Pesti Hírlap, 1904. szeptember (26. évfolyam, 241-270. szám)

1904-09-01 / 241. szám

* Puszta- Szent-László. — A Testi Hírlap eredeti tárcája. — Irta: EÖTVÖS KÁROLY. III. Deák Ferenc nevét akkor már több mint kilenc év óta ismerte a nemes vármegye. Húsz éves és két hónapos volt, amikor az ügyvédi oklevelet 1823. évi december hó 19-én megkapta. Vajon megvan-e valahol még ez az oklevél? A vármegye 1824-ik évi február 16-iki közgyűlésen mutatta be Deák Ferenc az okle­velet. Akkor a vármegye ellenőrzése alá tarto­zott minden oklevél. Ügyvéd, orvos, mérnök ad­dig nem dolgozhatott, míg a vármegye közgyű­lésen meg nem tudta, van-e neki elég tudománya s rendes oklevél bizonyítja-e, hogy eleget tanult s eléggé becsületes ember? Az oklevelet nyilvá­nos közgyűlésen hirdették ki. Van-e valakinek ellene valami kifogása? Ha nemesi oklevelet vagy egyéb királyi kitüntetést kapott valaki, még azt is be kellett a vármegyének jelenteni. "A nélkül a nemesség, grófság, báróság, királyi és udvari tanácsosság nem ért semmit közjogilag a nyilvánosság előtt. Csak otthon használhatta a kitüntetett saját házában és udvarában. A ne­mes urak nem adtak rá sen­mit. Budapest, 190 XXVI. évf. 241. (9248.) szám. Csütörtök, szeptember 1. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. —­­ Félévre . . . 14 Negyedévre... 7 „ — „ Egy hóra. . Egyes *.5ém ára 8 t. Vidéken 10 t. Megjelenik minden nap, f­nnep és vasárnap után is. Szerkesztőségi Budapest, váci­ körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény itt i­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci­ körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. Kereskedelmünk állami tám­og­atása A kereskedelemnek sajátságos vonása, hogy az állami beavatkozásnak semmiféle for­máját se veszi szívesen. A kereskedőknek leg­­fölebb az a kívánságuk, hogy tevékenységüket semmiféle akadály ne korlátozza. Ez a kíván­ság így nyersen érthető és indokolt, ámde a népek jelenlegi tülekedése közepett, midőn vi­lágszerte domináló jelszó a belső termelés és fogyasztás megvédelmezése, épenséggel nem időszerű a laissez fair, laissez passer kényel­mes elve. Azt kell tekintetbe venni, hogy az ál­lami beavatkozásnak nem feltétlen következése az individualizmus elnyomása, sőt az a beavat­kozás, melyet a fejlődés törvénye sodor az ál­lami feladatok közé, egyenesen termékenyítő hatással bírhat az egyéni érvényesülésre. Mert az állami beavatkozás nemcsak kényszerítő ha­talomban, hanem irányító erőben is nyilvá­nulhat. Kivételes gazdasági helyzetünkben kivé­teles eszközöket kell alkalmaznunk, hogy boldo­gulni tudjunk. Az Ausztriával fennálló gazda­sági közösség olyan óriási súlylyal nehezedik iparunkra és kereskedelmünkre, hogy csakis az állami beavatkozás hatalmas ereje billent­heti helyre az egyensúlyt. Ebben találja magya­rázatát az a törekvés is, hogy az állam szubven­cióval, kölcsönökkel s adó- és illetékmentes­séggel támogassa az ipari fejlődést. Épenség­gel nem csodálatos, hogy ez a felfogás már majd egy negyedszázaddal ezelőtt érvényesült, annak dacára, hogy az akkor uralkodó szabad kereskedelmi irányzat közepett szinte termé­szetellenesnek látszott a beavatkozásnak ezen módja, hiszen az osztrák ipar prepotenciája akkor sem volt kisebb, mint ma. Az ipari fejlődés előmozdítására két alapvető és több tangens törvényt alkottak s hatásuk igen kedvező eredményekben nyilvá­nult. Az iparnak nyújtandó kedvezményekről, nevezetesen az adómentesség adományozásáról szóló 1881. évi XLIV. t.-c. hatása alatt 1890-ig 195 különböző gyári vállalat alakult s 266 me­zőgazdasági szeszgyár rendezte be újabb felsze­reléssel üzemét. E sikeren felbuzdulva alkotta meg a törvényhozás az 1890. évi XIII. t.-cik­­ket, amely az adómentességen kívül még köz­vetlen anyagi támogatást is megállapít a meg­honosítandó iparágak részére. A fokozottabb tá­mogatás fokozottabb eredményekre is vezetett, amennyiben 1899. év végéig 319 új gyár ala­kult és 432 mezőgazdasági szeszgyárat sze­reltek fel modern műszaki berendezéssel. Az állami beavatkozásnak ez a módja kétségtelenül üdvös eredményekkel járt s ezért csak helyeselhető, ha a törvényhozás tovább akarta fejleszteni a megkezdett művet. Ennek a törekv­ésnek az eredménye az 1897. évi XX. t.-c.-be iktatott azon rendelkezés, mely a köz­­szállitásokra alkotott szabályzatot foglalja ma­gában; nemkülönben az 1890. évi XIV. t.-c., mely a hazai ipart támogató p.énzintézeteknek adható állami kedvezményekről intézkedik. Ami a közszállítások ügyét illeti, hát kétségkí­­ül hiányosak a rendelkezések s ezen kérdés újabbi rendezése ma már elkerülhetetlen, mé­gis azt tapasztaljuk, hogy hatása alatt iparunk óriási előnyökhöz jutott, mert legalább az ál­lam és állami üzemek szükségleteit fedezték ha­zai produktumokkal. Az 1890. évi XIV. t.-c. a Az 1824-ik évi február 16-iki közgyűlés 303 számú végzése így szól: „Nemes Deák Fe­renc úrnak jelesen tett prókátori próbatételéről 1823. évi december 19-én kelt királyi diplomá­ja kihirdettetett.“ Íme, a Tekintetes Királyi Tábla jelesnek ismerte el a húsz éves ifjú jogi tudományát! S íme, akkor a prókátor név még nem volt csúf­név! Ám ha ma Deák Ferenc valamely süldő albíró előtt volna kénytelen holmi bagatell ügy­ben a perrendtartás négy vagy ötszázadik paragrafusa szerint könyörögni és patvarkod­­ni és bélyeget nyalni és költségszámlát készí­teni! Hujh, hujh. Akkor még ugyan nem volt se perrend­tartás, se bélyeg a magyar világon. De albiró se. Ugyan az 1824-ik évi augusztus 9-iki me­gyei közgyűlésen Deák Ferenc urat becsületbeli tiszti ügyvédjének kinevezték. Honorarius ma­­gistratualis fiscus lett hát neve és állása. Az volt általában a dolga, hogy becsületből, azaz ingyen védelmezze a vádlottakat. Nem is látott Deák Ferenc az ő ügyvédi és megyei tisztviselői munkálkodása után soha egy lyukas fillért se. Hanem költsége , az volt rá elég. Ez év végén, a december 13-iki közgyű­lésen „Deák Ferenc úr a megyebéli árvák dal­szerencsétlen emlékű ipar és kereskedel­ bank alapítására vezetett, ez azonban nem példa, hanem incidens, ami épenséggel nem zárja ki, hogy jövőben az említett törvény alap­­ján életképes intézet keletkezzék. ? Fel kell azonban vetnünk azt a kérdést, hogy az állami beavatkozás mértéke betelik-e azon a ponton, ahol az ipari termelés végződik? Eleget tett-e az állam reá háruló kötelességének azzal, ha a fokozottabb ipari termelésre mó­dot és eszközt nyújtott, polgárainak? Normális gazdasági helyzet mellett az állami beavatkozás­nak tényleg alig lehet tágabb határa, mert ezen túl már a fogyasztás és az ettől elválaszthattam kereskedelem szerepe következik. Ahol tehát a gazdasági helyzet önmagában biztosítja a terme­lésnek a belső fogyasztás által való hasznosítá­sát, sőt ezáltal a termelési felesleg sikeres ex­portját, ott tényleg felesleges az állam további be­avatkozása. A mi gazdasági helyzetünk nem normális, mert úgy iparunk, mint kereskedelmünk tel­jesen ki van szolgáltatva Ausztriának. Nálunk tehát nem szabad megszűnnie az állami beavat­kozásnak az ipari fejlődés támogatásánál, ha­nem messzemenő gonddal kell őrködnie a fölött is, hogy az ipari termelés fejlődését és térfogla­lását teljes mértékben elősegítse és eredményes­sé tegye a belső fogyasztás. Anglia gazdaságii helyzete korántsem v­olt olyan vigasztalan hely­zetben 350 évvel ezelőtt, mint a mienk most, s Cromwell mégis az állam egész hatalmával nyúlt annak irányításába, midőn az ú. n. hajó­zási aktával a holland kereskedelmet megtűrni s az angol kereskedelmet önállósítani akarta. A kereskedelem állami támogatása a ma­kára ügyellő kirendeltség jegyzőjévé kinevez­tetett.“ Dolga tehát megint szaporodott. Új hiva­tala után se járt fizetés. Ezt ellátni is nemzeti kötelesség volt. Nobile officium. Akkor igy nevezték. 1829-ik évi ápril 27-iki közgyűlésen a vármegye táblabirájává nevezték ki. Ekkor életkora huszonöt és fél év volt. S ime, volt már három hivatala: tiszti alügyész, árvaügyi jegyző és megyei táblabiró A táblabiróságért se járt semmiféle fize­tés. Ellenben a munka megszaporodott és fon­tosabbá, nehezebbé vált. Az alispán felhívására be kellett járni a sedriakra, a megyei törvény­­széki ülésekre, ott a tárgyalásokon jelen lenni, s ítélő birói munkát végezni. Gyakran hetekig tartottak a sedriák, h­a tekintetes táblabiró úr dolgozzék naponként s éljen urasan a ma­gáéból. Ha van miből. A fizetés nem volt egyéb, csak becsület. A táblabirónak a megyei közgyűlésen birói esküt is kellett tenni. Deák az esküt a jú­nius 1-i közgyűlésen tette le. Az eskü szövegét mindig papnak kellett előolvasni. Pap nélkül soha nem volt a közgyűlés. Püspök, apát, kano­nok, prépost vagy plébános mindig volt jelen. Hetvenhét-féle esküje volt a vármegyének. A’ sok eskü egy nagy könyvbe volt latin nyelven A Pesti Hírlap mai száma 24 oldal.­ ­

Next