Pesti Hírlap, 1906. január (28. évfolyam, 1-15. szám)
1906-01-02 / 1. szám
2 zalaiból ily sivár fölfogás, az elvtelenségnek ez a kietlenséges király és nemzet egymás közti viszonyát és kötelességeit illetőleg ily analfabéta tájékozatlanság ír ki, igazán teljes mértékben igazoltnak kell látnunk azt a sötét peszszimizmust a jövőt illetőleg, ami a beíró Bánffy Dezső új évi beszédéből felénk áradt, úgy tűnik föl előttünk, hogy az ő tapasztalt államférfiai szeme lát be legmélyebben a politikai helyzetbe. S így teljesen igazolttá válik az a buzdító föllhívás, ami a Kossuth Ferenc, a Justh Gyula és sok más politikus beszédéből a nemzethez fordul: tartson ki vitézül a nemzet az alkotmány védelmében s szítsa mindenki a nemzeti ellenállást. Csak ebben látjuk mi is a kibontakozásnak egyetlen útját. Ezt az utat a király számára rózsákkal igyekszik behinteni a gróf Andrássy Gyula uj évi beszéde. Azt magyarázza a királynak, hogy ne féltse tekintélyét attól, ha enged a nemzetnek, mert egy uralkodónak semmiképen nem árthat, ha nemzetét kielégíti. Az út a békéhez ime, nyitva áll a király előtt. Csak félre kell löknie azt a fekete-sárga sorompót, ezt a schwarz-gelb kormányt, mely előtte áll s amelyről azt hiszi, hogy őt védi, pedig csak gátolja. Biztató sugár azonban felülről nem világit felénk. Előttünk az uj esztendő fekete kérdőjelként áll. Egyetlen reménységünk csak a saját erőnk! Aáság. Egy üdvözlő beszéd története. A függetlenségi pártban tegnap estig még nem tudták, hogy ki fogja üdvözölni Justh Gyulát. Azt hitték ugyanis, hogy Darányi Ignác lesz a koalíció szónoka, de azt is megtudták tegnapra, hogy Darányi nem vállalkozik. Igazán meglepetés volt tehát az a hír, hogy Szivák I mire fog beszélni. Emiatt a függetlenségi pártban zúgolódás keletkezett, amikor ma a Kossuth Ferencnél tisztelgők értesültek a koalíció vezetőinek a megállapodásáról s a párt régibb tagjainak a felháborodása nehezen volt lecsendesíthető és Szivák Imrével, szemben ellentüntetést terveztek. A függetlenségi párt jelenlévő tagjainak nagy része elhatározta, hogy nem vesz részt ama tisztelgők között, akiknek a szónoka Szivák Imre. Többen elsiettek Justh Gyulához és figyelmeztették őt a disszonanciára. — Mi ezt nem tűrhetjük, — mondták, — hogy a régi rendszer exponált embere eképen úgy tüntesse föl magát, mintha a koalícióban már vezető szerepe lenne. Ők ezzel Bécset figyelmeztetik, hogy a régi rendszer embereié még most is a vezérszerep, hogy a nemzet nekik már megbocsátott és hogy ha Bécs valamit akar, hát velük kell érintkezni. Ezek nem is tartoznak a koalíció vezérkarához és a szabadelvű pártot csak augusztusban hagyták ott. Szivák Imre folytonosan Tisza mellett volt, mellette agitált, amikor az ellenzékre tört és Szivák Imre megmaradt volt a szabadelvű pártban november 18-án túl is, amikor a parlamentarizmus ellen merényletet követtek el. És most épen a képviselőház elnökét egy november tizennyolcas ember üdvözölje! Nem. Mi ezt az üdvözlést nem veszszük tudomásul, kijelentjük, hogy nem a mi nevünkben történik és mi téged, mint a képviselőké®, elnökét, külön fogunk üdvözölni. Justh Gyula kérte a függetlenségi képviselőket, hogy tervükről mondjanak le, mert a harmóniát zavarnák s esetleg az egyetértést megbontanák. — Borzasztó sokat tűrünk már azon a címen, hogy,az egyetértést nem szabad megbontani, — panaszkodtak a függetlenségiek, — nagyon sokat tűrünk már a pártban is, ideje lenne már ennek véget vetni. El is határozták, hogy az ő nevükben Hentailer Lajos külön üdvözölje Justh Gyula képviselőházi elnököt. Így történt, hogy amikor a koalícióhoz tartozó képviselők társasága a képviselőházban az elnök üdvözlésére megjelent, nyüzsgés, forgás, mozgolódás, suttogás keletkezett s a függetlenségi képviselők társasága ahelyett, hogy részt vett volna a tisztelgésben, eltávozott. Az eltávozottak közt voltak Hentaller Lajos, Laehne elé bámult, majd egyszerre dacosan vállat vont. ... Az az ötlete, hogy mindent megvall az urának, e pillanatban veszedelmesen haldokolni kezdett ... Mikor később végre elszánta magát rá, hogy lefekszik, sokáig ébren virrasztott ■ az ágyában. Újabban, — mióta az ura későn járt haza, — rákapott arra a rossz szokásra, hogy órák hosszáig banális, francia regényeket olvasott, de ma nem érdekelték az olajbarna algiri tisztek, s a büszke és szerelmes grófkisaszszonyok sorsa se izgatta . . . Ledobta a könyvet s hosszasan bámult a szoba menyezetére . . . Mi történt vele? ... Csakugyan szerelmessé lett volna, mint valami butácska bakfisleány, ő, a józan és gúnyolódó Lehmann Vilma? . . . Akárhogy is volt, az bizonyos, hogy nem adta meg magát egykönnyen a sorsának, hanem töprengve nézett maga elé, miközben az ajkain lenéző és fitymáló mosolygás jelent meg . .. Ha valaki látta volna így, a meztelen karjára támaszkodva, csipkés paplana alól kirajzolódó, gyönyörű termetével, amint elmés és csillogó pillantásával maga elé nézett, bizonyára megrészegült volna ettől a látványtól ... De Vilma most nem gondolt arra, hogy a pózával kacérkodjék; oh, neki egészen más járt az eszében! Amilyen okos és furfangos teremtés volt, tökéletesen tisztában volt vele, hogy e pillanatban nem méltó önmagához s veszedelmesen eltávolodik attól a bájos és ügyes kis strébertől, akinek eddig önmagát ismerte ... És amíg a keze idegesen babrált a paplan halványkék selyemszövetén, önmagát is kicsúfolva gondolta: — Méltóságos asszonyom, lám, Kegyed Hugó, Kovács Ernő, Madarász József, Markó'" Gyula, Pozsgay Miklós. De más pártbeliek közül is többen távolmaradtak ama hir folytán, hogy az ünnepi szónok Szivák Imre. Az esetet később is igen élénken tárgyalták. Többen felvilágosították Kossuth Ferencet is, hogy ily kérdéseknél óvatosabbnak és körültekintőbbnek kell lenni. A régi rendszer emberei részletekben előtérbe igyekeznek nyomulni s ha nem lesznek résen, maholnap a függetlenségi párt arra fog ébredni, hogy biszok jutnak domináló szerephez. Például azt a körülményt is, hogy a békeakciót Lukács László vezette, ennek a törekvésnek lehet betudni. Ha a koalícióban a legnagyobb párt, a függetlenségi párt, szó nélkül tűri, ezeket, sőt elősegíti akkor tulajdonképen a maga gyengeségéről ad bizonyítványt, hogy a régi rendszer emberei nélkül és a szabadelvű párt nélkül semmire sem tud menni. Egyúttal pedig azt a hitet kelti föl, hogy a régi rendszer elleni küzdelme nem volt komoly, mert hisz maga nyit utat a rendszer embereinek az érvényesüléséhez. Ezzel együtt fölvetődött aztán több belső panasz. Régebbi keletűek közül megújult az, hogy magában a függetlenségi pártban is azokat tolják előre, akik legrövidebb idő óta tartoznak, a párthoz, nevezetesen a régi nemzeti párti és volt szabadelvű párti embereket, akik gróf Apponyi Alberttel léptek be a függetlenségi pártba. Dokumentum, hogy a párt nevében Kossuth Ferencet Sághy Gyula üdvözölte. Apponyiék vezetnek a függetlenségi pártban s azokat, akik eredetileg is függetlenség képviselők voltak, ahol csak lehet, elnyomják a mellőzik. Valószínű, hogy az egyenetlenség még hangosabb megnyilvánuláshoz fog jutni. Az újévi üdvözlő beszédek közül az egyik erős elégedetlenségnek és viszálynak az okozója lett. Ez az a beszéd, amelyet Szivák Imre mondott el Justh Gyula képviselőházi elnök üdvözlése alkalmával. Nem a beszéd tartalma okozta az elégedetlenséget és viszályt, hanem maga az a tény, hogy az összes ellenzéki pártok nevében Szivák Imre volt a képviselőház elnökénél az üdvözlő szónok. A dolognak érdekes, jellemző háttere van és igen fontos a szándék is, amely a mögött rejlett, hogy a koalíciót a képviselőház elnökéhez olyan képviselő vezesse, aki november 18-án még az alkotmányrontók közt volt, sőt azután is, mindaddig, amíg teljesen be nem bizonyosodott, hogy a kormányhatalmat vissza nem szerezheti, Tisza mellett maradt s éjjen csak legutoljára lépett ki az új disszidensek csoportjával. Honti tréfás megbotránkozással rázta meg a fejét s forró csókot nyomott a felesége kibomlott, szőke hajára. — Elhiheti, hogy szívesebben maradnék magával, mint hogy számokkal meg levelekkel bajlódjam ... De most jól tudja, hogy nem lehet ... A párizsi bankárunk, aki csak miattam jött Budapestre, már félórája várakozik reám... Majd becsöngetjük a komornáját, hogy maga mellett legyen a hálószobában, mindaddig, amíg én haza nem jövök . . . És két hét múlva, ha az isten éltet bennünket, vonatra ülünk és meg se állunk a Riviéráig . . . Összegombolta a bundáját, hogy távozzék, de Vilma most még egyszer a keze után nyúlt. — Drágám, maradjon itthon és nem bánja meg . . . Egy vallomással tartozom magának, ami már régóta nyomja, a lelkemet . . . Egy olyan vallomással, mely magát ép úgy érdekli, mint engem és amit nem akarok elhallgatni tovább . . . Esdeklően nézett az urára, de Honti mosolyogva megcirógatta, aztán atyai hangon szólott: — Majd elmondja, ha hazajövök, ugy-e? ... De most, becsületszavamra mondom, nem maradhatok tovább . . . Megcsókolta a Vilma kezét, aztán becsönte a komornát s szigorúan meghagyta neki, úgy ott virraszszon a felesége hálószobájában... De alig, hogy a lábát kitette, Vilma kiküldte a leányt s az ablakhoz támaszkodva, némán hallgatta, amint az ura kocsija kigördül a lépcsőházból ... Aztán jó ideig elgondolkodott s maga se különb annál a sápadt varró aki egyszerre elveszíti a kis józan eleven gróf szóba áll vele . . . Ede cegett, hogy nincs az a férfi, aki vegye, s ime, rögtön beleszédül abe, amint a kegyelmes úr leeresztára adja, hogy bájosnak találja . gépíró-kisasszonyhoz — még ha vétóságos asszony lett is belőle, rá is illik, hogy gróf Szentgróthynak, Sternek, ő felsége valóságos, belső tpsának ellentálljon . . . Ellenkezője" a, gondviselésnek, hogy ilyen' férfiúval csalhatja meg azt , aki az oltárhoz vezette . . . Pokoli öngúnynyal mondta ezt, hogy a csúfolkodása nem őszinte, amit Szentgróthy iránt érzett, az sokkal több már a felületes, asszonyi kíváncsiságnál Most, ahogy az éjszaka csöndje fölébe bő egyszerre csak egészen világossá lett előtte, a hideg szíve veszedelmesen tüzet fogott . szép, az előkelő férfi nem imponált neki, nyugodt és ragyogó elmésség, mely ennek a, váltságos embernek minden szavából feláradt, váratlanul a tudatára ébresztette azt, hogy ő is csak asszony, mint a többi . . . , attól a pillanattól kezdve, hogy a gróf elé járt odafönn a bankban, s könnyedén,vűen mesélt neki a nizzai asszonyokról és toilette-jeiről, öntudatlanul sz lett a látogatójába, hiszen még az programmjáról is majdnem me miatta ... És akárhogyan is küzdül hogy az érzései úrrá legyenek ! PESTI HÍRLAP 1906. január 2., kedd. Uj békeakció. Tudvalevő, hogy arról a bél amelyet Lukács László,volt pénzüg kezdeményezett, konstatálták, hogy Lukács László inkább csak tapogató tárgyalások leginkább tudakozódást mind a két részről. Egyfelől Lukács akarta kipuhatolni, hogy mi az a ) amihez a koalíció követeléseiben . Másfelől a koalíció vezetői azt igyek tudni, hogy fent mennyi enged mér Lukács László. De egyúttal kölcsöneralmatlanság, úgy hogy sem az e, másik fél nem láthatott tisztán. Fő tett az a gyanú is, hogy az egész azért kezdeményezték volt, hogy 19-ikén a képviselőház elnapolás a kormány vád alá helyezését ki