Pesti Hírlap, 1905. február (27. évfolyam, 33-60. szám)

1905-02-01 / 33. szám

2 PESTI HÍRLAP 1905. február 1., szerda, meg az arra való férfiút, aki egész ember, ko­moly munkája az ország érdekeinek és isme­rője a megvalósítható szükségleteknek és a megvalósítás módjainak. A V­É Eképen bízunk abban, hogy a válság hosszú tartama nem lesz és a furfangosságok­­kal való kísérletek nem kerülnek elő. A furfan­­gosságok és csalárdságok politikája véglegesen megbukott. Ezzel le kell számolni. És elő kell venni a magyar politikát, a becsületes, őszinte és eszes, bátor politikát, amiben vallást kell ten­ni róla, hogy mit kívánunk, mihez van jogunk, mit kérünk, mit adunk. És ez lészen egyúttal az a szabadelvű po­litika, amely a megbukottnak helyébe lép. A válság. Tisza lemondása. Gróf Tisza István miniszterelnök ma reg­gel Gesztről Budapestre érkezett s az egész na­pot a lemondással járó intézkedésekkel és ké­szülődésekkel töltötte el. A miniszterelnök Geszten memorandum­ba foglalta a történt események ismertetését, mert még pár nappal ezelőtt is úgy volt, hogy a király esetleg nem is fogadja Tisza Istvánt. Politikai körökben beszélték ma, hogy ami­kor először volt szó arról, hogy a király fogadja gróf Tisza Istvánt, az uralkodó ezt mondta: — Diesen Hasardspieler will ich nie mehr sehen. (Ezt a hazárdjátékost sohasem akarom többé látni.) Azonban később Tisza megkapta az enge­délyt, hogy kihallgatásra jelentkezzék és hogy lemondását szóbelileg is előterjeszsze. Mind­amellett a memorandumot Tisza elkészítette, mert a kihallgatáson valószínűleg nem kerül arra a sor, hogy védelmét szóbelileg előadhassa. Tisza ma tanácskozott Hódossy Imrével, akivel néhány közjogi kérdést kellett megbe­szélnie a memorandumban foglaltak közül, í­gy az arra vonatkozókat is, hogy miképen lehetne az országgyűlés­­ összeillését elhalasztani. Mindentől eltekintve, Tiszára háramlik az a kötelesség, hogy az uralkodónak a maga pártja hangulatáról és terveiről jelentést te­gyen. E miatt ma gróf Tisza érintkezésbe lépett pártja tagjaival és megjelent a szabadelvű pártkörben is. Gróf Tisza miniszterelnök ma éjjel Bécs­be utazott, álont­­ép, lámpáinak lilásan rózsaszínű világí­tásában, uszályos fehér ruháiban, gyönyörű termetével, a gyűrűk sokaságától ragyogó hófe­hér kezével. Imádom a kezét, ujjainak mozdulatait, a kézfej ideges remegését, amely mint egy hófe­hér galambnak szíve, szinte lüktetem, dobogni látszik Ej, hát szédüljünk bele! Nem hiszem, hogy szerelmes vagyok, de ez több a szerelem­nél. Ez megigézés. Ez csodálat, bámulat, im­ádá­s. Nem tudtam nem hogy elaludni, de még csak feküdni sem, s felkeltem. Hát írjunk. Ez ma négy hete, hogy először csönget­tem be az Andrássy­ úti palota kapuján. Csak négy hét és mekkora út ez a négy hét az én életem eddigi tizennyolc esztendejé­hez! Egy egész világrész távolsága a másik vi­lágrészhez. És mi hozta létre? Egy szép asz­­szonyi szem, egy asszonyi szó: „maga barátom, nem a pult mellé született“. És négy hét múlva már karonfogva jön velem végig Budapesten, az ország első majo­­reskója, te­tű pajtásom a pesti asszonyok féltett bálványa, a szép tenorista, ismerek már is egy fél tucat híres színésznőt, kocsikáztam Gonzné­­val s a pofaszakállas inasa, aki legelőször hátat fordított nekem és „uraságodnak“ szólított, ma már ép olyan tisztelettel adja rám a kabátomat, mint az öreg monoklis Szentpéterv grófra. És ne legyek én mámoros, ittas, őrült a sikerektől? A király és környezete. Az alkotmányosság szerint mint a parla­mentnek, egyenlő jogon a uralkodónak az el­határozása is irányadó a válság megoldása kérdésében. A kormányt az uralkodó nevezi ki, a kabinetalakítással ő bízza meg a kiszemelt egyént. Az alkotmányos szokáshoz mindig ra­gaszkodott az uralkodó, hogy a többségben lévő politikai álláspont híveiből bízzon meg valakit kabinetalakítással. Bécsből érkezett hírek sze­rint a válság megoldásánál most is tekintettel akar lenni az uralkodó erre a szokásra, de ez­úttal azt hiszik, hogy a többség megállapítását a szerint döntik el, hogy az összes képviselők közül a 67-es alapon levők vagy a 48-as alapon állók vannak-e többségben. Az udvarnál igyekez­tek ugyan hangulatot kelteni oly irányban, hogy a választások a 48-as pártnak uralomra jutá­sát jelentik, amely hangulatkeltés arra irányult, hogy az uralkodót valamely erőszakos terv jó­váhagyására bírják. Az uralkodó azonban min­denekelőtt teljesen tájékozódni akar és jegeiő­­szer a hatvanhetes politikusok közül több taná­csosát meghallgatja. Azt mondják, hogy a királyt az események rendkívül elkedvetlenítették és most hibáztatja mindazokat is, akik neki annak idején gróf Tisza István kinevezését ajánlották. Beszélik, hogy a király már akkor emlegette volt, hogy nem szívesen nevez ki fiatal korú embert mi­niszterelnöknek, de azzal nyugtatták meg, hogy Tisza István már legénykorától kezdve öreg ember volt. Most meg oda fordítják a jellem­zést, hogy Tisza mindig öreg ember volt, de ahogy miniszterelnök lett, egyszerre fiatallá és szeleskedővé változott. Most a király őszinte tanácsosai Bécsben­­ is azt mondják, hogy a bonyodalmakat csak a képen lehetne egyszerű­e­n megszüntetni, ha báró Bánffy Dezsőt neveznék ki és megadnák neki, amit káván, főleg pedig­ az önálló vámte­rületet. Hangoztatják ugyan, hogy az önálló vámterület megadása Ausztriának kárt okozna, de mindenki tudatában van annak, hogy a béke kedvéért áldozatot kell hozni és hogy ez lenne a garancia egyúttal arra nézve, hogy a kiegyezést ezután Ausztria részéről nem sértik meg. Ajánlották Széll Kálmánt is a Széll Pro­tektorat amikor nyomban a válság első híre után Széll Kálmán Bécsbe utazott. Azonban az udvarnál most is az a felfogás uralkodik, hogy a magyarországi válság eredendő oka épen Széli politikájában keresendő, amikor a katonai létszám fölemelésének javaslatát előterjesztette anélkül, ho­gy legalább a saját pártjának a ma­gatartása felől tájékozódni tudott volna. Most Széll Kálmán is kijelenti, hogy utazásai magán­­természetüek és hogy politikával nem foglal­kozik. A királyról ma este nyugtalanító hírek terjedtek el. Azt mondták­, hogy az uralkodó gyöngélkedik s emiatt esetleg a Tisza holnapi kihallgatása is elmarad. Egyébként ezúttal Ferenc Ferdinánd trón­örökösnek is kimerítő jelentéseket­­tesznek a ma­gyarországi események felől.. Az udvarnál mindenekelőtt azt óhajtják, hogy a válság elintézésére minél több idő legyen s az uralkodót az izgalmaktól féltik. És mit tesz velem ez az asszony - Naponta tanít, az ő nagy, bámulatos tudását szinte szé­gyenkezve, suttyómba csöpögteti belém s én­ már is többet tanultam négy hét alatt, mint ed­dig az egész tizennyolc esztendőm alatt. Most már tudom, ki volt Apolló, ki volt Dante, már beszélt nekem majdnem a világ összes költőiről, kiknek eddig hírét sem hal­lottam. S hogy mondja ő mindezt el! Az ólom­karikás, tompa üvegű ablak mellett ül, gyö­nyörű karját rátámasztja egy rezedával teli antik virágtartóra és én csodálkozó, éhes mo­hósággal hallgatom, szinte minden szégyenke­zés nélkül tudatlanságom fölött, mert ő finom tapintattal nem kérdezi soha, mit nem tudok, valószínűleg úgy is tudja, hogy semmit se tu­dok és beszél mindenről. Ez az aszony okosabb egy indiai isten­nél, okosabb minden istennél, ez az asszony megaláz, fölemel, gyávává és bátorrá tesz egy­szerre, imádom! Látom mindennap, tanít mindennap, teá­zunk, vacsorázunk együtt, bemutat a vendégei­nek, s „a színpad jövő Napóleonjának“ nevez. — Na, — mondta a múltkor egy vörös orrú híres komikáné, amint tetőtől talpig vé­gignézett — Napóleonnak kissé túl szép ez az úr! — Legalább lesz a világnak egy igaza Ró­meója és Antoniusza — mosolygott az én istennőm. — Jó, jó, — mondta vállat vonva a ko­mikáné — csak aztán nehogy te légy, lelkem, Kleopátra! Önkénytelenül egymásra néztünk Gonz­­néval és láttam, hogy ő egy percre összerázkó­dik. Azután fölemeltem a földről azt a perzsiai papírvágó-tőrt, amelylyel játszadozott, s most elejtette. Valami nyugtalanságot láttam szép, fürkiszkék szemében, azután felkacagott. — Ugyan kérlek, ne mondj ilyen nagy, szilü bókokat ennek a gyereiknek! még el találja magát bizni. — S még nem bizta el magát ! — kérdezte komikus kétségbeeséssel a vörös orrú komikáné és kíváncsian nézett a szemem közé. Imádom a társalgásnak azt a hangját, amely a művészek között van. Könnyed, szelle­mes, pikáns, bár észrevettem, hogy gyakran rosszakaratú és irigy. Gonzné hasonló könnyedséggel és min­­­denkinél több szellemmel beszél köztük, de soha se használ túl pikáns és kétértelmű szókat s olyan előkelőség van benne, ami a többieknél csak komédiás máz, napali glazura, de nála igazi és mély érték. Velem végtelen jósággal, tapintattal, de mindennap valami szomorúbb anyáskodó sze­retettel bánik. Mikor belépek hozzá, végignéz rajtam, s ha meg van elégedve öltözetemmel, bólint rá, s ha valami nem tetszik rajtam, a nyakkendőm, vagy zsebkendőm, egy percre eltűnik öltöző szobájában, s gyönyörű nyakkendővel, vagy, zsebkendővel jön vissza. A szabadelvű pártkörből. A siralomházban, a szabadelvű párt Do­­rottya­ utcai klubhelyiségében, ma este nagy számban jelentek meg a kör tagjai. Ezek között a megválasztott képviselők kevesen mutatkoztak. (Ilyenkor igen hasznos dolog a „várakozó“ ál­láspont.) Ellenben sokan voltak a párt ama volt képviselőtágjai, akik a mostani választások al­kalmával kibuktak s akik az utolsó pillanatban is várják, hogy őket leltárszerűen a kárpótlan­­dók közé helyezzék át. A klubban este hét órakor megjelent gróf Tisza István miniszterelnök. A jelenlevők za­varban voltak, hogy mit tegyenek, míg a régi gárda köréből eléje röpült a kiáltás: Éljen! A — Ez már úgy sem használ neki! mondták a széleken, — hát maradjunk meg a régi szokás mellett, hogy valamennyi bukott mi-­­ niszterelnököt megéljenzünk. Gróf Tisza István óvatosan haladt előre, i­gen kutatva olyan ismerősök után, akik egy­úttal képviselők is legyenek. Eleinte a választásokról folyt a beszélge­tés s a miskolci választás hírét várták. Csakha­mar megérkezett az is. A sugdolózásból rögtön észre lehetett venni, hogy a hír Tiszára nézve nem kedvező s pár perc múlva mindenki tudta, hogy Tisza Miskolcon megbukott. — Csendes részvét és koszorúk mellőzése kéretik, — szólt egy mandátum nélküli régi ma­­lmiejuk. Megéljenezték ellenben Hieronymi Ká­roly kereskedelemügyi minisztert, aki végre két bukás után a harmadik helyen, Szászsebesen, mandátumot kapott. Kevés vártásra Tisza körül gyülekeztek a párt ama tagjai, akiket a helyzet jövendő ala­kulása érdekelt. — A győzteseké a vezetés és hatalom, —— szólt gróf Tisza István, — de egyúttal a köte­lesség is. Hangoztatta ezután, hogy a 67-es alap dolgában az eddig vallott felfogást továbbra is fenn kell tartani. Igyekezett rábeszélni­ a párt tagjait, hogy tartsanak össze s maradjanak ve­le együtt. Azt mondta, hogy a kibontakozás elé nem szabad akadályokat gördíteni s minden

Next