Pesti Hírlap, 1905. március (27. évfolyam, 76-91. szám)
1905-03-16 / 76. szám
, ép oly határozottan tiltakozom annak valótlan részei ellen. Berzeviczy népoktatási javaslatának visszavonásáról soha, sehol, egyetlen szót sem mondtam. Azonképen nem igaz az sem, hogy a javaslat olyan módosítását ígértem volna, mely a reformot, nemzeti értékétől megfosztja. Hogy programmbeszédemen mégis fennakadhat valaki ,az csak úgy magyarázható meg, hogy az illető vagy a reformot nem részesítette a kellő figyelemben, vagy a szászok ma fennálló népoktatási rendszerét nem ismeri. Ez utóbbi kettőnek egybevetéséből világos, hogy a reform egyetlen intézkedése a szászokra nagyobb anyagi terhet ró, mint bármely más nemzetiség, illetőleg felekezet nem magyar tannyelvű népiskolájára. Kevéssel azután, hogy a reform előadói tervezete a nyilvánosság elé került, kifejezést adtam annak a felfogásomnak, hogy ezt az intézkedést módosítani kell és pedig a nem magyar tannyelvű feleketi iskolák egyenlő anyagi megterheltetésének az elve szerint Utóbb a választási campagne-ban szóvá tették ezt a kérdést szász választóim is. És én jóval ennek előtte elfoglalt álláspontomból kifolyólag készséggel kijelentettem, hogy a kérdés méltányos megoldását támogatni fogom. Ez az egész. Ez azonban korántsem jelenti sem a kérdéses reform visszavonását, sem olyan módosítását, mely a nemzeti irányban való haladást a legkisebb mértékben is alterálhatná. Kiváló tisztelettel Szőts Pál, orsz. képviselő. A szabadelvűpárti képviselő levelére csak azt jegyezzük meg, hogy reméljük oly kormány fog jönni, amely Berzeviczy javaslatát nem azért fogja mellőzni, mert a nemzetiségeknek nem tetszik, hanem azért, mert a magyar nemzet érdekeit nem elégíti ki, s az állam nyelvét nem érvényesíti teljesen az iskolákban. Az 1844-ik évi H-ik törvény világosan kimondja Magyarország összes tanintézeteiben a kötelező magyar tanítási nyelvet. Ennek a törvénynek fokozatos végrehajtását követeljük az új kormánytól. Egynyelvűvé kell tenni a nemzetet, mert enélkül az egységes magyar nemzeti állam csak álom marad. Az orsz. közoktatásügyi tanács állandó bizottsága márc. 14-én dr Beöthy Zsolt elnöklésével tartott ülésében véglegesen megállapította a népiskolai tanterv és a hozzá készített utasítások szövegét. Ez utóbbi 312 oldalra terjedő szerves munkálat, amely nem csupán a tanterv magyarázatára szorítkozik, hanem egységes képben foglalja öszsze a népiskola egész nevelő és tanító munkásságát. Az elkészült munkálathoz fognak csatlakozni: az osztatlan népiskola utasításai, továbbá a gazdasági ismétlő iskolára és a nem magyar tannyelvű népiskolák magyar nyelvi tanítására vonatkozó tantervek és utasítások, amelyeknek albizottsági előkészítése már annyira előre haladt, hogy elkészülésük részben még a folyó iskolai év végéig, részben a jövő iskolai év alatt biztosan várható. Az állandó bizottság legkövelebbi ülésén a reáliskolai utasítások kerülnek napirendre. A váci mandátum. Vácról jelenti tudósítónk, hogy a városban és a kerületben nagy az öröm, mert dr Morlin Zsigmond pártelnök elfogadta Kossuth-párti programmal a jelöltséget. Az öszszes jelöltek visszaléptek, egyhangú választásra van kilátás. A választás április 3-án lesz, a választási elnök dr Freysinger Lajos kir. tanácsos, közjegyző. Merlin körútját a héten kezdi meg a kerületben. Evolúció vagyevolúció? "Épen március 15-ikén jelent meg ez a röpirat, amelynek külsejétől és címétől egészen mást vártunk, mint ami benne van. Voltaképen felelet akar lenni arra a két héttel ezelőtt megjelent füzetre, amelyben egy szabadelvű politikus azt fejtegette, hogy „48-as politikát csak 67-es alapon lehet csinálni.“ De a felelet, illetőleg a cáfolat körülbelül visszafelé sült el, s ha kiveszszük a fejtegetésből a Bánffy Dezső ellen irányuló támadásokat, K. B. se találja más megoldását a válságnak, mint azt, hogy „szükséges oly. hatvanhetes új politikai pártnak az alakítása, mely egyfelől a kiegyezés teljes épségben tartásával, másfelől az egységes magyar nemzeti állam kiépítésének eltökélt céljával járulhasson az uralkodó elé, s ez a többségi párt csak a Bánffy-párt programmján állhat“... iS nem mondja ugyan ki ezt a meggyőződését, de azért a sorok közt minduntalan érezhető az aggodalom, hogy a kibontakozás csakis ezen az egy után történhetik. • Értjük, hogy ez a megoldás nincsenínyére a Kossuth-pártnak, amelyhez K. B. tartozik; értjük azt is, hogy a Kossuth-párt mindenáron együtt akarja tartani a koalíciót, mert koalíció nélkül se többség, se lehetőség a kormányra jutásra nincs; sőt még azt is értjük, hogy a Kossuth-párt — ahogy ezt K. B. is nyíltan vallja — hajlandó sokat engedni is a nemzeti követelményekből, csakhogy kormányra juthasson ; de azt már igazán nem értjük, hogy miért kell, vagy miféle jogon lehet támadni Bánffy Dezsőt azért, hogy következetesen megmarad 67-esnek és nem alkuszik, nem enged a programmjából semmit! . . . Utóvégre hol van az megírva, hogy az ország üdve és boldogsága egyesegyedül a 48-as frakció üdvétől függ: — legkivált ha ez a frakció egyre jobban hagyogatja 48-as színét, mert az érvényesülés érdekében épen azokról a „függetlenségieknek tetsző“ eszmékről siet lemondani, amelyekkel a választók bizalmát megejtette és a képviselői mandátumot megszerezte? Azzal vádolja a röpirat Bánffy Dezsőt, hogy célja: „szétrobbantani a koalíciót és megfosztani a Kossuth-pártot a választási győzelem eredményeitől. Alapítja pedig ezt a vádját arra, hogy Bánffy Dezső, amint ezt több ízben határozottan kijelentette, semmiféle olyan kormányt nem támogat, amely nem az ő programmja alapján áll. Mivel pedig ez a Programm — a röpirat szerzője szerint is — radikálisabb és nemzetibb, mint az, amelynek alapján a Kossuthpárt kormányalakításra vállalkoznék, — Bánffy Dezső azonnal kilépne a koalícióból és ellenzékbe menne. Még pedig nem siker nélkül, — jegyzi meg K. B. — mert agitációjába fölvethetné, hogy a Kossuthpárt, a hatalomra jutás érdekében lemondott mindama programmpontokról, amelyeknek hirdetésével meg nem valósítható ábrándokat ébresztett a nemzetben. De vajon mi jobb a nemzetre: az ilyen meg nem valósítható ábrándok hirdetése-e, amit rögtön sutba kell dobni, mihelyt a politikai alkotás tere megnyílni látszik a Kossuth-párt előtt: — vagy pedig az olyan jól megfontolt és komoly politikai programm, amelynek alapján a nemzet és a korona egyetértésével lehet kormányozni? — Ezt a kérdést óvatosan megkerüli E. B., sőt nem cáfolja meg azt a másikat sem, amely ellen állítólag a röpiratát írta, hogy ugyanis „48-as politikát csak 67-es alapon lehet csinálni.“ Általában mindenütt kitér a komolyabb fejtegetések elől, s úgy látszik, hogy inkább csak pikantériákkal, leleplezésekkel és gyanúsításokkal akar érdeklődést kelteni, mert az olyan közjogi fejtegetéseket, amine például az is, hogy az alkotmányos uralkodó tartozik követni azt az útmutatást, amit a képviselők fele ú szab elő neki, már csak azért se vehetjük komolyan, mert még a köztársasági elnöknek is van vétójoga. Épen ilyen, komolyság sajával szűkölködő állítás az is, hogy „Bánffy Dezső azért srófolja egyre félebb a nemzeti követeléseket a koalícióban, mert ő maga nem akar belemenni a koalíciós miniszitériumba, s azt még kevésbbé akarja, hogy nélküle alakítsanak kormányt“ ... . Ez mind csak költemény, s az e fajta pletykák szavahihetőségét, maga K. B. rontja azzal a következetlenséggel,, amely hol lebecsüli, hol fölmagasztalja Bánffy Dezsőt, hol szeretné, ha leugranék a koalícióból, hol meg azon sopánkodik, hogy — jaj, csak el ne menjen! . . »Úgy látszik, — írja K. B. szóról-szóra, csupa ellentmondás a Bánffy Dezső politikája, pedig mégis vaslogika van benne. ‘Egy hajszálnyit nem enged a programmjából s amióta kibontotta zászlaját, nem néz se jobbra, se balra, csak megy előre hajthatatlanul. Nem látja, de nem is törődik vele, hogy követik-e és hányan, csak a cél felé törekszik, s ha egymaga marad is odáig, mindegy neki, csak elérhesse! . . . Ilyen makacssággal, ekkora erélylyel és kitartással diadalra ... de romlásba is lehet vinni egy nemzetet. S a helyzet ma úgy áll, hogy nem tudható, a két eshetőség közül, melyik következik, íme, ilyeneket ír K. B. ugyanarról a Bánffy Dezsőről, akiről röpirata elején elkeseredve mondja, hogy „minden bajnak, zűrzavarnak és ellentétnek a kútfeje Bánffy Dezső, aki hatvannhetes alapon is negyvennyolcasabb Olay Lajosnál és liberálisabb Rosenberg Gyulánál“ . . . . S miután igy több ízben hol föladta, hol meg ismét leszedte a keresztvizet Bánffy Dezsőről, végezetül igy kiált föl K. B.: — „És Bánffy Dezső, ahelyett, hogy folyton akadályokat gördít a függetlenségi eszme valósulása elé, — álljon, élére a nemzeti akaratot képviselő többségnek és ne ellenünk, hanem velünk fogjon hozzá az egységes magyar nemzeti állam, kiépítéséhez“ . .... Hát csak legyen nyugodt K. B., hogy Bánffy Dezső mindezt nem fogja tenni. Először is: nem gördít akadályokat a „függetlenségi eszmék“ valósulása elé, mivelhogy, de strigio quae non sunt, beszélni se érdemes, és annál kevésbbé érdemes harcolni ellenük. Másodszor: hogy Bánffy valóban f élére fog állni a nemzeti akaratot képviselő többségnek, •— sőt már ma is ott áll, — az bizonyos, de ez a többség nem a „függetlenségi babona“ többsége lesz, amelyről K. B. beszél, s amelyet az első kiábrándulás meg fog dönteni. Harmadszor: az egységes magyar nemzeti állam kiépítéséhez Bánffy Dezső már hozzáfogott; s ha K. B. úr őszinte volt és valóban többek nevében is beszélt, — akkor nyugodt lehet, hogy Bánffy nem ellenük, hanem velük fogja elvégezni ezt a szent munkát. Mert, aki minden elkeseredése és pártállása mellett is úgy tud lelkesedni a Bánffy Dezső egyenes jelleméért, következetességéért, nagy erélyéért és egyéb államférfiúi erényeiért: — az ilyen 48-as politikus már csak önmagával küzd és csak az álszemérmét kell még legyőznie, hogy nyiltan is átpártoljon Bánffy Dezsőhöz, akinek programmja az egyetlen lehetséges alap, amelyen a jövő hatalmi pártja megalakulhat. _____PESTI HÍRLAP____ KÉPZŐMŰVÉSZET. * (Művészeink és a képzőművészeti tanács.) Az orsz. magy. képzőművészeti tanácsban a magyar képzőművészek egyesülete is öt taggal szerepel. Képzőművészeink ezen erkölcsi egyesületének 180 tagja van, s a kultuszminiszter megköveteli, hogy e művészegyesület tagjainak legalább is háromnegyed része szavazzon a tanácsba küldendő művésztagok felett. Ezzel a követeléssel szemben konstatáljuk, hogy a műcsarnokban sohasem gyűlt még össze 60—70 szavazó művésznél több, mert a művésztagok egyharmada külföldön és vidéken él s a többi távollévő is olyan, akit a művészeti pártoskodások nem érdekelnek. így történt a mai művészegyesületi gyűlésen is, ahol a tanácsba kiküldendő művésztagok fölött kellett szavazni. Összegyűlt pedig 35, szóval harmincöt művész, akik mindenek előtt hajbakaptak. 18 művész azt kívánta, válaszszák meg a tanácstagokat, hátha a miniszter majd jóváhagyja e választást, mint ahogy három év előtt is elfogadta egy csekélyebb művésztöredék jelöltjeit. 17 művész pedig (főleg a műcsarnoki párt) azt vitatta, hogy a képzőművészek, egyesülete utasítsa vissza a képzőművészeti tanácsban való részvételt, mert azt a miniszter úgy teletömte laikus elemmel, hogy a művészeknek ott nincsszerepük.. A művészek addig tehát ne is vegyék tudomásul a tanácsot, amíg alaposan nem reformálják. Utazsítsák vissza azért is e meghívást, mert a miniszter által kívánt 140 szavazó úgy sem fog összeverődni sohasem , a kevesebb szavazattal megválasztott, egyesületi tanácstagok elfogadása mindig a miniszter kegyeitől fog függni, erre pedig egy önérzetes művészegyesület ne vadászszon. A vita vége, mint már említettük, ez lett, hogy egy szavazattal többen voltak azok, akik választani óhajtottak s ehez képest a festők közül. Szinyei Mente Pált, Dudits Andort és Ferenczy Károlyt, a szobrászok közül Tóth Istvánt és Horvait jelölték a képzőművészeti tanácsba. Dudits 11 és Ferenczy minidösze 8 szavazatot kapott, ami lényegesen távol áll a kívánt 140-től. Nyilvánvaló tehát, hogy a kultuszminiszternek okvetlenül kell valami olyan újításról gondoskodnia, melyet a művészek nagyobb többsége is acceptál s ami lehetővé teszi, hogy ez országos képzőművészeti tanácsban művészeinknek több szerepe is jusson. Legelsősorban pedigmódosítsa az egyesületi tanácstagok választását olyan formán, hogy levélben küldhesse szét a szavazólapokat az egyesület tagjaihoz s a beérkezett eredmény szerint hívja be a legtöbb szavazatot nyert művészeket.