Pesti Hírlap, 1905. október (27. évfolyam, 286-301. szám)
1905-10-16 / 286. szám
____________________________________ PESTI HÍRLAP 1905. október 16., hétfőu dapesti VII. kerületi függetlenségi kör küldöttsége, továbbá Bácsbodrog vármegyéből: Zombor, Újvidék, Zsinta, Baja, Bozdán, Bajmok, Militie, Moravica, Magyarkanizsa és íég más községek bandériuma és több főből álló küldöttsége jelző táblák és zászlók alatt. A gyűlés megnyílása, Fernbach Károly, Bácsbodrog vármegye függetlenségi pártjának elnöke, nyitotta meg a gyűlést. Üdvözölte a vezért és örömének adott kifejezést afelett, hogy a polgárok a megyei függetlenségi nagygyűlésre ilyen impozáns számban jelentek meg, amiben jelét látja annak, hogy a bácsmegyei választópolgárok és az egész lakosság, nemzetiségi és felekezeti különbség nélkül, egyaránt csoportosul a nemzeti követelmények zászlója alá és támogatja az ellenzéki pártok vezéreit azon akcióban, amelyet a nemzet függetlenségének és a független magyar állam létfeltételének kivívása érdekében indítottak és folytatnak. Utána dr Baloghy Ernő, Bácsbodrog vármegye függetlenségi pártjának alelnöke szólott, aki éles szavakban ítélte el azon ultimátumszerű nyilatkozatot, amelyet ő felsége a vezérek elé terjesztett a legutóbbi kihallgatás alkalmával. Szerinte ez önhatalmú félretétele az 1857 : XII. t.-c.ben gyökeredző jogainknak, kizárása a magyar állam nemzeti alapon való fejlődésének és tendencia arra nézve, hogy az ország tartománynak deklaráltassék. Foglalkozik azzal, hogy minden jognak kútforrása a nemzetben gyökeredzik és csak alkotmányosan és a megnyilatkozott nemzeti akaratnak megfelően kezelhető és kezelendő a felségjog. A függetlenségi eszméért való kitartásra hívja fel a polgárokat és azt hangoztatja, hogy a küzdelemben a vezéreknek és közkatonáknak egyaránt ki kell venni részüket. Két programra áll egymással szemben. Egyfelől az, amelyet a király akar a nemzetre oktrojálni, másfelől az, amit a nemzet az utóbbi választásokon kinyilatkoztatott. Csakis az utóbbi képezheti a megvalósítás tárgyát. S meggyőződése az, hogy csak ez az út fog a királyi hatalom megerősödésére vezetni. A nemzet által akceptált Programm Nagy Lajos és Mátyás korához fog vezetni: a király által oktrojálni szándékolt programainak végcélja Sröniggrätz lesz. Ez után egy határozati javaslatot ajánl a függetlenségi nagygyűlésnek elfogadásra, amely a következő: Határozati javaslat, hogy ezen határozat, gyakorlati értékét lerontsa azon tény által, hogy senki se vállalkozzék az alkotmányellenes kormánynak a kormányzás feltételeiben való segélynyújtásra. Hazafias érzése keserűségével állapítja meg a nagygyűlés, hogy alkotmányunk biztosítására hozott törvényeinket másként értelmezi a nemzet képviseletének mostani többsége és másként a koronás király, ami által kiegyenlíthetlennek látszó ellentét származik a nemzet és a koronás királya között. A parlament mai többsége ezer éves alkotmányunk és történelmünk tanulságai alapján azt vallja, hogy minden jog, tehát a felségjog forrása is a nemzet — mely szabad királyválasztási jogát is csak bizonyos időre függesztette fel, míg a király gondolkodásából és tényeiből azt kell követeztetni, hogy ő a hatalmát isteni eredetűnek tartja olykér, hogy bizonyos ténykedéseiben a nemzeti akarat megnyilvánítását és keresztülvitelét egyenesen kizárja és elérhetetlen vágyakozásnak tartja. Ez a téves felfogás azonban nem alkalmazható a magyar nemzetre, mert a magyar nemzetnek nem az uralkodó adott alkotmányt, hanem a nemzet adott trónt a királynak. A nemzet törvényei biztosítják a jogfolytonosságot, ami alatt nem lehet mást érteni, mint, hogy a Habsburgi uralkodóházat szabad akaratból hívta meg a nemzet Árpád és Szent István utódjául és függetlenül minden erőszaktól menten ajándékozta meg a szent korona jogaiban való osztályrészszel. Elitéli tehát a nagygyűlés, hogy az 1905. évi január 26-án királyi szóra megnyilvánult nemzeti akarattal ő felsége ellentétbe helyezi az ő hatalma túltengésében érvényesült egyéni akaratát, mintegy attól tartva, hogy a nemzeti jogok kitágítása egyedül az uralkodói állás meggyöngítésére törekszik. A nagygyűlés azon a véleményen van, hogy a király és a nemzet nem akarhat kettőt. A nemzet jóléte szabadsága és függetlensége gazdagítja a király tekintélyét és a hatalmas királynak csak boldog alattvalói lehetnek, ha ezt a hatalmat nemzeti irányban és nemzeti javára értékesíti. Csak az Ausztriával való szerencsétlenül öszszeforrasztott kapcsolat okozza, hogy a nemzeti uralkodóról alkotott fogalmaink ábrándkép gyanánt lebegnek a képzelődés előtt és hogy az uralkodói rokonszenv és gondoskodás a quota arányában oszlik meg Ausztria és Magyarország között, így tépdesték meg alkotmányunkat és így jutott az az évszázados hullámverések folytán a helgolandi pártok sorsára. Megütközéssel látja a nagygyűlés, hogy a koronás király azért tért le az alkotmányosság és törvényesség útjáról, hogy a nemzetnek nyelvéhez való joga érvényesítését megakadályozza és megütközéssel látja, hogy osztrák császári érdekekért helyezte magát ellentétbe az 1905. évi általános országgyűlési választáskor megnyilatkozott nemzeti akarattal. A nemzet csak saját jogát érvényesíti akkor, amikor nyelvét az állam minden kormányzati ágában és így a hadsereg keretében is, követeli. A nemzet e veleszületett joga elidegeni illetlen: nemzeti souverainitás, amelyről le nem mondnekirohant vele a tanítványainak. Semmit nem hallva-látva, magán kivül csapkodott maga köré. Sánta lábával keresztül ugrált a padokon a rémülten menekülő fiúk után, akik, mint a megrebbent madársereg, sikoltozva igyekeztek az ajtó felé. Egyik-másikon véres sebet ejtett. A nagy hadonászásban betört egy ablakot és saját arcát is összezúzta. Csörömpölve hullottak szerteszét az üveg szilánkjai. A nagy lármát meghallotta az igazgató és futva jött végig a folyosón. — Mi történik itt? — kiabálta lelkendezve. Addigra már Pár Lázár sápadt arccal kimerülten zihálva rogyott le valamelyik padra, a diákok pedig kitódultak a folyosóra. Némelyek sírtak, mások a sebesülésüket mosták, az épségben maradottak meg elbeszélték az esetet. Az igazgató végighallgatta, aztán jajveszékelni kezdett: — Végem van! Oda az intézetem jó hírneve! Tönkre vagyok téve, meg vagyok nyomorítva! Azzal odarohant az aléltan maga elé meredő tanárhoz. Dühtől, hörögve támadt rá. Szidta azokat, akik ilyen embernek diplomát adnak. Ilyen bestiának! Aki igy fogja föl és tartja tiszteletben szentséges hivatását. Majd megragadta a tehetetlen embert és ráorditott: — Ki innen! Mars! Pár Lázár ment. A tanulósereg csúfolódáros kiabálása kisérte. Valahogy kiért a kapun, ott megállt egy pillanatra, aztán a ház falához kapaszkodva, vánszorogni kezdett. Az egyik diák utána szaladt , lábaihoz hajította a mankóját, hat és amelyet át nem ruházhat anélkül,hogy önmagát meg ne semmisítené. Aki a nemzetet nyelvétől megfosztja, az mindenétől fosztotta meg. Nyelvében él a nemzet! A magyar nemzetet az uralkodó személyének közösségén kívül a közös védelem kötelezettsége fűzi össze Ausztriával. Mindazonáltal a politikai és gazdasági élet, terén folyton szaporíttatnak a kapcsolatok, melyek a nemzet közjogi, politikai és gazdasági önállóságának veszélyeztetésével járnak és azoknak összezsugorítását eredményezik. A nemzet külképviseletében állami szuverenitásunk kidomborítását és érvényesülést nem talál, a magyar hazában idegen nyelven vezénylik a magyar katonaságot és a nemzeti erő megnyilvánulását, a hadsereget Bécsből irányítják. A gazdasági közösséget sem akarják politikai okokból az önálló gazdasági berendezkedésre átalakítani, nehogy eddigi gyarmatszerű kiaknáztatásunk megszűnjék. Mély fájdalommal jut a nagygyűlés arra a tudatra, hogy a nemzet alkotmányát Bécsben csak addig vették figyelembe, míg annak szilárdságát kipróbálni, amíg annak előnyeivel rendelkezni saját meggyőződése és gondolata szerint nem akart vagyis amíg a népképviseleti alkotmány a király egyéni akaratának bekötött szemű teljesítője volt. Megrecscsent azonban minden bordája az alkotmány hajójának, amikor nem a víz mentén lefelé, hanem a nemzeti törekvések vitorláival felfelé kellett volna kormányozni. Különös zátonyra kellett jutnia akkor, amikor a gyenge dongákat rosszindulatú kormányosokra bízták. Felháborodással tapasztalja a nagygyűlés, hogy a kormány kinevezésénél a parlamentarizmus alapelvei sem tartattak be és semmi jel sem mutatkozott arra, hogy az így fogantatott kormány az utólagos törvényesítés kellékeit magának megszerezze, sőt kérkedik származásának immoralitásával, amikor magát egyedül a jogi felelősség hatálya alá helyezi. Belátva a törvénytelenségét, tetteinek következményei elől gyáva módon kibújni iparkodik az által, hogy a képviselőház még jogi felelősségre se vonhassa és becsukja mindannyiszor a parlament kapuját, mielőtt az ajtó szárnyát kinyitották volna. Mindennek eredményeképen azt látja a nagygyűlés, hogy úgy a törvényhozás, valamint a végrehajtás terén egyedül egy akarat érvényesül és szándékozik érvényre jutni, amely azonban nem a nemzet akarata. A főhatalmak megoszlásában az egyensúly megbillent és itt is a nemzet maradt alul. Úgy a törvénytelen elnapolások, valamint az 1905 szeptember 23-án kinyilvánított uralkodói akarat lényege és tartalma, nemkülönben formája ellen óvást emel a nagygyűlés és követeli, hogy alkotmányunk egyedül megmaradt, habár megrepedezett, utolsó, történelmi alapokon felépített mentoárába, a törvényhatósági bizottságokba helyezzük át tevékenységünk súlypontját, biztosítván minden tisztviselőt, hogy hazafias cselekedete csakis a megérdemelt elismerésben részesül. Kossuth Ferenc beszéde, A választópolgárok feszült érdeklődése közepette a határozati javaslat felolvasása után Kossuth Ferenc lépett a szónoki emelvényre és a következő, mindvégig nagy figyelemmel hallgatott, éljenzéssel és tetszésnyilvánítással többször megszakított beszédet tartotta: Tisztelt polgártársak! A nemzet nevében hirdetem, hogy a nemzetnek joga van arra, hogy a Magyarországon magyar pénzzel és magyar vérrel fentartott hadseregben a magyar nyelv legyen a vezérleti, vezényleti és szolgálati nyelv. (Éljenzés.) Ha e jog nem lenne törvényadta jog, akkor természetes jog lenne, mert amit a nemzet saját erejéből fentart, az elsősorban a nemzeté. A magyar hadsereg nem zsoldos hadsereg, a magyar hadsereg a királyé is az igaz, de csak annyiban, amennyiben a király alkotmányos, megkoronázott király. (Úgy van!) A magyar nemzetnek joga van arra, hogy az államélet legfőbb kellékeivel rendelkezzék. Az olyan állam nem állam, amelynek csak anyagi ereje van. Olyan nemzet nem számíthat örök életre, amely életét nem képes védelmezni. Márpedig, t. barátaim, hogyha a nemzet meg van fosztva minden anyagi erőtől, akkor ki van szolgáltatva a sors minden eseményeinek, ki van szolgáltatva a kényuralom támadásainak is, minthogy ki volt szolgáltatva a múlt századokban sokszor. Én tehát azt hirdetem a nemzet nevében, hogy nekünk természetes és törvényadta jogunk van arra, amit követelünk (ügy van! ügy van!) Mindössze is, csak afelett lehet vitatkozni, hogy a nemzet helyesen választotta-e meg az időpontot, amidőn e követeléssel előállott. (Felkiáltások: Helyesen!) De én azt állítom, t. barátaim és polgártársaim, hogy az időpont megválasztásában még csak nem is a nemzet határozott, hanem a kormányoknak erőszakoskodása, (Úgy van!) a katonai hatalmaknak mértéktelen túlkapása, az egymást követett kormányoknak vétkei és bűnei. Ezek vezették rá a nemzetet arra a térre, amely téren most mozog, amely té Bács-Bodrog vármegye községei, továbbá Zombor, Szabadka, Újvidék, Baja és Zenta városok függetlenségi és 48-as polgárai részvételével Szabadkán 1905. október hó 15-én tartott nagygyűlése kimondja, hogy megtámadott alkotmányunk védelmére minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel, a szövetkezett ellenzék vezéreinek támogatására kész és eddigi eljárásuk teljes elismerése és helyeslése mellett a végséig kitartóan küzd. Ezzel szemben elítéli Bács-Bodrog vármegye azon határozatát, mely az önkéntesen befizetett adók beszolgáltatását és az önként jelentkező újoncok besorozását elrendeli. Minden erejével oda törekszik és elvárja a megye népének hazafiságától. Már-már azt hitte, hogy el kell vesznie, mikor váratlan szerencse érte. Egyik magániskola tulajdonosa, kinek olcsó munkaerő kell, megszánta és koldusfizetéssel ugyan, de szerződtette. Ünneplőruhába öltözködött azon a napon, melyen a tanítást el kellettkezdenie és az iskola felé tartva, százszor elismételte magában azt a beköszöntő beszédet, amit a tanítványainak akart mondani. Ahogy odaért, izgatottan leste a tanárok szobájában a csöngetést, aztán dobogó szívvel ment be az osztályába. Miközben a fiúk néma fölállással köszöntek neki, maga mellé támasztotta mankóját a falhoz és helyére ülve, az asztalra készített könyv fölé hajolt, hogy beleírjon. Közvetlenül a kathedra előtt, az első padban egy pufók arcú, kidülledt szemű gyerek ült. Nézegette, vizsgálgatta az új tanár arcát, majd tekintete a mankóra esett és ki tudja, mi okból, de azt érezte, hogy neki most muszáj nevetnie. A nagy csöndességbe egyszerre csak belehangzott a kacagása. Az egész osztály dermedt ijedtséggel leste a tanár mozdulatát, előre készülve arra az ítéletre, ami ilyenkor következni szokott. A tanár azonban nyugodtan, indulat nélkül emelte föl a fejét és jóságosan kérdezte: — Mit nevetsz, fiam? Ahogy az a cérnavékony hang végigszállt a tanulószobán, a sok fiú elfojthatatlan lármába és nevetésbe tört ki. Pár Lázárnak hirtelen eszébe jutott valami: az a jelenet évek előtt ott az egyetemen. Egy pillanatra ökölbe szorította sovány kezeit, mintegy uralkodni akarva önmagán, de aztán elfutotta szintjeit a vér és féktelen,ét őrültséggel határos indulattal ugrott föl. A mankó akadt keze ügyébe, fölkapta azt és Fehér Árpád.