Pesti Hírlap, 1904. február (26. évfolyam, 47-60. szám)

1904-02-16 / 47. szám

A szerajevo-bováci vasút építése szorgalmasan folyik és bizton remélhető, hogy 1905. év őszéig be is fejeztetik. A 75 milliós kölcsön összegéből február közepéig utalványoztatok 22.390.000 korona. Meg­van még belőle 50.290.000 korona és a kamat­különbözet. A zárszámadások tekintetében azon az alapon áll, amelyen állott elődje és így csak röviden reflek­tál azokra a bizonyos részben új szempontokra, amelyeket Itt Hegedűs Sándor és Ugron Gábor bizott­sági tagok felhoztak. A bosnyák kormányzat a zár­számadások előterjesztésére nézve abszolúte semmi nehézséget nem lát fentorogni, mert nem kell egye­bet tennie, mint új címet adni az amúgy is a két kormány által előterjesztett zárszámadásnak. Hogyha a zárszámadások beterjesztésének kívánsága oly erő­sen létezik és mindig hangsúlyoztatik, talán a két törvényhozás volna az a fórum, amelytől kiindulhatna a kezdeményezés, amely a két kormány csatornáján át juthatna el a közös pénzügyminiszterhez. E felfo­gását azzal indokolja, hogy az 1867. XX. t.-c. 37 §-a taxatíve sorolja fel a delegáció hatáskörét és hogy így a zárszámadások és a budgetjog kérdését nem lehet elválasztani, amennyiben az egyik szükségké­­pen tartozik a másikhoz. Valamint a delegációnak nincsen alkotmányos hivatása arra, hogy a bosnyák budget fölött vitát folytasson, úgy a zárszámadások sem tartozhatnak megvizsgálás szempontjából az országos bizottságok elé. Saját kezdeményezéséből talán fel sem volna jogosítva arra, hogy a zárszám­adásokat a delegáció asztalára letegye. Egy másik kérdés, amelyet Hegedűs Sándor bizottsági tag vetett fel, az, hogy nem lehetne-e pl az elmúlt tíz évre nézve egy kimutatást előterjesz­teni arról, hogy hogyan fejlődtek az országnak pénz­ügyi segélyforrásai és adójövedelmei? Szóló azt hi­szi, hogy ez megtörténhetik, mert itt nem zárszám­adás tárgyalásáról és megvitatásáról van szó, hanem információról, tájékoztatásról, amely ugyanazon jel­legű és természetű, mint a budget eddig gyakorolt előterjesztése. Azt hiszi tehát, hogy módjában lesz ilyen, a múltra vonatkozó előterjesztést az országos bizottság elé bocsátani. A vita. Gróf Tisza István miniszterelnök teljes egyet­értésben van a közös pénzügyminiszterrel arra nézve, hogy a delegáció csak akkor tárgyalhatna zárszám­adásokat és határozhatna, ha arra egy újabb tör­vény adna hatáskört a delegációnak; de úgy gon­dolja, Hegedűs Sándornak nem az volt az intenciója, hogy a delegáció tárgyalja a zárszámadásokat, hanem tisztán az az indok vezette, hogy az a tájékozás, amelyet a költségvetés adatai nyújtanak — hogy úgy fejezze ki magát — reálisabb alappal bírjanak az­által, hogy a zárszámadások ismeretesek, úgy gon­dolja, e célt meg lehet oldani és a maga részéről hajlandó a dolgot első­sorban a magyar kormány kebelében konszideráció tárgyává tenni, de azután — természetes — itt a két kormánynyal is egyet­értésre kell jutni. Hajlandó e tekintetben a tárgya­lásokat megindítani a két kormány között, hogy a kimutatás, amely jövőre elé fog terjesztetni, felvilá­gosítást nyújtson a zárszámadások iránt is. Reméli, hogy ez minden nehézség nélkül meg fog történni. Széll Kálmán elnök: A múlt években is szóba hozatott ez a kérdés. Boldogult Szilágyi Dezső hozta fel többek között ugyanabból a szempontból, mint most a miniszterelnök. A kimutatások előterjesztése talán a közös kormánynak is érdekében áll, nehogy a közönség azt higyje, hogy Isten tudja, micsoda fe­leslegekről van itt szó. Azt hiszi, hogy a jelentésbe egyszerűen annyi volna felveendő, hogy a közös pénzügyminiszter nem vonakodik a kimutatást elő­terjeszteni. Hegedűs Sándor megjegyzi, hogy a záró­számadásokat maga is csak az alaposabb tájékozás érdekében kívánta, nem pedig tárgyalás végett Hakovszky István eláll a szótól, mert teljesen egyetért a miniszterelnök és az elnök felfogásával, amelyek a közös pénzügyminiszternek a kiegyezési törvény 37. §-ára való hivatkozását megkorrigálták. Csak indítványt akar tenni, hogy jövőre tájékozás céljából, ép úgy, mint eddig a bosnyák költségvetést, a zárószámadásokat is terjeszszék elő. Hanzn­oh Aurél előadó elégnek tartja, hogy a jelentésben hangsúlyoztassák ez a kívánság. Rub­ovszky Istvánnak ez ellen, — ha a kellő precizitással történik — nincs kifogása. Gróf Tisza István miniszterelnök talán, hogy a kormányok tárgyalásának ne prejudikáljon az albizott­ság, pusztán azt kellene kimondani, hogy a kimutatás a költségvetéssel együtt a zárszámadási adatokat is tartalmazza. Némi eszmecsere után az elnök kimondja, hogy az albizottság a jelentésben hangsúlyozni fogja, hogy jövőre Bosznia költségvetése mellett tájékozás végett a részletes zárszámadási adatok is előterjesz­tessenek. Pap Géza örömmel konstatálja, hogy a közös pénzügyminiszter azt mondotta, hogy senki sem vi­seli jobban a szívén a magyar, közgazdasági érdeke­ket, mint ő. Felhozza a boszniai nagy cukoripar­, szeszipar stb. vállalatokat és kívánja, hogy a pénz­beszerzésénél a magyar pénzvilágot is kellő mérték­ben részesítsék. Burián közös pénzügyminiszter , Pap Géza a bosnyák iparvállalatokat­­nagy­ jelzővel kisérte. Ez túlságos hízelgés talán ? (Derültség.) A magyarországi tökét készségesen fogadják be, csak jöjjön és legyen olcsóbb. Nem lehet mondani, hogy a magyar töke már eddig is ne érvényesült volna Boszniában. A kereskedelmi részvénytársaságnak egy favállalata, azután egy petróleumtisztítási vállalat, a Gregersen cégnek egy favállalata, stb. van ott. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a magyar tőke nem fogamzott meg Boszniában. Hegedűsnek a költségvetésre vonat­kozólag még megjegyzi, amint hivatalát átvette, első teendője az 1904. évi költségvetési javaslat megvizs­gálása volt. Ott mindjárt feltűnt neki, hogy a költség­­vetés sok tekintetben fogyatékos. Az idő rövidsége miatt alaposan már nem formálhatta át, de egy pár szembaját hiányon segített. Tigron fényes ünnepségekről beszélt, amelyek­­kel a 25 éves jubileumot megünnepelték. Szóló erről nem tud. A kerületi- községi segélyalapokról már Kállay többször nyilatkozott, ez egyike a legjobban bevállt vállalatoknak. A népesség saját erejéből való érvé­nyesülésének ez első foka. Ezek a kerületi pénztárak alakultak a népességnek kerületenként való önmeg­adóztatásából. Bizonyos számú éven túl 2—3 percent szedetett a tizedhez és az ilyképen alakult tőke ké­pezi a kerületi segélyalapot, amely tényleg a leghat­­hatósabban képes elenyésztetni a tizedadóval kapcso­latos árkülönbségeket. A tizedadót ugyanis őszszel kell fizetni, az illető pedig tavaszszal szeretné leg­inkább eladni gabonáját. Ezután az albizottság a rendkívüli szükségletet általánosságban elfogadta és részleteiben is vita nél­kül változatlanul megszavazta. A jelentést szerdán délután 5 órakor a had­ügyi albizottság jelentésével együtt fogják hitelesíteni. Az első nyilvános ülés. — A külügyi költségvetés tárgyalása, a magyar de­legációban. — Ma délután 1­ 1 órakor a magyar delegáció teljes ülése jött össze, melynek napirendjére a közös külügyminisztérium előirányzatának tárgyalását tűzték ki. Az ülésen jelen volt valamennyi közös miniszter, a magyar kormány részéről gróf Tisza István minisz­terelnök. Gróf Szapáry Gyula elnök az ülést megnyit­ván, jelenti, hogy gróf Apponyi Lajos és Kussevics Szvetozár delegátusi tagságukról lemondtak. Helyettük Esterházy János és Keglevich Oszkár póttagokat hív­ták be. Interpelláció és indítvány. Napirend előtt Rukovszky István interpellációt terjeszt elő. A külügyi albizottság jelentésében azt indítványozza, hogy a delegáció bizalmát fejezze ki a külügy­mi­niszternek a helyzet ügyes és sikeres vezetésére. Ő nem osztozik az előadó felfogásában, mert nem látja azt, hogy a külügyminiszter ügyesen és sikeresen vezeti az ügyeket, ennek igazolására az olasz irre­dentizmus kérdését hozza fel. Előadja, hogy a múlt nyáron Olas­zországban és az osztrák Tarentinóban is megkezdődtek ily mozgalmak, melyeknek kölcsön­hatása félreismerhetetlen volt. Az olasz egyeteme­ken ellenséges tüntetések zajlottak le ellenünk. Az olasz kormány mindezt tűrte, csak épen a követsé­gek kirívó megsértése ellen lépett fel. A külügymi­niszter mindezekről expozéjában semmit sem szólt. Utal ezután a felső-olaszországi hadgyakorlatokra, melyeknek célja az volt, hogy a mi hadállásaink gyengéit kikémleljék. A tendenciát világosan mutatja, hogy e hadgyakorlatra épen a mi katonai attasénkat nem hívták meg. Azonfelül utal arra, hogy­­határsér­tések is történtek olasz részről. Gróf Goluchovsky tagadólag int. Rakovszki: Adatokkal rendelkezem ezek igazolására. Azután utal arra, hogy Olaszország óri­ási számú katonaságot összpontosít a tiroli határon. Minderről a külügyminiszter nem nyilatkozott. De történt egyéb is. Ez a Steininger-féle misszió. Báró Steininger azt a küldetést kapta, hogy Udinében az olasz királyt királyunk nevében üdvözölje, úgy mondják, lekésett arról és nem üdvözölte a királyt. Nehéz ezt összeegyeztetni a katonai pontossággal. Nem is valószínű, hogy ez lett volna az ok az üd­vözlés elmaradására, hanem az, hogy az olasz ki­rálynál megjelentek az irredonisták­ és hazaáruló módon üdvözölték az idegen fejedelmet, aki az üd­vözlést el is fogadta. Mindezek után kéri a hadügy­minisztert, mi volt az oka, hogy báró Steiningen üdvözlése elmaradt? igaz-e, hogy ennek az olasz ir­­redentisták megjelenése volt az oka ? igaz-e, hogy az olasz hadgyakorlatokon az olasz hadtestek átlép­ték a határt ? és ha mindez igaz, mily lépéseket tett a külügyminiszter, hogy nekünk elégtételt szerez­zen és a jövőre hasonló provokálások elmaradjanak ? Elnök: A külügyminiszter a­­ legközelebbi ülé­sek egyikén óhajt­­válaszolni. ' ' - ---------------—— * Rakovszky István óhajtaná tudni a napot-­­ Haller követ a külügyminiszter nevében kije­lenti, hogy gróf Gom­b­ovszky holnap válaszolt ! Ugron Gábor indítványt óhajt előterjeszteni. Előadja, hogy a delegáció, mint a magyar országyű­­lés bizottsága, csak ott őriztetheti okmánytárát, ahol azt maga az országyülés is őrizteti. Indíványozza, hogy az okmánytár az országgyűlés okmánytárába áthelyeztessék és e célra háromtagú bizottságot küld­­­jenek ki. Elnök : Az ügyrend értelmében az indítvány annak idején napirendre fog kerülni. Következik a napirend 1. pontja: Ugron Gábor egy régebben előterjesztett indítványának a tárgya­lása, melyben utasítani kéri a hadügyminisztert, hogy a hadsereg készleteiről és felszereléseiről, valamint beraktározási helyéről részletes kimutatást terjesz­­szen elő. Jekelfalussy altábornagy felvilágosítja Ug­­ront, hogy már a 70-es évekből van már a delegá­­gációnak egy határozata, mely szerint a hadi készle­tek leltárát a közös számszék ellenőrzi, így hát azok ellenérzés híján nincsenek. Gróf Tisza István miniszterelnök arra kéri a bizottságot, hogy ne tűzze napirendre az indítványt. A dolog természete szerint a hadi készletek ügye a legféltettebb titok és egyenesen hazaárulás volna azt kiszolgáltatni. Elnök: Következik a szavazás. Ugron Gábor: A házszabályok szerint csak abszolút többség hozhat határozatot. Kéri konstatálni, vajon ez meg­van-e ? Elnök: Konstatálja, hogy 34 bizottsági tag van jelen, tehát elegendő. A delegáció ezután az indítvány tárgyalását­ mellőzi. A napirendretűzés mellett szavazott: Okoli­­csányi, Ugrón, Rakovszky és gróf Apponyi Albert, 4 külügyi vita. Ezután áttértek a külügyi költségvetés tárgya­lására . A vitát Fálk Miksa előadó nyitotta meg, aki utalt a jelentésre és azontúl csak egy pontra terjeszkedett ki: a japán-orosz háborúra. A háború csak az al­bizottság tárgyalásainak befejezte után tört ki, da­ azért az albizottság nem hunyt szemet a tények előtt, hanem hitelesítő ülésén felvilágosítást kért a kül­ügyminisztertől, aki semlegességünket hangoztatta és azt a reményét fejezte ki, hogy Oroszország oly mérvű megbénítása nem képzelhető, melynél fogva a Balkán-politikája megváltozhatnék. Végezetül indítvá­nyozza, hogy a bizottság a külügyminiszter iránt bi­i­zalmának adjon kifejezést. Szemora Miklós: Mi magyarok sohasem fe­ledhetjük a gavallér és lovaglás cárnak, hogy egyik legelső kormányzati ténye a Rákóczi-kard hazakül­dése volt. A legnagyobb megnyugvással fogadom tehát, hogy kormányunk a Balkán-kérdésben karöltve jár el a nagy szláv birodalommal. Erre vall az a fejedelmi látogatás is, amelyben szeretett uralkodón­kat Mürzstegben Miklós cár részesítette. Olaszhonnal való szövetséges viszonyunkra igen nagy súlyt fektetek. Hadserege ma sokkal jobban van organizálva, mint sokan hiszik. A­­Tiro Nazio­­nale­-t, a céllövészetet, a hadseregnél és a nemzet­nél egyaránt, sehol oly nagy gonddal, mint az ola­szoknál, nem ápolják. Szólva a hármas szövetségről, megjegyzem,­ hogy magában a szövetségben benn, Német-­­ország és Olaszország viszonya kezdettől fogva bensőbb volt, mint Ausztria-Magyarország és Olaszországé. Oka ennek nemcsak a Hohenzollern és Savoyai házak régi kipróbált barátságában rejlik, de hogy a viszony köztünk és Itália közt még jobban meg nem melegedhetett, jórészt egy formai félreér­tésre vezethető vissza. Akkoriban, midőn ez történt,­ magam is Rómában voltam a Quirinali nagykövetség­nél. A tévedés megtörtént, Umberto király itt volt és­ fájdalom, a nemes fejedelem meghalt és nem érhette meg a viszontlátogatást. Ismert dolgok ezek, nem aka­rok soká mellettük idézni. Az olasz vámszerződésre vonatkozólag fölötte fontosnak tartom, hogy a viszony Bécs, Budapest és Róma közt jó szövetségesekhez méltó szívélyes is legyen. Azt hiszem, hogy a leg­nagyobb politikai bölcseség: Ausztria-Magyarország­nak a szövetsége Németországgal. Az egyetlen nagy­hatalom a kontinensen Németország, amelynek hadse­rege, birói kara, közigazgatása, birtokviszonyai, még a szabakőművesei is harmonizálnak a monarchikus princípiummal. Még a szocialisták is a császár szo­cialistái. A monarchikus elv jobban érvényesíti az emberiség javát, mint pl a köztársaság. Bámulom a francia nemzetet, de nem irigylem a franciáktól a Wilson-pört, a Panama-affaire-t, a Dreyfus-affaire-t, a Humbert-pört, de magát a köztársasági formát sen­ irigylem, szocialisztikus zamatával. Alkossunk hát üd­vös és pozitív intézményeket talapzatul a koroná­nak. Azt hiszem, nagyon ideje, hogy a munká­hoz lássuk, mert a nemzetközi szocializmus, az ag­rárszocializmus és egyéb disszolvens elemek folyton dolgoznak és szaporodnak. Egy jól organizált mon­archiában az ország elejének kell elől menni munkád­ban, vezetésben egyaránt. Míg nálunk a kabinetek Lajtán innen és Lajtán túl jórészt csak máról-hol­napra való politikát csinálnak, csak a létért küzd.­— PESTI HIRLAP 1904. február 16., kedd-

Next