Pesti Hírlap, 1905. március (27. évfolyam, 76-91. szám)

1905-03-16 / 76. szám

, ép oly határozottan tiltakozom annak valótlan ré­szei ellen. Berzeviczy népoktatási javaslatának vis­szavonásáról soha, sehol, egyetlen szót sem mond­tam. Azonképen nem igaz az sem, hogy a javaslat olyan módosítását ígértem volna, mely a reformot, nemzeti értékétől megfosztja. Hogy programmbe­­szédemen mégis fennakadhat valaki ,az csak úgy magyarázható meg, hogy az illető vagy a reformot nem részesítette a kellő figyelemben, vagy a szászok ma fennálló népoktatási rendszerét nem ismeri. Ez utóbbi kettőnek egybevetéséből világos, hogy a re­form egyetlen intézkedése a szászokra nagyobb anyagi terhet ró, mint bármely más nemzetiség, illetőleg felekezet nem magyar tannyelvű népiskolá­jára. Kevéssel azután, hogy a reform előadói ter­vezete a nyilvánosság elé került, kifejezést adtam annak a felfogásomnak, hogy ezt az intézkedést mó­dosítani kell és pedig a nem magyar tannyelvű fele­­ke­ti iskolák egyenlő anyagi megterheltetésének az elve szerint Utóbb a választási campagne-ban szóvá tették ezt a kérdést szász választóim is. És én jóval ennek előtte elfoglalt álláspontomból ki­folyólag készséggel kijelentettem, hogy a kérdés méltányos megoldását támogatni fogom. Ez az egész. Ez azonban korántsem jelenti sem a kérdé­ses reform visszavonását, sem olyan módosítását, mely a nemzeti irányban való haladást a legkisebb mértékben is alterálhatná. Kiváló tisztelettel Szőts Pál, orsz. képviselő. A szabadelvűpárti képviselő levelére csak azt jegyezzük meg, hogy reméljük oly kormány fog jönni, amely Berzeviczy javaslatát nem azért fogja mellőzni, mert a nemzetiségeknek nem tetszik, ha­nem azért, mert a magyar nemzet érdekeit nem elégíti ki, s az állam nyelvét nem érvényesíti tel­jesen az iskolákban. Az 1844-ik évi H-ik törvény világosan kimondja Magyarország összes tanintéze­teiben a kötelező magyar tanítási nyelvet. Ennek a törvénynek fokozatos végrehajtását követeljük az új kormánytól. Egy­nyelvűvé kell tenni a nemzetet, mert enélkül az egységes magyar nemzeti állam csak álom marad. Az orsz. közoktatásügyi tanács állandó bi­zottsága márc. 14-én dr Beöthy Zsolt elnöklésével tartott ülésében véglegesen megállapította a nép­iskolai tanterv és a hozzá készített utasítások szö­vegét. Ez utóbbi 312 oldalra terjedő szerves mun­kálat, amely nem csupán a tanterv magyarázatára szorítkozik, hanem egységes képben foglalja ösz­­sze a népiskola egész nevelő és tanító munkássá­gát. Az elkészült munkálathoz fognak csatlakozni: az osztatlan népiskola utasításai, továbbá a gazda­sági ismétlő iskolára és a nem magyar tannyelvű népiskolák magyar nyelvi tanítására vonatkozó tantervek és utasítások, amelyeknek albizottsági előkészítése már annyira előre haladt, hogy elké­szülésük részben még a folyó iskolai év végéig, részben a jövő iskolai év alatt biztosan várható. Az állandó bizottság legkövelebbi ülésén a reáliskolai utasítások kerülnek napirendre. A váci mandátum. Vácról jelenti tudósí­tónk, hogy a városban és a kerületben nagy az öröm, mert dr Morlin Zsigmond pártelnök elfogadta Kossuth-párti programmal a jelöltséget. Az ösz­­szes jelöltek visszaléptek, egyhangú választásra van kilátás. A választás április 3-án lesz, a válasz­tási elnök dr Freysinger Lajos kir. tanácsos, köz­jegyző. Merlin körútját a héten kezdi meg a ke­rületben. Evolúció vagy­­­evolúció? "Épen március 15-ikén jelent meg ez a röpirat, amelynek külsejétől és címétől egészen mást vártunk, mint a­mi benne van. Voltaképen felelet akar lenni arra a két héttel ezelőtt megjelent füzetre, amelyben egy szabadelvű politikus azt fejtegette, hogy „48-as politikát csak 67-es alapon lehet csinálni.“ De a fe­lelet, illetőleg a­ cáfolat körülbelül visszafelé sült el, s ha kiveszszük a fejtegetésből a Bánffy Dezső ellen irányuló támadásokat, K. B. se találja más megoldá­sát a válságnak, mint azt, hogy „szükséges oly. hat­vanhetes új politikai pártnak az alakítása, mely egy­felől a kiegyezés teljes épségben tartásával,­ másfelől az egységes magyar nemzeti állam kiépítésének eltö­kélt céljával járulhasson az uralkodó elé, s ez a több­ségi párt csak a Bánffy-párt programmján állhat“... iS nem mondja ugyan ki ezt a meggyőződését, de azért a sorok közt minduntalan érezhető az aggodalom, hogy a kibontakozás csakis ezen az egy után történ­hetik. • Értjük, hogy ez a megoldás nincsen­­ínyére a Kossuth-p­ártnak­, amelyhez K. B. tartozik; értjük azt is, hogy a Kossuth-párt mindenáron együtt akar­ja tartani a koalíciót, mert koalíció nélkül se többség, se lehetőség a kormányra jutásra nincs; sőt még­ azt is értjük, hogy a Kossuth-párt — ahogy ezt K. B. is nyíltan vallja — hajlandó sokat engedni is a nemzeti követelményekből, csakhogy kormányra juthasson ;­­ de azt már igazán nem értjük, hogy miért kell, vagy miféle jogon lehet támadni Bánffy Dezsőt azért, hogy következetesen megmarad 67-esnek és nem alkuszik, nem enged a programmjából semmit! . . . Utóvégre hol van az megírva, hogy az ország üdve és boldog­sága egyesegyedül a 48-as frakció üdvétől függ: — legkivált ha ez a frakció egyre jobban hagyogatja 48-as színét, mert az érvényesülés érdekében épen azokról a „függetlenségieknek tetsző“ eszmékről siet lemondani, amelyekkel a választók bizalmát megej­tette és a képviselői mandátumot megszerezte? Azzal vádolja a röpirat Bánffy Dezsőt, hogy célja: „szétrobbantani a koalíciót és megfosztani a Kossuth-pártot a választási győzelem eredményeitől. Alapítja pedig ezt a vádját arra, hogy Bánffy Dezső, a­mint ezt több ízben határozottan kijelentette, sem­miféle olyan kormányt nem támogat, amely nem az ő programmja alapján áll. Mivel pedig ez a Pro­gramm — a röpirat szerzője szerint is — radikálisabb és nemzetibb, mint az, amelynek alapján a Kossuth­­párt kormány­alakításra vállalkoznék, — Bánffy De­zső azonnal kilépne a koalícióból és ellenzékbe men­ne. Még pedig nem siker nélkül, — jegyzi meg K. B. — mert agitációjába fölvethetné, hogy a Kossuth­­párt, a hatalomra jutás érdekében lemondott mind­ama programmpontokról, amelyeknek hirdetésével meg nem valósítható ábrándokat ébresztett a nem­zetben. De vajon mi jobb a nemzetre: az ilyen meg nem valósítható ábrándok hirdetése-e, amit rögtön sutba kell dobni, mihelyt a politikai alkotás tere megnyílni látszik a Kossuth-párt előtt: — vagy pedig az olyan jól megfontolt és komoly politikai programm, amelynek alapján a nemzet és a korona egyetértésével lehet kormányozni? — Ezt a kérdést óvatosan megkerüli E. B., sőt nem cáfolja meg azt a másikat sem, amely ellen állítólag a röpira­­tát írta, hogy ugyanis „48-as politikát csak 67-es alapon lehet csinálni.“ Általában mindenütt kitér a komolyabb fejte­getések elől, s úgy látszik, hogy inkább csak pi­kantériákkal, leleplezésekkel és gyanúsításokkal akar érdeklődést kelteni, mert az olyan közjogi fej­tegetéseket, amine például az is, hogy az alkotmá­nyos uralkodó tartozik követni azt az útmutatást, amit a képviselők fele ú­ szab elő neki,­­ már csak azért se vehetjük komolyan, mert még a köz­­társasági elnöknek is van vétó­joga. Épen ilyen, komolyság sajával szűkölködő ál­lítás az is, hogy „Bánffy Dezső azért srófolja egyre félebb a nemzeti követeléseket a koalícióban, mert ő maga nem akar belemenni a koalíciós miniszité­­riumba, s azt még kevésbbé akarja, hogy nélküle alakítsanak kormányt“ ... . Ez mind csak költe­mény, s az e fajta pletykák szavahihetőségét, maga K. B. rontja azzal a következetlenséggel,, amely hol lebecsüli,­ hol fölmagasztalja Bánffy Dezsőt,­ hol szeretné, ha leugranék a koalícióból, hol meg azon sopánkodik, hogy — jaj, csak el ne menjen! . . »Úgy látszik, — írja K. B. szóról-szóra, csupa ellentmondás a Bánffy Dezső politikája, pe­dig mégis vaslogika van benne. ‘Egy hajszálnyit nem enged a programmjából s amióta kibontotta zászlaját, nem néz se jobbra, se balra, csak megy előre hajthatatlanul. Nem látja, de nem is törő­dik vele, hogy követik-e és hányan, csak a cél felé törekszik, s ha egymaga marad is odáig, mindegy neki, csak elérhesse! . . . Ilyen makacssággal, ek­kora erélylyel és kitartással diadalra ... de rom­lásba is lehet vinni egy nemzetet. S a helyzet ma úgy áll, hogy nem tudható, a két eshetőség közül, melyik következik, íme, ilyeneket ír K. B. ugyanarról a Bánffy Dezsőről, akiről röpirata elején elkeseredve mondja, hogy „minden bajnak, zűrzavarnak és ellentétnek a kútfeje Bánffy Dezső, aki hatvannhetes alapon is negyvennyolcasabb Olay Lajosnál és liberálisabb Rosenberg Gyulánál“ . . . . S miután igy több íz­ben hol föladta, hol meg ismét leszedte a kereszt­vizet Bánffy Dezsőről, végezetül igy kiált föl K. B.: — „És Bánffy Dezső, ahelyett, hogy folyton aka­dályokat gördít a függetlenségi eszme valósulása elé, —­ álljon, élére a nemzeti akaratot képviselő többségnek és ne ellenünk, hanem velünk fogjon­ hozzá az egységes magyar nemzeti állam, kiépíté­séhez“ . .... Hát csak legyen nyugodt K. B., hogy Bánffy Dezső mind­ezt nem fogja tenni. Először is: nem gördít akadályokat a „függetlenségi eszmék“ való­­sulása elé, mivelhogy, de strigio quae non sunt, beszélni se érdemes, és annál kevésbbé érdemes har­colni ellenük. Másodszor: hogy Bánffy valóban f élére fog állni a nemzeti akaratot képviselő többség­nek, •— sőt már ma is ott áll, — az bizonyos, de ez a többség nem a „függetlenségi babona“ többsége lesz, amelyről K. B. beszél, s amelyet az első ki­ábrándulás meg fog dönteni. Harmadszor: az egy­séges magyar nemzeti állam kiépítéséhez Bánffy Dezső már hozzáfogott; s ha K. B. úr őszinte volt és valóban többek nevében is beszélt­, — akkor nyu­godt lehet, hogy Bánffy nem ellenük, hanem velük fogja elvégezni ezt a szent munkát. Mert, aki min­den elkeseredése és pártállása mellett is úgy tud lelkesedni a Bánffy Dezső egyenes jelleméért, kö­vetkezetességéért, nagy erélyéért és egyéb állam­­férfiúi erényeiért: — az ilyen 48-as politikus már csak önmagával küzd és csak az álszemérmét kell még legyőznie, hogy nyiltan is átpártoljon Bánffy Dezsőhöz, akinek programmja az egyetlen lehetsé­ges alap, amelyen a jövő hatalmi pártja megala­kulhat. _____PESTI HÍRLAP____ KÉPZŐMŰVÉSZET. * (Művészeink és a képzőművészeti tanács.)­ Az orsz. magy. képzőművészeti tanácsban a magyar képzőművészek egyesülete is öt taggal szerepel. Kép­zőművészeink ezen erkölcsi egyesületének 180 tagja van, s a kultuszminiszter megköveteli, hogy e mű­­vészegyesület tagjainak legalább is háromnegyed ré­sze szavazzon a tanácsba küldendő művésztagok fe­lett. Ezzel a követeléssel szemben konstatáljuk, hogy a műcsarnokban sohasem gyűlt még össze 60—70 szavazó művésznél több, mert a művésztagok egyhar­­mada külföldön és vidéken él s a többi távollévő is olyan, akit a művészeti pártoskodások nem érdekel­­nek. így történt a mai művészegyesületi gyűlésen is, ahol a tanácsba kiküldendő művésztagok fölött kel­lett szavazni. Összegyűlt pedig 35, szóval harmincöt művész, akik mindenek előtt hajbakaptak. 18 művész azt kívánta, válaszszák meg a tanácstagokat, hátha a miniszter majd jóváhagyja e választást, mint ahogy három év előtt is elfogadta egy csekélyebb művész­töredék jelöltjeit. 17 művész pedig (főleg a műcsar­noki párt) azt vitatta, hogy a képzőművészek, egye­sülete utasítsa vissza a képzőművészeti tanácsban való részvételt, mert azt a miniszter úgy teletömte laikus elemmel, hogy a művészeknek ott nincs­­sze­repük.. A művészek addig tehát ne is vegyék tudomá­­­sul a tanácsot, amíg alaposan nem reformálják. Utaz­sítsák vissza azért is e meghívást, mert a miniszter által kívánt 140 szavazó úgy sem fog összeverődni sohasem , a kevesebb szavazattal­ megválasztott, egye­sületi tanácstagok elfogadása mindig a miniszter ke­gyeitől fog függni, erre pedig egy önérzetes művész­­egyesület ne vadászszon. A vita vége, mint már em­lítettük, ez lett, hogy egy szavazattal többen voltak azok, akik választani óhajtottak s ehez képest a fes­tők közül. Szinyei­ Mente Pált, Dudits Andort és Ferenczy Károlyt, a szobrászok közül Tóth Istvánt és Horvait jelölték a képzőművészeti tanácsba. Du­­dits 11 és Ferenczy minidös­ze 8 szavazatot kapott, ami lényegesen távol áll a kívánt 140-től. Nyilván­való­­ tehát, hogy a kultuszminiszternek okvetlenül kell valami olyan újításról gondoskodnia, melyet a művészek nagyobb többsége is acceptál s ami lehe­tővé teszi, hogy ez országos képzőművészeti tanács­ban művészeinknek több szerepe is jusson. Legelső­sorban pedig­­módosítsa az egyesületi tanácstagok választását olyan formán, hogy levélben küldhesse szét a szavazó­lapokat az egyesület tagjaihoz s a be­érkezett eredmény szerint hívja be a legtöbb szava­zatot nyert művészeket.

Next