Pesti Hírlap, 1904. április (26. évfolyam, 92-120. szám)

1904-04-01 / 92. szám

2 ■ ο-■ I ... . - —. ■■■■..ο■..........——- ■■ ' ■ — JT JCi - oK­ JÓL 1 14 b A it/o-i. ttprms 1., peméni. ----------------------——­——-----— -----------—*-—.— érték nélkül letette a fegyvert, feladta a küzdel­met, melyet, ha ereje, bátorsága, kitartása és meggyőződéséhez való szigorú ragaszkodása hiányzott, megindítania nem volt szabad. Nagy politikai kérdéseknél, midőn elveken alapuló nagy nemzeti jogokról van szó, időszerűtlenül a végső eshetőségek számbavétele nélkül harcot megindítani nem szabad. De ha a harc meg­indult , csak győzni vagy legyőzetni szabad, le­tenni a fegyvert, kompromittálja az ügyet, ve­szélyezteti a célt. De itt nem állhatunk meg. Fokról-fokra sülyedünk lefelé. A főrendiházban báró Prónay Dezső veszi fel újra a kérdést. Elmondja, hogy a magyar hadsereg fejlesztésének kérdése közjogilag tisz­tázandó. Elmondja, hogy Magyarországon az uralkodó akaratában csak a magyar király fel­ségjoga érvényesülhet és ez is csak a magyar­ alkotmány szellemében. Elmondja, hogy a ma­gyar államiságnak feltétlenül érvényesülni kell a hadseregben is ; elmondja, hogy Magyaror­szágnak joga van ahoz, hogy a maga ifjúságát minden pályán, tehát a katonáin is, magyar nyelven neveljék.­­És báró Prónay Dezsőnek igaza van. Elannyira igaza van, hogy távolról sem lehet elég, ha a tisztképzés tekintetében némi fogyatékos eredményeket értünk el: a magyar nemzetnek joga van ahoz, hogy a hadsereg zömét képező legénység is magyar nyelven ne­veltessék, illetve, hogy a vezény- és szolgálati nyelv magyar legyen. Prónay Dezsőnek felelve gróf Tisza Ist­ván, még eddigi álláspontjából is engedve, még­­egy fokkal alább szállt. Azt mondja: „nézetem szerint minden kételyen­­felül áll, hogy az a tényleges állapot, amely 1868-ban a véderő­­törvény elfogadása által elfogadtatott, teljes össz­hangban áll az 1867. III. t.-c. szellemével és betűjével.“ Tehát a „tényleges állapot“ —mint mondja Tisza István — megfelel az 1867 : XII. t.-c. szellemének ,és­ betűjének és ezen ki­jelentésével enged azon álláspontjából, mely szerint a hadsereg vezény- és szolgálati nyelve­­eamutt szakadozott. Az apjuk nadrágjából rótta össze éjjel, mikor egymást melegítve aludtak a gyer­mekek és már akkor is hitványos, elviselt volt a­ posztó. Talán mégis megesne a lelke rajtuk, ha most meg ide nem varázsolná szerető szíve elé a féltékenység és az aggodalom azt a vé­kony szál gyertyát, ami a télen vándorolt az utcában egyik ablakból a másikba. Oda, ahová az öreg kaszás bement, hogy kiválaszszon magá­nak egy fehérképű­ angyalt és vigye az ő mo­solygó gyermektáborába . . . Olyan­ furcsa is volt az a sárga gyertyaláng a kis ablak mögött. Nézte az ember és úgy érezte, hogy valami a szívére nehezedik . . Most azonban, hogy a tavaszelő lágy, szel­lője útra kelt és kisütött a nap, megváltozott az utca képe. A fák barna ágain gyöngyök gyanánt lényük a fakadó élet. A rügy, melyet lassan csókol széjjel a napsugár s ami napok múltá­val üde zöld palástba öltözteti a bokrokat, a cserjéket és a vékony faágakat. A föld is ma­gára terítette selymes fószőnyegét. Ragyog, fénylik minden szála és reszket, hajlik, majd meg lesimul, ha pajkoskodik vele a bujdosó szellő. A fák alatt emberek mozognak. Egy része ás, másrésze nyeseget, nyitja a szőlőt, metszi a vesszőt ... A vizeken is föltámadt az élet. Hajók járnak az apró hullámokon. Malmok la­pátolják a szőke folyóvizet. És keskeny csóna­kokon barna arcú emberek mártogatják erre is, amarra is az evezőt. A házak előtt begyepesedett, orgonabok­ros közkert azonban , a­ legnépesebb. És a leg­érdekesebb is. A tél rabságából fölszabadult, vidám, gyermekek lármája, kacagása hangosítja be a levegőt. Ketten-hároman lapdával dobálják egymást, négyen-öten meg , fogócs­kát“ játszanak . . . Pajkos sikoly, éles ne­vetés a játékuk zenéje. Emitt bukfencet vet egy kipirosodott arcú gyerek, amott a kalapját­­dobálja föl a másik, a harmadik, negyedik­nők kérdésével csak a nemzet nagy érdekeit illető fontos politikai okokba nem kíván fog­lalkozni. Íme 1903. október végén még elbur­­koltan hinni engedi, hogy a jog nincs feladva, ma már 1904. március végén az állapot telje­sen megfelel a törvény szellemének és betűjé­nek. Lejebb megyünk tehát ismét egy fokkal. Azután tovább, midőn Tisza István dr. Prónay beszédét „érdekes elmefuttatásnak“ nevezi, hi­­pokrízisnek bélyegzi azt a követelést, hogy a királyra lévén ruházva véleménye szerint a vezény- és szolgálati nyelv feletti intézkedés joga, a nemzet meri törekvéseit a hadseregben érvényesíteni akarni. íme, fokról-fokra lefelé sülyedve, már bi­zony nagyon alant vagyunk. Dehát gróf Tisza Istvánnak joga van kevéssel is megelégedni, de a nemzetnek nincs joga jogokat te­tt­ei és le­tenni olyan törekvésekről,­ melyek szükségesek azért, hogy magunkat nemzetnek nevezhessük. Nincs a világon állam, mely, ha magát állam­nak akarja tartani és nemzet kíván lenni, meg­engedhesse, hogy épen az állam védelmére és biztosítására első­sorban hívatott hadsereg idegen szellemű, idegen nyelvű legyen. Ha Mária Terézia királyné idejében a nagy királynő veszélyeztetett trónját magyarul vezényelt ma­gyar hadsereg védhette meg és ha magyar szó­val lelkesített magyar huszárok hozhatták el a berlini híres keztyűket a királynő számára, ak­kor lehetséges kell hogy legyen ma is, hogy a magyar állam biztonságát, a király trónját és törvényileg biztosított jogait magyar vezényszó mellett védje meg az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg. Ha lehetséges, hogy a mi dualisztikus viszonyainknak megfe­lelő állam­jogi viszonyban levő Svéd- és Nor­végországok külön-külön és egymástól eltérő vezény- és szolgálati nyelv mellett tartsák fenn hadseregüket, akkor nem lehet mondani, hogy a magyar államnak és abban a politikailag egységes magyar nemzetnek azon törekvése, hogy tételesen a koronára át nem ruházott jo­gával a magyar hadsereg, vezényleti és szolga­meg­ugrál, nem tudja mit tegyen féktelen jó­kedvében. Szaladó édes apróságok színes képe kavarog a zöld fűben. Nincs most már féltés, elnémult a tilalom , tovaröppen a gyermekar­cokról a szomorúság, az ajkak pedig fölnyílnak. Hamvas képükről elűzi az odazóduló vér a sá­padtságot és a karikák is eltűnnek egyszerre a szemek körül . . . A nevető, kacagó kis emberkék az élet fakadását jelképezik most a legfenségesebb kép­ben. Télen, mint a szunnyadó élet, ők is csön­desek voltak és cs­ak elvétve csengett ajkukon a vidámság; most, mikor nyílik az idő, lehány­ják magukról a szülői gondviselés fehér kérgét és kiröppennek az üde, illatos napsugaras sza­badságba. És nyílnak. Ajkukon, mint a dal, szól a beteljesedett vágynak szava : ez kell ne­künk, a napsugár, a levegő, a mindent éltető, a mindent megtermékenyítő levegő ! Valami csodás érzés, öröm és az örök természetben való megnyugvás rezgi át a szí­vünket, amíg nézzük az életnek ezt a szépsé­ges tiszta képét. És szinte együtt röpdös a lel­künk a gyermekekével, együtt nevetünk, együtt kacagunk velük. Ha sírnánk, talán könyeink is lennének. ... A padon öreg ember ül és nézi a szívet gyönyörködtető színes képet. A haja ezüst-fehér, az arca ráncos, a ruhája barna és vörös zsinórral van ékesítve. Esetlen görbe bottal vonalakat duzgál a földre . . . Fénytelen szemeiben föl-fölcsillan a múlt tüze és gondol­kozik a félszázad előtti időkön. A gyerekek, akik nem ismerik az öreg embert, távolról találgatják. . —­ Ki az? — Nézd, milyen ruhája van. — Ki? — mondja egyik. — Honvéd bácsi. A tél már tűnőben van, csak egy darabja jelentkezik a tavaszban. Homok­­lati nyelvének megállapítási jogával élni akar­jon, hipokrizis volna. Mindennek dacára a dr. Prónay és gr. Tisza közötti­­szóharc visszhang nélkül hangzott el. A kormányt támogató többség hallgat és nem akarja észrevenni, hogy ■ vezérének ki­jelentése nem fedi a 9-es bizottság gróf Tisza által módosított és általa is elfogadott álláspontját. A megújult nemzeti­­párt tétovázva gondolkozik, le- és felfelé egyaránt tekintve, hogy vajon észrevegye-e az újabb értelmezés­ben az újabb sülyedést; a néppárt hallgat, mert nem akarja helyzetét felfelé nehezíteni; a két függetlenségi párt pedig annyira beleélte magát a békébe és annyira igyekszik magá­val és híveivel egyaránt elhitetni, hogy a nem­zeti jogokért való küzdelem meddő küzdelem, hogy a sérelmet észrevenni sem akarja vagy nem is tudja; az új­ párt pedig a képviselő­­házban csak alig lévén képviselve, bizalmát ez idő szerint úgyis csak a választókba vetheti, így sülyedünk lejebb fokról-fokra, így hi­tetjük el magunkkal, hogy elég, ha elméletileg egyszer-másszor nemzeti­­jogokról beszélünk, de állami jogokért küzdeni, azok kivívásáért, nemzeti létünk alapjait képező nemzeti fejlő­désünkért és gazdasági önállóságunkért kitartó harcba menni meddő küzdelem, tehát nem ér­demes. Mi magunk működünk közre öntudato­san vagy öntudatlanul, de mindenesetre tehe­tetlenül arra, hogy nemzetien fejlődöttek és államilag önállóak ne lehessünk. Fokról­­fokra sülyedünk lefelé. Az új nemzedék talán már azt is elhiszi, hogy elég, ha mint: Ausztriának csak autonómiával felruházott tarto­mánya tengődünk tovább. Mert hát gróf Tisza István és társai a köz­tudatba viszik, hogy le­hetetlen azt kívánni, amit a magyar nem­zet akar. Ide jutottunk! Az igaz hazafiak keble da­­gadott a reménységtől, hogy a nemzeti érdek­ben való küzdelem eredményre fog vezetni. Nem volt a hazában hazafiasan gondolkodó ember, aki hitte volna, hogy a nagy lelkesedés­sel, nagy buzgalommal megindult küzdelem vég­eredményében egy Thaly—Tisza-békekötés foly­tán nevetséges béka-egérharccá minősül, mely­nek még ír­egéneklő Csokonaija sem fog akadni. Most nagypénteken utólagosan mondottuk el ezeket, talán még akad itt-ott egy-egy aggódó hazafi, ki a Megváltó halálának szomorú em­léknapján az ilyetén, fokról-fokra való, komoly és gyászos sülyedés felett is gondolkozni haj­landó. Belpolitikai hírek. A miniszterelnök a temesvári szabadelvű párthoz. A temesvári szabadelvű pártnak gróf Kh.vén tiszteletére rendezett lakomájáról táviratban üdvözöl­ték gróf Tisza István miniszterelnököt, aki most — mint tudósítónk­­jelenti — a következő levelet intézte Gesztről Plaussch Mátyás pártelnökhöz: Geszt, március 27. Nagyságos pártelnök úr! A temesvári szabadelvű párt nevében pár­tunk jelöltjének tiszteletére rendezett lakomáról hozzám és a vezetésem alatt álló kormány­hoz intézett meleghangú üdvözletért és bizal­muk kifejezéséért fogadják hálás köszönetemet. Azon fényes győzelem, melyet temesvári lelkes pártfeleink kitartó buzgalma is törhetten, elvhűsége ez alkalommal ismét aratott, a sza­badelvű párt minden hívét ez országban élénk örömmel és mély hálával tölti el. Hazafias üdvözlettel lista s.­k. A horvát regnikolán­s küldöttséget — mint Zágrábból jelentik — április­­ 12-én déli 12 órára hívták egybe. Munkálatainak befejezése után összegyűl a horvát országgyűlés a pénzügyi kiegye­zés tárgyalására.

Next