Pesti Hírlap, 1904. február (26. évfolyam, 47-60. szám)

1904-02-16 / 47. szám

Budapest, 1904. XXVL évf. 47. (9054.) szám. Kedd, február 16. ...... ........................- .................. .1, IIII.W.'IP .lll.)|' ......................................................IIIII II 1.11 I - '■■■»"» ILI .1 ■■ 1.111 ■ II WHI'jlJ > I Ilii il II UH II' ■" - ' ■■»"•. I • ""»fi Előfizetési árak: Szerkesztőség s ( , oc, . Budapest, váci­ körút 78.­, egész évre------2S k. ■ £ I? emelet, ) Félévre...............14, a iE |||f hová a lap szellem­i részét: S Lb a kp' megjelenik minden nap, ünnep ') szétküldésére vonatkozó fel­es vasárnap után is. V szólalások intézendők. — ~ ——————— A bíró. Egy éven belül a magyar bírói karnak két tagja felett kellett pálcát törnie az igazság, szolgáltatásnak és a közvéleménynek egyaránt. A bírói karnak nagy tekintélyére vall, hogy két méltatlan tagjának leleplezése egy pillanatra sem ragadta a közvéleményt általánosító gya­­nakodásra. Meg vagyunk győződve bíráink meg­közelíthetetlenségéről s tiszta, ideális jelleméről. Ez a két eset s különösen az utóbbi, a Soós Kálmán esete nem is való arra, hogy bírói ka­runknak defektusairól elmélkedjünk, hanem épen ellenkezőleg: a kivételes erényeiről. Valljuk be őszintén: nagy igazságtalanság voltaképen, ha embertől emberfölötti erényeket követelünk. A bíró legyen megközelíthetetlen, de megközelíthetetlensége ne legyen rendkívüli és ne követeljen rendkívüli qualitásokat. A bírói pálya is kenyérkeresők pályája s aki ezen a hivatáson akar megélni, nem követelhetjük, hogy egytől-egyig magasabbrendű qualitásokkal legyen ellátva. A bírók között is vannak középszerű­ségek elmebeli képességek, akaraterő és erkölcsi diszpozíció dolgában. A középszerű ember mint bíró épúgy megállja helyét, mint a középszerű ügyvéd, orvos, újságíró vagy kereskedő. Képes­ségei korlátoltsága legfölebb egyéni boldogulásá­nak vet határt, nem pedig sem a jognak, hogy boldogulását keresse, sem az ügykörnek, melyet szolgál. És minden pályán vannak középszerűsé­gek és élnek középszerű egyéniségek és a bírói kartól nem lehet kívánni, hogy csupa Werbőczy és csupa puritán Deák Ferenc üljön a bureauban-És mégis — kalapot kell emelnünk bí­­ráink előtt. Tőlük a lehetetlent kívánják és ők a lehetetlent megteszik. Az ő megközelíthetet­lenségük elengedhetetlen követelmény, de sem­mit se tesznek meg, hogy e követelmény telje­sítésében segítségükre legyünk a morális erő­nek. A megközelíthetetlenségnek másutt két té­nyezője van; az egyik: a bíró egyéni becsülete, a másik: az anyagi ellátás, mely természetessé teszi a megközelíthetetlenséget. Nálunk azonban a bíró tisztán az erköl­csére van bízva. Anyagi ellátása olyan silány, hogy még a társadalmi méltóság köteles díszét sem fedezi. Bíróink között csak kettő bukott el, de majd valamennyien küzdenek a szegény­séggel. Már­pedig óriási különbség, ha a har­mincezer koronával javadalmazott angol járás­bíró megvesztegethetetlen, vagy a nyolcezer ko­ronával dotált magyar királyi táblabíró megkö­zelíthetetlen. Amaz könnyen lehet becsületes, ha morális qualitásai nem is elsőrendűek, ez pedig egyre kénytelen megküzdeni a kisértéssel, ha becsülete az egeket veri is. S a bírói függetlenségnek nem leggyen­gébb attribútuma, hogy alacsony szándékkal a kisértés meg sem meri környékezni. Az angol bíró nemcsak ítél­ő felsége nevében, hanem anyagi függetlensége és méltósága által szinte részese annak a felségnek, melynek funkcióját gyakorolja. Nálunk a fizetési táblázatok köz­kézen forognak s az árverési rovatnak is meg­lehetős a publicitása. Nálunk az emberek a bíróban is a kisfizetésű alkalmazottat látják elsősorban, aki bármily magas emelvényen dol­gozik is, mégis gondokkal küzd és pénzre szo­rul. A társadalmi tekintély díjával is kell megküzdenie a magyar bírónak s magánügyei­nek összes nyomorúságait szinte nyilvánságo­­san magával hordja. S tessék így megközelít­­hetetlennek lenni, tessék kötelességet teljesíteni A fiatal hölgy nehezen tudta bevárni a lakás gazdáját. Felkelt a bőr karosszékből, oda­lépett az ablakhoz, kitekintett a hűvös, felhős nyári délután borongásába. Úgy leste, ha jön-e, feltűnik-e már az utcán a várva várt alak ? Egy­szerre föltárult mögötte az ajtó s egy magas, szikár férfialak jelent meg a küszöbön. Arca oly sovány, hogy sz­ete a csontjára volt szá­radva a bőr. Acélszürke szemeinek nézése éles és hideg. S ez a hideg tekintet most még fagyasztóbbá változott, mikor Hamvas Károly vendégét megpillantotta. Az elvált felesége állott előtte, s amellett az összes egyéni erőt megfeszíteni Tessék kikelni önmagából s minden perbers emberi kötelességteljesítés helyett Krisztusi ön­megtagadást gyakorolni. Ez a magyar bíró helyzete s ezt rikítóan, a bírói karra fönséges magasztosságot sugározva világítja meg az el-, bukott bíró esete. Igaz, más nemzet jobban is láthatja el a maga bíróit, mint Magyarország. Azonban a tényen, hogy sokkalta kedvezőtlenebb helyzet­ben ugyanakkora erkölcsi követelésnek kell megfelelniük, ez nem változtat. A gazdag álla­mok igazságszolgáltatása nem lehet igazságo­sabb és a szegényebb államé sem lehet igaz­ságtalanabb. Az ember­anyagban sincs különb­,­ség, még­is megkívánjuk a különbséget a sze­gényebb államban. Minél kevesebbet keres a bíró, annál kiválóbbnak kell lenni a morali­tásának. Ebből kénytelen-kelletlen ráterül a figye­lem a birói kar anyagi helyzetére. Nem lehet, nem szabad a legderekabb embereket deréksé­­gük örökös önsanyargatásának kitenni. A bi­­­rói becsület örökösen a próbakövön van —• ez annál igazságtalanabb és ennek következté­ben sürgősen megváltoztatandó állapot, mentül fényesebben állja meg a próbát. A jogszolgál­tatás tisztaságánál is életbevágóbb érdek: e tisztaságnak látszata és minden kétségen felül való helyezése. A bírói függetlenségnek nem elég az általános ténye, meg kell lenni annak a meggyőző momentumnak is, hogy semmi oka sincs a bírónak nem függetlennek és nem megközelíthetetlennek lennie. A mai silány bírói fizetéseket gyökeresen kell megjavítani : a mostani eset tanulságául ez ép oly kérlelhetetlen megismerés, amilyen a szin­lig-meddig hozzá is tessékelték a szerető roko­nai, akik biztosítani akarták a jövőjét — én pedig mihamarább, hogy leszakadjon a nya­kukról. Az alispán árvája hát felesége lett a kisváros hírességének — s elfelejtette azt az incifinei tisztecskét, aki annyi éjjeli zenét adott neki. A tisztnek ugyanis a kutyáján és adósságán kívül semmije se volt — ezért hú­zatta hát a lány ablaka alatt a reménytelen szerelem nótáit . . . Hamvas Károly, akinek a szíve olyan volt, mint a befagyott tó: mélységes és hideg, csodás átváltozáson ment keresztül, amikor há­zát egy rózsás szöszi fiúcska kacagása verte fel. A szófukar, komoly férfi, aki épen nem értett az érzelmei kifejezéséhez, valósággal gyermekké változott most a gyermek kedvéért. Mikor a törvényszéken elvégezte a dolgát, ahol heves csatát vívott a maga igazáért, nem tu­dott hazatérni, hogy előbb be ne forduljon va­lami játékos vagy valami cukrosságos boltba. És Pistuka már a virágos folyosóra elébe futott, s a gyermekkor önzésével nevetett föl reá:’ mit hoztál, apuskám? Egyszer aztán az történt, hogy Hamvai Károly valami csekélység miatt összekapott ama szerenádos tiszttel a kaszinóban. A segédek­ mindent elkövettek, hogy békésen intézzék el az ügyet , de csodálatoskép mindkét fél a leg­keményebb feltételekhez ragaszkodott. A dolog vége egy hatalmas vágás volt, amelyet a had­nagy úr az arcára kapott. A hadnagy aztán si­­­erett magát elhelyeztetni Boszniába, ugyanak­kor az ügyvéd felesége egészsége helyreállítása’ Piszuka. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Hamvas Károly igen igen csöndes emberré változott, mióta családi életében az a szomorú fordulat történt. Magányt keresett, ahol nincsen az ember egyedül — s errre a célra legalkal­masabbnak találta a főváros emberrengete­­gét. Gyönyörűen ellakhatunk ott valamelyik bérkaszárnyában, anélkül, hogy az épületször­nyeteg harminc-negyven lakója közül csak egy is érdeklődnék utánunk. Tragédiák és örömünne­pek közt jár az ember mindennap s mindezt oly közönyösen fogadja, akár csak a ház hideg falai, hogy mi megy végbe köztük ? Hogy mi­lyen titokzatosság vette körül az új lakót, leg­jobban jellemzi az, hogy még az inasa sem tu­dott róla semmi pletykát mondani a többi cse­léd gyönyörűségére. Hamvas Károly inasa sok­szor azt gondolta, hogy ura talán beszélni is elfelejtett, oly szótalan volt. Soha látogatót nem fogadott, többnyire otthon ült, eltemetkezve tu­dományos könyvei közé. Annál nagyobb volt a derék cseléd meg­lepetése, amikor egy délután koromsötét ruhás, sűrűn lefátyolozott fiatal hölgy csengetett be a lakásba és Hamvas Károly urat kereste. — Sétálni ment. De mindjárt hazajön. Tessék megvárni a dolgozószobájában, — mondta az inas, aki szívből örvendett, hogy végre akadt valami, amit roppant érdekesen lehet majd előadni a bérkaszárnya cseléd­társal­gójában, a házm­esternő szalonjában. II. : Évekkel ezelőtt Hamvas Károly egy felvi­déki kis városban lakott. Keresett, nevezetes ügyvéd volt, valóságos félelmes nagyhatalom. Félelmes a városka zöld asztala mellett s félel­mes a törvény sorompói előtt. Jaj volt annak a szónoknak, akinek beszédét ez a borotva­éles és kegyetlen elme tépte ízekre! S jaj volt az ő pörbeli ellenfelének is; ha ő szállott síkra ellene, a panaszos is vádlottá zsugorodott ösz­­sze, aki kegyelmet kért a védőügyvédtől. Természetes, hogy a városka asszonyai és leányai titokban édes borzongással gondol­tak erre a férfira — azzal a vonzódással, amelylyel a nálunk sokkal felsőségesebb lé­nyekhez ragaszkodnak. És sokan irigyelték Kovách Margitot, a vagyontalanul elhunyt al­ispán árváját, aki nagybátyja házánál kegye­­lemkenyeret élvesett. A világos­ szőke hajú lány nem is mert volna ellenmondani a férfi­nak, amikor az a kezét megkérte. — de fé~ w ~ A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal*

Next