Pesti Hírlap, 1905. január (27. évfolyam, 16-32. szám)
1905-01-16 / 16. szám
, amíg az alkotmányosság, mely a szabadsággal és törvényekkel megerősített rendnek legfőbb biztosítéka, meg nem tisztíttatik a reádobott sártól: béke nem lesz. Ezzel az „erős kézzel“ pedig, amely a törvényeket akarta összetépni, a bonyodalmak megoldását nem lehet elérni.Ide a polgári szabadságok szeretete, hazaszeretet, az alkotmányos intézmények tisztelete és bölcseség szükséges. Korteskincsek, kortestarifák és egyéb kortesígéretek. Rohamlépéssel közeledik a leszámolás, a választás napja. A főváros népe pedig kezd eszmélni. Eszébe jut, hogy amhol bizalmáért, szavazatáért töri magát az a kormány, mely éveken át magyarnak nevezte ugyan magát, de nem a magyar, hanem az osztrák főváros érdekeit szolgálta. Azok a miniszterek, kik a polgárok minden jogos és igazságos kívánságait éveken át büszke módon elutasították, most édes mosolylyal udvarolnak neki. Ígérnek mindenféle apróságot, csecsebecsét, udvarlásuk olyan tolakodó, hogy szinte nevetséges, ha az egész dolog nem volna olyan szomorú. A nemzet legdrágább kincsei, történelmi ereklyéi, nyílt erőszak vagy alattomos gondoskodás folytán Bécsbe, idegenbe kerültek. Éveken át kértük, hogy hozassanak vissza a magyar király budai várlakába. Feleletre sem méltattak. És most ime, egyszerre csak megszólal a mi jó polgármesterünk, „megígérte a miniszterelnök, hogy sietve hozza vissza a sok drága emléket“. Éveken át sürgettük már a felesleges közrmunkae-tanács megszüntetését, amely már tízév óta ok és cél nélkül évről-évre elkölti a főváros félmilliót kitevő útadóját. — Megszüntetem, megszüntetem — kiáltja a miniszterelnök a Belvárosban érte hevület híveinek. A magyar államvasutak nagy tarifakedvezményekkel’dédelgeti a mi legnagyobb ellenségünket, Bécset,a fővárostól pedig könyörgéseink ellenére múlt év végén elszedte azt a csekély tarifakedvezményt is, melyet vásárcsarnoka élvezett. És most?! Sietve leküldi tarifatudósát, ’Csirke urat,hogy ki elves polgármester úr hogy is mondta? tarifakedvezmény kell a fővárosnak? 10%? 20%? 30%? lesz, amennyi csak kell. Lesz most, lesz gyorsan, azonnal, még a választás előtt! Viszem a jegyzőkönyvet a miniszter úrhoz, azonnal elintéztetem, hordárral küldetem vissza. Csak szavazzanak a jó pestiek! A fővárosnak pénzalapja is van? No, nézze csak az ember, már tíz, már tizenöt év óta sürgetik a főváros emberei. Nem is tudtam, azonnal intézkedünk, hogy az a lassú kezű pénzügyminiszter végre elszámolja ezt a bizonyos pénzalapot. A rendőri quota is súlyosan nyomja a főváros vállait. Leveszszük e terhet, csak tiszteljetek meg bizalmatokkal ti jámbor belvárosiak! És ez mind most a választás küszöbén jutott csak a kotmányelnök eszébe? Most, mikor már a bukás szele érinti őt? Most, mikor számadásra hívják fel?! És ezt az a kormányzat meri tenni, amelyik évtizedeken át csak fajos tehénnek használta fel a fővárost. Az a kormány, mely magánérdekek istápolása okából engedelmet adott egy villamos vasúti összeköttetésre Pozsony és Bécs között, ezáltal az ország műveit és vagyonos nyugati részeit Bécs külvárosává degradálta! Az a kárhiány, mely magántársaságok érdekében elütötte a fővárost attól a nyilvánvaló jogától, hogy tűzkárbiztosító intézetet felállíttasson! Az a kormány, mely a főváros számtalan életbevágó felterjesztéseire még választ sem adott! Az a kormány, mely a főváros közgyűlésének egyhangú határozatait megmosolyogta, az önálló vámterület felállítását sürgetőt pedig épenséggel elsikkasztotta! Az a kormány, melynek minden, de különösen a kedves Bécs érdeke mindig előbbre való, mint az ország fővárosának az érdeke, melynek szegény kereset nélküli polgáraiból évről-évre száz millió koronánál többet tudott kisajtolni! És ez a kormány, ennek a kormánynak tagjai elég vakmerők arra, hogy e főváros polgárságának bizalmát mandátumért kérje! És ha nem volna a főváros polgársága olyan határnélküli szegény és koldus, ha nem kormányozná e város polgárságát az adókivető bizottság erkölcstelen adókulcsával, ha vezető embereiben több volna az önállóság és polgárerény, ha nem volna itt azonfelül oly sok a gyülevész népség, úgy bizonyosan útilaput kötne mindegyik miniszter úr talpára, aki e főváros bizalmát kéri. De így is bízunk még a polgárság önálló és független részének hazafiságában, bízunk abban, hogy jobban szereti a maga és családja jövőjét, hogy jobban szereti és ápolja a főváros sorsát, mint azok a vállveregető kortesek, kik most folyton környékezik a fővárosi polgár így tehát az önök bájos lénye ... de térjünk egyenesen a tárgyra. Egy kérdést intézek önökhöz , alkalmuk lesz életükben egyszer igazat mondani. Én nem is kérem meg önöket arra, hogy igazat mondjanak, de ha megfontolják a ritka szerencsét . . . Különben is a feneketlen veszély, a házasság örvénye körül fognak finoman körülrejteni, anélkül, hogy önöket veszedelem fenyegetné, azt hiszem, ez elég. — Önök igazat fognak mondani. A lovag letelepedett egy öblös székbe, öszszefonta a karjait s finom mosolylyal siklott végig az asszonyok érdeklődő tekintete fölött, majd lassan, hangjának artisztikus kormányzásával elkezdte: — Tudják önök, hölgyeim, hogy a természet és a társadalmi rend két különböző dolog. Bár a társadalom is a természet rendjén épült fel, mégis sok olyan viszony és eredmény van a társadalom szervezetében, ami homlokegyenest ellenkezik a természet ősi törvényeivel. A házasság, a házasság alapkelléke, a hűség, csak akkor lenne tökéletes, ha a természet törvényei szerint történnék minden házasság, az erős, félreismerhetetlen testi és lelki vonzódás alapján. Ámde önök tudják, hogy a házassághoz vezető utat az érdekek, a nevelés, a társasélet egyéb lét- ■ föltételei is irányítják; az egyszerre föllángoló, két egyén egybeforrásának minden természetes alapföltételével rendelkező érzés ritkán, nagyon ritkán vezet a házassághoz. —Ohé! Mit mond? Mit beszél? — kiabálták közbe az asszonyok. — Bocsánat. Önök szerelmes asszonyok, tehát a szerelem apostolai. Most jön azonban a kérdés: nem érezték-e életükben — akár, mint rókát. Ám ismerje meg a főváros intelligens polgársága végre ezeket az urakat, kik eddig soha sem törődtek az érdekével és tetteik, nem pedig ígéreteik szerint ítélje meg az értéküket és szavazatával ne támogassa őket, ha élő minisztereik is, mert őket támogatván, a saját romlásán munkálkodna. Dr Eulenberg Salamon: A többi nevetett. Öntelt biztonsággal kiabálták ' —Otó! Szeretném látni! Szeretném látni! — Hát én bebizonyítom, be fogom bizonyítani! — Na, erre kíváncsi vagyok! — Felsülsz! —• kiabálták a férjek. A nőtlen lovag még egyszer erősítette: — Bebizonyítom. Ám, ti akartátok. Menjünk az asszonyokhoz. — Mit akarsz az asszonyokkal? — kérdezte az egyik. — Csak nem akarod őket vallatom fogni? — Naivság. Nincs az az asszony, akit ki lehetne vallatni. Én most egy atavisztikus asszonyi érzést fogok fölébreszteni . . . különben menjünk, majd meglátjátok. Ti azonban hallgassatok. Semmi beleszólásotok nincs a dologba. Mindössze egy kérdést intézek az asszonyokhoz. A férfiak kíváncsian kísérték a nőtlen lovagot a szalonba. — Nagyságos asszonyok! — kezdte beszédét a lovag, a viruló négy asszony felé fordulva. — Önök az életnek egy igen komoly, mondhatnám, ritka pillanata elé jutottak. Ugyanis körülbelül hatezer éve, amióta az ember társasértét él s azóta még alig volt alkalma egy asszonynak, hogy igazat mondjon. Az asszonyok megütödve kiáltottak közbe: — Bocsánat, de így van. Ha pedig alkalmuk volt is, nem modtak igazat. Ez a valóság, hölgyeim. Önöknek azonban igazuk is van, hiszen az életnek különös sajátsága az, hogy a hazugságokat burkolja a legigézőbb formákba... — Gorombaság és bók egyszerre, — szólt közbe az egyik asszony, leányok, akár mint asszonyok — egy férfi közérzetében, aki nem a férjük vagy jegyesük volt, a vonzódásnak félremagyarázhatatlan fellobbanását s nyomban egy sugallatot, egy halavány sejtelmes gondolatot: ő volna az, ha! . . . Nos, hölgyeim? Az asszonyok közül egy-kettő elpirult. Valamennyien remegtek egy kicsit az izgatottságtól, de azért leplezték izgalmukat, mosolyogva keresték a férjük pillantását, akik szilárdan összeverődve, fölényes nyugalommal álltak egy csoportban. — Merész kérdés! — szólt az egyik aszszony. — Csak nem gondolja, hogy erre bárki is válaszoljon? — mondta a másik asszony s a tekintetében felcsillant egy kis dac és harag. — Mondtam, igen tisztelt hölgyeim, hogy hatezer év óta ilyesmit nem kívánt senki eleven asszonytól. Ellenben önök mégis meg fogják mondani az igazat. A zsebemben van egy csomó parányi golyó. Valami apró játékgolyók. A fele fekete, a fele fehér. Önök négyen vannak. Kiveszek a zsebemből négy fehér és négy fekete golyót, íme. Négy fehér golyót az asztal jobb, négy feketét pedig baloldalára teszek. Tehát jegyezzék meg: négy fehéret a jobb- s négy feketét a baloldalára. Itt van. A villanyt eloltjuk, valamennyien kimegyünk a szobából, önök egyenkint bejönnek s kiválasztják a golyót. A fehéret vagy a feketét. A fehér nemet, a fekete igent jelent. A kiválasztott golyót az asztal közepén lévő gyöngyház-kagylóba teszik. Az asszonyok szeme felcsillant. — Érdekes! Izgató, — kiáltották. f h b I 1 h 1 h L a il 1905. január 16., hétfő. Választási mozgalmat. A fővárosban. A szavazatszedő küldöttségek eskütétele. A székesfővárosi képviselőválasztások szavazatszedő küldöttségeinek a tagjai vasárnap délelőtt 11 órakor tették le az esküt Halmos János polgármester előtt, aki aztán megadta a részletes utasításokat arra nézve, hogy a szavazatok leadása körül mik a teendők. Azok a szavazatszedő küldöttségi tagok, akik vasárnap a megjelenésben akadályozva voltak, hétfőn délelőtt 11 órakor teszik le az esküt a Központi városháza tanácstermében. Gróf Andrássy Gyula programmbeszéde. Vasárnap délelőtt tizenegy órára hirdették gróf Andrássy Gyulának, a Belváros ellenzéki jelöltjének, programmbeszédét, a beszéd megtartásának helyéül a Vigadó nagytermét állapítva meg. Számítottak érdeklődésre, de arra nem számítottak, hogy már tizenegy óra előtt életveszélyes tolongás lesz a Vigadó kapujánál. A zavart leginkább az okozta, hogy a választók zöme sokkal korábban vonult fel a Saskörből, mint a gyűlés ideje megállapítva volt. Mintegy ezer főnyi tömeg volt ez, melyet kibontott zászlók között Polonyi Géza vezetett a Váciutcán át. A publikum köréből aztán rémitő sokan csatlakoztak hozzájuk. A felvonulás szép volt. A közönség szívesen segített az éljenzésben, sőt hajlandó volt az ellenjelöltet, Tiszát, abcugolni is. A választók ezen tömege bejuthatott a Vigadóba. De aztán a rendezőknek az az ötletük keletkezett, hogy egyenkintt ereszszék be az ezután jövőket, aminek a következménye az lett, hogy az utcán nagy torlódás keletkezett s mihelyt százan-kétszázan összegyűltek, ezek félre taszították a rendezőt s a rendőröket és benyomultak az udvarra, onnan pedig a lépcsőkre. Egynéhányat, orra estek. Egy hölgynek az egész felső szoknyája leszakadt, de a polgári szabadság győzött. Természetesen nemcsak választók tolongtak, sőt ők inkább „önérzetesen“ eltávoztak, de az istenadta nép, amely egymásután akarta hallani Apponyit, Kossuth Ferencet, Darányit, Andrássyt és Polonyit, ez a nép boldogan tiporta el felebarátját. csakhoev