Pesti Hírlap, 1905. március (27. évfolyam, 61-75. szám)

1905-03-01 / 61. szám

1905. március 1., szerda s résztvett rajta a jogi fakultás valamennyi professzora Pisztolyt küldöttség hívta meg s a teremben való megjelenésekor hosszan és lelkesen megéljenezték. A közszeretetben álló professzor meghatottan mondott köszönetet az ovációért s hangsúlyozta beszédében, hogy nem hagyta volna el az ifjúságot, ha nem kény­szeríti erre a súlyos politikai helyzet. Bárha a ka­tedrából sohasem politizált, most mégis a politikai pályára kénytelen lépni s azt hiszi, hogy ott is hasz­nára lehet majd az országnak. Bara István joghall­gató társai nevében formás üdvözlő beszédet mondott ezután s díszalbumot nyújtott át Pisztoly összes ta­nítványainak aláírásával. A bensőségteljes ünnep­i pély­a nagytudásu uj honatya lelkes éljenzésével ért véget. Kmety Károly belépése a függetlenségi párt­ba­ Dr Kmety Károly orsz. képviselő, egye­temi tanár, kedden a következő levelet intézte Kos­suth Ferenchez, mint az országos függetlenségi párt­­ elnökéhez: Nagyságos elnök úr! A jelenlegi kormányvál­­­­ság megoldása körül felmerült jelenségek komoly j­ólaniságul szolgálnak arra, hogy rendkívüli s alig­­ legyőzhető nehézségei lesznek azon jogos törekvé-­­ sünknek, hogy a külügyi és hadügyi közös intézmé-­­ nyek a „paritásos dualizmus“ törvényes elvéhez ké-­­ pest átalakíttassanak s azokban a magyar állami­ságnak úgy lényegbeli, mint külsőségekre vonatkozó kívánalmai egyaránt megvalósíttassanak. E sajnálatos jelenségek megfigyelése és lelki­­ismeretes mérlegelése azon meggyőződést keltette bennem is, hogy az 1723. évi I. és II. törvénycikkből folyó viszonos védelmi kötelezettségnek hathatós és sikeres teljesítése úgy részünkről, mint az osztrák császárság részéről sokkal célszerűbben történhetnek ama közös szervezetek megszüntetésével, vagyis ön­álló és különálló magyar, illetőleg osztrák diplomá­ciai és hadügyi szervekkel és intézményekkel. Ily elkülönítés nem gátolná a védelemre irány­zott egyöntetű és együttes működést és elejét venné a közös szervezetek mellett folytonos és immár a két állam népeinek nyugalmát állandóan zavaró végtele­nül káros súrlódásoknak, helyreállíthatná a rég nél­külözött bizalmas és testvéries jó viszonyt a magyar és osztrák között és így könnyebben fentartható és biztosabban gyarapítható lenne a két állam nagyha­talmi súlya és vele együtt a királyi családunk, re­spective az osztrák császári ház fénye és dicsősége is. Ezen meggyőződésben helyesnek és minden al­kotmányos eszközzel hiánytalanul valósítandóknak­­ tartom a függetlenségi párt programmját; úgy Ma­­­­gyarországra, mint Ausztriára üdvösnek vélem, ha­­ mielőbb abszolút többségre emelkedik ezen országos párt a magyar törvényhozásban, hogy hozzáláthas­son ama nagyfontosságú alkotmányreformhoz. Követve meggyőződésemet, időszerűnek tartom azt is, hogy pártonkívüli állásommal felhagyva, csat­lakozzam a függetlenségi párthoz, belépjek annak kötelékébe. Tisztelettel kérem nagyságodat, méltóztassék ezen elhatározásomat tudomásul venni, illetőleg a párt elé terjeszteni. Kapcsolatosan megemlítem, hogy a független­ségi párthoz csatlakozásomat esztergomi választóim is egyhangú lelkesedéssel fogadják és helyeslik. Mély tisztelettel vagyok nagyságodnak őszinte híve dr Kmety Károly tudomány-egyetemi tanár, Esztergom szabad király város országgyűlési kép­viselője. „Exertius hungaricus“ cím alatt röpirat je­lent meg Titus Aemilius álnév alatt. A szerző a nemzeti kívánalmak kielégítése mellett harcol s azt a módot javasolja, hogy a közös hadseregnek ma­gyar területről kiegészített csapattestei fokozatosan a­­ magyar honvédséghez helyeztessenek át. Uj-párti kör Szegeden. Szeged város első kerületének polgársága vasárnap népes értekezletet tartott a Tisza-szállóban egy új-párti kör létesítése tárgyában. Az értekezlet egyhangú lelkesedéssel el­határozta, hogy az uj-párti kört megalakítja az első kerületben, miért is a kerület polgárságát március 5-ére alakuló nagygyűlésre hívták össze. Brauswetter Ottó elnök megnyitván az érte­kezletet, üdvözölte a megjelent polgárokat s előadta az értekezlet tárgyát. Az újpárti kör megalakításá­nak gondolata egy idő óta napirenden van s azt a polgárság állandó érdeklődése kísérte. Most a viszo­nyok kiválóan kedvezőkké váltak, a körülmények pe­dig egyenesen szükségessé tették a kör megalakítását, amelyet mintegy száznyolcvan első kerületi polgár aláírásával is sürgetett a kezdeményezőktől. Kérte tehát a megjelenteket, hogy a kérdéshez szóljanak hozzá s különben azt vitassák meg, hogy minő le­gyen az új alakulás természete és szervezete. Balogh Károly városi alszámvevő emlékeztet a régi felsővárosi kaszinóra, amelynek demokratikus szervezete lehetővé tette, hogy benne a városi polgár­ság különböző alkotó elemei naponta barátságosa­n találkozhassanak. Ugyanilyen demokratikus alapon kell szervezni az új kört is, amelynek rendes klub­­helyiséggel kell bírnia. A tagsági díjakra nézve is indítványt tett. Dr Komp­olti Ábrahám nem tartja célszerűnek a tagsági díj megállapítását. Dr Dobay Gyula érdekes fejtegetései eredményeként azt in­dítványozza, hogy rendes és rendkívüli tagokat kü­lönböztessenek meg. A kör ügyeiben csak a rendes tagok bírjanak szavazati joggal, politikai kérdések­ben pedig a rendkívüli tagok is, hacsak a választói névjegyzékben bent foglaltatnak. Vas Károly mél­tányolja Dobay és Balogh Károly nézetét, de ő mégis azt indítványozza, hogy most csak általános­ságban mondják ki határozatként az újpárti kör megalakítását. Elégnek tartaná, ha a kör csak időn­­kint üléseznék s nagy eredményeket várna attól, ha a városi ügyek megvitatását is céljául tűzné ki. Holtzer Aladár azt indítványozza, hogy már ma ala­kítsák meg a kört. Dr Balassa Ármin közvetítő in­dítványt tesz. Elvben mondják ki a kör megalakí­tását, de magát az alakuló nagygyűlést a következő vasárnapra tűzzék ki. Egyben küldjenek ki bizott­— Virág — motyog a beteg; a keze meg­érinti a két látogató­jegyet is, de nem tud kü­lönbséget tenni a papírkéreg, a levelek és szir­mok közt. — Ki küldte? — kérdezi az apácá­tól s a másik fiatal beteg, hagymázos gyötrel­mében is már hajlandó volna elolvasni a két névjegyet, de az apáca nem engedi. Éva hirtelen az apáca felé nyújtja sovány karját s hebegve szól hozzá: — Testvér, maga is leány. Hát tudja meg, hogy ezen a karon annyi aranyperec, ezeken az ujjakon annyi gyűrű volt, mint egy függöny­tartó rúdon. Nézze csak, szivecském, a nyaka­mat. Ez ám a gyöngy. A fülemben meg a­ bril­­liánt. És ez a selyemruha — jaj de nehéz! — fakad ki a szerencsétlen, amint félrehárítja a virágot és a takaróhoz nyúl. Egy pillanatig hallgatott és folytatta to­vább, a levegőben beszélve. — Tizenkét pár táncolhat csak az én sza­lonomban. Csak! Milyen boszúság. Ezeket a bú­torokat pedig kiszóratom. Édes barátom, kiáll­­hatatlan fösvény vagy. Állandó páholy két szín­házban és még két fekete ló. A cigány csak húz­za. Húzzad! Ezt a nótát ni, füstölök! Metsző, harsogó éneke csaknem fölemész­ti testét, mint egy lobbanás a lőport. Nepom­u­­cena befogja száját. A beteg harap és birkózni kezd. Az apáca a fülébe sugdossa esdő hangon, hogy hozasson papot. — A másvilágról — a lélekről ne beszél­jetek nekem. Én ezt a világot szerettem. Ez is szeretett engem és megvett annyiért, amennyi­re én becsültem magam. Jól éltünk együtt. Jól éltünk együtt. Végre megcsömörlöt­tem. Meg­egyeztem a gyomrommal, hogy segítsen rajtam és bevettem valamit. Pezsgőt kellene rá innom, de itt nem adnak. Végre két szolga jött be, hogy kivigyék. Az apáca segített. A beteget valami sejtelem szánhatta meg. — Vinni akarnak. Hová? Mélységbe, barlangba, vagy még annál is mélyebbre, söté­­tebbre? Amint matracostól kiemelték az ágyból, a nyomorult teremtés mintha magához tért vol­na. Körülnézett, mosolygott és a két szolgához intézte szavait: — Az új ismerőseim vagytok úgy-e? Jár­jatok kedvemben, uraim. Úgy-e szép vagyok, úgy-e fiatal vagyok. Járjatok csak a kedvem­ben. Van házam, van pénzem. Hova visztek, várjatok . . . Hadd vegyem be az orvosságot. Maradt még egy kanalam, egy kis ezüst kanál, meg egy kicsi üveg. Brr, jaj! Fáj, nagyon fáj. Hirtelen kivitték a virággal együtt. Már a halál színe­változása lepte el az arcát. Nagy csönd lett. — Meg fog halni úgy­e? — kérdezte az apácától Mili. — Egy lélek elveszett a rossz úton és föl­ismerte a maga rettenetes sorsát.­­— felelt hal­kan az apáca. Azután az ágy melletti asztalkán rendbe hozta az orvosságot és a poharakat. Mili kifa­kadva beszélt tovább az apácához. — Testvér, te tiszta életű leány, te tudod, hogy ez a nyomorult megérdemli a sorsát. De hát én­­ én is a halál révénél keresem a sza­badulást, én nekem is a pokoli emésztő tűz kat­lanához kellett jutnom. Ki üldözött engem ide? PESTI HÍRLAP­ ­­Ságot, amely az alakulásra vonatkozóan minden irányban kész javaslatot terjeszszen a nagygyűlés elé. Az értekezlet Balassa Ármin indítványa ér­telmében határozott s a bizottságot Brauswetter Ottó elnöklete alatt dr Balassa Ármin, Babos Elek, dr Barta Dezső, dr Dobay Gyula, Holtzer Aladár, Kis János, Klein József, Parát Pál, Pongrácz Mihály, Pozsgay Károly, Szántó József és Fos Károly ta­gokból megalakította. A 48-as politikát csak 67-es alapon lehet csinálni. Ily cím alatt érdekes tartalmú politikai röpirat jelent meg a kibontakozásról. Azzal kezdi, hogy a választásokon nem a 48 győzött, hanem a szövetke­zett ellenzék, s a „győztesének hirdetett 170 főnyi Kossuth-párt voltaképen abszolút kisebbség a 230 hatvanhetes alapon álló képviselővel szemben. Merő ábránd tehát azt hinni, hogy a király most már kény­telen lesz 48-as kabinet alakítására megbízást adni. De, még ha megbízást adna is erre a király, a 48-as párt, mint ilyen­, még akkor sem vállalhatná a kor­mányzást 48-as alapon, mert ez a közjogi alap csak üres fikció, amelynek, ahogy gróf Andrássy Gyula, a homo regius, írja az 1867-iki kiegyezésről szóló köny­vében: — „mindenképen silány és veszedelmes a tar­­talma.“ „Mindeddig ugyanis, — írja a röpirat — és leg­hangosabban a választások alatt, azt hirdette a Kos­suth-párt, hogy függetlenség kell a magyarnak; most azonban­, hogy az Andrássy és Apponyi gráciá­jából számban megnövekedve, közel jutott a „függet­lenségi programm“ érvényesítéséhez, nyomban 67-es politikát hirdet, amidőn siet kitolni az önálló vám­­területet 1917-ig, az általános választói jog helyett pedig megelégszik „egyelőre“ a cenzus leszállításá­val s a hadsereg kérdését, mivel „egyszerre mindent“ elérni nem lehet, nem bolygatja és a perszonál­unió­­ról is hallgat“ . . . Tovább menvén, azt bizonyítgatja a röpirat, hogy „a negyvennyolcas programm csak politikai jelszó, mert a negyvennyolcas közjogi alap a maga egészében bent foglaltatik a hatvanhetes ki­egyezésben. A 48 csak jelszó, melyet cégérül használ­nak a 67-es programaihoz, arra számítván, hogy a közvélemény nem veszi észre a tévedést, amely a sza­badságharc glóriájába burkolja a 48-at és Kossuth nevéhez fűzi a függetlenségi törekvéseket, — holott a valóság az, hogy a szabadságharc csak azért tört ki, mert Ferdinánd király felfüggesztette a 48-as alkot­mány gyakorlatát.“ „A mai közjogi alap — folytatja a röpirat, — nem más, mint a negyvennyolcas alkotmánynak gya­korlati megállapítása a nemzet és korona kölcsönös megegyezésével", é­s hogy ez az alap mennyire nél­külözhetetlen a kormányzás vállalásához, bizonyítja a Kossuth-párt opportunizmusa, amely azonnal épí­teni kezdte az aranyhidat a 48-as alapról át a 67-esre, Eli? Tudom a nevét, de mi üldözött? Mi az, hogy én is ide jutottam. Testvér, akadályozd meg, nehogy a mellé a nyomorul­ mellé temes­senek az ő szomszédos ágyából, a mi közös szerencsétlen végzetünkből. Te kegyes testvér, ments meg ettől. Testvér, te bizonyosan nem sze­rettél soha. Oh az a nagy szerencsétlenség — az a nagy boldogtalanság. Te a szenteket követed, az Ő életüket éled. Nem tudod mi a boldogta­lanság. Úgy tetszett, mintha az apáca görcsös fel­indulást küzdene le nagy erővel. Fölemelte olva­sóját, megcsókolta rajta a keresztet. Halo­vány orcája fehér lett, mint az alabástrom. — Ne utánozzuk a szentek életét, arra gyöngék vagyunk, hanem csodáljuk őket. így szólt komoran, ünnepélyesen és aláza­tosan. Mili reszketni kezdett. — Te is szenvedsz? — suttogta. — Akik élünk, hiú földi életet élünk, ahol múlandó minden boldogság. Mili megragadta az apáca mind a két kezét, magához vonta és édes, fájdalmas halk hangon vallotta: — Te is? Beszólj. Mért lettél apáca? Az apáca egy szelíd sóhajtást nem bírt visszatartani. De már erősebb volt, mint egy pillanat előtt. — Megnyugvást kerestem én is, de erő­sebb lélekkel, mint ti, — felelt méltóságos alá­zatossággal. Őt valami Golf-áram ragadta magával, ismeretlen partok felé. Kazár Emil

Next