Pesti Hírlap, 1904. január (26. évfolyam, 16-31. szám)

1904-01-16 / 16. szám

1904. január 16., szombat. PESTI HÍRLAP í­ rásban és azoknak intenciójában is, kik ezt a pontot a kép szövegezték, benne van az, hogy politikai okokból, mely politikai okok ép azért, mert politi­kaiak­, az opportunitásnak és az ideiglenességnek jel­legével bírnak, nem veszi fel a párt a nyelvkérdést programj­jába, de kizárja azt, hogy a magyar nyelv joga érvényesítésének kérdését egyszers mindenkorra eltemesse, arról egyszers mindenkorra lemondjon, amint az a hadügyminiszter úr nyilatkozataiban fog­laltatik. (Igaz! Úgy van! ügy van! a baloldalon.) Mellesleg mondva, az igen­­. közös hadügymi­­miniszter úr informátorai, amennyire én tudom, félre­vezették őt, midőn azt mondták neki, hogy Deák Ferenc és Andrássy Gyula a német szolgálati nyelv mellett meggyőző ékesszólással érveltek. (Derültség és mozgás bátfelől.) Deák Ferenc és gróf Andrássy Gyula a létező tényleges állapotot nem bolygatták, annak fantartásába belenyugodtak, de én, aki meg­lehetősen ismerem úgy az egyik, mint a másik el­hunyt nagy államférfiú összes beszédeit, nem isme­rek olyat, melyben a nyelvkérdéssel ex asse vagy egyáltalában foglalkoztak volna, kivéve Andrássy Gyulának egyszer egy alkalommal egészen röviden tett in­cidentális megjegyzését, Deák Ferenctől épenséggel nem ismerek ilyet. Ismertem Deák Ferencnek a 48 előtti időkben folytatott azon törekvését, hogy a magyar nyelv jogai a hadseregben érvényesüljenek, tudom azt is, hogy ezt 1867 után nem sürgette, de olyan fellépését, olyan beszédét, olyan érvelését, amelylyel ő az egységes, vagy a német szolgálati nyelv mellett síkra szállott volna, én nem ismerem. (­Úgy van ! balfelöl.) » T. képviselőház! Tehát már a nyelvkérdésben sem fedi egymást a hadügyminiszternek álláspontja azzal az állásponttal, amelyhez a szabadelvű párt programja­jának összeállításánál én is hozzájárultam és amely tisztán opportunisztikus és halasztó termé­szetű. Gróf Tisza István miniszterelnök: Opportu­­nisztikus, de nem halasztó természetül (Nagy zaj baifelől.) Báró Hans Ivor: Annál rosszabb, akkor le­mondó természetű­­ Gróf Apponyi Albert: Akkor legalább merem állítani, hogy e tekintetben nincs egyértelműség a szabadelvű párt tagjainak felfogásában. (ügy van­ baifelől.) Ivánka Oszkár : Változik ez időről-időre ! Gróf Apponyi Albert: De menjünk tovább. Akármint legyen ez, megint mondhatnám, hogy mint­hogy ez idő szerint abban a programmban, amelyhez én is hozzájárultam, a nyelvkérdés megoldásának kö­vetelménye nem foglaltatik s ez idő szerint az a kü­lönbség-differencia csak elméleti természetű, gyakor­latilag a közvetlenül megoldandó feladatokra nem hat ki. Hát vizsgáljuk ezeket a közvetlenül megoldandó feladatokat. A szabadelvű pártnak programmjában előkelő helyet foglal el a magyar honosságú tiszteknek visz­­szahelyezése a magyar csapatokhoz, vagyis helye­sebben szólva, amint a pártprogramm nagyon helye­sen általánosabb alapra fekteti ezen követelményeit, régibb törvényeinknek és az 1868-iki királyi rende­let azon rendelkezéseinek végrehajtása, melyek sze­rint a magyar csapatoknál, a legfelsőbb fokozatokig magyar tisztek alkalmaztassanak- A szabadelvű párt programmja, mint mondom, igen helyesen csak mel­lékesen hivatkozik a 68-iki királyi rendeletre, mert van nekünk egy ennél sokkal erősebb jogforrásunk, régibb, de ma is életben levő törvényeink, az 1793: IX., az 1808: I., az 1830: VII. és az 1840: 11. t.-cikk, amelyek mind kimondják azt, hogy ma­gyar csapatoknál kizárólag magyar kunosságú tisztek alkalmazandók a legmagasabb fokozatokig. Nézzük most ezzel szemben a hadügyminiszter úr álláspontját (olvassa): »Auf ein Prinzip, die OfBziere gleichsam nach ihrer Heima'.szusländigkeit einzutheilen und sie, bol der aus anderen Gründen nothwendigen territorialen Lokation der Regimenter auch noch sesshaft 2u machen, kann und wird die Heeresleitung neimals eingelnn.« (Nagy zaj a bal- és szóisöbaloldalon.) Buzáth Ferenc : Frivol játék, amit a nemzet­tel űznek ! Báró Karl Ivor: Tessék megnyugodni, hogy soha sem jönnek vissza a magyar tisztek! (Nagy író Gróf Apponyi Albert: Hát a képviselőház, »auf ein Prinzip.« Engedelmet kérek, hiszen a ma­gyar törvényekben épen az elv van kimondva. (Úgy van­­ bálfelől.) Létezhet arról szó, hogy ezen elv alól lehet bizonyos kivételeknek helye, ezeket a kivétele­ket azonban azután ismét, ha ezekre valóban­­szük­ség van, a törvényben kellene megállapítani és a törvényhozás által kellene ezen kivételek megenged­­hetőségét létesíteni. De hiszen jellemző a magyar törvényhozásunk ezen antealitái szerint a magyar törvényhozás jelenlenlegi állapotában és jellemző ab­ban a programmban, amelyet a szabadelvű párt ma­gáévá tett, épen az, hogy az elv ismertessék el, hogy az elv tartassák fenn, és ezzel az elvvel szem­ben a t. közös hadügyminiszter úr a legmerevebb, legünnepélyesebb negációt szegezi, a gyakorlati­­ ke­resztülvitelben pedig három korlátot szab ezen elv megvalósításának. Először, hogy meg ne zavartassák azáltal az előléptetés, az egész hadsereg egységes konkrétnál státusában, másodszor, hogy meg ne fosz­­tassanak egyes tisztek attól a jogtól, hogy bizonyos ezredekbe való beosztásukat kérhessék, harmadszor, hogy a tisztek teljes katonai kiképeztetésének érde­kei ne szenvedjenek. Erre az egységes konkrétnál-státusra nézve egy megjegyzést kell tennem. Ezzel az egységes konkretnal-státussal mindig akkor találkozunk, mikor abból valamely nemzeti követelményünk megtaga­dására vagy meghatározására kell következtetést vonni, (Igaz! ügy van! bálfelől.) de megszűnik en­nek hatályossága akkor, mikor abból a nemzetre előny származnék. Igazoln fogom azt, amit mond­tam. A tábornoki kar a közös hadsereg és a hon­védség között szintén egységes konkretnál­ státust képez. Mondják meg nekem akár a t. miniszterelnök úr, akár a t. honvédelmi miniszter úr, hogy miért történik az, hogy mikor a honvédséghez áthelyezik a jelesebb magyar honosságú tábornokokat, azokra nézve a honvédséghez való áthelyezés a hadosztály­parancsnoksággal az ő katonai pályájuk sírbadőlését jelenti, (Igaz! Úgy van ! bálfelől.) és hogy az egyet­len módi Kovács György kivételével, akinek áthe­lyezésénél bizonyos formaságok érvényesültek, ame­lyekre nem akarok most kitérni és ahol egy olyan világra szóló tehetséggel volt dolga a hadügyi veze­tőségnek, amelyet ignorálni lehetetlen volt, a kon­­kretuál­ státus egységének nagyobb dicsőségére so­hasem történt meg az, hogy egy magyar tábornok, aki a honvédségnél a hadosztályparancsnoki állást a legnagyobb képességgel, lelkiismerettel és eredmény­nyel tölti be, a hadtestparancsnokságig felvinné ? Ha van egységes konkrétnál-státus, akkor annak érvé­nyesülni kell akkor is, mikor abból a magyar nem­zetre előny származhatik. (Helyeslés bátfelől.) De akárhogy legyen is a dolog, a magyar törvé­nyeknek határozott intézkedésével szemben sem a kö­zös hadügyminiszter úrnak, sem senkinek — kivéve természetesen magát a törvényhozást — nem áll jo­gában korlátokat, feltételeket szabni. Ha a kivéte­lekre szükség van, aminthogy én belátom, hogy bi­zonyos pontig szükség van, tessék ezeket a kivéte­leket precizírozni és azok érvényesítését illetékes helyen kérni. (Helyeslés bátfelől.) Hát itt is a törvé­nyeinken alapuló elvi posztulátumok közt, amelye­ket a szabadelvű párt magáévá tett, és a hadügymi­niszter álláspontja közt én a kiegyenlítést igen ne­héznek tartom. (Igaz ! Úgy van ! balfelől.) De menjünk tovább. Menjünk át arra a pontra, amelyre nézve a t. miniszterelnök úr kifejezetten konstatálta, hogy a közös hadügyminiszternek nyilat­kozatai és a szabadelvű párt által elfogadott Prog­ramm egymást teljesen fedik, a katonai oktatás kér­désére. (Halljuk ! Halljuk !) Itt legyen szabad minde­nek előtt egy megjegyzést tennem, amelynek megté­telére már régebben lett volna alkalmam, mikor t. 1. a t. miniszterelnök úr ecsetelte a katonai tanintéze­tekben célba vett módosításokat. A tisztelt miniszter­­elnök úr annak idején tett kijelentéseiben, valamint a hadügyminiszter úr mostani expozéjában szó van bizonyos kadét­iskolák, bizonyos reál­iskolák áthelye­zéséről, egy katonai főreáliskola létesítéséről Magyar­­országon és azután az ezek körében közlendő refor­mokról. Ebben a keretben, tisztelt képviselőház, sem Magyarország jogos igényeinek, sem magának a sza­badelvű párt által felállított katonai programmnak eleget nem lehet tenni. Mert ha ez a programm mar­kában foglalja azt a követelményt, illetőleg a kato­nai tanintézetek reformját abból a szempontból és azzal a céllal sürgeti, hogy annyi magyar ifjúnak tisztté való kiképzése biztosítassák — még­pedig megfelelő alapítványi helyekkel — amennyiben szük­séges az ország területén elhelyezett új képzőinté­­­zetek felállítása által, ez a cél és ennek elérése szem­pontjából annyi magyar fiúnak tisztté való kiképzése biztosítandó, hogy a hadsereg tisztikarának minden ágazatában azt a mértéket érja el, amely a magyar hadsereg legénysége számának megfelel. Már most vannak gyalogsági és lovassági kadét­­iskolák, de vannak azonkívül, legalább Ausztriában, tüzérségi és utászai­ kadétiskolák és van egy mű­szaki akadémia, amely közös a tüzérség és utász­­tisztek számára. Engedelmet kérek, ahoz a köve­telményhez, hogy magyar ifjak a katonai szolgálat­nak minden ágazatában tisztekké képeztessenek, ha egyáltalában a katonai intézetek szaporításának és átalakításának kérdésével összeköttetésbe hozatik, nem elegendő a gyalogsági kadetiskolának a fő- és alreáliskolába bizonyos virement előidézése, esetleg szaporítása, hanem fel kell állítani Magyarország területén a tüzérségi és az utászati kadetiskolát és fel kell állítani egy műszaki akadémiát. (Élénk helyeslés balfelöl. Egy hang balfelöl: Közös költ­ségen ! Hogy erre a térre áttérjek, itt egy pre­­judikális kérdéssel találkozunk, amelyet felvetett Bakonyi Samu t. képviselő úr, midőn azt fejtette ki, hogy a közös hadügyminiszter egyáltalában nem illetékes a katonai oktatás kérdésében nyilatkozni, hogy ez az egész kérdés nem tartozik sem a közös kormány, sem az annak ellenőrzésére rendelt dele­gáció fóruma elé, hanem ez tisztán magyar állami kérdés. Én nem tagadom, hogy t. képviselőtársam ezen okoskodása az 1867. évi XIL törvénycikkben teljes alappal bír. V úgy van! ügy van! bálfelől.) Azonban szemben áll ezzel az, hogy a törvényhozás egy el­lenkező gyakorlatot törvényesített, midőn az 1868-iki törvényben, akár helyesen, akár nem, de kifejezet­ten azt mondta, hogy a hadseregbe be lehet lépni a., b., c., d., a közös hadsereg tanintézeteiben nyert kiképzés után. Ámbár én megengedem, hogy az 1867. XII. t.-c. intenciójának és szellemének sokkal megfelelőbb volna a katonai oktatás ügyének a kö­zös kezelésből és költségvetésből való kivétele, még­sem lehet mondani a törvényhozás ezen intézkedé­sével szemben, hogy a jelenlegi állapot törvényte­len és közjogunknak jelen állapotában a hadügymi­niszter ne volna illetékes az ő vezetése alatt álló tervek felett nyilatkozni és hogy ne volna fontos, amíg ez a helyzet fennáll, vele ebben a tekintetben egyetértésre jutni. De t. képviselőház, én nem csinálok belőle titkot, én nem hiszem, hogy az osztrák delegáció, különösen a most szerzett tapasztalatok után, rá­bírható lesz arra, hogy a közös költségvetést meg­szavazza olyan számú, olyan minőségű tanintéze­tekre nézve, amelyek Magyarország jogos igényei­nek megfelelnek. És én ezt az eventualitást a leg­nagyobb flegmával nézem a magam részéről, mert ha a katonai oktatás szükséges reformjának keresz­tülvitele a mi valódi reális, tagadhatatlan nemzeti igényeinknek mértékéig nem eszközölhető a közös intézmények terén, hát én, habár anyagi áldozattal, de igen nagy erkölcsi hasznot fogok látni Magyar­­országra nézve abban, hogy mi akkor visszavonu­lnak az 1867: XII. t.-cikk által megállapított te­rületre. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De már most, t. képviselőház, ezen prejudiká­­lis kérdésnek szentelt néhány szó után áttérek a közös hadügyminiszter úr azon nyilatkozataira, ame­lyek a közös tanintézetekre vonatkoznak. (Halljuk ! Halljuk! a baloldalon.) Arról, amit ő a kadetiskolákra nézve mond, ar­ról nem szólok, mert teljesen igaz, amit a miniszter­­elnök mondott, hogy t. i. azoknak a fejtegetéseknek az értéke és a szabadelvű párt programmjában fog­lalt intenciókkal való megegyező, vagy meg nem egyező volta csak akkor lesz megbírálható, ha komolyan fogjuk tudni, hogy minő tantárgyak azok. s Itt előre figyelmeztetem arra, hogy nemcsak a tantárgyakat, de főleg és elsősorban a tanárok számát is tekintetbe kell venni. (Helyeslés bálfelől.) De t, képviselőház, annál meglepőbb volt reám nézve az, amit a közös hadügyminiszter úr a reáliskolákra vonatkozólag mondott. Azt mondja a közös hadügyminiszter úr, hogy az alreáliskolákban a jelenlegi tantervnek a módosí­tása csak abban állana, hogy a magyar nyelv inten­zívebb művelése vétetik célba. Az első két osztály­ban kivonatosan történnék és csak a harmadik és negyedik évfolyamban történnék az, hogy egyes tan­tárgyak „Einige Gegenstende“ magyarul adatnak elő. (Helyeslés balfelöl.) Ivánka Oszkár: Van egy kis különbség. Holló Lajos : Milyen szemfényvesztés ez ! Gróf Apponyi Albert: Ha itten, t. képviselő­­ház, nincs hiba a lapok jelentésében, hát akkor a nyi­latkozatnak ez a része egyenesen megdöbbentő. (Úgy van ! ügy van­­ a baloldalon.) Előre bocsátom, t. képviselőház, hogy a katonai alreáliskolákra nézve tulajdonképen az a cedrum: „Ceterum censeo . . — különösen, ha azok kö­zös Intézetek. Tehát t. képviselőház, ha ezek mint közös in­tézetek léteznek, az alreáliskolákba gyerekek jönnek be, akik egyenesen a magyar nevelésből jönnek oda. Báró Haas Iver: Dehogy onnan ! Gróf Apponyi Albert: ... hogyha Magyar­­országból jönnek . . . Báró Haas Iver: Igen, de nem onnan hoz­zák be ! Gróf Apponyi Albert: Ha az a cél, hogy on­nan jöhessenek be, ha az a vezérszempont,­­ amint a szabadelvű párt katonai programmjának megállapí­tásánál az volt egyik vezérszempont — hogy az ezen intézetekbe belépő ifjak nyelvi nehézségekkel ne küzd­jenek, hát, hol van inkább szükség arra, hogy a tan­tárgyaknak itt azután majdnem összesége magyarul adassák elő, mint épen az alreáliskoláknak első két osztályában ? (ügy van ! ügy van­­ a baloldalon.) Hi­szen ha tisztán a gyakorlati szempontból veszszük a szempontot, ha nem tekintjük Magyarországnak nem­zeti, állami és közjogi igényeit, tisztán azt a gya­korlati szempontot, akkor is inkább abba lehetne be­lenyugodni, hogy a későbbi évfolyamokban nyerjen nagyobb tért a német nyelv és a legalsó évfolya­mokban a magyar nyelvi oktatásba kizárólagosan való behozatal túlnyomaólag érvényesüljön. Én nem vagyok képes megérteni, — ismétlem, ha itt nem forog fenn hiba a hadügyminiszter úr beszédének repro­dukciójában, — nem vagyok képes megérteni, nem va­gyok képes összeegyeztetni a szabadelvű párt ka­tonai program­jában foglalt intenciókkal azt, hogy a katonai alreáliskolákban a magyar nyelv oktatásá­val ekként bánjanak el, ha csak a magyarázatot nem abban találom, amit a katonai tanintézetek tantervé­­nek a tanulmányozásából kiböngésztem, ahol, a ka­tonai alreáliskolákról szólva, a tanterv indokoló ré-

Next