Pesti Hírlap, 1905. április (27. évfolyam, 107-120. szám)

1905-04-16 / 107. szám

Budapest, 1905. XXVII. évf. 107. (9475.) szám. Vasárnap, április 16. -------------------------------------------—, Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — , Félévre............. 14 „ — , Negyedévre ... 7 , — , Egy hóra...........2 , 40 , Egyes szám ára 8 f. Vidéken 10 L Szerkesztőség: Budapest, Váci-körut 78­ I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény i­n­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körut 781, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. M Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. A Pesti Hírlap következő száma hétfőn — április 17-én — délelőtt jelenik meg. A vámkérdés megoldása. "Azt a kérdést kell először tisztázni, hogy a koalíciót alkotó pártok gazdasági, vagy po­litikai szempontból tartják-e szükségesnek az önálló vámterület létesítését? Ezt a kérdést könnyen eldönthetjük, ha a koalíciós pártok háromnegyed részét képező függetlenségi párt eddig vallott felfogását veszszük alapul. A füg­­g­etlensé­gi párt azt vallotta és vallja, hogy gaz­­­dasági életünk fejlődése követeli az önálló ma­gyar vámterületet. Ebbe a szilárd meggyőző­désbe kapcsolják azon reményüket, hogy gaz­dasági erőink fejlődése közben, tehát az átala­kulás folyamata alatt irányíthatjuk aztán ak­ként nemzeti és fajpolitikánkat, hogy hazánk nemzetközi helyzete is kifogástalanul, vagyis a mostaninál kedvezőbben állapodjon meg. Ezek szerint kétségtelen, hogy az önálló vámterület a koalíció szempontjából sem lehet más, mint eminenter gazdasági követelés, melynek teljesítését a nemzet életösztöne szabta meg parancsolóan. Ha tehát így áll a dolog, akkor semmiféle alkudozásnak helye nem lehet. Politikai követelés még mérlegelhető, sőt gyak­ran el is odázható. Ámde valamely gazdasági szükség gyökerében érinti a nemzet életerejét s így Prokrusztesz-ágyba semmiképen nem szorítható. Áll ez különösen az önálló vámte­rületre nézve. Miként magyarázzuk meg mégis, hogy a koalíciós pártok által készített felirat az ön­álló vámterületre vonatkozó követelést akként formulázza, hogy „a pártok megegyeznek ab­ban a törekvésbe­ mi is, hogy a gazdasági önál­lóságot külön vámterülettel és önálló hitelrend­szerrel együtt kellő előkészítés és kellő előfelté­telek mellett tényleg életbe léptessék.“ Amennyire belső gazdasági helyzetünket és vámpolitikai érdekeink egész komplexumát át tudom tekinteni, a felirat ezen óvatos meg­fogalmazását sem megokoltnak, sem érthetőnel­ nem lehet tartani. Nem pedig azért, mert sem előkészítésre, sem egyéb előfeltételekre nincsen szükség. Ezzel korántsem mondok új dolgot. Mindazok, akik eddig az önálló vámterület lé­tesítését követelték — s ide számítom nemcsak a politikusokat és közgazdasági szaktéryakat, hanem a különböző érdekképviseleteket is, s nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a végleges megoldás se nem halasztható, sem pedig átme­neti intézkedések ürügye alatt meg nem ke­rülhető. Ha tehát mérlegelni akarjuk a felirat­ban kifejezett ingadozó álláspontot, a koalíció magatartása kettes szempontból ítélhető meg. Vagy opportunusakká váltak a hatalom megke­­rítése céljából, vagy pedig tényleg aggodalmaik támadtak a kivitel fehtőségére nézve. Az első feltevés önmagában véve képtelen, sőt méltat­lan lenne, azt tehát egész nyugodtan figyelmei­n kívül hagyhatjuk. A másik feltevéssel már ko­molyan szembe kell néznünk s ezzel kapcsolat­ban kötelességem indokolni, hog­y miért nem tartom helyénvalónak akár az előkészítést, akár bármely előfeltételt az önálló vámterület aka­dályául beállítani. Az előkészítés és előfeltételek alatt a kö­vetkező lényeges körülmények és intézkedések értendők: az autonóm vámtarifa elkészítése, az átmeneti idő nehézségei, a külkereskedelmi szerződések megkötése (ezek között a már letárgyalt ném­et és olasz szerződések változatlan elfogadása), a bosznia-hercegovinai vámterület kér­dése, a bank- és hitelügy rendezése és a külkereskedelmi képviselet ügye. Elismerem, hogy ezek nagy és nehéz kér­dések, ámde itt kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy a függetlenségi párt évtizedek óta követelvén az önálló vámterület létesítését, fel sem tehetjük, hogy ne lett volna tisztában a felmerülő nehézségekkel, valamint azzal, hogy vámpolitikai helyzetünk gyökeres megváltozta­tása mily következő té­n­yekkel fog járni. A fel­sorolt nehézségek azonban csak az első pilla­natra támaszthatnak aggodalmakat. Az autonóm vámtarifa elkészítése fele­lősségteljes munka ugyan, de némi erőfeszítés­sel egy hónap leforgása alatt elvégezhető. Ne­vezetesen a közös autonóm vámtarifa előmun­kálatai során az összes termelési ágak és ér­dekképviseletek behatóan indokolt­­felterjesz­tésben ismertették meg a szakminisztériumok-a­kai kívánságaikat s azon vámtételeket, ame­lyekkel a fejlődést biztosítani vélték. Ez az anyag ma is rendelkezésre áll, sőt ami ennél még lényegesebb, rendelkezésre állnak a szak­minisztériumoknak kiválóan képzett és a gya­­korlati, hogy úgy mondjam vámtechnikai kér­désekben teljesen jártas vezető tisztviselői, akik A jóakaró. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Az orvosegyetem büszkesége, a méltósá­­gos professzor úr első asszisztense, jobbkeze, reménybeli utóda, becézett ,,barátocskám“-ja, stb., stb. harminckét éves korában került abba a helyzetbe, hogy elkövessen egy óriási osto­baságot. A méltóságos professzor úr el volt ké­­pedve, föl volt háborodva, stb. midőn valame­lyik denunciáns besúgása folytán megtudta, hogy kedves embere, akinek jó akarója volt, akit egyetemi kathedrájára utódjának jelölt ki, minden rengeteg tudománya dacára is „óriási ostobaságon“ töri a fejét: meg akar házasodni és el akarja venni néhai báró Rott­­mann tüzérőrnagy özvegyét, a szép Johannát. Miért hívták szép Johannának az öz­vegy bárónét, erre nehéz lett volna értelmes választ adni. Nagy termetű, izmos, szőke asz­­szony volt, a germán Brunhildák fajából, hi­bátlan növéssel, világos, tiszta vonásokkal, kissé duzzadt, érzéki szájjal — a „szép“ jel­zővel azonban még a legádázabb hízelgés sem tudta volna némi röstelkedés nélkül fölékesí­­teni. Nem volt szép asszony, ez azonban épen nem volt akadály arra, hogy mindenkinek föl ne tűnjék, aki nagy, szőke alakja vonzó köré­be került , s ilyenek sokan voltak. Sok min­dent beszéltek róla már férje életében is, aki rajongott érte, bizonyosat azonban nem tudott senki. Származásáról is kétféle homályos le­genda keringett; egyik megbízhatatlanabb, mint, a másik. Voltak, akik titokban azt állí­tották, hogy szülei földhözragadt, szegény svá­bok voltak valahol a külső Józsefvárosban, ahol is kávémérésük volt — kicsiny, tejszagú idú, gyári munkásoknak — leányukat viszont nem is Johannának, hanem Gunderl-nek hív­ták — Friesz Gunderlnek — s még tizennégy éves jókora leány korában is mezítláb hancú­­rozott az utcán a többi külső „jozefistádtler“ leányokkal, fiúkkal és egyéb kócosokkal; — má­sok ellenben úgy tudták, hogy atyja nyugalma­zott számvevő kapitány volt, aki — állítólag — halálos ágyán ajánlotta egyetlen leányát Rott­­man őrnagy gondjaiba, aki azután el is vette, kedvéért nyílt házat tartott s élete végéig foly­ton váltókkal, uzsorakölcs­önökkel és egyéb pénzbeli nyomorúságokkal viaskodott. Halála után mindenki el volt rá készülve, hogy a négyszobás, elegáns lakást, melyben az őrnagy életében a tábornoktól kezdve le az utolsó kadétig a tüzérbrigád valamennyi tiszt­je megfordult, meg fogják rohanni a hitele­zők és úgy végigverik rajta az árverező dobot, hogy az általános összeomlás föl fog érni gyász dolgában a mohácsi vészszel. De nem úgy történt. A lakás úgy maradt, amint volt, érintetlen- Egy gombostűt sem vittek ki belőle. Semmiféle hitelező nem mutatkozott. Még a legnagyobb rablók, a koronaszövetkezetek pió­cái sem fertőztették meg hasított patájukkal a fényesre kefélt küszöböt, nemhogy a becsületes hitelezők jelentkeztek volna. Egy szóval: csoda történt. Az özvegy báróné vagy kitalálta az aranycsinálás mesterségét, vagy elvarázsolta és báránybőrbe bujtatta az összes hitelezőket, kik azelőtt versenyt dulakodtak a küszöb előtt s : gyakorta ugyancsak szemtelenek voltak. Persze, lesték, hogy miképen történt­­ a csoda? Miféle angyal verte ki a paradicsom­ból a rossz lelkeket? Civil angyal vagy egyenruhás angyal — esetleg angyalok, többen, vagy ketten, ki tudja . . . Mert hogy, csodák pedig nincsenek. Azonban hiába leskelődtek. Az előkelő­en lefüggönyözött lakás tájékán semmiféle gyanús mentőangyal nem mutatkozott. A te­metés után néhány díszbe öltözött, magasrangú katona kondoleált az özvegynél, egy-két ko­moly polgári kabát — öregebb urak, a meg­boldogult őrnagy kártya-partnerei a kaszinó­ból — egypár kincstári asszony és azzal vége. Gyanúba fogható férfi, vagy asszony — egyet­len egy sem. Még a fiatal, bolondos Pallwitz herceg huszárfőhadnagy sem, holott erről jár­t a legkonokabbul a hir, hogy hevesen udvarol az asszonynak s kedvéért a leghősiesebb sza­márság elkövetésére is azonnal készen lenne. De még árnyékát sem látták a lakás körül. Nem jelentkezett. Sőt még csak nem is kondo­leált. Eltűnt nyom nélkül, mint valamely kidu­­gaszolt palackból a szesz. Miképen került az orvosegyetem büszke­sége, a híres sebész-professzor jobbkeze, stb. az özvegy bárónő vonzókörébe — titok. A kolléga urak, kik a gyönyörű karrierének induló fiatal­ember meseszerű ügyességét és szerencséjét kétségkívül a legnemesebb irigységgel csodál­ták — hogyne, az ördögbe! Egy ember, ki a legveszélyesebb operációt is pokoli biztossággal, villámgyorsan végzi, egy helyre soha sem vág kétszer s még eddig egyetlen beteg sem halt A Festi Hírlap mai száma 52 oldal.

Next