Pesti Hírlap, 1904. február (26. évfolyam, 32-46. szám)

1904-02-01 / 32. szám

Budapest 1904. XXVI. évf. 32. (9039.) szám. Hétfő, február . Előfizetési árak: Szerkesztőség: | Egész évre____2« k. - t _____ Budapest, váci­ körut 78. ’W X* emeleti Félévre.............. * * * fflá k­ovú. a lap szellemi részét Negyedévre ... ’ » KI ||£ fffiSSR tijsSSk f® |fi| |gS saMBjl 38 8H SBfek illető minden közlemény iu-Egy hóra........... 2 „ 40 „­­Jj |R| ““»T* M SSLJm If ||jj| fi flK aHjg| tézendő. 10 f8 “ I P Ml| i I ,11 I Ini i 4a. ia w „ Kiadóhivatal. , — H feilf 1 IlllHflB Budapest vad­­korut 78., nova az előfizetések es alap J Megjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is­ szólalások intézendők. Róka-nyomon. — A Festi Hírlap eredeti tárcája. — Télen. Hideg szél süvít keresztül a fehér róna­­ságon. Amerre elsuhan, ott a jégcsapos lomb csilingelni kezd, mint valami tündéri harang­játék. Amerre tova vágtat, ott felkavarja a hó­­mező síkját és millió csillogó pelyhet sodor ma­gával, amiket ha megun, beletemet újra abba a tengerbe, amely mozdulatlanul fekszik a láthatár két széle között. Azután rohan tovább. Alatta olyan a föld, mintha fehér lepke­szárnyakkal lenne beterítve. Egy sötét pont, egy tenyérnyi zöld lepel sincs sehol. . . Az erdő fája most levelet sem ereszt, csak virágot. Még a legkisebb galya is tele van hintve azzal a hószínű pompával, amely olyan fehér, mint a napsugár után epedő akácvirág illatos szirma és olyan alakú, mint a szépséges havasi gyopár. Amikor pedig a szél keresztül száguld a rengetegen és megrázza a didergő fák üstökét, akkor egyszerre megindul a virágeső a hóval fedett gályákról. Fehér virág, csillag virág liheg ilyenkor szanaszét a levegőben és amikor leér a féldre, még magasabbra emeli a hómezőt, amelyen nincsen más nyom, csak az a barázda, amit a szél szántott fel benne. De nem, mégis látni itt más nyomo­kat is. Az erdő elején egyforma lyukak mutat­ják, hogy ott valami nagyobb állat gázolt ke­resztül a havon. Cél nélkül csatangolhatott előre­­hátra, mintha nem tudta volna elhatározni, hogy merre felé vegye az útját. Mintha félt volna kijönni a rengetegből arra a sík hómezőre, ahol nincs egy szál bokor, nincs egy parányi halom sem, ahol meglapulhatna, ha kellemetlen vendég­gel találkozik az úton. A nyomok egyre tovább vezetnek a renge­tegbe, majd az erdő szélére térnek vissza újra. De most már mintha több ilyen egyforma lyukat mutatna a hó. Mintha ketten járták volna keresztül-kasul a havas utat, amely lágy sző­nyeget borított a földre és árulója lett a nomád élet­e bujdosóinak. Hohó, itt is vannak! Ők azok! Egy széles fatörzs most még majdnem egészen eltakarja őket. Csak a fejük látszik, amint mozdulatlanul nézi­ek a rónaság egy pontjára, ahol éles sze­mük tudja isten mit lát. Vagy meglehet, hogy még most is azon töprengenek, nekivágjanak-e annak a fehér mezőnek, amely messziről, talán már a rónaság másik oldaláról is elárulja őket s ahol nem lehet elbújni, nem lehet megmene­külni, ha veszedelem fenyeget. Az egyik végre­ rászánja magát és lassan, óvatosan kibújik a fa mellől. A nőstény róka ez. A fákról lehulló hópelyhek közül egy rá­esik az orrára és hirtelen elolvad ott. A róka erre idegessé lesz és jobbra-balra kapkodja a fejét, mintha csak azt a vízcseppet akarná le­rázni magáról. De azután megnyugszik benne, mert hiába, ilyen ez a téli élet. A másik most is mozdulatlanul áll a hóban. A nőstény róka odalohol az erdőszélre, majd újra visszakerül a párjához és megáll egy-két lépésnyire tőle. A kanióka erre megrázza a bundáját s azután vontatott léptekkel, úgy hogy lompos far­kának a nyoma ott marad a hóban, in­dul a nősténye után. Némelykor meg-megáll, szét­­­néz, szimatol s csak akkor indul újra neki, amikor a párja visszanéz. De ekkor is lassan, kedvetlenül, mintha csak azt mondaná: „Jól van jól, azért csak ne veszekedj velem. Mit te­hetek én arról, ha otthon már az utolsó darab csont is elfogyott?! Én nem bánom, induljunk neki a vadászatnak. Hátha akad valami zsák­mány ebben a szűk világban is.“ Kiérnek az erdőszélre. A szél belekapaszkodik újra a fákba és megrázza őket,, amire megint szállingózni kezd a hó. A két róka most nem törődik ezzel Egé­szen más az, ami leköti minden figyelmüket. Kinn a hómezőn egy bukdácsoló fekete pont tűnt fel, amely épen erre, az erdő felé közeledik. A mi komáink meg sem moccannak, úgy lesik, úgy figyelik azt a mozgó árnyat, amely egyenesen a vesztébe rohan. Csak azt sajnálják, hogy már kinn vannak a síkon. Milyen jó leshelyük lett volna benn az erdőben, ahol valamelyik fatörzs elfödte, elrejtette volna őket egészen. A fekete pont egyszerre csak megáll, mintha gyanút fogott volna. Egy pillanatig teljesen m­oz­ ! Az uj párt zászlóbontása Debrecenben. — Saját tudósítónktól. — Az uj párt vezére, báró Bánffy Dezső, vasárnap Debrecenben is kibontotta és meglobog­tatta zászlaját, amelyen Magyarország gazdasági önállósága és függetlensége a jelszó. Az uj párt szervezkedése nemcsak a híres cívisvárosban, de az egész Hajdu megyében szokatlanul nagy ér­deklődést keltett. Az első szózatra, mely Erdély bércei között, a kies fekvésű Kolozsvárott el­hangzott — a magyar alföld rónaságának leg­nagyobb városa s annak színtiszta, legmagya­­rabb polgársága adta meg leghamarabb a vissz­hangot. A megfeneklett pártelvek közepette erős várra talált­a hitét és bizalmát vesztett nép Bánffy politikai hitvallásában. Százával állottak követői sorába s pár hét alatt annyira megerő­södtek a hívek, hogy mint félelmetes tábor, megfújhatták a harci riadót is. Nagy nemzeti ünnepnap számba megy ez a zászlóbontás. Mu­tatja a város külső képe is. A házakon nemzeti színű lobogók lengenek, a polgárok arcairól sugárzik az öröm, a reménység, a nemzeti fel­buzdulás, az erős hit. A vezér katonái körébe érkezett, kíséretében egész tábor­kara. Hivei lelkes örömmel, a más pár­tokhoz tartozók rokonszenves érdeklődéssel fogadták s az érdeklődés nem csökkent vasár­nap sem, midőn Bánffy pártjának alapelveit kihirdette, midőn kimondta, hogy az önálló ma­gyar haza kiépítésére törekszik nemcsak szó­val- de vasakarattal is. A válasz egyhangú volt, a sok ezer ember egyöntetűleg adta meg a fe­leletet : — Támogatjuk, aki hazánk, nemzetünk javát, gyarapodását, önállóságát munkálja! Mielőtt a részletekbe belemennénk, el kell mondanunk még egyet-mást Bánffy debreceni útjáról. Jellemző dolgok. Az odavaló utazáskor történt szombaton, hogy a vezér és kísérete •1 .....................—'..-«.L1!*.1.1— 1——iIjljIílI­Püspökladánynál a debreceni vonatra várakozott az állomás egyik termében. Egy tisztes öreg magyar toppant a társaság közé Adjon itten jó estét köszöntéssel s egész bizalmasan Bánffy elé járult. • — Kegyelmes uram! — mondta — itt kinn sokan vagyunk püspökladányi magyarok, akik szeretnénk az urat megösmerni.. . Bánffyt kellemesen érintette a felhívás. Azonnal az ablakhoz ment s onnét nézte az ablak alatt összesereglett ladányi magyarokat, akik folyton éljenezték, mígnem az indulásra kész vonatra szállott. Szombaton este a debreceni jogászok pi­ros­ bált rendeztek. A bálra az ifjak Kiss Pál, Kiss Áron püspök fia vezetése alatt küldöttségi­­leg hívták meg Bánffyt, aki kimentette magát. — Miért nem sürgönyöztek, hogy báli ru­hát hoztam volna — felelte jóízűen. A vasárnapi zászlóbontásról részletes tudó­sításunk a következő: Az alakuló­ gyűlés az Arany-Bika disztermóban folyt le. A nagy és tágas termet a gyűlés kezdete előtt jóval zsúfolásig megtöltötte a közönség. Három­ezerötszáz—négyezer ember szorongott majdnem egy­más hátán s majdnem kétszer ennyire tehető azok száma, akik kinnrekedtek. A karzatokat és páholyo­kat díszes hölgykoszoru foglalta el, háttérben a jog­­akadémia s a többi iskolák ifjúságával. A hölgyek között akadt nem egy lelkes honleány, aki nemzeti­­szinü kokárdát viselt s Bánffy kolozsvári beszédének külön lenyomatát s a kolozsvári új­ párt elnökének, Apáthy Istvánnak ismeretes szép beszédét szórta a földszinten levő po­hárok közé. Ott voltak a gyűlé­sen többek között: Kenézy Gyula, Veszprémi Zoltán megyei főjegyző, Bencsik Lajos városi főszámvevői Balogh Ferenc akadémiai tanár, dr Gulyás István tanár, Jettkó Zoltán, dr Popper Alajos főorvos, a Ferenc József rend lovagja, Konrád Sámuel nyugalmazott törvényszéki bíró, dr Bartha Mór akadémiai tanár, Békessy László, Czimmer­mann Gyula, az állami főreáliskola igazgatója, Szoyka Gyula, a kereskedelmi akadémia igazgatója, Aczél Géza, városi főmérnök, Kardos László, Beniczki Nagy Zoltán zeneakadémiai tanár, dr Szász Adolf, dr Nyiry Ernő ügyvédek, dr Körösi­ Kálmán, Szabó Kálmán, a kereskedelmi és iparkamara elnöke, Hege­­dű­s Sándor, Sass Béla, Csanak József, Márk Endre, dr Tüdős János, dr Balkányi Miklós, Török Gábor erdőmester, Mihalovics Jenő, dr Szűcs Géza, Bárdos Géza, Simonffy István, Karay Sándor, dr Azagy Kál­mán, Szentkirályi Tivadar, Kaszanyitzky Andor, Tolnay Kornél, dr Kovács József, dr Winkler Jenő, Szabó Sándor, Szabó Miklós, Koncz Ákos, Csáky János, Nagy Gábor, Fodor József, továbbá a tekin­télyesebb civilek közül Szentessy János, Jámbor Ferenc és János, Jobbágy János Hajdúszoboszlóról s­ől Balthazar Dezső ev. ref. lelkész, Tiszáét egykori nevelője, Nánásról Brassai­ Sándor földbirtokos és még számos tekintélyes tagja a városnak és megyének. A dobogón, a zöld posztóval bevont asztal kö­­rül az új­ párt vezetősége: gróf Degenfeld József, de Kenézi­ Gyula főorvos, dr Körösi­ Kálmán ügyvéd és dr Jadós János takarékpénztári ügyész ill­. Gróf I­stgenfeld pontban 11 órakor nyitotta meg a gyűlést. " Röviden üdvözölte a megjelenteket s azután inditvár­­­nyára Dóczy Imre főiskolai felfigyelő vezetése alatt három igen küldöttség hívta m­eg Bánffyt a gyűlésre. A megérkező pártvezért percekig tartó éljenzéssel, mámoros tapssal fogadták. Bánffy az elnök jobbján foglalt helyet, mire gróf Degenfold üdvözölte s mint a párt országos vezérét felkérte, hogy fejtse ki programmját. Itt említjük meg, hogy Bánffy beszéde előtt­­felvonultak a terembe a vidéki küldöttségek is : Ko­lozsvár küldöttei dr .Intsek Sándor ügyvéd vezetése alatt, a dési küldöttek dr Va­da Lipóttal és Tüköry Vilmossal, a hunyadiak Fáy Béla kamarással, a to­rontáliak Jeszenszky Ferenccel és Nyíregyházáról a vezérszereplők. A gyűlés tartama alatt egyre érkező­ ­ Hírlap mai száma 12 oldal.

Next