Pesti Hírlap, 1905. szeptember (27. évfolyam, 257-271. szám)
1905-09-16 / 257. szám
2 PESTI HÍRLAP 1905. szeptember 16., szombat, ideit, mint ma. De 1894-ben is ezt az álláspontot fogadta el a képviselőház s akkor Szilágyi Dezső akkori házelnök szólalt föl ily értelemben. Ily szellemekkel szemben mer gróf Tisza István, a törvénytelenségek atyamestere, szót emelni? ~ Hiányos volna a mai nap történelmi képe, haföl nem említenénk s különösen a bécsi udvar figyelmébe nem ajánlanánk azt az új hangot, amely eddig szokatlan volt a magyar parlamentben. Két képviselő azt az indítványt terjesztette elő, hogy a Ház ne vegye tudomásul a király elnapoló kéziratát, ne engedelmeskedjék ennek, hanem maradjon együtt! A Ház két szociáldemokrata képviselője: Mezőfi és Achim adták be ezt a pikáns indítványt. Szeretnék most megkérdezni a királytól, mit szól ahoz, hogy a szociáldemokrata áramlatot az ő kormánya izgatta föl s vajon szeretné-e,ha minél több szociáldemokrata képviselő volna a Házban? De bár a nemzetközi szocialistákkal nem értünk egyet, mert szociális eszméik nagy részét helyeseljük ugyan, de nemzetköziségüket nem tudjuk eléggé elítélni, azért mai föllépésük higgadtságát ki kell emelnünk. Becsületére válik a magyar munkásoknak, hogy nem volt zavargás. Az igaz, hogy ennek valószínűleg az is oka volt, hogy az őket fölheccelő kormány megbukott s ez egy kis hideg zuhany volt a fölhevült vérükre. Ezentúl majd jobban meg fogják nézni, hogy miféle kormányt támogatnak. • Egy megjegyzést még nem hallgathatunk el. Ez az egész napi munkaszünet teljesenfölösleges volt. Tulajdonképen nem volt annak semmi értelme. Maguk a munkások keresték föl szerkesztőségünket s panaszkodtak, hogy a politikai agitátorok terrorizálják őket, spedig ők nem akarnak kiállni a munkából, hisz ez által kenyerükből veszítenek. Ötvenezer embernek a napibérét kidobni az ablakon semmitért, őrületes tékozlás volt. S máskor a munkások nem fogják magukat ily költséges tüntetésbe beleugrattatni. Ötvenezer munkáskézelvonása a munkától s a családi otthontól, nagyobb a kár, mint amennyi hasznot bárkinek is hozhatott a mai tüntetés. 1. • Arcozottul nehéz feladat mind e felette nyomorult salak nélkül meghódítani egy szép fiatal embert, akinek helyén van a szíve és tud gondolkozni. Bizonyos, hogy vőlegénye szép fiatal ember. És mágnás. Az bizony, igazi, vérbeli, nem his, nem talmi, hanem régi, igen régi fiatal erdélyi mágnás . . . szegény erdélyi mágnás, forgalmazó, vagy mi, a belügyminisztériumban. •Azonban hatszáz esztendős címere van, hófehér griffmadárral, görbe magyar szabijával karmai között — és okos fiú. Nem tette tönkrekarrierjét, pedig megtehette volna. Beszélnekvalami szegény erdélyi nemes kisasszonyról . . . ph, de szegények is mindezek a külső testi formáik szobortisztaságában szépséges erdélyi kisasszonyok . . . akivel tönkretehette volna magát. Beszélik, hogy történt valami kettőjük között. Nem lehet tudni, hogy mi, de valami . . . amiről suttogni lehet. Márpedig minden igaz, amiről suttogni szoktak. De ez nem jelent semmit. Vőlegényevégre is okos fiatalembernek bizonyult, nem merült el. Talpra esett. Munkába állt a minisztériumban, vagy hol, és dolgozott. Vigyázott magára. Nem hamarkodott el semmit. Józan maradt. Társaságokba vegyült, de nem vegyült el a társasággal. Bálokban nem udvarolt a leányoknak. A városligeti tó jegén nem hódolt meg sem a Vénus-temetű Klein Margitnak, sem az igazán gyönyörű Újlaki Sárinak, hanem neki. Schön Szerénának, akinek gyáros a papája és egyszerű, jelentéktelen polgári sorból való asszony volt, míg élt, a mamája is. Tudta, hogy mit tartson erről a hódolatról, mégis elszédült. —------ " -Oly világosan belelátott a szegény fiatal erdélyi mágnás lelkébe, hogy szinte sértette szemét ez a tiszta és végtelenül sivár, szinte lealázó látás, mégsem rettent vissza. Nem menekült a varázslattól, nem utasította el, nem döbbent meg, midőn igénytelen alakját összehasonlította a Klein leány fejedelmi termetével, melynek élettől dagadozó, rózsás asszonyi szépsége le tudott volna szédíteni trónjáról egy félistent is. Mégis neki hódolt meg az ifjú, nem Vénusnak. Mert — legyen századszor ismételve — okos fiatal úr. A nevelőintézet, a könyvek, a színházak nem tanítanak bolondságot, meg tudta tanulni, hogy egy előkelő származású, okos férj nem mindig szereti ugyan a nejét, de mindig viszi. Fölfelé magával, kénytelenségből . . . mint a léggömb a hozzákapcsolt kosarat a ballaszttal... az emelkedő carriére méltóságaiba, melyeknek elegáns magasságában jól szokta magát érezni minden eszes asszony. Ez a kellemes kilátás, pedig megéri a pénzt. Eszes leány, ma, sok mindenfélére gondoljon, míg élete sorsát eldönti. A szerelem is gyönyörű poéma, de nem minden. És talán nem is okvetlenül szükséges . . . ha nincs. Egyik barátnője, a vörös Wagner Tilda, bizonyára nem szereti, sőt alighanem . . . szinte . . . utálja férjét, de azért kitűnően érzi magát, hálózik, virul s majom arcú, szőrös kis pávián férjétől eddig már két gyermeke született. Van tehát és lesz bizonynyal nagyszámú családja is, egy majom melett . . . Ily rikító különbség nincs közte és vőlegénye között. Megjöhet tehát még, esetleg talán a szerelem is. Most, igaz, még nincs, de lehet. Vannak férfiak s főleg ezek az úgynevezett „szép“ férfiak ilyenek, kik csodálatosképen megváltoz. 3. Schön Szeréna kisasszony, magános meditálását e pillanatban egy fiatal ember zavarta meg. A nagy szalonon keresztül jött be, télikabáttal, kalappal, esernyővel és kalácsnival. Kellemetlen, rideg arcú ember volt, fekete, mint az ördög. A kisasszony testvér bátyja, az „elfuserált fráter“ — apjának mérges kifakadása szerint — a tanár. — Azért vagyok itt — mondotta éles hangon, mely szinte vágott, mint a borotva — hogy megtudjam, mit felelsz arra a levélre, melyet ma reggel kezedbe adtam? — Mit feleljek? — Igen, mit felelsz? — Mit? . . . Hát semmit. Ott van az asztalon; ha tetszik, elviheted. — úgy . . . hát elvihetem. Tegnap ugyanezt a kérdést intéztem a vőlegényedhez is. A báró úr szintén azt felelte, amit most te. —Nos? Nem természetes ez? — Olvastad azt a levelet? — Persze, hogy olvastam. — Jól megértetted, hogy mi van benne?— Óh . . . nagyon jól megértettem! — felelte kicsinylő mosolylyal a leány s visszanézettvállán keresztül a bátyjára, kinekvillogó, eszes A nagy nap. A nép a képviselőház körül. A kormány lemondása a Házban. Az országgyűlés elnapolása. Zajos gyülekezés és csendes elvonulás. Vita a főrendiházban. A válság. Máskor, amikor szenzációs események történtek a képviselőházban,régen a cselvetés Bánffy ellen, a kellemes Széll kompromisszumos cilinderének a feltűnése, az intrika győzelme ugyanezen cilinder ellen, a pénzes Khuen- Sréderváry feltűnése és letűnése, Tisza bukása, darabantverés és napolás, oszlatás, új országház összegyűlése, Fejérváryék leköpetése és a többi,) nagyon sokszor kezdtük a tudósításunkat azzal, hogy „az utca erről semmit sem tudott.“ Tokody uram is a képen került a politikába, hogy az ő boltjában a gentlemanokat angyali nyugalommal borotválták, amíg a t. Házban kormányoknak a nyakát metszették el. „A közönség mindennapi dolgát végzi, az emberek a kávéházakban a hírlapok vegyes híreit olvassák, a villanyosok csengetnek. Egy kis leány szerelmes levelet dob be a postaszekrénybe. A nagyságos aszony a Belvárosba megy ruhát próbálni.“ Eféléket irkáltunk, mert a világ nem törődött a képviselőház dolgaival, azonkívül, hogy elegáns asszonyok néha elmentek meghallgatni egy Apponyi-beszédet, amíg ő nőtlen férfin volt és gavallér képviselőknek az ismeretségét ott kereste a vállalkozó társaság mindkét nembeli kalandorja. Azóta megváltoztak az idők. Már alig van t. Ház. Ha az ülést hirdető plakát megjelenik az Ex-lex komédiát jelentő színlap alatt, a Smólen Tóni társaságában, már könyv nélkül tudni lehet, hogy az ex-lex folytatódik és hogy a Smólen Tónik a Burgban megint kifundáltak valami figurát, hogy kormány lemondott, bukott, távozik, üléseket napolnak és homo regiusok tűnnek fel a láthatáron. Találós mesét is csináltak már róla: „Bemegy, feláll, kimegy. Mi az?“ „Magyar kormány. Bemegy a képviselőházba. Feláll és bejelenti, hogy lemondott. Felolvassák az elnapolókirályi kéziratot s aztán a kormány kimegy.“ Így ment be, állott fel és ment ki Széli, kétszer gróf Khuen, kétszer gróf Tisza és kétszer báró Fejérváry. Tulajdonképen csak ezen ismeretes látványra kellett volna ma is összegyűlnie a képviselőháznak, mint már többször oly alkalommal, amidőn egy-egy kormány lemondott. De ma, a nevezetes szeptember 15-ikét elnevezték „nagy napnak“, „nagypénteknek“, a szocialisták pedig „vörös pénteknek.“ Az utcákat pedig fölkeltették lusta álmából. A tereken a szocialistáknak nevezett nép gyülekezett. Mindenki vörös forradalmi mozgalmat jósolt ezen napra s a legenyhébb jóslat az volt, hogy végül a tömeg neki támaszkodik a lenge, vékony tornyokkal cifrálkodó díszes parlament falának és beleborítja az egészet a Dunába. Ha csak nyomban, amikor a munkások és proletárok ezrei felvonulnak, a parlament meg nem adja az általános titkos választói jogot. S ezért kora reggeltől alaposan megváltozott a politikai élet miatt a város minden nagy utcája. A szocializmus ifja, öregje korán kelt. Legtöbbje le sem feküdt. A házmesterem engem már fél hét órakor felköltött, hiába mondottam tegnap este, hogy elég lesz, ha fél kilenckor kezdem meg szolgálatomat a mélyen tisztelt nép részére. Nem. Ma korán kellett talpra magyarázni. A tejesek is politizáltak, a kávésok is leeresztették a rolókat s egyetlen smukkos boltos se akadt, aki gyémánt gyűrűt akart volna eladni ma délelőtt. .. Hát álmosan mentünk ki, hogy körültekintsünk a világban. A mészárosok hirtelenében még kiszolgálták a kundsaftokat, e napra e kegyességért bizonyára külön fölemelve az árakat. Egy-egy pék is adott dupla áron egy kiflit. De már a cipő, a ruha, a kalap, az ing és a hózentráger is előrevetette az általános választói jog árnyékát. Föl kell emelni az árakat, — jelentette a boltos, — mert maholnap általános sztrájk lesz és akkor mindent drágábbért adhatunk el. Távoli zsongás hallatszott, mintha égzengés lenne valahol a felhők körül, a város határán. Lassan fejlődött erősebbé a hang. Előrenyomult valami trombitából jövő, de idegen dallam. Olyanforma volt, mint a dal, melyet Kelemen Béláné Bakonyi Szeréna úrnőnek ajánlva komponált egy szerző a „Tenger profilban . . .“ címmel. Ez az idegen dallamnak a töredékeiből való hullám, amely felénk csapott, a „Marseillaise“, az egykori forradalmi dal, magnak a házasság kényelmes és puha paradicsomában, hol az isteni tűz papnője épen nem szép, sőt még csak nem is csinos asszony. A zoológiában erre is vannak biztató példái. Valóban nagy szerencse, hogy a nevelőintézetekben mindenre tanítanak és a megtanult anyagot a jó és finom társaság idővel oly szépen kifejleszti! Meg kell látnia és tanulnia szép sorjában minden „természetes“ dolgot még a legszendébb leánynak is.