égetően szükségesnek tartja, ez az or­szágnak elsőrendű létérdeke. Beszédét a következő szavakkal végezte : Ha az Önök ítéletében én megütöm a mértéket, ha Önök meg vannak győződve arról, hogy megvan ben­nem a becsületes jóakarat, legjobb tehetségem szerint tenni minden mertéktek­intet nélkül azt, amit az ___________________________ _

Next