Pesti Hírlap, 1904. május (26. évfolyam, 121-150. szám)

1904-05-01 / 121. szám

Budapest, 904. Vasárnap, május I.* XXVI. évf. 321. (9128.) szám 1 ............. ■ -1" ■ — i*»;2?. Szerkesztőség:: Budapest, váci-körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körut 78., , hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. . . Előfizetési árak: Egész évre .... 28 h. — £ Félévre...............14 „ — „ Negyedévre ... 7 » — , Egy hóra. . . . . 2 , 40, Egyes szám ára 8 £ Vidéken 10 £ Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. A Pesti Hírlap következő száma hétfőn — május 2-án — délelőtt jelenik meg. Jön a király! (E­. K.) Jön a király. A magyar nemzet hűsége, hódolata, tisztelete, rajongása, várja. És őszintén várja. Hiába, fajunknak már az a természete, hogy azt az uralkodót, aki Szent István koronájának árnyékában él és cselek­szik, lelkes ragaszkodásával veszi körül.­t. Az országgyűlési írásokban és beszédek­ben öröklött hűségnek szoktuk a király iránti hűséget nevezni. Jó szó ez. A történet bizo­nyítja, hogy igaz szó is. A hűség megvan s annak öröklöttnek kell lenni. Négyszáz év óta alig volt olyan királyunk, aki a nemzet hűsé­gét s rajongó tiszteletét maga meg tudta volna szerezni. Ha a magyar a rég elmúlt századok őskorából nem örökölte volna hűségre hajlandó természetét, azt a hűséget elvesztette volna négyszáz év óta majd minden nemzedék s nem törekedett volna visszaszerezni talán egy se. Rossz kormányok vették körül a királyo­kat. Nemzetpusztító kormányzás garázdálkodott gyakran az országon. A magyar erőt idegen célokra tékozolták sokszor az uralkodók. Miből támadt volna ilyenkor s miből táplálkozott volna a király iránti hűség ? Minden nemzet uralkodója saját nemze­tének tagja. Vele érez, vele gondolkodik. Érte él, érte dolgozik közös nemzeti célok érde­kében. Nálunk nem úgy van. Tudatlan, vagy ámító az, aki ellenkezőt hisz vagy állít. S négy­száz esztendőnek igazsága nem lehet tévedés. S épen nem lehet a mi korunk és nemzedékünk tévedése. Hódolatunk várja s ragaszkodásunk zajozza körül a királyt. Úgy várjuk, mintha a miénk lenne. Egészen a miénk és semmi részben se a másé. Hűséges és hazafias érzésünk cselekszi ezt, de nem hideg elménk. Hideg elménk nagyon sok komoly okot tudna fölemlíteni arra, hogy érzésünk hűvösebb is lehetne. De a hideg elmét most ne engedjük zsar­noki uralomra jutni. A király ajándékot hoz a nemzetnek. Hó­dolatát, hűségét, ragaszkodását, kegyeletét nyil­vánítja ő is a magyar lélek iránt. Utolsó dicső fejedelmünk, örökké ragyogó szabadsághősünk hamvait, Rákóczi hamvát hozza haza messze vidékről, idegen országból, számkivetésnek és bújdosásnak könynyel öntözött, keserű főldéről. Minden nemzetnek nagy kincse dicső nagy­jainak emlékezete. S úgy kellene, úgy kellett volna régen, hogy minden nemzeti kincsünk itt legyen, itthon legyen, egészen a miénk legyen S most Rákóczi hamvait haza hozza a király. Igaz, hogy ezt eddig nem tették meg a királyok s ellenezték kedves tanácsosaik. De ez legyen a múlté s többé ne emlegessük. Igaz, hogy jobb lett volna, ha ama dicsös hamvakat maga a nemzet ereje, hatalma és akarata szál­lította volna haza, de hát most már mégis csak hazajönnek s ebben nagy vígasztalódásunk van. Habsburg-sarjadék teszi ezt! Szinte csodá­latos. Mintha a vizek felfelé kezdenének folydo­­gálni. Dicsérjük I. Ferenc József királyunk nagy szivét és nemes lelkét. Tiszta magyar nemzeti érzésnek is lehet helye abban a szívben és lé­lekben. Tanúbizonyság rá a király is ez ajándéka. Csakhogy óh, nemes király, mi még nem vagyunk képesek igazán hinni, igazán bizni, igazán örülni. Nem szoktattak hozzá, sőt ke­gyetlenül elszoktattak bennünket a te tanácso­said s a te elődeidnek tanácsosai. Sok bajunk van. Sok panaszunk. Államunk szegény, legszükségesebb ki­adásainkat se tudjuk kölcsönpénz nélkül fe­dezni. Ha tisztviselőinket nem tudjuk tisztessé­gesen fizetni és eltartani. Társadalmunk napról-napra szegényebbé válik, önállóság kellene iparunkban, kereskedé­sünkben, gazdaságunkban. Édes, zengő nyelvünk elnyomják, eltipor­ják , a vitéz fiainkat gyűlölt idegen nyelvra kényszerítik. ■ . Sőt, óh nemes király, most még új két milliót is követel kormányod tőlünk s azt mondja a te számodra, holott mi jól tudjuk, hogy csal az osztrákok számára. Nem látunk mi abból visszatérülni soha egy fillért se, hanem a te, szentséges nevedben idegenek dorbézolják azt el. Hogy Rákóczi hamvait visszaadod nekünk, ha szívvel köszönjük. De jól vigyázz, óh nemes király, tanácso­saidra, hogy ezek csúffá ne tegyék a te ke­­gyeletes adományodat s a mi hálás köszöne­­tünket. A te szép elhatározásodat ne mézes mad­zagnak használják, hogy a míg azt szánkon végig húzzák, az alatt mi némán tűrjük joga­,­ink és érdekeink eltiprását. Rákóczi hamvait ne altató szernek használják ellenünk, hogy mi attól dermesztő álomba merüljünk s a mikorra fölébrednénk, akkorra elvigyék minden érté­künket s még a fejünk alól is kihúzzák a vánkost. Ettől félünk mi, óh nemes király s ettől féltünk téged is s féltjük országunkat is. Uj kormányunk van. Egy év alatt a har­madik. S az új kormánynak is az a természete mint minden más kormánynak. Szeretne hosz­­szú ideig, sok évig kormány maradni. S ehez egyebek közt az szükséges, hogy a népképvise­let ellenőrző munkája szelíd és sima legyen , az ellenzéki pártok csöndesek legyenek. Ezt ugyan biztosan el lehetne jó nemzeti magyar politikával érni, de épen ez az, amire­ az új kormány eddig képességet és hajlandós.­Valamit kéne itt csinálni, Fejem tervektől szinte fő. De amíg áttérek a tettre, Piros nyakkendő ... ez a fő! Ok lesz idő, mikor megértik, Oh béke, szent igéidet, Mikor az állam nyájasabb lesz S a tőke sem lesz oly hideg. Csak színe vér a nyakkendőnek, De szent eszméket hirdet ő, Én nem tudom azt, hogy miket, de Hirdet! Piros! Van! Ez a fő! Kevés a munka, sok a munka, Kevés a pénz és sok a pénz, E négy rövidke állításban Azt hiszem, benn van az egész. Ez alapon azt hiszem én is, Hogy a mienk lesz a jövő . . . De addig, míg a miénk nem lesz, A nyakkendő az 1 Ez a fő ! Egy évet adok még az ügynek, Tovább ez úgy sem mehet így, De addig — legyen, ami nem volt, Győzzön az elv, győzzön az ügy! Ha nem — a nyakkendőt magamra Nem kötöm többé! A Dieu ! De helyette magam kötöm fel A nyakkendőre. Ez a fő ! Elza. A HÉTRŐL. — Egy elkeseredett polgár dala a szocializmusról. — Asszony! A szekrény kulcsa hol van? Hadd hajigáljuk szerteszét Évek során áz összegyűjtött Agg nyakkendőim tömegét. A feketék, szürkék rajábul ! Egy pirosat keress elő, Tudod, hogy május első napján Piros nyakkendő, ez a tő! Mert bár redingot a kabátom ! És cilinder a kalapom, Szocialista vagyok én is Hetenkint négy-öt-hat napon.­­ Nekem is gyakran fáj a munka , hogy eredménye késve jó . . . De holnap mellékes az érzés, Piros nyakkendő, ez a fő ! Hétköznap nem viselhetlek, mert Az illendőség tiltja azt, De holnap a nyakamba kötlek, Isten veled, polgári kaszt! S ha fölvonul majd a körúton A körmenet, a tüntető, A nyakkendőmmel beleállok . . . Piros nyakkendő, ez a fő ! S mivel a nyakkendőm alapján Most szocialista vagyok, Ballagván ama körmenetben, Hallgatok s gondolok nagyot. S a lelkem mélyén azt remélem, Hogy jönni fog egy jobb idő . . . Hogy mikor jő el, az mellékes, Piros nyakkendő, az a fő! Van oly kevés pénzem, mint másnak, Minek szépítsem magamat? Engem is elnyomott a tőke S az érte járó nagy kamat. A háziúr házbért harácsol, Int az adó is . . . üsse kő! Maradt még egy piros nyakkendőm S ez a nyakkendő, ez a fő! Vigaszt ez ad ezernyi bajban S ennek alapján gondolok A vagyonfelosztásra, melynek Reménye is már jó dolog. Mert nem lehet, hogy annyi ember Szép álmot mindhiába sző . . . Várok! S amíg valóra válik, Van nyakkendőm. És ez a fő! Várok ! Mint polgár vártam eddig Türelmesen, békén, bután, De mint kemény szocialista Fogok majd várni ezután.­ ­ A Pesti Hírlap mai száma 52 oldal.

Next