Pesti Hírlap, 1904. október (26. évfolyam, 271-301. szám)

1904-10-01 / 271. szám

Budapest, 1904. XXVI. évf. 271. (9278.) szám. Szombat, október 1. Előfizetési arab: Egész évre .... 28 k. — · FélévTO ...... 14 „ — „ Negyedévre ... 7 , — ~ Egy hóra...........2 , 40 „ Egyes szám ára 8 l. Vidéken 10 f. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is.Pesti Hírlap Szerkesztőség: Budapest, váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldéseire vonatkozó fel­szólalások intézendők. „Nemzeti iskola.“ Olyan a magyar nemzet sorsa, mint a kalitkába zárt madáré. Arasznyi tér, amin szabadon mozoghat. Mindenfelől sűrű rostély zárja el a szabad világtól. Hiába van szárnya, hogy röpüljön, ketrecbe zárták. Ki van szabva az étele, az itala, amivel tartozik beérni. S még azt is követelik tőle, hogy víg legyen, hogy éne­keljen néha jó kedvében. Ha bármire vágyik a nemzet, mindenfe­lől valami korlát veszi körül. Minden nemzeti aspiráció elé tilalomfát állítanak. Ha a hadse­regét akarja megmagyarosítani, beleütközik a királyba. Ha az önálló vámterületre vágyik, beleütközik Ausztriába. Mindenütt beleütközik a kalitka falába, mint a rab madár. Csak az az­ arasznyi tér marad neki szabadon, ahol a kul­­túráját szolgálhatja s azt magyarrá teheti,­­ nem zárja el a kalitka rostélya, röpülhetne. Ak­t itt meg a szárnyát nyirbálják meg, nehogy gasra találjon lendülni. Hasonlít a nemzet helyzete a sz­eg városi gyermekéhez is, akinek szab-';" fejlődé­sét s még a játékát is megakadályozzák a zok­­ falak, melyek között élnie kell. Hió oti a * ■ szegény ,fiúcskát az egészséges, pez­gö vére, ki- ‘ mért, lassú tempóban szabad csal lépkednie,­­ mert mindenütt korlátot s rendőrt talál. Nem­­ csoda, ha elcsenevészedik a nemzet s a nemzeti­­ politika csak frázisban él s nem eredmények­­­ben.­­ Hát legalább azt az arasznyi tért, a­mi fejlődésünkre annyira az e­nnyire meg van rég­y hagyva, azt töltsük be egészen. Parányi polit­­­­kai szabadságunkat használjuk föl teljes úrö­­i­vel, hogy magunkat megerősítsük. Ezen az arasznyi téren Berzeviczy ] , bért az úr. A szegény rab­ nemzet aggódva ^e- | m—m ii •• i ,y. L___ kint u, ^ _______ _Jovány arcára s várja, hogy kiüljön arra a nemzeti lelkesedés lángoló pírja és pótolja egy maga tettekben, amit minisztertársai nem tehetnek, vagy nem tesznek még akkor sem, ha tehetnék. Bár szállná meg a szent ihlet ezt az egyetlen minisztert, hogy teremtene nagyot, alkotna szépet. Bár hatná át lelkét a magyarság igaz érzése s fa­kadna ennek melegéből egy erős, igazán nem­zeti magyar kultúrpolitika. -*^ö csöndes, békés munkáját nem zavar­­h^tja senkit A cselekvés és teremtés szabadsa­jt nem korfjilozza semmi. S amit ő alkot, az nm Vidékekre sz»!.. Egy-két paragrafussal biz­­t­osíthatja a jövő s^zado^a a magyar nyelv teljes diadalát. Az ő-trilturpor­íkja valóban megmagyarosíthatja Magyarország.*- Alkotó vágyát és képességét elárulta. Csak vi^13- ne riaszszák az apró nehézségek, a kis kellen31 ín­ségek s bele ne essék az opportunism.1. Jag­jába, mely aztán letérítené arról az egyenes út­­ról, melyen megközelítheti a magyar nem állam épületét. Aki az iskolát és a templomot magya­ra *) szí, az magyarrá teszi a nemzetet Ha a k­öz­oktatásügyi miniszter megmagyarosítja a intézeteket s megóvja az állam vének­­eletet az egyházban, akkor ám hadd legy ^még egy darabig a katona-mondu­­ zsinór,­ * fekete-sárga. A hadsereg csak híreim évig I uralja az embert; az iskola tiz-húsz évigí is ne- j vei. Ha a kisdedóvótól a felsőbb tanintézetekig I sikerül mindenütt a magyar nyelvet spárt ta- t­a­nítási nyelvet fokozatosan behozni Magy­aror­­­­­­szág minden intézetébe, akkor az iskolákban teljesen megmagyarosodott felnőtt generációt a katonaságnál akár japánul is „abriktálhatják“, s akkorra már összforrott az egysége- mór,var­­ nemzet. Persze a „szabad röpülés“-nek itt is van akadálya. A soviniszta magyar politikától ir­tózik mindenki. A radikális nemzeti politiká­nak gyakran a magyarok a legnagyobb ellen­ségei. Azért viszik oly sokra. A horvátoknak szabad álmodozni egy nagy Horvátországról, a románoknak szabad oláhosítani a kultur­­egyesületeik, a pénzintézeteik és a bukaresti kormány pénzének segítségével. Csak a ma­gyarnak nem szabad ábrándozni egy Nagy Magyarországról, az egynyelvű nemzetről, mely igazán nagyhatalom lenne katonai kiadások nélkül is, a kultúrájának erejével és te­kintélyével. Aggódva várjuk Berzeviczy javaslatát a népoktatás reformjáról, vajon engedett-e a magyarok kívánságainak, magyarrá­zte-e legalább a tanítóképző intézetek tannyelvét, s vett-e be a javaslatba legalább egy általános paragrafust, ami a népoktatási intézetek ma­gyar tannyelvét elvül kimondaná? S amivel csak régi törvényeinknek felelne meg. S ha túl leszünk ezen a reformon, ott áll a miniszter előtt a középiskolák reformja. Ha életében el akarja készíteni ő maga a saját szobrát, teremtse meg a gymnáziumból és a reáliskolából az egységes nemzeti középiskolát, amelyben a nemzeti eszme legyen az irányadó, a magyar nyelv és történelem a legfőbb tarta­lom. A francia középiskolákban a francia fi­yelv, irodalom és történet dominál, ez szabja meg*, az iskolák irányát és jellegét. A mi sok­féle közt­piskolánkban a magyar tudomány a ha­­jfipöke. Mi­nden közoktatási reformnál nem szük­séges sőt nem is szabad csak a tanárokra hall­gatni. A szaktudósok bele vannak bolondulva a saját szakmájukba s ennek tulajdonítható, hogy a­ múlt ifjúság úgy túl van terhelve s a ■■■■■■■■■■■I I IB I ■ I— 11 Bocsánat. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. —­ Mikor jöttek volna el éjjel tánc után a legények a bálból és haladtak volna a sö,tét, ho­moki közökön át, amiket a holdfény elől beár­nyékolnak. az öreg szálas jegenyéi// Kádár Vincét csakugyan leütötték. Már hi­gy hogy történt, afelől senki sem tud semmit/ annyi bi­zonyos csak, hogy egész délután /W -kedett a Vince, tánc kidben kivette a leárnyok , a má­sik keze közül, másokra meg rá­táncolt, estére kedve pedig valóságosan veszt­et­ érezte. Bort lo­csolt a többire, a szivarját sze­mjszívó szopó­­kába­ tette, aztán kiégette vele a másik ruháját, majd meg a bandával veszkődött. Ért­etlen volt a csárdás, (a városból kér­­t ki oda), nem igen tudta még magát viselni, nem hogy rendet tar­tani értett volna, de még azt sem tudta, kinek adjon hitelbe, kinek nem jo. Itele is pusztult ha­marosan, a­ztán elszármazott on­nan, bár hiszen azért Kádár Vincét csak leütötték még akkor éjszaka a közön. Ez már nem kötekedésből tör­tént, hanem itt a harag meg a boszú is bele­ártotta magát az ügybe, mert ha csak épen ingerkedésből ált volna a dolog, ott kapják közre a bálban a leányok előtt, s löknek rajta jó egynéhányat, hogy kilódul s itt-amott beüti­­ a fejét, amely majd beforrt volna ugyan, de a szégyenítés is megtörtént. Vad dolog az ilyesmi is, mie van olyan leány, aki szereti nézni, mert "a voltakép elvadult formájában nem­­ ez,­­ mint a hajdani tornajáték, ott is esett itt is a szemtől-szembe való harcban, amik egy pár tetszetős szem kedvéért vivattak ott, viv­á­nak itt. Azonban Vince leveretése alkalmával alattomos volt az öldöklés, megszűrték, föl­verték, leütötték, vérbe nem fagyott ugyan mert bár nyár volt, a vér akkor is csak meg­alszik omló állapotában, de mert a késő­bb jö­vők fölemelték, s vitték hazáig, fölzörgették a tanyát, ott azt mondta Vince: — Jaj, édes szü­lem — azután pedig csakugyan és végkép meghalt. Másnap a halál irányában mozogni kezd­tek a pusztázó városi lovas katonák, akik igen kegyetlen nagy csattokat tesznek azon szíj­jakra, amiknél fogva a derekukra oldalazzák a kardot és a vastag kardok pengő játékot űz­nek, pengvén hol a sarkantyún, hol a kengye­lek vasain. És járták körül a határt, keresvén azokat, akik a holtat halottá tették. Többfelől szedték össze a fiatalabb népet, de nem igen akartak azok tudni a halálról semmit sem. Szokás tagadni az ilyesmit, sötétség volt ott is, sötétség a vizsgálatnál is, bár hiszen világító gyertya a törvény, amíg el nem fújják. Láttak ámde a két pusztázó lovasok ée mentek egyenesen bizonyos Hibás Szélpál An­tal tanyájába, a Lőrinc gyerek végett. Megret­tenve nézett rájuk Szélpálné, és azt mondta, hogy alighanem borzalom történt már­ megint, és istentelenség. A katonák a Lőrinc gyereket ke­­resték, az anyja szive vertében elállt, hogy mi­ért is kereshetik. Lőrinc előkerült, Lőrincnek mondták: — Te is az ötök közül való vagy. — Nem mondhatom — mondta Lőrinc és i az anyjának a lelke örömében röpdösött, hogy lám nem való a vád. De a kopott dolmá­nyosért csak tovább v szigették ezt-amazt, hogy láttál Lőr­incet velemenni a halottal, Lőrinc a tett­helyen volt, Lőrinc is a halál ellúvói kö­zött volt, botját azután megjelenve elvetette az útszéli szőlőbe, ott megtaláltá­k, a meggyfabot finom pirosas hajába b­­­e is vannak bicskával faragva a sző bötü a­z t betű, továbbá a fö betű meg a vö betű, mely utób­biak Frantzia Veronkát jelentenek, pedig tudvalévő, hogy Veron végett történt a halál. Lőrinc fehérre válva monda: — Nem mondhatom . . . Nem tudhatom .. . Nem igaz ez a beszéd. De amidőn az öregebb kopott dolmányos mondaná neki: — Lélekre. Lőrinc, odafönt is laknak. Lőrinc a beszédre feleletet adni valóban mit sem tudott. Lőrincet tehát vitték befelé a sarcolásba, urak közé, kihallgatásokba, börtönök falába, ló előtt. * „ Hogy az egyetlen fiú a tanyából ily gyalá­zattal teljes módon távozott. Hibás Szélpál An­­­­tál az ablakhoz ment és kinézett az ablakon. Azután az asszony zokogását sem tűrhetvén, az

Next