Pesti Hírlap, 1904. január (26. évfolyam, 16-31. szám)
1904-01-16 / 16. szám
1904. január 16., szombat. PESTI HÍRLAP í rásban és azoknak intenciójában is, kik ezt a pontot a kép szövegezték, benne van az, hogy politikai okokból, mely politikai okok ép azért, mert politikaiak, az opportunitásnak és az ideiglenességnek jellegével bírnak, nem veszi fel a párt a nyelvkérdést programjjába, de kizárja azt, hogy a magyar nyelv joga érvényesítésének kérdését egyszers mindenkorra eltemesse, arról egyszers mindenkorra lemondjon, amint az a hadügyminiszter úr nyilatkozataiban foglaltatik. (Igaz! Úgy van! ügy van! a baloldalon.) Mellesleg mondva, az igen. közös hadügymiminiszter úr informátorai, amennyire én tudom, félrevezették őt, midőn azt mondták neki, hogy Deák Ferenc és Andrássy Gyula a német szolgálati nyelv mellett meggyőző ékesszólással érveltek. (Derültség és mozgás bátfelől.) Deák Ferenc és gróf Andrássy Gyula a létező tényleges állapotot nem bolygatták, annak fantartásába belenyugodtak, de én, aki meglehetősen ismerem úgy az egyik, mint a másik elhunyt nagy államférfiú összes beszédeit, nem ismerek olyat, melyben a nyelvkérdéssel ex asse vagy egyáltalában foglalkoztak volna, kivéve Andrássy Gyulának egyszer egy alkalommal egészen röviden tett incidentális megjegyzését, Deák Ferenctől épenséggel nem ismerek ilyet. Ismertem Deák Ferencnek a 48 előtti időkben folytatott azon törekvését, hogy a magyar nyelv jogai a hadseregben érvényesüljenek, tudom azt is, hogy ezt 1867 után nem sürgette, de olyan fellépését, olyan beszédét, olyan érvelését, amelylyel ő az egységes, vagy a német szolgálati nyelv mellett síkra szállott volna, én nem ismerem. (Úgy van ! balfelöl.) » T. képviselőház! Tehát már a nyelvkérdésben sem fedi egymást a hadügyminiszternek álláspontja azzal az állásponttal, amelyhez a szabadelvű párt programjajának összeállításánál én is hozzájárultam és amely tisztán opportunisztikus és halasztó természetű. Gróf Tisza István miniszterelnök: Opportunisztikus, de nem halasztó természetül (Nagy zaj baifelől.) Báró Hans Ivor: Annál rosszabb, akkor lemondó természetű Gróf Apponyi Albert: Akkor legalább merem állítani, hogy e tekintetben nincs egyértelműség a szabadelvű párt tagjainak felfogásában. (ügy van baifelől.) Ivánka Oszkár : Változik ez időről-időre ! Gróf Apponyi Albert: De menjünk tovább. Akármint legyen ez, megint mondhatnám, hogy minthogy ez idő szerint abban a programmban, amelyhez én is hozzájárultam, a nyelvkérdés megoldásának követelménye nem foglaltatik s ez idő szerint az a különbség-differencia csak elméleti természetű, gyakorlatilag a közvetlenül megoldandó feladatokra nem hat ki. Hát vizsgáljuk ezeket a közvetlenül megoldandó feladatokat. A szabadelvű pártnak programmjában előkelő helyet foglal el a magyar honosságú tiszteknek viszszahelyezése a magyar csapatokhoz, vagyis helyesebben szólva, amint a pártprogramm nagyon helyesen általánosabb alapra fekteti ezen követelményeit, régibb törvényeinknek és az 1868-iki királyi rendelet azon rendelkezéseinek végrehajtása, melyek szerint a magyar csapatoknál, a legfelsőbb fokozatokig magyar tisztek alkalmaztassanak- A szabadelvű párt programmja, mint mondom, igen helyesen csak mellékesen hivatkozik a 68-iki királyi rendeletre, mert van nekünk egy ennél sokkal erősebb jogforrásunk, régibb, de ma is életben levő törvényeink, az 1793: IX., az 1808: I., az 1830: VII. és az 1840: 11. t.-cikk, amelyek mind kimondják azt, hogy magyar csapatoknál kizárólag magyar kunosságú tisztek alkalmazandók a legmagasabb fokozatokig. Nézzük most ezzel szemben a hadügyminiszter úr álláspontját (olvassa): »Auf ein Prinzip, die OfBziere gleichsam nach ihrer Heima'.szusländigkeit einzutheilen und sie, bol der aus anderen Gründen nothwendigen territorialen Lokation der Regimenter auch noch sesshaft 2u machen, kann und wird die Heeresleitung neimals eingelnn.« (Nagy zaj a bal- és szóisöbaloldalon.) Buzáth Ferenc : Frivol játék, amit a nemzettel űznek ! Báró Karl Ivor: Tessék megnyugodni, hogy soha sem jönnek vissza a magyar tisztek! (Nagy író Gróf Apponyi Albert: Hát a képviselőház, »auf ein Prinzip.« Engedelmet kérek, hiszen a magyar törvényekben épen az elv van kimondva. (Úgy van bálfelől.) Létezhet arról szó, hogy ezen elv alól lehet bizonyos kivételeknek helye, ezeket a kivételeket azonban azután ismét, ha ezekre valóbanszükség van, a törvényben kellene megállapítani és a törvényhozás által kellene ezen kivételek megengedhetőségét létesíteni. De hiszen jellemző a magyar törvényhozásunk ezen antealitái szerint a magyar törvényhozás jelenlenlegi állapotában és jellemző abban a programmban, amelyet a szabadelvű párt magáévá tett, épen az, hogy az elv ismertessék el, hogy az elv tartassák fenn, és ezzel az elvvel szemben a t. közös hadügyminiszter úr a legmerevebb, legünnepélyesebb negációt szegezi, a gyakorlati keresztülvitelben pedig három korlátot szab ezen elv megvalósításának. Először, hogy meg ne zavartassák azáltal az előléptetés, az egész hadsereg egységes konkrétnál státusában, másodszor, hogy meg ne fosztassanak egyes tisztek attól a jogtól, hogy bizonyos ezredekbe való beosztásukat kérhessék, harmadszor, hogy a tisztek teljes katonai kiképeztetésének érdekei ne szenvedjenek. Erre az egységes konkrétnál-státusra nézve egy megjegyzést kell tennem. Ezzel az egységes konkretnal-státussal mindig akkor találkozunk, mikor abból valamely nemzeti követelményünk megtagadására vagy meghatározására kell következtetést vonni, (Igaz! ügy van! bálfelől.) de megszűnik ennek hatályossága akkor, mikor abból a nemzetre előny származnék. Igazoln fogom azt, amit mondtam. A tábornoki kar a közös hadsereg és a honvédség között szintén egységes konkretnál státust képez. Mondják meg nekem akár a t. miniszterelnök úr, akár a t. honvédelmi miniszter úr, hogy miért történik az, hogy mikor a honvédséghez áthelyezik a jelesebb magyar honosságú tábornokokat, azokra nézve a honvédséghez való áthelyezés a hadosztályparancsnoksággal az ő katonai pályájuk sírbadőlését jelenti, (Igaz! Úgy van ! bálfelől.) és hogy az egyetlen módi Kovács György kivételével, akinek áthelyezésénél bizonyos formaságok érvényesültek, amelyekre nem akarok most kitérni és ahol egy olyan világra szóló tehetséggel volt dolga a hadügyi vezetőségnek, amelyet ignorálni lehetetlen volt, a konkretuál státus egységének nagyobb dicsőségére sohasem történt meg az, hogy egy magyar tábornok, aki a honvédségnél a hadosztályparancsnoki állást a legnagyobb képességgel, lelkiismerettel és eredménynyel tölti be, a hadtestparancsnokságig felvinné ? Ha van egységes konkrétnál-státus, akkor annak érvényesülni kell akkor is, mikor abból a magyar nemzetre előny származhatik. (Helyeslés bátfelől.) De akárhogy legyen is a dolog, a magyar törvényeknek határozott intézkedésével szemben sem a közös hadügyminiszter úrnak, sem senkinek — kivéve természetesen magát a törvényhozást — nem áll jogában korlátokat, feltételeket szabni. Ha a kivételekre szükség van, aminthogy én belátom, hogy bizonyos pontig szükség van, tessék ezeket a kivételeket precizírozni és azok érvényesítését illetékes helyen kérni. (Helyeslés bátfelől.) Hát itt is a törvényeinken alapuló elvi posztulátumok közt, amelyeket a szabadelvű párt magáévá tett, és a hadügyminiszter álláspontja közt én a kiegyenlítést igen nehéznek tartom. (Igaz ! Úgy van ! balfelől.) De menjünk tovább. Menjünk át arra a pontra, amelyre nézve a t. miniszterelnök úr kifejezetten konstatálta, hogy a közös hadügyminiszternek nyilatkozatai és a szabadelvű párt által elfogadott Programm egymást teljesen fedik, a katonai oktatás kérdésére. (Halljuk ! Halljuk !) Itt legyen szabad mindenek előtt egy megjegyzést tennem, amelynek megtételére már régebben lett volna alkalmam, mikor t. 1. a t. miniszterelnök úr ecsetelte a katonai tanintézetekben célba vett módosításokat. A tisztelt miniszterelnök úr annak idején tett kijelentéseiben, valamint a hadügyminiszter úr mostani expozéjában szó van bizonyos kadétiskolák, bizonyos reáliskolák áthelyezéséről, egy katonai főreáliskola létesítéséről Magyarországon és azután az ezek körében közlendő reformokról. Ebben a keretben, tisztelt képviselőház, sem Magyarország jogos igényeinek, sem magának a szabadelvű párt által felállított katonai programmnak eleget nem lehet tenni. Mert ha ez a programm markában foglalja azt a követelményt, illetőleg a katonai tanintézetek reformját abból a szempontból és azzal a céllal sürgeti, hogy annyi magyar ifjúnak tisztté való kiképzése biztosítassák — mégpedig megfelelő alapítványi helyekkel — amennyiben szükséges az ország területén elhelyezett új képzőintézetek felállítása által, ez a cél és ennek elérése szempontjából annyi magyar fiúnak tisztté való kiképzése biztosítandó, hogy a hadsereg tisztikarának minden ágazatában azt a mértéket érja el, amely a magyar hadsereg legénysége számának megfelel. Már most vannak gyalogsági és lovassági kadétiskolák, de vannak azonkívül, legalább Ausztriában, tüzérségi és utászai kadétiskolák és van egy műszaki akadémia, amely közös a tüzérség és utásztisztek számára. Engedelmet kérek, ahoz a követelményhez, hogy magyar ifjak a katonai szolgálatnak minden ágazatában tisztekké képeztessenek, ha egyáltalában a katonai intézetek szaporításának és átalakításának kérdésével összeköttetésbe hozatik, nem elegendő a gyalogsági kadetiskolának a fő- és alreáliskolába bizonyos virement előidézése, esetleg szaporítása, hanem fel kell állítani Magyarország területén a tüzérségi és az utászati kadetiskolát és fel kell állítani egy műszaki akadémiát. (Élénk helyeslés balfelöl. Egy hang balfelöl: Közös költségen ! Hogy erre a térre áttérjek, itt egy prejudikális kérdéssel találkozunk, amelyet felvetett Bakonyi Samu t. képviselő úr, midőn azt fejtette ki, hogy a közös hadügyminiszter egyáltalában nem illetékes a katonai oktatás kérdésében nyilatkozni, hogy ez az egész kérdés nem tartozik sem a közös kormány, sem az annak ellenőrzésére rendelt delegáció fóruma elé, hanem ez tisztán magyar állami kérdés. Én nem tagadom, hogy t. képviselőtársam ezen okoskodása az 1867. évi XIL törvénycikkben teljes alappal bír. V úgy van! ügy van! bálfelől.) Azonban szemben áll ezzel az, hogy a törvényhozás egy ellenkező gyakorlatot törvényesített, midőn az 1868-iki törvényben, akár helyesen, akár nem, de kifejezetten azt mondta, hogy a hadseregbe be lehet lépni a., b., c., d., a közös hadsereg tanintézeteiben nyert kiképzés után. Ámbár én megengedem, hogy az 1867. XII. t.-c. intenciójának és szellemének sokkal megfelelőbb volna a katonai oktatás ügyének a közös kezelésből és költségvetésből való kivétele, mégsem lehet mondani a törvényhozás ezen intézkedésével szemben, hogy a jelenlegi állapot törvénytelen és közjogunknak jelen állapotában a hadügyminiszter ne volna illetékes az ő vezetése alatt álló tervek felett nyilatkozni és hogy ne volna fontos, amíg ez a helyzet fennáll, vele ebben a tekintetben egyetértésre jutni. De t. képviselőház, én nem csinálok belőle titkot, én nem hiszem, hogy az osztrák delegáció, különösen a most szerzett tapasztalatok után, rábírható lesz arra, hogy a közös költségvetést megszavazza olyan számú, olyan minőségű tanintézetekre nézve, amelyek Magyarország jogos igényeinek megfelelnek. És én ezt az eventualitást a legnagyobb flegmával nézem a magam részéről, mert ha a katonai oktatás szükséges reformjának keresztülvitele a mi valódi reális, tagadhatatlan nemzeti igényeinknek mértékéig nem eszközölhető a közös intézmények terén, hát én, habár anyagi áldozattal, de igen nagy erkölcsi hasznot fogok látni Magyarországra nézve abban, hogy mi akkor visszavonulnak az 1867: XII. t.-cikk által megállapított területre. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De már most, t. képviselőház, ezen prejudikális kérdésnek szentelt néhány szó után áttérek a közös hadügyminiszter úr azon nyilatkozataira, amelyek a közös tanintézetekre vonatkoznak. (Halljuk ! Halljuk! a baloldalon.) Arról, amit ő a kadetiskolákra nézve mond, arról nem szólok, mert teljesen igaz, amit a miniszterelnök mondott, hogy t. i. azoknak a fejtegetéseknek az értéke és a szabadelvű párt programmjában foglalt intenciókkal való megegyező, vagy meg nem egyező volta csak akkor lesz megbírálható, ha komolyan fogjuk tudni, hogy minő tantárgyak azok. s Itt előre figyelmeztetem arra, hogy nemcsak a tantárgyakat, de főleg és elsősorban a tanárok számát is tekintetbe kell venni. (Helyeslés bálfelől.) De t, képviselőház, annál meglepőbb volt reám nézve az, amit a közös hadügyminiszter úr a reáliskolákra vonatkozólag mondott. Azt mondja a közös hadügyminiszter úr, hogy az alreáliskolákban a jelenlegi tantervnek a módosítása csak abban állana, hogy a magyar nyelv intenzívebb művelése vétetik célba. Az első két osztályban kivonatosan történnék és csak a harmadik és negyedik évfolyamban történnék az, hogy egyes tantárgyak „Einige Gegenstende“ magyarul adatnak elő. (Helyeslés balfelöl.) Ivánka Oszkár: Van egy kis különbség. Holló Lajos : Milyen szemfényvesztés ez ! Gróf Apponyi Albert: Ha itten, t. képviselőház, nincs hiba a lapok jelentésében, hát akkor a nyilatkozatnak ez a része egyenesen megdöbbentő. (Úgy van ! ügy van a baloldalon.) Előre bocsátom, t. képviselőház, hogy a katonai alreáliskolákra nézve tulajdonképen az a cedrum: „Ceterum censeo . . — különösen, ha azok közös Intézetek. Tehát t. képviselőház, ha ezek mint közös intézetek léteznek, az alreáliskolákba gyerekek jönnek be, akik egyenesen a magyar nevelésből jönnek oda. Báró Haas Iver: Dehogy onnan ! Gróf Apponyi Albert: ... hogyha Magyarországból jönnek . . . Báró Haas Iver: Igen, de nem onnan hozzák be ! Gróf Apponyi Albert: Ha az a cél, hogy onnan jöhessenek be, ha az a vezérszempont, amint a szabadelvű párt katonai programmjának megállapításánál az volt egyik vezérszempont — hogy az ezen intézetekbe belépő ifjak nyelvi nehézségekkel ne küzdjenek, hát, hol van inkább szükség arra, hogy a tantárgyaknak itt azután majdnem összesége magyarul adassák elő, mint épen az alreáliskoláknak első két osztályában ? (ügy van ! ügy van a baloldalon.) Hiszen ha tisztán a gyakorlati szempontból veszszük a szempontot, ha nem tekintjük Magyarországnak nemzeti, állami és közjogi igényeit, tisztán azt a gyakorlati szempontot, akkor is inkább abba lehetne belenyugodni, hogy a későbbi évfolyamokban nyerjen nagyobb tért a német nyelv és a legalsó évfolyamokban a magyar nyelvi oktatásba kizárólagosan való behozatal túlnyomaólag érvényesüljön. Én nem vagyok képes megérteni, — ismétlem, ha itt nem forog fenn hiba a hadügyminiszter úr beszédének reprodukciójában, — nem vagyok képes megérteni, nem vagyok képes összeegyeztetni a szabadelvű párt katonai programjában foglalt intenciókkal azt, hogy a katonai alreáliskolákban a magyar nyelv oktatásával ekként bánjanak el, ha csak a magyarázatot nem abban találom, amit a katonai tanintézetek tantervének a tanulmányozásából kiböngésztem, ahol, a katonai alreáliskolákról szólva, a tanterv indokoló ré-